Paprikaspray és karácsonyfa

0
1699
paprikaspray
MTI Fotó: Mohai Balázs

Folyatjuk beszámolónkat a tegnap esti eseményekről. Ott hagytuk abba, hogy a tüntetők elhagyták a Lendvay utcai Fidesz-székházat – körülbelül ebben az időben történt egy sajnálatos eset, állítólag egy demonstráló paprikaspray-vel fújta volna le a székházat őrző rendőröket, legalábbis a hivatalos kommüniké ezt mondja – és visszaindultak a Kossuth térre.

Előrebocsátanám, hogy ne feledjük: roppant aljas, tűrhetetlen törvények elleni tiltakozásról van szó, sokakat elragadhatott az indulat, bár komoly atrocitás még így sem történt, azonban erősen álságosnak éreznék minden szörnyülködést szegény padok vagy szánkók sorsa felett. Mikor magunkat kell sajnáljuk vagy megvédjük, elképzelhető, hogy egyes köztéri tárgyak, utcabútorok megsérülnek. Nem szép dolog ez sem, de előfordul – és jelezném, hogy a mostani kormányzat által ikonikussá emelt 2006-os zavargások során nem egy szánkó és két pad gyulladt ki, hanem autók egész sora, melyek mind magántulajdonban voltak és nem fizetett értük a biztosító, mert kinek jutott eszébe zavargások ellen is biztosítani őket? (Bár, mondjuk ilyen biztosítás nincs is). Egyszóval nem szép dolog a gyújtogatás, ne dicsérjük, azonban ég és föld a különbség az akkori és mostani események között. Ezt csak azért jegyzem meg, mert Kövér László már „puccskísérletet” emleget.

Az volt a puccskísérlet, ez tüntetés volt.

De lássuk, mi történt a Lendvay utca után?

A demonstrálók – több csoportban – visszaindultak a Kossuth térre. Egyik részük átmenetileg elfoglalta a Lánchidat, majd folytatták útjukat a Parlamenthez, más részük az Andrássy úton vonult végig, a harmadik csoport el sem ment a térről. Azonban érdekes jelenség lehetett, mikor az Andrássy úton vonuló csoport abban a pillanatban ért a Lánchídhoz, amikor azt az előző hídfoglalók elhagyták: a tüntetők versenyt futottak a rendőrökkel a hídért, amit sikerült újra elfoglalniuk. De végül mind az Országházhoz értek – annak idején minden út Rómába vezetett, nálunk minden tüntetés előbb vagy utóbb a Kossuth téren köt ki.

Itt a már ismert jelszavak skandálásával folytatták a demonstrációt, mintegy két-háromezren (elnézést, pontos adatai senkinek sincsenek, tömeg létszámát megbecsülni amúgy is külön mesterség, este, sötétben szinte lehetetlen is). Az épületet védő Készenléti Rendőrség alakulatait azonban rohamrendőrök váltották fel, talán ennek is voltak köszönhetőek a későbbi konfliktusok. Először állandóvá vált a tülekedés a demonstrálók és  a rohamrendőrök között, majd valaki – a Mérce beszámolója szerint – egy füstgránátot hajított a rendőrsorfal mögé, ami nem tett kárt senkiben, ám indokolhatta a későbbi eseményeket.

A rendőrök paprikasprayt vetettek be

A beszámolók szerint az erős gáz hatására a tömeg feloszlott a lépcsőnél, a tolakodásnak egy időre így vége szakadt. A tömegben szódabikarbónát osztogattak egymásnak a tüntetők, és azzal gargarizáltak, hogy csillapítsák a paprikaspray okozta tüneteket. (Ezt különben az Origo bizonyítéknak tekinti arra, hogy „szervezett anarchista támadás zajlott”, hiszen különben honnan lett volna náluk szódabikarbóna? A patikából, kérem, van a környéken… mindenesetre két dolgot tanultunk, az egyik az, hogy a szódabikarbóna erre is jó, a másik pedig, hogy ha eltűnik a patikákból, akkor tömegoszlatás készül. Az Origo érvelése pedig be fog vonulni a magyar sajtótörténet legostobább kijelentései közé).

A demonstrálók ezek után a másik, déli kaput vették célba, egy kisebb csoportjuk leült a Kossuth téri metrómegállóval szembeni parlamenti kapualjba. A rohamrendőrség spontán, hevenyészett sorfalat próbált felállítani, ez azonban nem akadályozta meg a tömeget, többen üvegeket, petárdákat, különböző tárgyakat dobálnak a rendőrökre, akik ettől egyre jobban megzavarodnak. Időközben a közeli Sparban kifogyott a tojás, ugyanis a tiltakozók felvásárolták a bolt teljes készletét. (Jó tudni: ezek szerint a tojáshiány is közelgő tüntetésre utal ezentúl).

A kapualjban ülőkkel szemben intézkedtek a rendőrök, körülbelül ezzel egy időben játszódott le a szánkó-affér is. Az Ország Karácsonyfája alól valaki elvett egy szánkót és a rendőrök közé dobta (a dekorációként kirakott szánkókat a kormánysajtó „szánkó-kordonnak” nevezi, új fogalmat hozva a magyar nyelvbe. Még jó, hogy nem „szánkóvár” a szekérvár mintájára).

A déli kapunál időközben újból paprikasprayt vetettek be

A tüntetők közül néhányan petárdákkal válaszoltak. A többség azonban visszaindult a főbejárathoz, és út közben néhányan megrohamozták a karácsonyfát. A rendőrök megakadályozták, hogy kidöntsék, az akció során pár tüntetőt a földre vittek. Ezen a ponton kissé érthetetlen okból, de hangszórókból bejátszották a Marseillaise-t is. A rohamrendőrök gumibottal a kézben sorakoztak fel a tüntetőkkel szemben, majd újabb adag paprikaspray-vel kényszerítették hátrébb a tüntetőket. Tudósítók szerint ebből az adagból maguk a rendőrök is kaptak. A tüntetők időnként „Égjen a fa!” felkiáltást skandáltak.

Itt már kontrollálhatatlanná vált az esemény, valaki meggyújtott egy szánkót, melyet a rendőrség azonnal eloltott, a téren szétterült a sokadalom, a rendőrök – melyek ekkor már többen voltak a tiltakozóknál – kisebb csoportokat vettek körbe, és elkezdték őket kiszorítani. Ennek érdekében lekapcsolták a Parlament világítását is, minden sötétbe borult, míg a tömeg a „Karácsonyra forradalmat” jelszót skandálta.

A rohamrendőrség néha paprikaspray használatával, de folyamatosan nyomta, szorította ki a demonstrálókat az Alkotmány utca és a Vértanúk tere irányába. A téren közben tüzeket próbáltak gyújtani, akik még ott maradtak, világítás és melegedés céljából, így két padot is meggyújtottak. Ez kiváló ötlet volt, a citromdíjasok közül, ugyanis a fény azonnal megmutatta a rendőröknek, hol vannak még tiltakozó csoportok – éjjel fél egy után hat perccel sikerült is teljesen kiüríteni a teret. Röviddel ezután megérkeztek a tűzoltók.

A rendőrök kergették a tüntetőket

A Nádor utcában és a Szabadság téren csatározások kezdődtek, a rendőrség kis utcákba kergette szét a tüntetőket. Végül egy kisebb csoportot egészen a Dob utca és a Klauzál tér sarkáig kergettek, ahol végül útjukat állták és igazoltatták őket.

És ennyi történt – ezer hála minden helyszíni tudósítónak, de főleg a Mércének, akik percről percre számoltak be az események alakulásáról.

Mi várható?

Mára újabb tiltakozást szervez a Kossuth térre a Szabad Egyetem diákcsoport „Tüntetés a rabszolgatörvény ellen / Diák-Munkás szolidaritás” címmel. Felhívásuk szövege:

„Holnap visszamegyünk a Kossuth térre és békésen tüntetünk a rabszolgatörvény elfogadása ellen.

Hozz magaddal enni- és innivalót, meleg ruhát, és készülj fel, hogy több órát maradunk.
A tüntetés bejelentett és elfogadott a hatóságoknál.”

Minden arra utal, hogy a tiltakozások nem maradnak abba. Nem is maradhatnak, itt már nem kormányellenes hangulatról van szó, hanem a jövőnkről.

Itt már nem a bérünk a tét, hanem a bőrünk.

Lapunk az eseményeket folyamatosan figyelemmel kíséri és minden fejleményről azonnal beszámolunk.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .