Kezdőlap Szerzők Írta Szele Tamás

Szele Tamás

244 CIKKEK 1 HOZZÁSZÓLÁS

Külköltekezések

Kérem, ha már itt van ez a ghánai ügy, illetve nem egy van, hanem több is, akkor ezzel kapcsolatban hadd nyugtassam meg a kedves közönséget, úgy általában. Az ugyanis a helyzet, hogy amint felröppen a hír, miszerint Magyarország kormánya nagyobb összegű külföldi beruházásba kezd, felhorgad a magyar választó vére és elkezdi mélyen, keserűen gyűlölni – a célországot, annak minden polgárával együtt.

Akik azért többnyire nem tehetnek arról, hogy a mi gazembereink üzletelnek az ő gazembereikkel. Most éppen Ghána a harag tárgya, korábban Mexikó volt, azelőtt Vietnám, még azelőtt Irán, még azelőtt… nem érdemes visszamennünk a másfél-két évvel ezelőtti, földtörténeti korokba, lássuk, most mi a baj?

Első sorban az, hogy idén január harmincadikán felröppent a hír, miszerint Magyarország egy 70 millió dolláros (19,5 milliárd forintos) beruházással beszáll egy ghánai gázerőmű felépítésébe. Ezt több ghánai újság beszámolója szerint az ottani magyar nagykövet, Szabó András jelentette be. Az 1 milliárd dollárosra tervezett Bridge Power nevű, olajjal és gázzal vegyesen működő hőerőmű egy közel 200 ezer lakosú óceánparti városban, Temában épül fel. Ez a 28 milliós Ghána második legnagyobb erőműve lesz. A magyar nagykövetség közölte: a beruházást a GE magyarországi leányvállalatának turbináival szerelik fel. A követség szerint ezen kívül Magyarország több millió dollár értékben szállít majd eszközöket a projekt második szakaszához.

Vérlázító, mondja a polgár, a mi pénzünkön?

Jogilag nem, ugyanis az Eximbank közleményt adott ki az ügyben:

„A magyar állam támogatást nem nyújtott sem az exportőr sem a vevő részére. Az Eximbank természetesen minden olyan exportügyletben, amely megfelel a nemzetközi és hazai szabályozásnak szívesen megvizsgálja a hitelnyújtási lehetőséget. Az exporthitelezés segíti a magyar gazdaság növekedését, munkahelyek megtartását és létrehozását.”

Akkor nem az állam, bár az Eximbank majd – mint látni fogjuk – más hasonló ügyekben is érintett volt, egyiket-másikat még meg is mentette. No, de ha nem az állam pénze, vagyis nem a miénk, akkor nincs baj, ugye? Dehogy nincs: tegnap is hír érkezett Ghánából, most szennyvíztisztító telepet építünk!

„Magyar technológiával épül szennyvíztisztító-telep és épülhetnek készházak Ghánában. Erről Joó István, a külgazdasági és külügyminisztérium helyettes államtitkára számolt be kedden telefonon a ghánai fővárosból az MTI-nek.

A nyugat-afrikai ország második legnagyobb városában, a mintegy kétmillió lakosú Kumasiban tették le hétfőn egy 10 millió euró értékű szennyvíztisztító-komplexum alapkövét. Fekete-Afrikában ez az első vízgazdálkodási projekt, amelyet az Eximbank finanszíroz. A telepet a Pureco Kft. tervezte és építi meg. Ez jelentős siker Magyarország számára, mert a ghánai befektetők meglehetősen erős versenyben választottak végül magyar technológiát – mondta Joó István.

Az üzem több mint 100 ezer ember életminőségének javításához fog hozzájárulni 2020 közepétől, és a cég tárgyalásokat kezdett a ghánai féllel további szennyvíztisztító-telepek építéséről – tette hozzá a helyettes államtitkár.” (MTI)

Akkor ez megint nem közpénz, hanem eximbankos,

bár nem árt, ha tudjuk, hogy az Eximbank tulajdonosa száz százalékban a magyar állam – ugyanakkor üzleti alapú vállalkozás, de állami tulajdonban. A honlapja szerint:

„A Magyar Export-Import Bank Zártkörű Részvénytársaság (Eximbank) és a Magyar Exporthitel Biztosító Zártkörű Részvénytársaság (MEHIB) célja, hogy a magyar exportőrök számára hatékony finanszírozási és biztosítási konstrukciókat szolgáltasson. Az Eximbank és a MEHIB küldetése, hogy gazdaságpolitikai ösztönző eszközként támogassa a hazai exportáló vállalkozásokat, elősegítve a munkahelyek megőrzését, a foglalkoztatás növekedését és a magyar exportkapacitások bővülését. Az állami tulajdonban lévő, a Külgazdasági és Külügyminisztérium irányítása alatt álló Eximbank és MEHIB látják el Magyarországon az exporthitel-ügynökségi feladatokat, melyet OECD és uniós keretek szabályoznak, azzal az alapvető célkitűzéssel, hogy elősegítsék a magyar áruk és szolgáltatások külpiacokon történő értékesítését. Az integrált keretek között működő bank és biztosító a feladatát közös szervezetben és megjelenéssel, EXIM elnevezéssel végzi.”

Jogilag ez rendben van – de hol is találkoztam már a nevükkel?

Igen, a Fülöp-szigetek! Az bizony érdekes volt…

Történt pedig, még 2017 körül, hogy a magyar kormány 20 millió eurós támogatást ajánlott fel a Fülöp-szigetek kormányának a Manila-öböl és a Laguna-tó megtisztítására. Ennek van némi szimbolikus jelentősége is, hiszen a Duterte-rezsim tömegmészárlásai után az áldozatok tetemeit ezekbe a vizekbe hajigálták (és hajigálják). Mi valami olyasmit gondolhattunk, hogy ez is ugyanolyan írott malaszt marad, mint azok a vízügyi szerződések, amiket korábban Indonéziával, Malajziával, Vietnámmal vagy Mongóliával kötöttünk, különösebb tekintet nélkül a Valóságnak nevezett ténykörülményekre, és arra, hogy az illető államokban van-e egyáltalán víz, valamint ha van, akkor mennyi.

Hanem Duterte komolyan vette a szerződést, tehát egyszer csak, 2017 májusában megjelent Budapesten a mezőgazdasági államtitkára, bizonyos Emmanuel Pinol, és – kérte a pénzt. Azt, ami erre fel a Külügyben kitört, nehezen nevezhetnénk másnak, mint sikítozós körberohangálásnak, hajtépéssel egybekötve. Arra hivatkoztak, hogy szó sem volt támogatásról, főleg nem államiról – „a találkozón arról esett szó, hogy az Eximbank az 510 millió eurós országlimit terhére tudna finanszírozást nyújtani többek között a cikkben is szereplő projektekhez, amennyiben azok magyar vállalatok bevonásával valósulnak meg”. Az országlimit pedig nem hitelkeret, hanem kockázati besorolás, így az ügyön csak az Eximbank veszíthet, nem ér a nevünk, káposzta a fejünk!

A diplomáciai botrány valahogy elsimult, mindenki életben maradt, pedig Pinol államtitkár esetében erre nem kötöttem volna nagyobb összegű fogadást – de azért az eset minimum pikáns.

És itt evezünk át már nem eximbankos vizekre: ott van a vietnámi rákkórház esete.

Még a Bajnai-kormány kötött 2009-ben egy megállapodást egy ötszáz ágyas onkológiai kórház építéséről az 1,2 millió lakosú Can Thoban, a Mekong deltájában. Ezt azonban segélyhitelből finanszírozták volna, amit azért vissza kell fizetni, mármint mi hiteleztünk volna Vietnámnak. Nem is kevés segélyhitelből: húszmilliárd forintra rúgott a summa. Na ezt a projektet futtatta sajátjaként 2010 után az Orbán-kormány, bár nem sok sikerrel: 2012-ben ugyan pályázatot nyert egy cég a Can Tho városában tervezett beruházás teljes körű lebonyolítására, ám a pályázatot érvénytelenítették, és ezzel az ügy évekre le is került a napirendről. A pályázat indítása körül is volt jó néhány furcsaság. A beruházás mérete és nemzetközi jelentősége ellenére kizárólag a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara internetes oldalán közöltek a tenderről egy rövid közleményt… Békés megyének bizonyára különös affinitása van a Mekong deltájához.

Ezek után Orbán Viktor miniszterelnök 2017 szeptember 25-én bejelentette, hogy Magyarország kórházat épít Vietnamban. Nem, nem egy másikat. Ugyanazt! Amit egyszer már nem építettünk meg. Hát, a Mekongnak tényleg mindegy, hogy hány kórházat nem építünk a deltájában.

Kis kórház a nagy Mekong mentében, óh, mi drága e kórházacska nékem!

Tényleg drága: húszmilliárd forint kihelyezésébe kerül, most már másodszor. Na mármost, ha hiszik, ha nem: a Nhan Dan Online beszámolója szerint ennek a kórháznak viszont már lerakták az alapkövét! Éspedig tavaly, október tizenegyedikén. Az alapkő feltételezhetően azonnal elsüllyedt, ugyanis Can Tho teljes, millió fölötti lakosságú városa cölöpökre épült, a mocsaras talaj miatt, mint egy indokínai Velence, de megvan az az alapkő, ha a dágványban elmerülve is.

Ehhez az esethez hasonlít a mexikói templomfelújítások ügye is

Ott kétmilliárd forint kihelyezése homályos. Az iráni busztenderről és a 25 megawattos atomerőművekről már nincs is terjedelmem szólni, de hát ezer és egy ilyen történet gyűlik fel az újságíró tarsolyában… Én már csak egyvalamit nem értek.

De azt nagyon nem.

Ha Budapesten elindul egy állami beruházás, akkor jó eséllyel minden tapasztaltabb ember tudja, mennyit fognak belőle elsikkasztani, mennyivel lépik túl az előirányzott keretet, és mennyit fog késni az átadás. Ahogyan azt is tudjuk, hogy egy stadion egyenlő tízmilliárd forint, ez már mértékegység, mint az ógörögöknél, csak azok távolságot mértek stadionban, mi kiadást.

De ha ezt ilyen jól tudjuk, ha látjuk, hogy ez a rezsim itthon mindent ellop, ami nincs kellőképpen lebetonozva és/vagy odahegesztve, honnan vesszük, hogy mikor átlépi a magyar határt, megszállja őket a Szentlélek és hirtelen minden vörös centet arra költenek, amit ígértek?

Nem lenne különös, meglepő és abszurd?

Dehogynem. Hihetetlen is volna.

Szóval hagyjuk csak a külföldiek elleni gyűlölködést, rendszerint nem látnak azok egy vasat sem ezekből a pénzekből, vagy maximum a tíz százalékát, azt is csak az ottani cégek, azt is csak a látszat kedvéért. És ha nagyon muszáj mutatni nekik valamit.

Tőlünk tűnik el a befektetett pénz, igen. De náluk nem jelenik meg, ne a népet utáljuk, hanem a politikusaikat. Amelyek pont úgy lopnak, mint a mieink.

Kölcsön a hazugságra – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, ha már kávézunk, beszélgetünk, beszéljünk arról kivételesen, amiről mindenki más is: Orbán Viktor vasárnapi hét pontjáról. A miniszterelnök azért nem katicabogár, mert annak öt pontja van, de hát azt kerék alá teszik, onnan is kiveszik, sós kútba is teszik… A miniszterelnök rovartanilag inkább fülbemászó, ugyanis alaposan beleültette a fülünkbe ezt a programját.

Módszeres ember vagyok, kérem, úgyhogy mielőtt bármit mondanék, megmutatom, méghozzá a kormany.hu oldaláról szedve, hogy szó ne érje a ház elejét, miről is van szó – Orbán Viktor szavaival.

„1. Bevezetik a fiatal házasok gyermekvállalási támogatását. Minden 40 év alatti nő, aki első házasságát köti, 10 millió forint kedvezményes kölcsönben részesülhet. A törlesztést az első gyermek érkezésekor három évre felfüggesztik, a második gyermek érkezésekor újból három évre felfüggesztik, és a tőketartozás harmadát nem kell visszafizetni. Ha harmadik gyermek is születik, a kölcsön további részét teljes egészében elengedik.

2. Bővítik a csok kedvezményes hitelét. Jelenleg a kétgyermekes családok 10, a három és több gyermeket családok 15 millió forint kamattámogatott kölcsönt vehetnek igénybe új lakás vásárlására. A jövőben a két- és többgyermekes családok a hitelt használt lakások vásárlására is felhasználhatják.

3. Közölte: eddig a harmadik és minden további gyermek születése esetén egymillió forintot vállaltak át a nagycsaládosok jelzáloghiteléből. Most már a második gyermek születésekor egymillió forintot, a harmadik gyermeknél 4 millió forintot, minden további gyerek születésekor újabb egy-egymillió forintot vállalnak át.

4. Kitért rá: azok a nők, akik legalább négy gyermeket szültek és neveltek, életük végéig mentesülnek az szja fizetése alól.

5. Azt is mondta: elindul a nagycsaládosok autóvásárlási programja. Legalább hétszemélyes új autó vásárlását támogatja a kormány: a legalább három gyermeket nevelő családok 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak.

6. Orbán Viktor arról is beszélt, megvalósítják a teljes bölcsődei ellátást. Három év alatt 21 ezer új bölcsődei férőhelyet létesítenek. Az év végéig ebből megépítenek 10 ezret, 2020-ban és 2021-ben pedig további 5, illetve 6 ezret. Ez azt jelenti, hogy 2022-re minden szülő, ha akarja, bölcsődébe viheti a gyermekét.

7. Hetedik pontként említette, hogy bevezetik a nagyszülői gyedet, így ha a szülők így döntenek, a nagyszülők is gyeden maradhatnak helyettük.

Bejelentette a középiskolai nyelvoktatás korszerűsítését, közölve: minden középiskolás a 9. és a 11. tanév nyarán kéthetes külföldi nyelvtanfolyamon vehet részt a kormány költségén.” (kormany.hu)

Lehet ügyeskedni az autóval

Hát kérem, most valószínűleg sok tízezer magyar család és egyedülálló dolgozik annak optimalizálásán, hogyan is részesülhetne minél nagyobb mértékben a pénzesőből, a dörzsöltebbek már meg is találták a gyenge pontokat, például az autóvásárlási programot – ehhez ugyan kelleni fog ennyi vagy amannyi saját tőke is, de ha figyelembe vesszük, hogy sok nagycsaládos százezer forintért a nevét adná egy ilyen kedvezményes autóvásárláshoz, akkor ugye a valódi vevő pontosan 2,5 millióval olcsóbban kapja meg a kocsit, mint a hivatalos ára: ha az átíratás másnapján meghirdeti az ár alatt félmillióval, azonnal megveszik tőle és így is keresett 1,9 milliót (Lovas Zoltán ötletéből).

Az ingatlanpiac is meg fog bolondulni,

már most magasak az árak, ezek még tovább szaladnak majd felfelé – de kétségtelen, hogy a két leghektikusabb pont a tízmillió forintos kamatmentes kölcsön és a négy gyerekes anyák jövedelemadó-mentessége. Amit senki sem ért, hatalmas a kapkodás az illetékesek körében, feltehetően senki sem szólt nekik erről az intézkedésről, ugyanis összevissza beszélnek. Ez a kormányoldalon minden esetben megfigyelhető, ha Orbán Viktor valami váratlant tesz: csak arra tudok gondolni, hogy soha nem értesít senkit a terveiről, ugyanis sokadjára látom, ahogy görcsösen próbálják megmagyarázni a bizonyítványát, egymásnak, önmaguknak is ellentmondva. Most például jövedelemadó-mentesség ügyében ott tartunk, hogy jövő januártól várható az életbe lépése, a nagyszülői GYED-del együtt, ugyanis, izé, meg kell szavazni.

Világos: az apparátus egyáltalán nincs felkészülve a váratlan fordulatra

A tízmillió forintos kedvezményes kölcsön ügye még érdekesebb és bonyolultabb.

Utolsó adataink szerint, annak, aki nem szüli meg öt éven belül a vállalt gyermeket, kamatostól kell visszafizetni a felvett kölcsönt. Sőt, a korábbi kamattámogatást is vissza kell térítenie. Pillanatnyilag az a helyzet, hogy:

2019. július 1-jétől három éven keresztül bármikor be lehet majd lépni a programba, és fel lehet venni a hitelt (ehhez házas, 18-40 éves, legalább 3 éves munkaviszonnyal rendelkező nőnek kell lenni), ha valakinek nem születik 5 éven belül gyermeke (akár első, akár sokadik), akkor a kölcsön után már kamatot is kell fizetni, ha viszont születik, akkor a gyermekek születésekor gyermekenként 3 évre felfüggesztik a törlesztési kötelezettséget, a második születendő gyermek esetében a fennálló tőketartozás 30%-át, a harmadiknál pedig az egészét elengedik, vagyis a kölcsön támogatássá alakul.

Kitől kapja a hitelt? Bizonyítani kell a hitelképességet?

Rendben van, értem, ez így már szigorúbban hangzik, azonban… kitől is kapja az ügyfél azt a kölcsönt, kamatosat, kamatmenteset, akármilyent? Bizony, nem a kormánytól, a kormány csak a kamatügyekkel foglalkozik ebben az esetben. Akkor kitől? Valamelyik banktól, kérem. Bizonyítani kell a hitelképességet, ahogy minden más esetben is, az állam egyszerűen kifizeti azt a kamatot, amit az ügyfélnek kéne.

Azonban ez stabil gazdaságot feltételez, úgy Magyarországon, mint az egész világon általában, éspedig jó hosszú ideig kell stabil legyen ez a gazdaság. Mert csak akkor nem emelnek kamatot a bankok (esetünkben az állam kárára) ha nincsenek drámai változások.

Viszont tavaly még maga Orbán is közelgő válságot emlegetett, Matolcsy a minap fejezte ki abbéli reményét, hogy inkább évek múlva jöjjön a krízis, mint hónapok múlva, a világgazdaságnak elég sok hektikus pontja van, a kínai gazdaság növekedése alaposan lelassult, a német ipar sem a legfényesebb formáját hozza… az, aki – nem is könnyen – felveszi ezt a kamatmentes hitelt, egyszer csak azt tapasztalhatja, hogy az állam kihátrál mögüle, és pont ott áll, ahol a devizahitelesek 2008 óta. Mert az egészen bizonyos, hogy a magyar állam nem fogja követni a megugró kamatokat, ha egy törvénymódosítással megszabadulhat a költségektől.

Csak éppen lesz egy jó nagy családja az ügyfélnek, amit el kell tartson, a törlesztések mellett.

Annyi a különbség, hogy 2008-ban a magyar állam a forint árfolyamának stabilitását nem tudta garantálni, most meg a kamatmentességet nem fogja tudni.

És a kamat az olyan.

Az elszabadul.

Különben pedig csak a vak nem látja, hogy a hétpontos családtámogatási programnak egyetlen betűje sem fog megvalósulni. Nem is azért van, hogy megvalósítsák.

Nézzünk már a naptárra!

  • Mikor lesznek az EP-választások? 2019. május 23. és 26. között.
  • Mikor lesznek az önkormányzati választások? Ősszel.
  • Mikortól ígérik a kölcsöntámogatást?
  • Július elsejétől. Az adómentességet meg csak jövő januártól.

Tehát ha valaki hirtelen támadt reménykedő rokonszenvétől vezérelve az EP-választásokon a kormány jelöltjére szavaz, mert hiszen ezek a jó emberek neki támogatásokat, pénzeket fognak adni így vagy úgy, az már csak a voksolás után fogja megtudni, ha véletlenül visszavonják vagy „elhalasztják” a kamatmentes kölcsön lehetőségét. Tartalék reménynek és propagandaeszköznek még ott lesz a jövedelemadó-mentesség, amiről elég jövő januárban bevallani, hogy szó sincs róla, addigra lemennek az önkormányzati választások. De abba még belejátszik a nagyszülői GYED is. Egyszóval: szimpla propagandával van dolgunk, választási trükkel, nem is tervezik a program elindítását.

Afelől vannak tapasztalataik, meddig hajlandó a magyar választó reménykedni: örök időkig, ha elég szépet ígérnek neki. Emlékszem még valami magánnyugdíj-pénztárakra, azoknak a vagyonával mi is lett? Ja, nem tudjuk…

Én a magam részéről akkor hinnék a kormány bármely pénzügyi ígéretének – ideértve a szabad szemmel átlagember számára nem látható rezsicsökkentést is – ha elmesélnék, hová lett az a vagyon. Addig nem.

Hölgyeim és uraim: minket épp újfent átvernek.

Legalább ne tessenek kölcsönt felvenni a hazugságra.

Nagy bukás lehet belőle.

Pompeo pozitív befolyása

Kérem, itt a szokásos kávé mellett érdekes kísérletet javaslok: tegnap, ugye, arról beszélgettünk, vajon miről lehet majd szó Mike Pompeo budapesti tárgyalásain, és milyen eredményekkel járhatnak a megbeszélések – akkor azzal fejeztük be, hogy estére okosabbak leszünk. Jelentem: okosabbak is lettünk. Akkor lássuk, mennyire találtuk el a tárgyalások kimenetelét?

Bizony, ahogy elnézem, nagyon magas ám a találati pontosság. Tegnap úgy vettük, a tárgyalások négy fő pillére a Védelmi Együttműködési Megállapodás (Defense Cooperation Agreement), a BRUA-vezeték ügye, a fegyvervásárlási tender és az orosz-magyar illetve kínai-magyar viszony lesz. Ötödik fontos elemként még meg kellett említenünk Pompeo találkozóját a magyar civil szervezetek képviselőivel – mondjuk nagyot nem is lehetett tévedni, hiszen a hivatalos diplomáciai tájékoztatók alapján tudhattuk, miről lesz szó, bár a magyar és az amerikai külpolitika jelen állapotát tekintve bármikor előfordulhatott volna valamilyen váratlan, meglepő téma. Valamilyen fordulat, ami mindent megváltoztat.

Szerencsére Pompeo nem Trump, nem vezérlik hirtelen ötletek, így aztán minden a tervek szerint zajlott – mármint Pompeo tervei szerint, mert a magyar félnek jobban jött volna egy semmitmondóbb végeredmény. Így viszont az amerikai külügyminiszter elég markánsan jelezte, mik is hazájának szándékai a mi térségükben, és ehhez sokat nem szólhatott a magyar fél, maradt a kényszeredett mosoly és a bólogatás.

Moszkva és Peking nem fog tapsikolni, annyit már elöljáróban is mondhatok, bár ránk nézve Moszkva a veszélyesebb, mert ők vannak közelebb… de menjünk szépen időrendi sorrendben.

Pompeo külügyminiszter először a civil szervezetek képviselőivel találkozott – hangsúlyozzuk, hogy őket az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériuma hívta meg a találkozóra, nem ők hívták meg Pompeót, és ez lényeges mozzanat! – jelesül Pardavi Mártát, a Magyar Helsinki Bizottság társelnökét, Kapronczay Stefániát, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvezető igazgatóját és Léderer Sándor, a K-Monitor igazgatóját fogadta. Az elhangzottakról legjobb a Magyar Helsinki Bizottság közleményét idéznünk:

„A találkozón kiemelt figyelmet kaptak a jogállamisággal kapcsolatos aggályok és a civilek helyzete. Pardavi Márta többek között a hatalommegosztás és a független igazságszolgáltatás csorbításáról, a jogállamiságot gyengítő kormányzati intézkedésekről és azokról az elmúlt években elfogadott törvényekről beszélt a miniszternek, amelyek gyengítik a magyar demokrácia szilárdságát. Elmondta, hogy az utóbbi évek civilellenes kampányával és jogalkotási lépéseivel szűkül a különböző vélemények megjelenésének lehetősége, megbélyegzés és fenyegetés éri azokat, akik a kormányzatétól eltérő álláspontot képviselnek, illetve felszólalnak a jogállamiságért és az emberi jogokért.

Kapronczay Stefánia a független és sokszínű sajtó demokratikus fontosságáról beszélt. Szót ejtett a sajtószabadság korlátozásáról a folyamatos központosításon, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány létrehozásán, illetve a független sajtó jogainak korlátozásán keresztül. „Két okból különösen fontos ez – emelte ki Kapronczay. – Egyrészt a propagandamédia gyakran indít lejárató kampányokat azok ellen, akik a kormánytól eltérő álláspontot képviselnek. Másrészt a decemberben létrejött médiaholding különösen hatékony lehet a dezinformáció terjesztésében.” Kapronczay tájékoztatta még az amerikai külügyminisztert a Magyar Tudományos Akadémia függetlenségét érintő tervezett korlátozásokról, amelyek szintén veszélyeztetik a vélemények sokszínűségét.
Léderer Sándor a korrupció helyzetéről számolt be a találkozón. Kiemelte, hogy a mindennapi korrupció visszaszorításában történt ugyan előrelépés az elmúlt 10 évben, de a politikai korrupció átszövi az egész gazdaságot, és a társadalom is jelentős problémaként érzékeli. Ez nem csak a demokratikus értékeket erodálja, de sok esetben biztonságpolitikai veszélyt is jelent.

A találkozó létrejötte és a civil szervezetek véleménye iránti nyitottság ismét bizonyította, hogy az amerikai vezetés szövetségi kapcsolataiban is elkötelezett a jogállamiság értékeinek és a civil társadalom szerepének megvédésében. A civil szervezetek képviselői ma újra kifejezték, hogy ebben a küzdelemben fontos és megbízható partnerként lehet rájuk tekinteni.”

A teljes közleményt idézem, mert minden szava fontos. Pompeo tehát előbb megkérdezte, mi a baj, hol a baj – az nem biztos, hogy tud vagy akár csak akar is segíteni rajta, de a hivatalos, külügyminiszteri szintű találkozóra már úgy akart menni, hogy ezzel tisztában legyen.

Szijjártó csak a civilek után következett, Orbán pedig még később – ennek is van jelentősége.

Hogy valójában mi hangzott el a két külügyminiszter közötti tárgyaláson, arról természetesen csakis a tolmácsoknak, az FSzB-nek, a CIA-nek és az unokáinknak lehet tudomása – az unokáinknak azért, mert mire ők felserdülnek, talán feloldják a jegyzőkönyv titkosítását. A CIA-nak volt a legkönnyebb dolga, hiszen az amerikai tárgyaló fél pont az ő volt igazgatójuk, nekik majd megírja ő. Nekünk viszont most nem áll módunkban ismertetni a valószínűleg indulatoktól sem mentes diskurzust: be kell érnünk azzal, ami a sajtótájékoztatón elhangzott. De már az is mutatja, hogy a két fél álláspontja távol állt a tökéletes koherenciától.

Szijjártó azzal kezdte a mondandóját, hogy elkezdték újraépíteni a magyar-amerikai kapcsolatrendszer harmadik pillérét, a politikai kapcsolatokat. Ez annyiban hír, hogy tudomásunk szerint ezek a kapcsolatok nem szakadtak meg és senki sem rombolta le őket, tehát az „újjáépítés” nagyon szerencsétlen kifejezés a mostani folyamatra. De lássuk tovább a kormany.hu-t, ezt hogy magyarázza meg?

„A tárcavezető a Mike Pompeóval tartott közös sajtótájékoztatón kiemelte: a korábbi években is létezett a kétoldalú kapcsolatrendszer gazdasági és védelmi pillére, de a republikánus adminisztráció hivatalba lépése óta gyors javulásnak, újraépülésnek indultak a politikai kapcsolatok is, ezt mutatja az amerikai külügyminiszter mostani látogatása is.”

Ja, sehogy. Egyszerű udvariatlansági gesztus volt.

„A külügyminiszter kitért arra: Magyarország a külpolitikáját mindig a kölcsönös tiszteletre alapozta, és elvi kérdésnek tekintette, hogy megvétózzon minden európai döntést, amely az Egyesült Államok szuverén külpolitikai döntéseit bírálja. „A külpolitikánk lehetővé teszi, hogy őszinték legyünk” – mondta, hozzátéve, ezért megvitathattak olyan témákat is, mint az Oroszországhoz fűződő viszony, a kínai gazdasági térnyerés és a magyar-ukrán kapcsolatok. Azt is mondta: Magyarország részesedése az EU és Kína közötti kereskedelmi forgalomból 1,2 százalék, és képmutatás Magyarországot azért bírálni, hogy szoros kapcsolatokat ápol Oroszországgal, miközben „üzletek köttetnek” Nyugat-Európa és Oroszország között. A két ország védelmi együttműködési kereteit rögzítő megállapodásról elmondta: 1997-ben kötötték, azóta megváltoztak a biztonsági kihívások, ezért modernizálni kell az egyezményt. A tárgyalásokat lezárták és a megállapodás szövegét a jövő héten az Országgyűlés honvédelmi bizottsága elé terjesztik – jelentette be. A tárcavezető hangoztatta: Magyarország megbízható védelmi és katonai szövetséges. Fontos tárgyalásokat folytatnak beszerzésekről is, és nemsokára a honvédelmi bizottsághoz fordulnak azzal is, hogy előrehaladott tárgyalások folynak a közepes hatótávolságú légvédelmi rendszerről – közölte.

Szijjártó Péter kitért arra: amerikai kollégája segítségét kérte, hogy az ExxonMobil mielőbb hozzon döntést, és kezdjék meg a kitermelést a romániai gázmezőkről, mert ezzel Magyarország előreléphet a gázbeszerzés diverzifikálásában. Magyarország együttműködése Kínával vagy Oroszországgal nem befolyásolja azt, hogy az ország megbízható szövetséges a NATO-ban. Az Oroszországhoz fűződő viszony miatt Magyarországot érő kritikákkal kapcsolatban kiemelte: nem magyar vagy közép-európai energiacégek építenek gázvezetéket a Gazprommal.”

Akkor most fordítsuk le magyarra ezt a sillabuszt. Konkrétan arról van szó, hogy Szijjártó, némi szemtelenkedés mellett, de azt közölte: minden lényeges kérdésben engedünk, ám továbbra is szeretnénk üzletelni Kínával és az oroszokkal, mert az nekünk fontos és vezetőink szeretik a sok pénzt. De engedünk minden másban, ha nagyon követelik, engedhetünk ebben is. Legalábbis megígérhetjük, de keresztben van az ujja, tehát nem számít, amit mond.

No jó, az világos volt, hogy szokás szerint azt fogjuk mondani Pompeónak, amit bárki másnak is szoktunk – tehát amit hallani akar – de mit mondott ő? Hát, azért az ő mondókájából látszik, hogy kaliberben is jóval nagyobb a mi kis külügyérünknél.

Ukrajna kapcsán azt mondta, nem szabad engedni, hogy Putyin kerítést húzzon barátok közé a NATO-ban. Az autoriter Oroszország sosem volt a barátja a kisebb nemzetek szabadságának és függetlenségének, ezt a magyarok történelmük folytán tudják. Ennek apropóján Kínára rátérve jelezte: nem látnák szívesen, ha a Középső Birodalom hídfőállást építene ki minálunk (szerencsére ez a veszély csakis a kormányzati kommunikációban fordul elő, abban is, mint „ígéretes lehetőség”, a valóságban nem), ugyanis „Peking kézfogása időnként kötöttségekkel társul, de olyanokkal, ami után Magyarország gazdaságilag és politikailag is adós marad.” Azt is mondta, Oroszország és Kína autoriter hatalmak, amelyek nem osztják a közös harcot a függetlenségért, a civilek pedig mindeközben nagy munkát végeznek a szabadság megőrzésében a nyugati világban, és Pompeo büszke az amerikai támogatásra. Bejelentett egy programot, amivel magyar gimnazisták egy évet tölthetnek amerikai családoknál, illetve a médiaösztöndíjakról és a hatóságok megerősítéséről is beszélt a korrupció elleni harc részeként. (Ez kötelező kűr minden diplomáciai tárgyaláson, bár a médiaösztöndíjak és a civilek védelme némi reményre adnak okot). De a kulcsmondat is elhangzott:

„Megerősítettük az eltökéltségünket, hogy pozitív befolyással éljünk a régióban”

Magyarul:

„Látjuk, mi folyik a külpolitikátokban és nem akarjuk hagyni.”

Mint az Index írja:

„Megkérdezték Pompeótól, hogy az Orbán Viktorral tartandó esti megbeszélésén szó lesz-e a sajtószabadságról, jogrendről, emberi jogi kérdésekről. Pompeo azt mondta, hogy „barátok között mindig beszélünk a fontos témákról, Amerika pedig mindig kiállt ezekért az értékekért.”

Hogy aztán este a Várban végül mi hangzott el közöttük vacsora közben vagy utána, mikor kettecskén kimentek a balkonra, a szabad ég alá (ahol nehezebb lehallgatni egy beszélgetést, bár távolról sem lehetetlen), mit mondott Pompeo négyszemközt Orbánnak, vállát lapogatva, azt nem tudjuk, de sejtjük.

Valószínűleg nem túl szép dolgokat.

Vagy ki tudja, de csodálnám, ha szerelmet vallott volna.

Hát, így járt nálunk Pompeo külügyminiszter.

És mi meg így jártunk vele.

A bukott Bannon

Steve Bannon most kezdi nem érteni, mi történik vele és körülötte. Eddig állócsillagnak érezhette magát az alt-right egén, valamiféle jobboldali forradalom-exportőrnek, Mick Jaggernek a neokonzervativizmus színpadán, és valóban, sok helyen megfordult, sok sikert elért ő – most viszont halványodik a fénye, nagyon úgy néz ki, Európában találkozott a kudarccal.

Pedig ahhoz van szokva Trump elnök volt tanácsadója, hogy neki minden sikerül. Na jó: majdnem minden. Amikor 2007-ben megalapította a Breitbartot, viszonylag hamar rájött, hogy az informatika korának csodafegyverét tartja a kezében: a manipulált és hamis híreket. Hatalmas politikai és üzleti diadalmenet kezdődött a lapnál (ne feledjük: ebben az időszakban, illetve valamivel korábban jelent meg Magyarországon is a kurucinfó, aminek a története mutat némi hasonlóságot a Breitbart News-szal). Olyan figurákat támogatott, mint a majdnem nyíltan fasiszta, „identitárius” Richard B. Spencer vagy Milo Yiannopoulos – Spencer a fehér felsőbbrendűség hirdetője, és egy időben épp úgy a Fehér Ház tanácsadói közé emelkedett, mint Bannon vagy Milo mester, akit nem kell bemutatnunk.

Habár mikor Spencer Budapestre érkezett 2014-ben egy olyan „identitárius” konferencia vendégeként, amelyen elvileg Dugin, minden eurázsiai gondolat és orosz nacionalizmus atyja elnökölt volna, még letartóztatták a magyar hatóságok (Dugin el sem jött), de azóta sokat változott a világ Budapesten is. Tavaly Bannon húszezer dolláros honoráriumért lépett fel nálunk, tartott előadást – a Schmidt Mária-féle Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány hívta meg az amerikai szélsőjobboldali politikust, hogy tartson előadást az Európa jövője című konferencián. Ugyanakkor, ugyanazon az eseményen Yiannopoulos ugyanennyit kapott – lám, mit tesz az a négy év. Most már szívesen látott vendégek ők nálunk.

De a Fehér Házban nem

2017 augusztusában Trump elnök menesztette, társaival együtt, és úgy tűnik, az alt-right csillaga Amerikában végképp leáldozott, olyan múló politikai divatnak bizonyult, mint egyik-másik társastánc: akik a Földet akarták a sarkából kifordítani, most Európában keresnek ha nem is menedéket, de megélhetést, munkát.

Bannon köszönhette ugyan bukását annak, hogy kiesett Trump kegyeiből, de maga a mozgalom már korábban romlásnak indult: a valaha legendásan sikeres Breitbart News már 2017 áprilisa és júniusa között elvesztette hirdetőinek kilencven százalékát és olvasottsága is a korábbinak 53%-ára csökkent. Aztán jöttek a tavalyi választások, és a Képviselőházban behozhatatlan, 220-198-as demokrata többség alakult ki. Ezzel szemben a 100 tagú Szenátusban a republikánusok őrzik többségüket. Ezzel véget ért Trump elnök és a Republikánus Párt abszolút hatalma. Nem, nem buktak meg, erről szó sincs: ám most már nem tehetnek azt, amit akarnak. A republikánus túlhatalom ellen amúgy sem lett volna megoldás egy demokrata túlhatalom – Amerika ne legyen pártérdekek játékszere, ne dobálják egymásnak a pártok ezt a világhatalmat, mint óvodások a labdát. Az Egyesült Államoknak, éppúgy, mint az egész világnak, az az érdeke, hogy józan és mértékletes, bölcs és belátó, kiegyensúlyozott vezetése legyen, ami felöleli a politikai paletta mindkét oldalát.

Igaz, a választások tavaly ősszel voltak, de Bannon már érezhette, hogy a lehetőségek beszűkültek körülötte Amerikában, elfogyott a levegő, és még tavaly nyáron bejelentette, hogy mint egy szélsőjobbos Che Guevara, exportálja az alt-rightot Európába. „The Movement” néven alapítványt hoz létre Brüsszelben, ami az európai populista pártoknak segít abban, hogy a helyek egyharmadát megszerezzék a májusi európai parlamenti választásokon.

Kudarcosnak látszik az európai vállalkozás

Nos, ez a vállalkozás ugyan talált néhány fanatikus hívet, de alapvetően kudarcosnak látszik. Róma közelében megvették a Trisulti kolostor ódon épületét, ahol Bannon és brit rajongója, Benjamin Harnwell, a Dignitas Humanae Institute vezetője „gladiátorképzést” akarnak folytatni „kultúrharcosoknak”, csak éppen nem tolonganak a jelentkezők. Bannon és védencei nem élvezik a két olasz populista pártvezér, Matteo Salvini (Lega) és Luigi DiMaio (Movimento 5 Stelle) feltétlen támogatását. A jelenlegi állás szerint az intézetnek nincs még sem akkreditációja, sem tanárai. Az ígéretek szerint 2020-ban kezdődhet meg az oktatás, addig egy ideiglenes, római helyszínen tartanák az ideológiai gyorstalpalókat.

Bannon pedig nem érti a támogatás hiányát

Pedig igen egyszerű. Sem Salvini, sem DiMaio nem olyan bolond, hogy maga fizesse a helyébe lépni kívánó, jövendő konkurenciája képzését, ráadásul joggal tarthatnak attól, hogy a teljesen lehetetlen és alkalmatlan Trumpot elnöki székbe segíteni tudó Bannon egy-két tehetséges legényből vagy leányból valóban ütőképes ellenfelet nevelne. Az akadémia egyébként – ha közvetve is – kapott némi anyagi támogatást, de a gyanús azerbajdzsáni milliókat elfogadó Luca Volantétól, azonban az is csak tizenkétezer euró volt.

De miért pont Olaszországban próbálkozik Brüsszel mellett? Azért mert az Uniónak csak négy tagállamában – Olaszországban, Dániában, Svédországban és Hollandiában – nem tilos az, hogy politikai pártok külföldi szervezetektől anyagi támogatást fogadjanak el. Nem a civil szervezetekről beszélek, ők más kérdéskörhöz tartoznak, hanem a rendes, bejegyzett politikai pártokról. Márpedig a The Movement éppenséggel egyfajta „nacionalista Internacionálé” akarna lenni, amely támogatja a populista és szélsőjobbos mozgalmakat ott, ahol azok gyengék – ha kell, anyagilag is. Az persze a jövő zenéje, hogy miből támogatná, mert egyelőre nincs saját vagyonuk, de ha sikeresek lennének, valószínűleg megjönne a pénz az általuk hatalomba segített populista politikusoktól, kormányoktól is. És akkor tényleg elképzelhető lenne, hogy mondjuk az orosz nacionalista támogassa teszem azt, a lengyel nacionalistát anyagilag és viszont, annak dacára, hogy életük fő célja és értelme elveik szerint egymás agyoncsapása.

Bannonnak egy híve akadt az európai politikai életben, a belga Mischaël Modrikamen, a szélsőjobboldali Néppárt alapítója, de ő is azt nyilatkozta mostanság, miszerint „nem akarok az időmből 24 órát arra áldozni, hogy valami horvát pártnak segítsek.” A német AfD „már tavaly nyáron jelezte, hogy nem kérnek Bannonból, a társelnök Alexander Gauland akkor azt mondta, a hozzájuk hasonló „ európai elitellenes pártok érdekeit nagyon nehéz, szinte lehetetlen összeegyeztetni”. 2018 októberében a korábban látványosan dörgölőző, szintén szélsőjobboldali Marine Le Pen is egyértelműen elhatárolódott Bannontól.” (444)

Orbán még a barátja

A Lega is kiadta az útját, Modrikamenen kívül hű barátja egy maradt: de nem a köd, hanem – Orbán Viktor.

Róla azt mondta, hogy az idei EP-választási kampány alatt közvélemény-kutatásokkal segítik majd a magyar miniszterelnök stábját, és így legalább „megismeri a helyi embereket”.

Talál még menedéket Bannon is, Yiannopoulos is Budapesten, a populista káderpihentetőben, akárki meglássa…

Pompeo Budapesten – Déli kávé Szele Tamással

Kávézunk, mint minden délben és ma joggal lehetne elvárni, hogy Orbán Viktor tegnapi évértékelője kerüljön szóba, annak érdekes külsőségeivel és az utána rendezett tüntetéssel együtt – de azt már mindenki megírta, és ma fontosabb események is zajlanak Budapesten. Mi lehet fontosabb egy miniszterelnöki évértékelőnél? Az amerikai külügyminiszter látogatása.

Bizony, nem körülöttünk forog a világ, és ezt most elég alaposan tudtára is fogják adni a magyar kormánynak – de aki arra számít, hogy Mike Pompeo alaposan megfegyelmezi Orbán Viktort, megmenti a magyar demokráciát és este a „Csillagos-sávos lobogó” hangjai mellett rendezett tűzijátékkal ünneplünk majd, az bizony csalódni fog. Az amerikai külügyminiszter magyarországi látogatása egy körút része, tőlünk Szlovákiába megy, majd Varsóban csatlakozik Mike Pence-hez – nem direkt a mi kedvünkért néz be, hanem azért, mert amúgy is a környéken van dolga.

A látogatás céljáról nagyon sokat tudunk, tehát nem tudunk semmi biztosat:

elvileg az orosz energiafüggőség, a kínai Huawei állítólagos hírszerzési tevékenysége és a fegyverbeszerzés áll majd a tárgyalások fókuszában, ámde Pompeo napirendje mégis nagyon érdekes: ugyanis a tervek szerint

„Pompeo Orbán Viktorral nem, de Szijjártó Péterrel tart közös sajtótájékoztatót, mégpedig a Külgazdasági- és Külügyminisztérium Bem téri épületében. Pompeo ezt követően megy fel a Várba, hogy a miniszterelnökkel is tárgyaljon. Az amerikai külügyminiszter látogatásán találkozik majd legalább három olyan magyar civilszervezet – a Helsinki Bizottság, a Társaság a Szabadságjogokért és a Transparency International Magyarország – képviselőjével, amelyek rendszeresen bírálják a kormányt a szabadságjogok csorbulása és a korrupció elharapódzása miatt.” (444)

A programot pontosan nem ismerjük, de egyes forrásaink szerint Pompeo előbb találkozik a civilekkel, mint a miniszterelnökkel, ami lehet diplomáciai üzenet is, de lehet, hogy csak annyiról van szó, miszerint másképp nem érné el a repülőgépét – az viszont mindenképpen gesztusértékű jelzés, hogy erre a találkozóra egyáltalán sor kerül. Hogy mi fog elhangzani Pompeo és a civilek között? Azt megjósolni lehetetlen, de ne feledjük, nem egy csillogó tekintetű ifjú idealista tárgyal majd velük, hanem Donald Trump külügyminisztere, aki korábban a CIA igazgatója is volt, tehát ha vannak is céljai, azok konkrétak lesznek, nem elviek. Ettől még híve a demokráciának, hogyne volna az: csak afelől nem vagyok teljesen meggyőződve, hogy a legfontosabb ebben a pillanatban az lenne számára, hogy a magyar demokráciát és jogállamiságot helyreállítsa.

Mi lesz a Védelmi Együttműködési Megállapodással?

Azonban akármiről is tárgyal majd velük, abban biztosak lehetünk, hogy Szíjjártóval a legtöbbet a BRUA-vezetékről fog beszélni – amint Orbán Viktorral pedig a DCA-ről és a tervezett amerikai légvédelmi rakétabeszerzési programról. A DCA nem más, mint a Védelmi Együttműködési Megállapodás (Defense Cooperation Agreement), és létrehozásának legfontosabb célja, hogy a több, mint 20 éve érvényben lévő, hazánk NATO-csatlakozása előtt kötött megállapodást szövetségesi kapcsolataink fejlődéséhez igazítva újítsuk meg. Hát ez egyszerű dolog, nem kell agyonbonyolítani – főleg, hogy nem csak minket kerestek meg amerikai részről ez ügyben már két éve, hanem Csehországot, Lengyelországot, Szlovákiát, Bulgáriát, Romániát, Észtországot, Lettországot, de még Litvániát is.

Csak ők aláírták.

Mi meg nem.

Orbán Viktor a világon mindennel magyarázta már, miért nem hajlandó Magyarország aláírni ezt a szerződést, amiben viszonylag ártatlan dolgok szerepelnek, olyasmik például, hogy ennek alapján hordhatnak fegyvert és egyenruhát az amerikai katonák Magyarország területén, és ez biztosítja az amerikai fegyveres erők által a hazánk területére behozott eszközök, berendezések és egyebek adó- és vámmentességét. Szóval, ez egy fontos, de nem harci ügyekre vonatkozó keretmegállapodás.

Mondta már Orbán, miszerint nem írhatjuk alá, mert „az európai uniós szabályok lehetetlenné teszik”. Érdekes, a többi aláíró számára ez nem jelentett nehézséget. Azt is mondta – érdekes fordulattal – miszerint „a Fidesz-képviselők egy csoportja ellenzi a DCA egyes pontjait, és mivel nincs hatalma e képviselőcsoport felett, nem tudja őket meggyőzni.” Hát, szegény, mintha nem lesnék még a gondolatát is, nem lenne teljhatalma, mintha okozhatna néki gondot bármiféle anyaszülte képviselő széles e Parlamentben, meg kell a szívnek szakadni az ő sanyarú sorsán… aztán előjött a farbával.

„Tavaly decemberben pedig három, a beszélgetés részleteit ismerő forrásunk szerint Orbán Viktor azt mondta David Cornstein nagykövetnek: olyan országot akar, mint Ausztria. Ausztria katonailag semleges, nem NATO-tagország.” (Átlátszó)

Tehát ki akarna minket léptetni a NATO-ból?

Arról azért nincs szó, és nagy szükségünk is van a védelemre – inkább lavíroz, helyezkedik, ugyanis Oroszországgal, valamint Kínával is kokettál, üzletelni mindenképpen akar velük, és a DCA aláírása jelentősen rontana a pozícióin. Főként Moszkvában. Hanem hát Orbán Viktor nem a legbátrabb ember, mert a múlt héten azt nyilatkozta:

„Magyarország NATO-tagállam és az Amerikai Egyesült Államok szövetségese. Erről a magyar emberek népszavazáson döntöttek. Magyarország kormányának továbbra is az a célja, hogy az Amerikai Egyesült Államokkal fennálló szövetségesi kapcsolatát erősítse. Ennek szellemében készülünk Michael Richard Pompeo külügyminiszter úr budapesti látogatására.” (MTI)

Kötéltánc ez a javából, Moszkva, Peking és Washington között, nagy kár, hogy a páva nem tud kötélen táncolni: de még ma megtudjuk, mire jutnak egymással az illetékesek.

A legfontosabb téma a BRUA-vezeték lesz

A közvetlen jövőnk – és a külkapcsolataink, sőt a gazdaságunk – szempontjából is azonban a BRUA-vezeték kérdése a legfontosabb. Ennek a megépítését nevezik „függetlenedésnek az orosz földgáz-ellátástól”, és európai méretű hatásai lehetnek. Arról van szó, hogy nagyon nagy mennyiségű földgázt találtak a Fekete-tenger alatt – csak éppen nagyon mélyen van, az európai cégeknek nincs olyan technológiájuk, amivel ki lehetne termelni, az amerikaiaknak viszont van. Tehát a román állam a Neptun Deep nevű mező kitermelési jogát odaadta a Rompetrol nevű román vállalatnak, amelynek fő tulajdonosa az osztrák OMV, és az amerikai Exxon-nak, amely megfelelő technológiát tudott hozni a kitermeléshez. Az utóbbi években több mint 1 milliárd dollárt beleöltek a feltárásba. A kereskedelmi kitermelés valamikor 2020 környékén indulhatna.

Indulhatna, de csak akkor, ha lenne vevő a földgázra. Soha vissza nem térő alkalom volna, hogy akár egész Európát Oroszországtól függetlenül láthassuk el földgázzal, ám ehhez kell egy vezeték, amit azon államok román nyelvű nevének kezdőbetűiből, amelyeken áthalad – Bulgária, Románia, Magyarország, Ausztria – BRUA-vezetéknek neveztek el. Ennek magyar szakasza Csanádpalotánál lépne be az országba, és Mosonmagyórvárnál menne ki, vagyis két már meglévő áteresztőpontot kellene kibővíteni, és ezeket összekötni. Nem jó, hanem nagyon jó üzletnek tűnik, minden résztvevő számára, akkor is, ha Moszkva összevont szemöldökkel a TurkStream nevű vezetéket pártolja is, ami a Törökországon keresztül vezetett orosz földgázt vinné el a Balkánra.

Azonban gondok vannak

A magyar fél – annak érdekében, hogy nálunk és ne Ausztriában épüljön meg az elosztóközpont – meg akarja változtatni a vezeték nyomvonalát, de a román fél is változtatott a feltételeken: a bukaresti parlament

„2018 végén számos jelentős törvényt hozott a gázról, Offshore törvénycsomag néven. Egyrészt kötelezte a termelőket, hogy a Fekete-tengerből kinyert gáz legalább felét belföldön adják el. Másrészt hatósági árat szabott meg a gáznak. Harmadrészt felemelte a gázkitermelés adóját – egészen pontosan nagyobb bevétel mellé nagyobb adókulcsot rendelt.” (444)

A román fél ezt a törvényt szükséges belpolitikai gesztusnak tekinti, amivel a kormányzó szociáldemokrata párt, a PSD azt kívánja megmutatni a választóknak, hogy nem árusítja ki olcsón az ország természeti kincseit (hanem drágán árusítja ki), ugyanis Románia nincs nagyon rászorulva erre a gázkincsre – egyébként is sok földgázt termel, az ország szükségletének kilencven százalékát belföldön állítják elő. A magyar mesterkedés meg egyértelműen üzleti célú: nagy pénz volna az elosztás irányításában. Ehhez még vegyük az orosz nyomást is az ügyben és egyértelművé válik, hogy mi egy sokszereplős és hatalmas tétben játszott földgáz-üzletbe keveredtünk, aminek erős politikai vonatkozásai vannak. Pompeo ebben az ügyben azt akarhatja elérni, hogy Magyarország enyhítsen a feltételein, és a magyar befektetők jelentkezzenek a BRUA által szállított gáz második pótárverésére.

A Huawei esetleges bojkottja már sokkal kevésbé jelentős,

mint a rakétabeszerzési pályázat: a NATO vezető körei némi joggal orroltak Magyarországra amiatt, hogy a mostani hadseregfejlesztést mindez idáig nem amerikai forrásokból oldották meg. Szóba kerülhet még az Ukrajna NATO-tagságának blokkolásában játszott magyar szerep is, ez ügyben viszont nehezen hinném, hogy engednénk, ugyanis ennek kardinális jelentősége van Moszkva számára.

Hát kérem, ezekről mind szó lehet ma Pompeo látogatása alkalmából, és nyilván minden egyébről is – de sajnálattal kell mondanom, hogy a magyar demokrácia állapota vagy a korrupcióellenes harc most nem központi témája az amerikai diplomáciának, ezen a téren csak a nagyon naivak és optimisták számítanak előrelépésre.

Bár, ki tudja?

Este mindenképpen okosabbak leszünk.

Boldizsár, a szerecsen király – Déli kávé Szele Tamással

Szóval itt van ez a kávé, megengedem, lehet, hogy van, aki zaccosnak találja. A New Yorkban főzhetnek jobbat is, akinek nem ízlik, fogyassza ott és váljék kedves egészségére – ez a Japán. No, aki itt maradt, annak mesét mondok. Vagyis, hogy nem mondok mesét, mert nem merek. Még a végén az Origo rólam is bebizonyítja, hogy szélsőségesen liberális vagyok.

Mert hogy a mesekönyvekről már bebizonyította. Nem akartam hinni tulajdon vaksi szemeimnek, háromszor is elolvastam, míg elhittem, hogy ez van odaírva a tegnapi számukba: „Szélsőségesen liberális propaganda az óvodákban”.

De legalább szalagcím, jó vastagon szedve. Hát ejnye már, mi történhetett, beszabadult a gyermekkertészetbe a Saint-Just meg a Robespierre? És megdöntötték az óvó néni uralmát? Lerombolták a homokvárat a játszótéren? A zsarnokság meg kakaóba áztatja rút zászlaját?

Nem, azért itt még nem tartunk. Nyugatról jött a riasztás, ott gyulladt ki a lármafa.

„Egy Németországban élő ismerősöm osztott meg a közösségi hálón egy képet arról, hogy a könyvesboltokban több olyan kiadvány kapható, ami a migrációt magyarázza el a gyerekeknek. A szülők arra panaszkodnak, hogy gyermekeiket vette célba a liberális ideológiai nevelés.”

Nézetem szerint a migráció – ha tetszik, ha nem – létező dolog

Ha eltitkoljuk a gyerekek elől, azzal sokra nem megyünk, éppúgy nem lehet és nem is érdemes letagadni, ahogy a Napot sem az égről. Van, akad, akinek nem tetszik, akad, akinek igen, én valahol mérsékelt középen szeretnék maradni és azt mondanám, hogy a humanitárius válságok esetében emberi kötelességünk menedéket nyújtani a kiszolgáltatott polgároknak, hanem akinél fegyvert találnak vagy szervezkedni kezd, az magára vessen. A legtöbb menekülőnél se fegyver, se rossz szándék nincs, csak valami mérhetetlen félelem a szemükben.

Történetesen a Baross téren lakom, és mikor kedvenc pártunk és kormányunk ideszorította azt a néhány ezer embert pár éve, ki sem kerülhettem volna őket: állíthatom, nem volt nagyobb rendetlenség vagy szemét a téren abban az időben, mintha egy teljesen európai rockfesztivál lett volna, és ahhoz képest, mikor a metrót építették, a béke szigete volt, akkor ugyanis repedeztek a bérházak falai, leestek a csempék a vibrációtól és nem lehetett közlekedni sem rendesen. Szóval, nem mondanám én a menekülteket siserahadnak, már csak azért sem, mert tessenek csak elképzelni, mihez kezdenének önök – mondjuk – egy kínai nagyvárosban, nyelvtudás és helyismeret nélkül, ha oda vetné magukat a Sors szeszélye? A telefonjukkal próbálnának tájékozódni és mindenüket helyi valutára váltanák, míg még van mit.

Jé, de érdekes: itt is ez történt.

Miért jöttek ide? Nem tudom, ki hogy van vele, de ha a szomszéd elkezdené a kerítésre aggatni a többi szomszédom fejét és engem, aki fegyvertelen vagyok, rakétával és ideggázzal lődözne, hát magam is felkapnám a hétmérföldes csizmát. Aki azt hiszi, hogy egy korszerűen felszerelt hadsereggel szervezetlen, önkéntes népfelkelők tíz percnél hosszabb ideig képesek szembeszállni, nem látott még háborút. De különben meg kimérákról beszélünk, most két egzotikus ember van a mi kis Baross téri falunkban, az egyik Ali, a kebabos, a másik Nguyen, a vietnami közértes. Itt volt még Csang, a kínai vendéglős is, de csődbe ment, mert csak én ettem náluk minden nap. Nincs itt migrációs veszély.

Azért Csang visszajöhetne, mert szeretem a kínai konyhát.

Na, de mit ír az Origo a továbbiakban?

„Az említett meséskönyvek szereplői szegény sorsú migránsgyerekek és családjaik. Ezekkel a karakterekkel gyorsan azonosulnak a gyerekek, nincs is más választásuk. Egy idealizált képet kapnak, ami a valósággal köszönőviszonyban sincs. Ideológiailag elfogult, hamis valóságot közvetítenek nekik a legsérülékenyebb életkorban.”

Hát, sőt. Gyerekek sincsenek, a menekültek huszonhat éves férfinak születnek, késsel és Kalasnyikovval a foguk között, kiképezve. Én speciel láttam gyermekeket és asszonyokat is közöttük – de akkor mi lenne az „ideológiailag” helyes? Azt mondani a gyerekeinknek, hogy a világ többi részén az embereknek nincs anyjuk, nem nőnek fel, hanem felnőttként találják őket a káposzta és a taposóaknák között?

Igen, valószínűleg ideológiailag ezt találná helyesnek az Origo. Igaz nem lenne, de helyes mindenképpen. Ideológiailag.

„A migránsokról szóló képeskönyvek annyiban hűek a mesekönyvek világához, hogy egy nem létező valóságot mutatnak be.”

Hát, innentől nem érdemes belekezdeni sem a vitába

Ha valaki csak a saját koncepcióját tartja valóságnak, az szembesüljön a rideg tényekkel: a realitás sosem kegyelmez. És a hazugságot ideig-óráig lehet igazságnak beállítani, de örökké ez nem működik. Afelől nincs kétségem, hogy lesz nálunk majd nagy dér és durr, aztán betiltják ezeket a felforgató mesekönyveket.

De miért csak ezeket?

Mire is emlékeztet ez a történet engem…

Igen, a kedves amerikai írómra, Twain Márkusra, lánykori nevén Samuel Langhorne Clemensre.

Nála vannak ilyen vitatható alakok.

TomSawyer például egy deviáns fiatal, aki lovagregényekről mereng és tutajon szökik meg otthonról.

Huckleberry Finn? Hajléktalan csavargó, hajléktalan fia, aki nem képes elviselni az Özvegy által rákényszerített polgári rendet.

Jim? Afroamerikai migráns, elveszi a déli fehér emberek munkáját a gyapotföldeken!

A jenki Arthur király udvarában? Technokrata értelmiségi, a nemzettudat és a vallásosság legapróbb jele nélkül, maga a megtestesült Veszély.

Jeanne D’Arc? Feminista, gendertudatú felforgató, páncélban és férfiruhában jár, a királlyal barátkozik. Máglyára vele!

Koldus és királyfi? Hova vezetne, ha el tudnánk képzelni, hogy ezek ketten helyet is cserélhetnek?

Pudingfejű Wilson? Hát lehet a nemes jogászi hivatást ilyen nevű emberen keresztül ábrázolni?

Én azt mondom, tiltsuk be Twaint, de üstöllést, míg nagyobb kárt nem okoz, fiaink el nem szöknek tutajon, lányaink nem öltenek páncélt és a hajléktalanok, valamint a rabszolgák nem kezdik magukat emberi lénynek érezni.

És miért csak Twaint?

Ott van Lyman Frank Baum. Nála Oz birodalmát egy csaló kókler vezeti, Smaragdváros fehér és csak a kötelező színes szemüvegek miatt látszik zöldnek, az oroszlán gyáva, a madárijesztő buta, a Bádogember szívtelen és az égből szárnyas majmok potyognak.

Ez maga a felforgatás. Tiltsuk be.

Tiltsuk be Sir Thomas Mallorytól az Arthur-legendakört, ugyanis abban Sir Palomides szerecsen lovag.

Tiltsuk be Shakespearet Othello miatt.

Tiltsuk be József Attilát, bár őt már nem is nagyon merik tanítani, mert Boldizsár szerecsen király.

Tiltsuk be az egész betlehemezést.

Tiltsuk be…

Abbahagyom. Tetszenek már látni, hová vezet, ha egy hibás tételt sarkalatossá teszünk és hatalommal, erővel akarunk neki érvényt szerezni?

Ide.

Hát, ez a kávé lehet, hogy zaccos volt, de legalább fekete.

Sajtópiaci rémálom

Nem kellemes dolog az, amikor a sajtó saját magáról kell szóljon, kérem tisztelettel, nagyon nem kellemes: amint a hírekbe bekerülni is csak az ostoba ember fantáziájában öröm. Mert bizony, ahogy az angol mondás tartja: „good news – no news”, a jó hír nem hír, abban meg semmi élvezet, ha rossz hírek szólnak saját magunkról, a sajtószakmáról úgy általában.

Persze, aki jó híreket akar olvasni, nyissa meg az Origót vagy a Magyar Nemzetet, ott nem panaszkodnak a sajtómunkások, egy rossz szavuk sincs – csak éppen nem is mondanak igazat. Lassan már álmukban sem, sőt, akkor sem, ha kérdeznek. Hej, nagy átok mirajtunk ez a sajtópiaci átrendeződés, a kormánybefolyás növekedése, még nagyobb a média világméretű krízise – amire szinte oda sem tudunk figyelni, pedig világtrend – annyira lefoglalnak minket a helyi bajaink.

Első sorban is, zuhan az olvasottság,

kormányoldalon meredeken zuhan (ez azért nem olyan rossz hír), független oldalon lassabban, de minálunk sem növekszik. Lássuk a számokat!

„Február elején publikálta IV. negyedéves gyorsjelentését a Magyar Terjesztés Ellenőrző Szövetség (MATESZ), a hazai lapok értékesítési adatait hitelesítő szervezet.

Az országos politikai napilapok közül a Magyar Hírlap utoljára 2014 első negyedévében hitelesítette értékesített példányszám adatait. A 2010-ben még 15 ezer példányban fogyó napilapból ekkor már kevesebb, mint 8 ezer példányt adtak el a naponta. (Összehasonlításképp: a Népszabadság a bezárása előtti hónapokban átlagosan napi 37 ezer példányban fogyott.)

A NER által egyedüliként meghagyott, sőt, újabban jelentősen támogatott ellenzéki napilap, a Népszava értékesítése 2010 és 2016 között 18 ezerről napi 10 ezerre zuhant, ám a Népszabadság bezárása után hirtelen növekedésnek indult, és 2018 második negyedévétől már tartósan 21 ezer felett volt az értékesítés volumene.

A Magyar Nemzet 2010-ben még 50 ezer körüli példányszáma csaknem negyedére zuhant, és 2018 áprilisában történt bezárása előtt már a 13 ezret sem érte el naponta. A most már Magyar Nemzet néven megjelenő, és az állami hirdetéseket mágneseként vonzó Magyar Idők (amely listaáras hirdetési bevételének 75 százaléka állami) sosem hitelesítette értékesített példányszámát, így annak nagyságrendjéről legfeljebb becslések létezhettek. Ugyanez mondható el a szektába KESMA-ba tagozódott és szintén kormánybarát Lokálról és a Ripostról is.

A kormányfő kedvenc sportnapilapja, a Nemzeti Sport is folyamatosan veszít olvasótáborából. 2010-ben még közel 70 ezer, 2018 végén már alig több mint 30 ezer példányt adtak el a lapból. A bulvárnapilapok közül a Blikk 2010 második negyedévében még a 200 ezres napi eladást is meghaladta, de 2018 végén már a 80 ezret sem érte el. A Bors 80-90 ezer példányban fogyott 2010-ben, 2018-ra ez 50 ezer alá apadt.

Ami a hetilapokat illeti: a HVG 30 ezer fölött tudta stabilizálni eladott példányszámát. A168 Óra példányszáma 2 év alatt 13 ezerről 10 ezerre csökkent. A Magyar Demokrata immár több éve 10 ezer körül stabilizálta példányszámát, és ez nem változott 2018-ban sem. A 2018 tavaszán megszüntetett Heti Válasz szintén heti 10 ezres eladásokat produkált a legutolsó időszakban” – írja a HVG.

Márpedig ezek akkor sem jó jelek, ha az anyagi veszteség leginkább a kormányé:

azt is mi fizetjük, csak megpörgetik az adónkat háromszor a fejük fölött, és attól elveszíti közpénz jellegét. De mindenhol bajban van a print sajtó, az egész világon, évtizedek óta, az nem újdonság – az újdonság az, hogy már az online sem áll jól, a legkomolyabb amerikai lapoknál is nagy leépítések zajlanak. Elbocsátottak 200 embert a Buzzfeedtől (ez 15 százalékos leépítést jelent) és 250 embert a Vice-tól (ez 10 százalékot). 7 százalékos leépítés volt a Verizonnál, ami a Yahoonak és a Huffington Postnak is tulajdonosa, és 400 állás szűnt meg a Gannett Companynél, aminek tulajdonában ezernél is több városi lap van Amerika-szerte.

Miért? Két oka van: az első a Facebook algoritmus-változtatása, ami a hírfolyamban hátrébb sorolja a „vállalati” és sajtótartalmakat a magánszemélyek posztjainál, a második meg az, hogy nem csökken a piac, hanem a növekedés állt meg, elérte saját határait, az eddigi módszerekkel többet már nem nagyon lehet produkálni – és a nagy amerikai online tartalom-előállítók állandó növekedésre voltak berendezkedve. Ez állt most le. Ettől még cégek, lapok nem fognak megszűnni, csak stagnál majd a piac.

De jó lenne, ha nálunk csak stagnálna…

Arról, hogy nálunk mi lesz, Uj Péter festett pesszimista képet a szombati Népszavában. Az egyik nagyon fontos dolog, amit megtudhattunk tőle, az volt, hogy szerinte rövidesen eldől az Index és az RTL Klub sorsa – mármint oly módon, hogy mennyiért és mennyire kerülnek a kormány karmaiba, mert az, hogy oda kerülnek, már nem is kérdés. Jelen helyzetben csodákra lenne szükség ezeknek a médiumoknak a függetlenségéhez, hiszen a kormány semlegesíteni akarja őket, és ha van ember a magyar sajtóban, aki ért az Indexhez, az pont Uj Péter – azért reméljük, hátha mégsem lesz igaza. (De igaza lesz…)

A másik lényeges hír a sajtópiacon az, hogy még idén pénzbe fog kerülni a 444. Idézzük pontosan!

„Ráadásul az idei év nálunk is nagyon komoly lesz, mert fizetőssé fogunk válni, így az lesz a helyzet, hogy ott lesz a kormánymédia a maga fél-, vagy álhíreivel a másik oldalon pedig zárt tartalmak lesznek – mert szinte biztos, hogy a HVG is fizetős lesz valahogyan, és nem tudom, a 24.hu még meddig tudja tartani magát. A magazin típusú tartalmak már ott is előfizetésesek lesznek.” (Népszava)

Márpedig ha ezek a lapok fizetősek lesznek, akkor vége a független sajtónak

A magyar olvasó abban a tévedésben él – de legalább meg is van róla győződve! – hogy neki ingyen járnak a hírek és szívességet tesz, ha elolvas valamit. Ebben valóban volt valami (nem túl sok) 2010-ig, amikor a képlet egyszerű volt: az online lapot ingyen adták, a szerkesztőséget eltartották a hirdetések és mindenki jól járt. Író, olvasó, találkozó, mindenki.

2010-ben azonban egyrészt lezuhantak a Google-hirdetések piaci jutalékai, másrészt teljesen átrendeződött a magyar hirdetési-hirdetői piac. Politikai hitbizománnyá vált a reklám, hűbérbirtokká, amit csak nagyurak kaphatnak és a leghűségesebb katonák. Ilyen viszonyok között az ingyenes hír- és tartalomszolgáltatás luxus, és csak azért nem hagyta abba mindenki, mert tisztában vagyunk azzal, hogy senki sem lenne hajlandó megérteni, miért kerül pénzbe holnaptól az a hír, ami tegnap még ingyen volt?

Azért, mert nincs hirdető és nem is lesz.

Nos, ezt az érvet minden olvasó számára kényelmesebb lesz nem megérteni vagy szándékosan félremagyarázni, mint fizetni – mondjuk – évi ezer-ötezer forintot. Ugyan, kérem: olcsóbb lesz inkább majd kapzsisággal, árulással vádolni a sajtót. Fogadjunk, hogy a (mindkét oldali) politikusok fogják először elkiabálni magukat ebben az értelemben, náluk érthető is lesz a harag, ők ugyanis az ingyenes reklámfelületüket veszítik majd el ily módon. De a kommentszekciók törzstrolljai sem lesznek boldogok, oda a névtelen gyalázkodás lehetősége, maximum a közösségi oldalakon vitézkedhetnek majd, bár cikkek alatt ott sem: nem lesznek megosztott cikkek, illetve azokat csak az előfizetők olvashatják majd.

Magyarországon először és utoljára az Élet és Irodalom művelte ezt sikeresen – érthető ugyan a 444 döntése, de ha a többi online lap is erre kényszerül, a sajtó Magyarországon szerepet fog váltani, már nem jut el tömegekhez az üzenet, csak az előfizetőkhöz, és ők nem fognak tömegével tülekedni.

Ellenben a kormánymédia továbbra is ingyenes lesz – tehát sokat nő majd a befolyása.

Az országnak nem fog jót tenni az online sajtó fizetőssé válása, az már bizonyos – de az országnak az sem tenne jót, ha a még független lapok munkatársai hazafiasan éhen vesznének az idei év folyamán.

Nem tudom, mi lenne a jó megoldás, egyelőre maradjunk annyiban: meglátjuk, mi lesz.

Nehéz idők jönnek, annyit mondhatok.

Menetelők manapság – Déli kávé Szele Tamással

Kávézgatunk, kávézgatunk, Budán meg vonulgatnak, vonulgatnak. Mármint a neonácik. Nem érdemes belemenni a különböző minősítésekbe, miszerint ők csak hagyományőrzők, nem érdemes elemezgetni a különböző mozgalmaik mindenféle árnyalatát: ebben az esetben (és minden más esetben is) a náci, az bizony náci.

Azt tetszik mondani, hogy hiszen nem is vonulgatnak, mert a rendőrség betiltotta a becsületnapi díszmenetüket? Be ám – de csak a Várban tilos nekik masírozni, máshol szabad. Illetve nem volt ez mindig így, mert 1997 előtt még eszükbe sem jutott, díszmenetet tartani. De vegyük szépen sorban, miről is van szó?

Arról, hogy Budapest ostroma idején a Várba szorult német és magyar csapatok egy része megpróbált kitörni a szovjet ostromzárból. Tették ezt 1945. február 11-én, és a kísérlet teljes kudarccal járt. Ráadásul a kitörni próbálók szembe mentek Hitler parancsával is, aki világosan kiadta a parancsot: a Budapest-festungot (Budapest-erődítményt) az utolsó lőszerig, emberig védeni kell. Ami nagyon érdekesen hangozhatott, főleg az érintettek számára, épp ezért összetörték a rádiókat, hogy ne jöhessenek újabb öngyilkos utasítások Berlinből és nekiálltak megtervezni a kitörést.

Február 11-én 15 órakor ismertette a tervet a IX. SS hegyi hadtestparancsnokság a német csapatok parancsnokaival, amely szerint csak azok a katonák vegyenek részt a kitörési kísérletben, akik egy éjszakai, 24 km-es, folyamatos harc közbeni gyalogmenetet meg tudnak tenni. A kitörés 20 órakor kezdődik, két fő irányban és három hullámban, a Városmajor úttól a Mechwart térig, a Krisztina körút és Margit körúti vonal áttörésével.

Az 1. hullám teljes szélességben és bal oldalbiztosításban a 8. SS lovashadosztály, jobb oldalbiztosító és 3. hullámban mint utóvéd a 22. SS lovashadosztály, 2. hullámban, a 2. német páncéloshadosztály közepétől jobbra a Feldherrnhalle (FHH) hadosztály, középen a 271. német népi hadosztály, mögöttük a 12. légvédelmi ezred és a Luftwaffe földi és légi személyzete.

A még átjárható három utcán 1 darab Hetzer páncélvadász, 1 darab StuG IV rohamlöveg és 1 darab PzKpfw IV harckocsi segítette a kitörést. A 8. SS lovasezred középen indult. Mindhárom hullámban egy-egy 7,5 cm-es löveggel felszerelt féllánctalpas páncélgépkocsi (Sd.Kfz. 251/9), a 13. páncéloshadosztálynál egy 8 cm-es gránátvetővel felszerelt féllánctalpas (Sd.Kfz. 250/7) volt, továbbá összesen tíz Volkswagen 166 úszó gépkocsi (Schwimmwagen), a parancsnokságoknak és a tábori csendőr forgalomirányítóknak egy-egy BMW futár-motorkerékpárjuk volt. Az összes többi járművet meg kellett semmisíteni egy, még február 10-én kelt parancs szerint.

A magyar és a nyilas csapatok parancsnokságát csak 18 órakor tájékoztatták a kialakult helyzetről, illetve a kitörés megindulásáról. Az összes olyan magyar katonát, akit korábban a német haderő kiválasztott, a kitörés második hullámába osztották be, támogatásul két könnyű harckocsit vihettek magukkal.

Öngyilkos akció volt, lássuk be, és a résztvevői közül alig néhányan élték túl

Egészen pontosan 785 fő jutott el a saját csapataihoz (akik közül sokakra amúgy is hadbíróság várt, a hitleri parancs megszegése miatt). Összevetve: a védősereg 24 ezer német és 20 ezer magyar katonából állt, magában a kitörési kísérletben mintegy tízezren vettek részt. Vérbe fulladt az akció, nincs ennek sok köze a becsülethez, ünnepelni pláne nincs mit rajta.

Meg aztán: ezek a katonák Budapesten nem Budapestet védték, hanem bizony Bécset. Bécs megerősítéséhez akart a birodalmi hadvezetés időt nyerni, azért dobták oda Budapestet és a saját csapataikat is. Szóval: nem ez volt a történelem legfényesebb pillanata. Beteg lélek kellhetett már ahhoz is, hogy „Becsület napjának” nevezzék el – mészárlásnak volt az a napja, meg a kudarcé.

Ettől függetlenül a magyar neonácik kemény magja már 1997-től megünnepli az évfordulót. Eredetileg a Györkös István vezette Magyar Nemzeti Arcvonal vezetésével tették, csak hát az a szervezet most gyakorlatilag részben megszűnt, részben börtönben múlatja idejét, ugyanis Györkös nagyon komoly főszerepet játszott a bőnyi rendőrgyilkosságban, olyan komolyat, hogy fel is számolták őket. Különben a becsületnapi vonulásokat mindig botrány kísérte: 1999-ben még utána is akkora verekedés volt a Viking Klubban, hogy utána három évig – tehát az első Orbán-kormány regnálásának ideje alatt – felfüggesztették a „megemlékezéseket”. Aztán újrakezdték, persze. Volt, hogy Budapest külterületén, vagy egy nyilvánosságtól elzárt helyen, magánterületen rendezték meg a demonstrációt. Megint máskor frekventált közterület – Hősök tere, Kossuth tér – volt a helyszín.

De azért a legjobban mégis a Várat szerették mindig is. Legjobban a Kapisztrán teret.

Mármint eddig, mert idén fordult a kocka.

A BRFK egyszerűen megtiltotta a várbéli vonulást.

Az indoklásuk szerint:

„Megállapítható, hogy a megemlékezések szélsőséges nézeteket valló csoportokhoz kötődnek. A rendezvények lebonyolítása, így különösen az ott elhangzott beszédek, azok tartalma, zenei betétek stílusa, résztvevők megjelenése önmagukban és összességében is alkalmasak a külső szemlélőben félelemkeltésre, riadalom okozására. (…) A rendezvényen számítani kell olyan szélsőséges csoportok megjelenésére, amelyek jelenléte esetén a rendezvény megtartása a demokrácia lényegéhez tartozó közrend és köznyugalom jelentős mértékű támadásával is együtt járhat. Ezzel szemben a magyar állam számára a nemzetközi szerződések korlátozást, tiltást tesznek lehetővé. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy fennáll a veszélye annak, hogy olyan szélsőséges eszmék terjesztésére kerülhet sor, amelyek más személyek, így esetlegesen a második világháború érintett áldozatainak emlékét, valamint a jelenleg is élő hozzátartozók személyhez fűződő jogait, emberi méltóságát sértenék. Méghozzá oly mértékben, hogy ez már túllépi a gyülekezési jog törvényben rögzített kereteit, megbontva ezzel a személyiségi jogok rendszerének egyensúlyát.”

Egyszóval: a Kapisztrán téri vonulást – különös tekintettel a várható beszédekre is – megtiltották. Az ugyanonnan induló Kitörés 60 Emlék- és Teljesítménytúra gyülekezését nem, tehát azért nem marad ma sem SS-egyenruha nélkül a Várnegyed, de magát a rendezvényt nem tarthatják ott.

Helyes dolog, jó dolog, a rendőrség azt teszi, ami a dolga, vagyis vigyáz a közrendre, nyugalomra.

Aztán tessék mondani, eddig miért nem tetszettek ennyire vigyázni? Eddig miért masírozhattak neonáci hordák a Vár történelmi macskakövein?

Ja, értem: eddig nem volt a Várban sok minden, ami most ott van. Például a kormányfő hivatala.

Hogy annak semmi köze hozzá?

Szégyellem magam, de rosszra gondolok: arra, hogy a Miniszterelnöki Hivatalt féltik a csürhétől, ugyanis ezek nem olyan békések, mint a többi tüntetés résztvevői: ezek bizony törnek is, zúznak is, nem vízfestékkel teli lufikkal dobálóznak.

No, de volna itt még egy kérdés. Akkor tehát elmarad a becsületnapi menet?

A Várban elmarad, de máshol megtartják

A Légió Hungária honlapjáról sikerült megtudni, hogyan változott a program.

„Bajtársak!

A Festung Budapest Megemlékezésre a gyülekező 02.09. (szombaton) a Széll Kálmán téren lesz 13:30 és 14:00 óra közt. Aki 14:00 után érkezik nem fog értesülni a megemlékezés pontos helyszínéről, így mindenkit arra kérünk, hogy tartsa magát a megadott időponthoz!

Az esti koncertre a Kék és Vörös Yukban (III. kerület, Fényes Adolf utca 28.) fog sor kerülni, melyek az este során egybenyitva üzemelnek. A belépő 2500 Ft. lesz, mely csak a helyszínen vásárolható meg.

Kapunyitás:20:00”

Aha. Akkor mégiscsak gyűlnek is, náculnak is, meg is emlékeznek, csak éppen a helyszín titok, a koncerten este meg majd alaposan be lehet rúgni. Annyi a különbség, hogy nem a Várban demonstrálnak. Érdemes még erről az oldalról bemutatni a rendezvény szabályzatát, mielőtt valaki azt mondaná, hogy ezek ártatlan katonai hagyományőrzők, miért is tételezünk fel róluk rosszat.

„Figyelem! Az alábbi viselkedési és megjelenési irányelvek be nem tartása a megemlékezésről való kizárást von maga után:

– A hatályos magyar jogszabályok értelmében az esemény egy résztvevője sem takarhatja el az arcát, nem viselhet tiltott önkényuralmi jelképeket (nyilaskereszt, horogkereszt, SS, sieg rúna, totenkopf) illetve nem jelenhet meg katonai egyen/formaruhában. A módosított gyülekezési törvény értelmében hagyományőrzési célzattal sem lehet korabeli egyenruhát, vagy annak elemeit viselni. Azon nacionalista szervezeteket, melyek a múltban formaruhában jelentek meg a megemlékezéseken, szintén megkérjük, hogy ettől most tekintsenek el.

– Minden résztvevőt nyomatékosan megkérünk, hogy fokozottan ügyeljen megjelenésére. Fiatalos, és erőteljes összképre törekszünk, de ez nem egyenlő az igénytelenséggel és a túlzásokkal. Példának okáért: A karácsonyfa jelleggel feldíszített dzsekikkel, illetve a nyakunk köré tekert zászlókkal, sőt a bakancsba gyűrt farmernadrággal sem. Nemzeti jelképeink többre hivatottak, minthogy eltúlzott, karikatúrába hajló összkép kiegészítői legyenek. Mindenkit arra kérünk, hogy utcai/túra ruhában érkezzen, melynek alapszíne fekete, vagy legalábbis sötét, az egységes megjelenés érdekében.

– Alkohol fogyasztása/alkoholos befolyásoltság azonnali kizárást von maga után.

– A megemlékezés teljes ideje alatt tilos a dohányzás.

– A sajtó képviselőivel csak a rendezők kommunikálhatnak.”

Jawohl.

Hát, ha ezeket a dolgokat tiltani kell, az azt jelenti, hogy számítani is lehet rájuk.

Annyit mondok csak, hogy okos ember ma nem megy a Széll Kálmán térre kora délután.

Azért szégyene ez a rendezvény Magyarországnak is, Budapestnek is.

Még ha most nem is a Várban, a vitrinben tartják, hanem máshol: akkor is gyalázat a megtartása.

Sajtóperekről és jéghegyekről – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, így kávé mellett nincs is jobb egy kis jogászkodásnál. Meg nem csak a jogról lesz szó, hanem arról is: tulajdonképpen ki hazudik és mennyit? Mert ugye a kormányoldal nem szűnik meg szajkózni, miszerint a független sajtó sorosista álhíreket terjeszt, a függetlenek a kormánymédia híreit találják finoman szólva is manipuláltaknak… hol az igazság?

Most speciel nem középen van.

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk ugyanis, hogy egzakt számok állnak a rendelkezésünkre. Márpedig ez a sajtó esetében ritka: egyfelől, az álhíreket megszámolni azért is lehetetlen volna, mert ízlés kérdése, ki mit nevez annak, másrészt meg annyi van belőlük, hogy csak győzze leltározni őket az ember. De csak kell lennie valami egzakt mérőszámnak, ami megállapítja, mennyire tárgyilagos és igazmondó egyik, avagy másik oldal.

Kérem tisztelettel: van ilyen. Ez az elvesztett sajtó-helyreigazítási perek száma. Az Átlátszó évente kikéri a Fővárosi Törvényszéktől ezt az információt, lapokra, sajtótermékekre lebontva.

Nincs okunk kételkedni a bíróság elfogulatlanságában

Induljunk ki abból, hogy ha egy írást a bíróság marasztal el, arról jogerősen kijelenti, hogy valótlan állításokat híresztelt, akkor az valóban álhír is, főleg, ha a verdikt helyreigazítási perben hangzik el. Nincs okunk kételkedni a bíróság elfogulatlanságában, ha a már meghozott ítéletekről van szó. Előfordulnak hibák, magam is tanúsíthatom, de nem azért, mert a bírói testület különösebben részrehajló volna, inkább ügymeneti, eljárásjogi gondokról számolhatunk be. Néha nem vesznek tekintetbe egyes beterjesztett bizonyítékokat, máskor inkább a törvény betűjét nézik, nem a szellemét, megint máskor rövidek a beterjesztési határidők – sajnos egyetlen jogrendszer sem tökéletes, de azért nagyjában-egészében mégis elmondható, hogy ha egy írást a bíróság elmarasztalt, helyreigazítani ítélt, akkor az hazugság is volt. (Bizonyos hibahatárok elfogadásával).

Persze előfordul tévedés is a sajtóban, hajjaj, de még mennyire, olyan is, hogy a sajtómunkást szándékosan félrevezetik – mindjárt meg is látjuk az arányokat.

De mire jutott az Átlátszó?

Arra, hogy 2018-ban összesen 109 sajtó-helyreigazítási pert vesztett a 888, a közmédia, a Lokál, a Magyar Idők, az Origo, a Pesti Srácok, a Ripost és a TV2 együttvéve.

Ez sok vagy kevés?

Ahogy vesszük. Tekintve, hogy a független sajtó egyes nagyobb orgánumai, a 444, az Index, a (választás után bezárt) Magyar Nemzet, az RTL Klub és az Átlátszó összesen 14 helyreigazítási pert vesztett el tavaly részben vagy egészben, nagyon sok. Ez a tizennégy eljárás átlagosan nem egészen három sajtópert jelent médiumonként független oldalon, ami bizony reális: évente háromszor elképzelhető, hogy téved a szerkesztőség. És ezek viszonylag nagy létszámú cégek, sok alkalmazottal, megannyi hibalehetőséggel.

De hogy áll a kormánysajtónál a perek megoszlása?

Mert nem homogén, kérem. A dobogó legfelső fokán az Origo áll, amely ellen 58 kereset indult és 34 esetben marasztalták el. Az ezüstérem a Riposté, 38 keresettel, 22 elmarasztalással, a bronz a Magyar Időket illeti, ellenük 31 keresetet adtak be és 14 alkalommal marasztalták el, kötelezték helyreigazításra őket. Az élbolyt követi a Lokál (23 kereset, 11 ítélet), a TV2 (21-7), a Pesti Srácok (16-11), a 888 (14-8) és legvégül következik a közmédia, a maga hat keresetével és két ítéletével.

Láthatjuk itt is: elindul egy álhír az Origótól, és szépen, fokozatosan szétoszlik a piramis csúcsától lefelé, ugyanis ezek az ítéletek gyakran ugyanazon hír esetében születnek, amit átvettek egymástól a lapok. Persze az átvétel nem tilos, de elég faramuci a jogállása: az a helyzet, hogy ha én átveszek vagy idézek egy írást (mint most is az Átlátszóét) akkor ugyan köteles vagyok feltüntetni a forrását, de hiába nem én írtam, hiába jelölöm meg, honnét vettem, csak felelős vagyok a híreszteléséért, ha történetesen nem igaz (kivéve, ha azt írom róla, hogy nem hiszem, bár néha akkor is).

Ez időnként nagyon érdekes eredményekkel jár, például láttam már ítéletet egy, az MTI-től átvett hírrel kapcsolatban, melynek esetében az MTI tévedett volt: a másodközlő, forrást megjelölő lapot elítélték miatta, a forrást, tehát az MTI-t magát – nem. Szóval, vannak érdekes dolgok a magyar jogrendszerben, ebben az esetben azért született ilyen különös verdikt, mert csak természetes személynek lehet megsérteni a jó hírnévhez való jogát, a felperes pedig nem nyújtott be keresetet az MTI ellen, csak a másodközlő lap ellen.

Ahol pedig nincs kereset, eljárás sincs.

De ne vesszünk el a részletekben:

mindig ilyen arányokban veszítgette a pereket a kormánymédia?

Nem.

2017-ben összesen 53 sajtó-helyreigazítási pert vesztett a 888, a közmédia, a Lokál, a Magyar Idők, az Origo, a Pesti Srácok, a Ripost és a TV2. A független sajtó pedig – a korábban említett szereplőkkel – összesen hat helyreigazítási pert bukott el abban az évben.

2016-ban még érdekesebb volt a mérőszám: a kormányközeliek még csak 18 esetben vesztettek. Hát mi történt itt pár év alatt?

Két dolog. Az egyik világos: tavaly választási év volt, amire már tavalyelőtt elkezdtek készülni, ezt mutatja a 18 perveszteség megugrása 53-ra, aztán a tavalyi 109-es rekordot nyilvánvalóan az országgyűlési képviselő választásoknak köszönhették. A másik, hogy megindult és mostanra majdnem teljessé is vált a kormánymédia centralizációja, ami nagyon veszélyessé teszi a munkát, hiszen elveszett a szerkesztőségek autonómiája. Ha tavalyelőtt kaptak egy hírt, amiről látszott, hogy hamis lehet, akkor még megtehette a főszerkesztő, hogy nem közli, de most akkor is meg kell jelennie – amennyiben a központból érkezett – ha teljes képtelenség.

Az álhírek károsultjainak legtöbbje nem is ad be keresetet

De ne tessenek azt hinni, hogy ezzel végére is értünk a témának. Ezek csak az elvesztett helyreigazítási perek adatai, a valóság ennél sokkal szomorúbb. Az álhírek károsultjainak legtöbbje ugyanis nem ad be keresetet, mert vagy nem tud magáról az álhírről, vagy nem áll módjában.

Nem pereskedik a migránsnak, harcosnak rágalmazott menekülő, aki jó eséllyel nem is olvassa, miket írnak róla (csak az Origón 1997 cikk tartalmazza a „migráns” kifejezést), nem pereskedik az élősködőnek bélyegzett hajléktalan, mert nem is látja az írást, nem pereskedik a koldusszegény közmunkás, nem pereskedik a legtöbb meghurcolt ember, és hát – nem pereskedik Soros György sem, mert annál nagyvonalúbb.

Ez csak a jéghegy csúcsa

Akkor kiktől származnak ezek a keresetek?

Többnyire megrágalmazott politikusoktól. Ők viszont pereskednek, jó kedvvel, bőséggel, meg is tehetik, fontos is nekik. Tehát mi most egy irányszámot látunk, mintegy a jéghegy csúcsát: nem 109 álhír jelent meg, hanem ennyinek a kapcsán sikerült pert veszteni kormányoldalon! Ahol ekkora a csúcs, ismervén a sajtó természetét, vajon mekkora lehet maga a teljes jéghegy?

És nem volt szó a profi álhír-oldalakról sem, a mindenegybenről és társaikról, felsorolni is nehéz volna őket, hiszen ellenük a legritkább esetben indul eljárás – ők ugyanis ismeretlen tettesek. Speciel a mindenegyben az egyetlen közülük, amit lehet is névhez, tulajdonoshoz kötni, de még az ő tulajdonosi mivoltát sem tudnám bíróság előtt minden kétséget kizáróan bizonyítani. Nagyon vigyáznak arra, hogy névtelenül működjenek, a szürke zónában, ami érthető is a részükről: mivel alig írnak igazat, ha nevesíthetőek volnának, ki sem jöhetnének a bíróságról, annyit kéne ott üljenek… és akkor még nem beszéltünk arról, hogy a bevételeik jelentős része amúgy is adócsalásból származik.

Vagy felperes nincs, vagy alperes

Tehát láthatjuk: a magyar álhírek esetében a legtöbb alkalommal azért nem indul eljárás egy-egy orbitális hazugság miatt, mert vagy felperes nincs, vagy alperes. Ha ezeket az ügyeket objektív szakmai bizottság vizsgálná minden esetben, amikor kétely merülhet fel, megszámlálhatatlan esetben kéne ezer és egy szamárságot visszavonatni. De természetesen egy ilyen bizottság felállítása lehetetlen volna Magyarországon, ugyanis vagy minden politikai párt és mozgalom kéne delegáljon bele egy szakembert – tulajdonképpen valami ilyesmi akart lenni a Médiakuratórium, csak nem álhír-ellenes céllal hozták létre – vagy senki sem fogadná el semlegesnek a döntéseit. És ha minden erő képviseltetve volna benne, akkor félő, hogy nem lenne kevesebb az álhír, ellenkezőleg, még több is lehetne, ugyanis a politikailag elkötelezett szereplők viszonossági alapon dolgoznának: „én átengedem a te álhíredet, te átengeded az enyémet” jelszóval.

A megoldást magam sem tudom, bár minden nap töprengek rajta: de a számarányok, ez az inkább jelképes 109-14-es viszony megmutatja: az igazság sajnos ebben az esetben nagyon nem középen van.

Hatalmas jéghegy az, amiből ennyi látszik.

És sokkal súlyosabb a jobboldala, mint a bal.

Fel fog borulni.

Na, akkor tessenek majd vigyázni, amikor borul.

Szun-ce, a miniszter – Ötórai kávé Szele Tamással

Pincér, egy konyakot is kérnék ma a kávéhoz, ünneplünk. Kicsiny hazánk már sok mindent adott a világnak, értékesnél értékesebb tudósokat, művészeket, vállalkozókat, hogy most hamarjában csak Strasznov Ignácot említsem, de azt azért nem gondoltam volna, hogy minden hadtudományok atyja, Szun-ce is nálunk születik újjá.

Pedig így van, és ez mellesleg eldönti azt a több évezredes kérdést, hogy van-e reinkarnáció: kell legyen. Dr. Benkő Tibor hadügyminiszter tegnap reggeli, az M1-en elhangzott interjúja után most már kétségtelen: ő a feltámadott Szun-ce. Na jó, de ki volt Szun-ce?

Egy legendás régi kínai hadvezér, aki szolgálatait valaha a déli Wu fejedelemség Ho-lü nevű uralkodójának (i.e.514-496) végezte. Jellemző az emberi természetre, hogy Ho-lüről szinte semmit sem jegyeztek fel, és azon is sokat gondolkodtak már a Kína-kutatók, hogy hol és mikor győzött Szun-ce, ugyanis nagy hadjáratokról abban az időben, azon a környéken nem tudunk. Mi több, Szun-ce is valószínűleg legalább két ember volt, ha nem több: de hát ez az ókori Kínában (és a későbbiben is) mondhatni kézenfekvő, a legtöbb kínai klasszikus személye vitatott. A legokosabb abban maradni, hogy Szun-ce írta a Hadviselés törvényeit, illetve így nevezzük azt az embert, aki írta.

De mi köze Benkő doktornak egy régi kínai hadvezérhez?

Az, hogy legalább olyan mélyértelmű bölcsességeket mond, mint a régi kínai bölcsek. Ezek példabeszédek, kóanok, titkos jelentéssel, szükséges a megértésükhöz a Csan ismerete, de lehet, hogy kell hozzájuk taoista alkímia is. Azt mondja például:

„Nem létszámban kell mérni, és nem a technikai eszközök számában kell mérni, hogy mennyire ütőképes egy ország hadserege.”

Persze, hogy nem. Mindenki tudja, hogy hadsereget literben mérünk, kilóra. Ezt Szun-ce úgy mondotta:

„Minden háborús vállalkozásnak törvénye, hogy ha van ezer könnyű harci kocsink és ezer nehéz hadiszekerünk, valamint százezer pajzsos emberünk, de számukra az élelmet ezer mérföldről kell szállítani, akkor a belső és külső kiadásokra, vendégek és látogatók fogadására, lakkra és enyvre, kocsikra és fegyverekre naponta el kell költeni ezer kin pénzt, mert csak így állíthatunk ki egy százezer főnyi hadsereget.”

Így már mindjárt érthető. Nem létszámban mérjük, nem technikai eszközben, nem is harci szekérben, hanem pénzben.

„Azt szoktuk mondani, hogy bár kicsi a bors, de erős.”

Azt is szoktuk mondani, hogy kicsi a bors, de hol van? Meg azt is, hogy kicsi a bors, de ledarálják. Ám Szun-ce erre is tud megoldást:

„Hogy nagy tömeget vagy kevés embert kell-e irányítani, az mindig a felosztástól és a számarányoktól függ. Hogy nagy tömeget vagy kevés embert kell-e harcba vetni, az mindig a formától és a nevektől függ.”

Ugye, hogy ugye. Nekem például van két macskám, ez nem túl nagy haderő, de ha elnevezem őket „Legyőzhetetlen és Halhatatlan Mennyei Regimentnek” mindjárt más a helyzet.

„Látva, hazánk milyen szerepet játszott itt a Kárpát-medencében, akkor bizony azt kell mondani, hogy Magyarország volt már a Nyugatnak bástyája. A török uralom idejében ez a kis ország ezzel a kis nemzettel megálljt tudott parancsolni.”

Hát, azért az nem egészen úgy volt: csodás regéink szólnak azokról a daliás napokról, de Isten vissza ne hozza őket, mikor az ország szó szerint minden erre járó hadsereg felvonulási területe volt, és szandzsákokra volt osztva. Bár szpáhibirtokok ma is vannak, és vígan szedik a harácsot. Nem mellesleg, én mintha emlékeznék olyanra is, mikor nem a Nyugatnak voltunk bástyája, hanem a Keletnek, de legalábbis erős rése, vagy hogy is volt ez, Bástya elvtárs…

„A magyar Honvédség mostani fejlesztésénél nem szabad azzal foglalkozzunk, hogy a lemaradást pótoljuk, (..) az sem tökéletes, hogy a mostani követelményeknek megfelelő képességet hozzunk létre, hanem tekintsünk előrébb.”

Hát ez már vérbeli Csan-buddhizmus. Sem nem pótoljuk a lemaradásunkat, sem nem hozunk létre képességet, hanem, ha egy mozdulattal, a Mester pálcájának csapásától megvilágosodunk, és már itt is a Nirvána.

Ne is foglalkozzunk mindenféle pattantyúkkal és harci szekerekkel, hiszen misztikus úton megoldható minden konfliktus. Az egyáltalán nem világos, hogy miképpen, de ilyen apróságokkal ne foglalkozzunk. Különben is, Szun-ce megmondotta:

„Minden hadviselésnek törvénye, hogy legjobb épségben hagyni az (ellenséges) országot, elpusztítani már nem olyan jó; legjobb épségben hagyni (az ellenség) lü-it, szétverni őket már nem olyan jó; legjobb épségben hagyni (az ellenség) cu-it, szétverni őket már nem olyan jó; sőt legjobb épségben hagyni még a wu-kat is, szétverni őket már nem olyan jó.

Ezért száz harcot vívni és százszor győzni nem a legjobb a jók között. Nem is harcolni, mégis alávetni az ellenséges sereget: ez a legjobb a jók között.”

Az értő olvasó rájön: a még ennél is jobb az, ha egyáltalán nem háborúskodunk, mert még a végén beverik a fejünket és az fáj. Szun-ce szellemében a legtökéletesebb hadsereg az, ami nincs is. És valóban, dr. Benkő is mondott valami hasonlót, csak azt nem a tévéinterjúban, hanem tavaly november 13-án, kedden, Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott konferencián. A miniszter a „Múlt, jelen, jövő: a Magyar Honvédség 170 éve című” szimpóziumon jelentette ki:

„A Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program átfogó modernizációt jelent, amely a technikai eszközök beszerzése mellett tartalmazza az önkéntes tartalékos rendszer és a hazai hadiipar újjáélesztését is. A haditechnikai fejlesztésekben a honvédség egésze érintett, legyen szó a szárazföldi erők vagy a légierő fejlesztéséről. De a legfontosabb továbbra is a katona, az állomány képzése, kiképzése, valamint az egyéni felszerelésük fejlesztése. A kormányzati célkitűzéssel összhangban zajlanak a fejlesztések annak érdekében, hogy a Magyar Honvédség a térség meghatározó haderejévé váljon. (…) A megváltozott biztonsági környezetben világossá vált, hogy a béke nincsen ingyen, ezért a NATO vezető állama, az Egyesült Államok felszólította a tagokat, hogy emeljék védelmi költségvetéseiket. Ugyanakkor mára az is világos, hogy az ország védelmét a hadsereg egyedül nem képes ellátni, ez ugyanis össztársadalmi feladat.”

Persze. Nem is a hadsereg dolga megvédeni az országot, azt majd rábízzuk a kéményseprőkre. Mellesleg nincs kizárva, hogy jobban járnánk velük.

Kérem tisztelettel: nem értjük mi ezt az embert. Ez egy hatalmas katonai lángelme, évezredeken átvilágító szellemű géniusz, stratégák stratégája, akinél a nagy Clausewitz is csak ipari tanuló lehetne, és főként vérbeli pacifista. Ami hadügyminiszterben ritka, de mindenképpen üdvözlendő. Ha nem a hadsereg kötelessége megvédeni az országot, ha nem dolga pótolni a lemaradásokat, nem kell fejlessze a képességeit, ha mindegy, hány katonánk van és azok miképpen vannak felszerelve, akkor végül is mi a hadsereg feladata?

A hadsereg feladata előre tekinteni.

Kétszer száz méteres távolba nézésben amúgy is verhetetlenek vagyunk.

Érdemes lenne edzenünk az ezer méteres távon is.

Értem én, hogy tisztességes ország hadügyminiszter nélkül úgyszólván elképzelhetetlen, és hadseregfejlesztésre is szükség van, ezért sikerült például olyan helikoptereket beszereznünk, amikre ugyan épp lehet fegyverzetet is építeni, de eredetileg mentőhelikopternek tervezték őket és arra is a legalkalmasabbak (valahol a Honvédelmi Minisztériumban valakinek még maradhatott egy csepp ép esze, és olyasmit rendelt meg, aminek esetleg haszna is lehet). Sikerült egészen korszerű harckocsikat vennünk, csak elfelejtettük megrendelni hozzájuk a tűzvezető rendszert, így aztán komolyabb harci feladatokra nem küldeném őket, de remekül fognak kinézni. Főleg a parádékon.

Javasolnám ennek szellemében, hogy a Magyar Honvédséget alakítsa ez a pacifista miniszter egyszerű, ám kedélyes katonazenekarrá, és ő vezesse, mint tamburmajor.

Ez amúgy is csak egy létező állapot elismerése volna.

„Így aki igazán ért a hadviseléshez, úgy töri meg az idegen sereget, hogy nem vív csatát vele; úgy foglalja el az idegen városfalat, hogy nem ostromolja meg; úgy semmisíti meg az idegen fejedelemségeket, hogy nem tart sokáig a háború. S minthogy a kölcsönös sértetlenség által igyekszik győzni az égalattiban, a fegyverek alkalmazása nélkül is biztosítani tudja magának az előnyöket.” – szól Szun-ce.

Igen, ez a helyes megoldás.

Ennél már csak az helyesebb, ha mindenki otthon marad és szecsuáni csirkét eszik rizzsel, fafüle-gombával és bambuszrüggyel.

Végre van egy olyan hadügyminiszterünk, aki érti Szun-cét.

Mit érti – ő maga Szun-ce!

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK