Kezdőlap Szerzők Írta Szele Tamás

Szele Tamás

244 CIKKEK 1 HOZZÁSZÓLÁS

Kidobják? Nem dobják ki? Esélylatolgatás – Déli kávé Szele Tamással

Szele Tamás
-
0
Kidobják? Nem dobják ki? Esélylatolgatás – Déli kávé Szele Tamással

Pincér, hosszú kávét kérek, habbal, ma viszonylag hosszas fejtörés következik, tartson ki a végéig… szóval, beszéljünk a tegnap este híréről, mely szerint még e hónap folyamán szakíthat az Európai Néppárt a Fidesszel, pontosabban fogalmazva: Joseph Daul, a párt elnöke bejelentette, hogy megindítja a kizárási vagy felfüggesztési eljárást a magyar kormánypárt ellen.

Itt, az első pillanat mámorában két apróság kerülte el sokak figyelmét. Az első: a feltételes mód. Nem okvetlenül kizárják vagy felfüggesztik, hanem kizárhatják, felfüggeszthetik a Fidesz néppárti tagságát. A másik fontos momentum, hogy két lehetőség van, és ezek közül csak az egyik a kizárás, a másik a felfüggesztés, ami azonban további tagsággal jár. De bárhogy is döntsenek, ez nem jelenti azt, hogy holnap megjön Brüsszelből egy úriember, és a Kossuth tér kellős közepén alfelén billenti a Fidesz valamely politikusát.

Sőt, az a helyzet, hogy hosszú, bonyolult eljárás következik, ami elképzelhető ugyan, hogy lezajlik a választások előtt, de még elképzelhetőbb, hogy nem. Egyszóval, egy ilyen procedúrának vannak bizonyos alapfeltételei. Az első és legfontosabb az, hogy legalább öt különböző országból hét különböző párt indítványozza a kizárást vagy felfüggesztést. Ez bőségesen teljesült, ugyanis tizenkét indítványozó van, éspedig

a svéd Mérsékelt Párt
a svéd kereszténydemokraták
a finn Nemzeti Koalíció Pártja (Kokoomus)
a luxemburgi Keresztényszocialista Párt
a flamand kereszténydemokraták
a vallon Humanista Demokratikus Középpárt
a portugál Néppárt
a portugál Szociáldemokrata Párt
a holland Kereszténydemokrata Tömörülés
a görög Új Demokrácia
a litván kereszténydemokraták
és a norvég konzervatívok.

Akkor ezzel nincs baj, ez szabályszerű. Csakhogy… hány tagja is van a Néppártnak? Nyilván tagpártokról van szó, nem azok tagságáról, mert ha azt is figyelembe kéne vennünk, beleőszülnénk, de szerencsére nem rendeznek világszerte szavazást a Fidesz ügyében. Hát kérem, ez a pártcsalád hetvenkilenc tagot számlál, ebből huszonnyolc Unión kívüli, de némelyiknek van szavazati joga a választmányi ülésen, ahol eldől a magyar kormánypárt sorsa. Persze nem elvárható, hogy mondjuk az albán, örmény, ukrán, moldovai vagy libanoni tagpárt küldöttei ismerjék a magyar viszonyokat, ők tehát valószínűleg a Néppárt általuk vélt érdekei mentén szavaznak majd. Az viszont jó kérdés, ki mit vél a Néppárt érdekének, ugyanis egy ekkora és ilyen sok tagú pártcsaládban nem úgy működik a frakciófegyelem, pártfegyelem, mint a magyar Országgyűlésben, itt a küldöttek – elképzelni is különös – a saját fejük után szavaznak. A pártvezetés adhat ugyan tanácsot, de azt ők döntik el, megfogadják-e.

Akkor tehát ott tartunk, hogy tizenkét biztos szavazat van a Fidesz szankcionálása mellett, és hatvanhét bizonytalan, ami még nem dőlt el. Ugyanakkor nagy népszerűséget nem szerzett magának Orbán Viktor pártja a Juncker-plakátkampánnyal, így pillanatnyilag szó szerint bármi elképzelhető.

De ha azt hisszük, hogy ennyin dől el a voksolás, tévedünk. Azon a bizonyos választmányi ülésen szavazhat még (a HVG nyomán):

a Néppárt elnöke és alelnökei,
a Néppárt EP-frakcióvezetője (Manfred Weber, aki a párt csúcsjelöltje is az Európai Bizottság elnöki posztjára) és helyettesei,
a tagpártok elnökei,
a pártok európai parlamenti nemzeti küldöttségeinek vezetői,
az Európai Parlament néppárti elnöke (Antonio Tajani) és alelnökei (a 14 alelnök közül négy az EPP tagja, köztük Járóka Lívia fideszes politikus),
a néppárti uniós biztosok (köztük Jean-Claude Juncker, a bizottság elnöke),
az Európa Tanács, az EBESZ, a NATO, a Régiók Bizottsága közgyűlésének néppárti vagy Néppárttal szövetséges frakcióvezetői.

Így aztán elég népes társaság fog dönteni, a legutóbbi ilyesféle ülésen például kétszázhatvanan vettek részt. Ehhez vegyük, hogy a tizenkét indítványozó pártnak eddig kevesebb, mint ötven voksa van, és megláthatjuk, milyen bizonytalan is ez a kizárás vagy felfüggesztés.

Ráadásul az Európai Néppárt egy demokratikus szervezet, melynek szabályzata előírja, hogy a vitatott, kizárásra javasolt párt képviselőit is meg kell hallgatni a szavazás előtt, és azt is, hogy a szankcióról csak az abszolút többség dönthet. Ha a Fidesz képviselői ügyesen forgatják a szót a meghallgatáson, és legalábbis sikerül elbizonytalanítaniuk a szavazók egyharmadánál kicsit többeket: egyáltalán nem történik semmi.

Nyilván a legnagyobb létszámú német pártoké lesz a döntő szó, a CDU és a CSU nélkül nincs határozat, azonban sajnos Orbán és pártja őket is alaposan össze-vissza sértegette már, tehát innentől kezdve minden lehetséges, az is, hogy a sértett indulat dönt az ügyben, az is, hogy a racionális, stratégiai megfontolás.

Az ész azt mondaná a Néppártnak, hogy mivel európai eszközökkel kezelhetetlen politikai alakulatról van szó, mindenképpen semlegesíteni kell őket, mert többet ártanak, mint használnak, de azt is mondja, hogy nem kéne őket egy esetleges ellentáborba üldözni. Főleg azért sem, mert mintha épp ez lenne a céljuk: elérni egy látványos kizárást, hogy aztán a többi populistával végre közös platformot alakíthassanak. Ez egyelőre még nem létezik, de ha létrejön, magva lehet akár az Unió felbomlásának is.

Tehát jobb lenne a Néppártnak, ha bent tudná a Fideszt a családban, mint ha kitagadná, ugyanakkor arról is gondoskodni kéne, hogy ne művelhessenek mindenféle őrültséget a pártcsalád nevében, ne okozhassanak több kárt. Tehát büntetni, semlegesíteni igenis szükséges a pártot, de csak óvatosan, nehogy ellenséggé váljon.

Erre pedig a legjobb módszer – ha európai fejjel gondolkodunk – nem a kizárás, hanem a felfüggesztés.

Magyar fejjel, indulatból gondolkodva persze a felfüggesztés is örök haraggal és számtalan huszáros visszavágással jár, számtalan nyilatkozat átkozza majd az álnok Néppártot, de ezekkel óvatosan kell majd bánni – ha a magyar kormánynak van még egy csepp esze, tudja, hogy a hetes cikkely alkalmazásáról döntő szavazáson komolyan esik a latba, hova áll a Néppárt.

Száz szónak is egy a vége: nekem az a magánvéleményem, hogy a legnagyobb esély a Fidesz felfüggesztésére van március huszadikán, a második legnagyobb arra, hogy a szavazás érvénytelen lesz, a legkisebb pedig arra, hogy egyhangúan kizárják a Néppártból ezt a különös társaságot.

Természetesen most rengeteget számít az is, mit művel huszadikáig a Fidesz: ez a bő két hét sok mindent eldönt majd.

És most nagyon sok szem szegeződik Budapestre, most minden lépésünket látja Európa.

Az is sokat számít, mit akar igazából elérni a Fidesz – de ezt rövidesen meglátjuk. Ha három napon belül hangos és agresszív Unió- és Néppárt-ellenes kampány indul, akkor bizonyos, hogy a kizárásra és egy jövendő, populista frakcióbéli tagságra játszanak.

Ami egyenlő lesz azzal, hogy kizárják magukat az aktív uniós politizálásból.

No, nemsokára meglátjuk.

Figyeljük a jeleket!

Az adattenger zátonyai

Szele Tamás
-
0
Az adattenger zátonyai

Volt már szó lapunk hasábjain a kínai társadalmi pontrendszerről, sőt, annak hibáiról is: akadozni látszott még pár hónappal ezelőtt is az üzemelése, gyakori volt a hiba, a tévedés. Azt gondolhatnánk, épp ezért egyelőre nem is veszik túl komolyan a használatát – de tévednénk. Nagyon nagyot tévednénk: Kínában a helyzet véresen komoly.

Az AP hírügynökség birtokába került egy kínai kormányzati jelentés, mely szerint 2018-ban összesen huszonhárom millió alkalommal akadályozták meg a Középső Birodalomban, hogy „túlzottan alacsony” társadalmi pontszámmal rendelkező állampolgárok utazhassanak. Ezt úgy tessenek érteni, hogy nem kaptak repülő- vagy vonatjegyet, egyszerűen nem adták el nekik, és kész. Aki rossz volt, menjen gyalog, ha külföldön lenne dolga, akkor is. Ha Amerikában: ússza át az óceánt.

Részletesebb bontásban: összesen 17,5 millió alkalommal utasítottak vissza embereket, akik repülőjegyet vásároltak volna, 5,5 millió alkalommal pedig gyorsvasútra történő jegyvásárlást akadályoztak meg. Mindezt azzal indokolták, hogy az illetők korábban nem viselkedtek megfelelően és ez csökkentette társadalmi pontszámukat a kritikus érték alá.

Azért ez a huszonhárom millió fő több, mint Peking összlakossága: a kínai fővárosnak ugyanis csak huszonkét millió lakosa van. És két Magyarországot is bőven kitenne.

Persze a büntetéseknek vannak fokozatai

Az első rögtön az, hogy az illető nem vásárolhat business class repülőjegyet, ha nem javul a magatartása, akkor később már semmiféle repülőjegyet, aztán már vasúti jegyet sem. Utána kizárják őt és családtagjait a magániskolákból és az egyetemekről, megtiltják, hogy magas presztízsű (magyarul: jól fizetett) munkahelyen alkalmazzák, lassítják az internetkapcsolatát, kizárják a hotelekből, aztán már az éttermekben sem szolgálhatják ki, végül pedig felkerül a „rossz állampolgárok” nyilvános listájára.

Rossz pontokat anyagi megbízhatatlansággal, bohém magatartással vagy ellenzékiséggel lehet szerezni. Ez a huszonhárom millió kínai a kis bűnösök közé tartozhat, akiknek apróbb vétkeik lehetnek: közlekedési kihágások, hamis hirdetések feladása, esetleg nem arra a székre ültek a vonaton, ahová a helyjegyük szólt. Hogy az arányokkal is tisztában legyünk: 2017-ben a most kiszivárgott adatok szerint még csak 6,15 millió polgárt tiltottak el az utazástól, de azóta nagyot bővült a rendszer.

A pillanatnyi cél az, hogy 2020-ra minden kínai állampolgárnak legyen egy értékelése, melyben a viselkedését összekötik a különféle biometrikus adataival, így aztán sehol se lehessen nyugvása senkinek, mindenkiről mindent tudjon a Nagy Testvér, minden pillanatban.

Sőt, ez a rendszer a politikai elnyomás eszköze is

Ezt onnan tudjuk, hogy februárban véletlenül rábukkantak 2 565 724 megfigyelt és nyilvántartott ujgur adataira a kínai kormány egyik alvállalkozója, a videóalapú tömeganalízissel foglalkozó SenceNets szerverén. Ráadásul nem csak ott hagyták az adatokat, de jelszó és azonosító nélkül letölthetőek voltak. Ehhez tudni kell, hogy az ujgurokat a kínai kormány egytől egyig potenciális terroristának tekinti, minden 12 és 65 év közötti ujgur férfi összes adatát és fényképét nyilvántartja, és ha a térfigyelő kamerák képei alapján úgy látják, hogy valamelyikük háromszáz méternél közelebb megy fontosabb, kockázatosnak ítélt helyekhez, azonnal riaszt a rendszer és letartóztatják az illetőt, majd viszik is az átnevelő táborba. Mely átnevelő táboroknak jelenleg az ENSZ becslései szerint egymillió lakójuk lehet.

Hát ez az adatbázis maradt nyitva, és tölthette le bárki, sőt, töltötte is a Techcrunch elemzése szerint – minden személyi adatot tartalmaztak a file-ok, az alanyok munkahelyétől és lakcímétől kezdve a fotóikig, nemükig. De az orvosi kórtörténetükig és az esetleges büntetett előéletükig is.

Hogyan volt ez lehetséges?

Úgy, hogy a pontrendszer üzemeltetése még annál is nagyobb feladat, mint amire a kínai kormány képes. Ezért aztán ki is adják a munka legnagyobb részét alvállalkozó cégeknek, esetünkben az adatbázis karbantartását, de akár a netes kommunikáció cenzúrázását is – Hszincsiangban az adatbázisokkal foglalkozik a SenceNets külsős cég, Csengduban a cenzúrát adták ki gebinbe a Beyondsoftnak, mint arról korábban írtunk is.

Különben a SenseNets kisiskolás szintű hibát követett el, azért maradt nyilvános az állomány, mert az adatbázisok beállításánál elfelejtettek kipipálni néhány rubrikát.

Azonban itt láthatjuk a digitális zsarnokság alapvető problémáját is. A hatalmas mennyiségű adat bizonyos szint fölött átláthatatlanná, kezelhetetlenné válik: kiadhatják akárhány cégnek, minden adatkezelés újabb hibaforrást jelent, és szó szerint több, mint egymilliárd ügyfél minden lépésével frissül az információtenger – nem is annyira tárolási problémával állunk szemben, bár az sem egyszerű feladat, sokkal inkább kezelési gondok lépnek fel, adott szint fölött törvényszerűen. És nincs az a mesterséges intelligencia, ami képes lenne ezt a feladatot megoldani: annak is megvannak a maga határai.

Szédítő számok ezek, kérem. Olyan mennyiségek, amiket elképzelni is nehéz. Látható, hogy a nagy, átfogó pontrendszer végül is csődöt kell mondjon, bár időbe fog telni, míg Kína belátja a vállalkozás lehetetlenségét és leépíti azt.

Kína egészen egyszerűen túl nagy egy ilyen rendszerhez.

Viszont Magyarország épp elég kicsi lenne hozzá.

Szerencsére nekünk meg pénzünk nincs ilyesmire – pedig a kormány imádná.

Még márciusban szakíthat a Néppárt a Fidesszel

Szele Tamás
-
0
Még márciusban szakíthat a Néppárt a Fidesszel

A legfrissebb brüsszeli hírek szerint eljött az a pillanat, amire ezért vagy azért sokan számítottak már: az Európai Néppárt rövidesen megindítja a Fidesz elleni kizárási eljárást.

Az AFP hírügynökség úgy tudja, a kizárási eljárás indítványozását mindenképpen a magyar kormány legújabb plakátkampánya váltotta ki, melyben Jean-Claude Juncker arcképével éltek vissza.

„Az Európai Néppárt 12 tagpártja kilenc országból kérte a Fidesz kizárását vagy felfüggesztését. Ezt a kérdést a párt politikai választmányának március 20-i ülésén tárgyaljuk meg” – nyilatkozta a sajtónak Joseph Daul, a párt francia elnöke. Azonban mivel a döntés meghozatala a pártcsalád összes tagjának véleményétől függ,

egyelőre megjósolhatatlan, milyen verdiktet hoznak a kétségkívül súlyos ügyben.

Orbán Viktor – talán érezvén, hogy veszélyben forog pártjának uniós pozíciója – a Welt am Sonntagnak adott, vasárnap megjelent interjújában ígéretet tett arra, hogy március 15-étől lecseréli Jean-Claude Juncker képét a plakátokon – Frans Timmermanséra, aki az Európai Bizottság első alelnöke, és a a szocialista frakció jelöltje a testület első posztjára. A jelek szerint tehát semmit sem értett abból, hogy mi a baj ezzel a falragasszal: nem, nem csak annyi, hogy egy néppárti politikus fotójával élt vissza. Maga a visszaélés a baj, ezt senkinek a képmásával sem szabad megtenni.

Az AFP nem nevezte meg, melyek a legújabb kezdeményező pártok. Első menetben kilencen álltak sorompóba, majd egy bolgár párt következett. A legelsők az EPP kisebb tagjai, feltűnően hiányoztak a legnagyobb országok (a németek, franciák, olaszok), amelyek több tagot delegálnak a döntést meghozó politikai választmányba.

A kizárási eljárás kimenetele egyelőre bizonytalan, az Európai Néppárt is komoly kockázatot vállal vele, hiszen kampány idején ritkán szokás megbontani ilyen erős eszközökkel a pártszövetségek egységét – ez sokat elmond arról, mennyire súlyosnak érzik Európában a Fidesz vétségét. Azt azonban ne feledjük, hogy a magyar kormánypárt bevallottan az Európa Parlament teljes átrendeződésére számít, és ha ez megtörténik, már tettek bizonyos célzásokat arra, hogy új frakcióban keresnék a helyüket, olyanban, ami még nem is létezik.

Egy populista frakcióban, amely a „Nemzetek Európája”-elvért küzd, a nemzetállami autonómiákat erősítené és gátolni kívánná az „Európai Egyesült Államok” létrejöttét. Ebben ülhetne például az olasz Matteo Salvini Ligája vagy a német AfD is.

Ami az esetleges kizárás következményeit illeti, leginkább azzal járna, hogy

a Fidesz veszítene politikai súlyából az Európa Parlamentben,

és amennyiben függetlenként politizálnának tovább, indítványaik valamivel kevesebbet nyomnának a latban eddigi támogatóik nélkül. De a gyakorlatban és számunkra mást nem jelentene: a Fidesz veszítene a tekintélyéből, főleg Brüsszelben, de semmit sem veszítene a hatalmából Budapesten.

Március huszadikán meglátjuk, hogyan dönt a Néppárt választmánya.

Lapunk figyelemmel kíséri az eseményeket és folyamatosan tudósít róluk.

Plakátcsaták – Déli kávé Szele Tamással

Szele Tamás
-
0
Plakátcsaták – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, így kávé mellett meg kell vallanom: habár munkám figyelemmel kísérni a magyar bel- és külpolitika eseményeit, de időnként nagyon ügyelnem kell, hogy el ne veszítsem a fonalat. Az elmúlt pár napban Orbán Viktor olyan parádés asszót vívott a tulajdon árnyékával és – szerinte – az Európai Unióval, hogy csak akkor sikerült mindent a helyére tennem, mikor időrendi sorrendbe raktam a történéseket.

Ugyebár, ott maradtunk el, hogy elutazott Berlinbe Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Balog Zoltán miniszterelnöki biztos, kibékülni a CDU elnökével. Sőt, konkrét ajánlat is volt a tarsolyukban: az, hogy március 15-én lecserélik a Juncker-Soros plakátokat, és az EP-kampány hajrájában tartózkodni fognak a hasonlóan provokatív stílustól. Hogy mit beszéltek Annegret Kramp-Karrenbauerrel és mit nem, annak megmondhatója nem vagyok, hiszen nem voltam ott, de nagy sikerrel nem járhattak, annyi szent, ugyanis szombaton Orbán Viktor azt nyilatkozta a vasárnap megjelent Welt am Sonntagnak, miszerint:

„Március közepétől Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke és a baloldal csúcsjelölteje kerül a kormány plakátjain Juncker helyére a kormány sorosozó plakátjain.”

Sőt, azt is mondta, hogy „a támadás valójában a baloldalról érkezik”, és nem azért, hogy a Fideszt, hanem azért, hogy az Európai Néppártot gyengítsék. „Amikor mi már nem leszünk, majd az olaszokra rontanak rá, és utánuk az osztrákok kerülnek sorra” – tette hozzá Orbán Viktor, megjegyezve, hogy „ezt hívják szalámitaktikának”. (A szalámitaktikáról ő különösen sokat tudhat, ugyanis nincs a Fidesznek olyan szövetségese, amelyet fel ne falt vagy el ne jelentéktelenített volna). A kampány bírálóiról elmondta, az ilyen erők „a politikai szakirodalomban – Lenin nyomán – a hasznos idióták. Miközben azt hiszik, hogy szellemi harcot vívnak, valójában mások, sőt az ellenfeleink hatalmi érdekeit szolgálják.”

Azért az nem bizonyos, hogy ezt Lenin mondta volna

Írásos nyoma semmiképpen sincs, de egyelőre ezt hagyjuk is – mondott Orbán még szépeket. Például rögtön azt, hogy

„Soros György szerepe az európai politikában nem megkerülhető, és mindenkinek joga van tudni, hogy Timmermans bevallottan az ő szövetségese.”

Hát, ez így elég nagy falat, de maga a magyar kormányfő is kiemelten fontosnak tarthatja ezt az interjút, ugyanis nem csak saját honlapjára tette ki az interjút, hanem még Facebook-oldalán is népszerűsíti. Persze, azt ne gondolja senki, hogy azt az oldalt ő írja, szerkeszti vagy akár csak néha megnézi: azzal a stábjának néhány rátermett vagy kevésbé rátermett tagja foglalkozik, ám az utasítást az interjú megosztására mindenképpen ő adhatta ki.

No, de mit jelent ez a nyilatkozat, ami annyira fontos neki, hogy még politikai és választási programjának is tekinthető?

Lényegében véve azt mondja, hogy a Néppártra aljas ármány támad, melyet kizárólag ő és hívei látnak, egyedül ők védhetik meg ezt a politikai alakulatot, és aki ezt nem hiszi vagy helyteleníti a módszereiket, az áruló.

Hogy magát az ármányt, mint olyant, senki sem látta, az csak annyit bizonyít, mennyire fortélyos és milyen jól álcázza magát. A legügyesebb és legveszélyesebb ellenség az, amelyik nincs is, tehát megfoghatatlan.

Illetve esetünkben megfogható, ugyanis az ármány neve: Soros György, és olyan ügyes démon, hogy bárkibe képes belébújni, Junckerbe is, Timmermensba is. Ördögűzőt kell hívatni ellene, szerencsére Orbán véletlenül járatos a pokoligázó tudományokban, és némi tűz- valamint vízpróba útján hajlandó kipurgálni a Gonoszt bármely európai politikai erőből, legfeljebb nem éli túl az alany.

Hát, ezt bizony hiba volt nyilatkozni.

Hiba volt, ugyanis három szemszögből lehet szemlélni az interjút. Az első Orbáné, aki magányos hősnek, meg nem értett zseninek látja magát, aki egyedül küzd a gonosz erők ellen. A másik szemszög az olvasóé, aki ezek után a tirádák után teljesen bizonyos lesz benne, hogy paranoiással van dolga. A harmadik az uniós politikusoké, akik nem azt látják, hogy a Néppárt veszélyben forog, hanem azt, hogy a magyar kormányfő pártállásra való tekintet és válogatás nélkül bárkire rátámad, legyen az néppárti avagy szocialista, mindegy. Kicsit olyan, mint az angol vagy skót alakulatok a harmincéves háború csataterein, ugyanis azok nem beszéltek egyetlen kontinentális nyelvet sem, nem tudták és többnyire nem is akarták megkülönböztetni a barátot az ellenségtől, így rendszerint válogatás nélkül lemészároltak mindenkit. Ha egy ilyen zsoldoscsapat megjelent valamelyik ütközetben, annak rögtön vége is volt, futott mindenki, oldalfüggetlenül.

Szóval, ez az interjú nem sokat fog használni Orbán Viktor nemzetközi megítélésének. Főleg azért nem, mert akiknek üzent benne – a Néppárt politikusainak – azok nap, mint nap együtt dolgoznak Junckerrel is, Timmermansszal is, és pontosan tudják, hogy nem árulók, sőt, az Orbán vízióiban szereplő Sátán sem létezik.

Akkor haladjunk tovább: még mi történt?

A kormány vasárnap kimerítő részletességű, nyolc oldalas választ adott az Európai Bizottság február 28-i közleményére, melyben tagadták a magyar kormány koholt vádjait, és felszólították őket a hazug kampány mérséklésére. A magyar kormány mostani válasza – elolvasni sem volt könnyű – lényegében véve óvodás érvelés, miszerint bee, nem is mi hazudunk, hanem az Európai Bizottság, bee! Ezt azzal kívánják bizonyítani, hogy hittel hirdetik:

1. A kötelező betelepítési kvótát nem vonták vissza
2. Felülírnák a tagországok határvédelmi jogait
3. A migránsvízum bevezetését az Európai Bizottság is támogatta
4. Nem tagadják, hogy több pénzt adnának a migrációt támogató szervezeteknek
5. Már most is több tízezer bevándorló kap pénzzel feltöltött bankkártyákat
6. Kísérleti projektekkel legalizálnák a migrációt
7. Többféle módon is csökkentenék a bevándorlást ellenző országok pénzügyi támogatását

Ezeket a téziseket már cáfolták, többször is, hogy például a „migránsvízumot” vegyük, nem lehet támogatni olyasmit, ami nincs. Az Európai Bizottság világosan megmondta, hogy egyáltalán nem tervezi humanitárius vízumok bevezetését. A tagállamok nem kértek úgynevezett migránsvízumokat bevezető jogszabályokat, a bizottság pedig nem javasolt ilyet, és nem is szándékozik ilyen javaslatot tenni. Betelepítési kvóta sincs, tavaly novemberben csak annyit határozott el az Európa Parlament, hogy megkezdődhetnek a tárgyalások a kvótákról a kormányokkal. Ez azt jelenti, hogy az EP kiválaszt egy küldöttséget, az uniós kormányok illetékes miniszterei is küldenek egyet, ők majd valamikor összeülnek, és elkezdenek róla beszélgetni, hogy hogyan nézzen ki az új menekültfogadási rendszer. De a többi tétel is hasonló szamárság.

És ismételgetik, kitartóan, fáradtságot nem ismerve, éjt nappallá téve. Az Európai Bizottság valószínűleg viszontválasszal fog élni, de hát nem lehet huzamosan ismételgetni ugyanazt, mindenki belefárad ebbe a „de igen – de nem” szintű vitába, előbb-utóbb szóra sem fogják méltatni a magyar vádakat, és ez lehet a cél. Vagyis az, hogy amikor már unják a gyerekes hisztit, és szóba sem állnak a magyar kormány heroldjaival, azt trombitálhassák szét a világba: „Lám, nem tudnak nekünk válaszolni sem, kifogytak az érvekből!”

Ócska kis troll-módszer ez, a közösségi oldalakról ismerős, és nem sok ész kell hozzá, csak kitartás. A magyar kormány ezzel a technikával valóban el fogja magát szigetelni a nemzetközi diplomáciai élettő.

Ki fog azzal szóba állni, akivel nem is érdemes?

Sőt, ez az elszigetelődés már meg is kezdődött. Mint a Politico nyomán a 444 beszámol róla:

„Kínos csönd fogadta Orbán sorosozását a V4 egyik munkaebédjén. A Politico szerint a magyar miniszterelnök néhány kattanása a szlovák, a cseh és a lengyel vezetésnek sem jön be igazán. Egy V4 munkaebéden például a jelenlévő vezetők munkatársai szerint Orbán arról kezdett el beszélni, hogy Soros György áll a szerbiai tüntetések mögött. A magyar miniszterelnök kijelentéseit pedig kínos csend fogadta.”

Hát, ez bizony kellemetlen.

Itt tartunk most, ebben a pillanatban.

Akkor foglaljuk össze.

Orbán Viktor szerint a világ borzalmas hely, tele ellenséggel és árulóval, kikkel egyedül ő képes szembeszállni.

Aki ezt nem hiszi, az vagy áruló, vagy hülye.

Sokan nem hiszik, és ezeknek a sokaknak nem esik jól, hogy sértegetik őket.

De mindenki hülye, egyedül Orbán Viktor helikopter.

Aki emiatt le fogja cserélni Junckert Timmermansra.

Amondó lennék, hogy a csere nem is rossz ötlet, csak egy apró eltéréssel kéne alkalmazni.

Nem Junckert kéne lecseréljük mi, magyar választók, hanem Orbánt.

Felőlem akár Timmermansra is.

Ágyügyek – Déli kávé Szele Tamással

Szele Tamás
-
1
Ágyügyek – Déli kávé Szele Tamással

Kérem szépen, az egyik szemem sír, a másik nevet. Pincér, a mai kávét keserűen kérem, de konyakkal. Mondanám, hogy nem tudom, mit szóljak az esethez, de az a helyzet, hogy tudom: meg is próbálom elmagyarázni. Igen, a beteg gyermekek kórházi kísérői számára biztosított ágyak esetéről van szó, újfent, éspedig azért, mert fejleményt tapasztalunk az ügyben.

Kissé ambivalens fejleményt.

Ugyebár, ha foglalkozott az ember egy témával, ha megjelent az írás, törvény ugyan nem írja elő, hogy kövessük az eseményeket az üggyel kapcsolatban, de azért tisztességes újságíró megteszi. Nem hagyja a dolgokat felibe-harmadába, kivéve, ha más, fontosabb témával kell foglalkozzon, de később akkor is illik visszatérni a korábban említettekre. Így térek én most vissza a kórházi pótágyakhoz, amiről múlt héten, pontosabban február 27-én már írtam lapunk hasábjain.

Akkor annyiról volt szó, hogy habár Orosvári Zsolt magánember és az Anyák az anyákért alapítvány kellő mennyiségben sikerült beszerezzen összehajtható tábori ágyakat a gyermekeiket kórházba elkísérő szülőknek (rendszerint anyukáknak), és ezeket az ágyakat a legtöbb magyar gyógyintézet át is vette, két kivétel mégis akadt, egészen pontosan fogalmazva a budapesti Heim Pál kórházban és a Debreceni Gyermekklinikán ugyan átvették a szállítmányt, de nem használják. Nem adják oda a gyermekeik mellett éjszakázó szülőknek. Továbbra is földre vetett pokrócokon, miegyében vetnek maguknak ágyat az anyák.

A debreceni kórház nem indokolta meg döntését, a Heim Pál igen: ők higiéniai és betegbiztonsági okokra hivatkoztak, bár, mint jeleztük is, a Heim Pál kórházban már két éve zajlik a vita a pótágyak körül, korábban a személyiségi jogokat is elővették. Meg ami még eszükbe jutott.

Nos, tegnap mozgásba lendültek az események

Valami elindult, mindkét oldalon, vagyis a szülők oldalán eddig is mozgalmat tapasztalhattunk, de az állami egészségügy is lépni kezdett. Aztán, hogy ebből a lépésből mi lesz és mi nem, az egyelőre a jövő titka. De vegyük sorba az eseményeket.

Szombat délelőtt három civil csoport, a Segítség Közvetítők, az Anyák az anyákért és a Magyar Anyák közös akciót, pontosabban flashmobot szervezett a Heim Pál Kórház elé. A Magyar Anyák nevű csoport közben aláírásgyűjtési akcióba kezdett azért, hogy a szülők gyerekeik mellett feküdhessenek, ingyen, a Heim Pál Kórházban. A petíciót már több ezren írták alá. Ennek a petíciónak a szövegét olvasták fel a kórház előtti flashmobon. Idézzük ennek szövegét:

„Elterjedt jelenség, hogy a szülők a beteg gyermekük mellett széken alszanak, vagy a földön fekszenek plédeken, matracokon embertelen körülmények között. Ezt elégelte meg Orosvári Zsolt, és rengeteg civil összefogásának köszönhetően eddig közel 30 kórházba juttattak el majd 400 összecsukható kempingágyat, amiket már sok helyen használnak is.

A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet is kapott 20-at, de mint kiderült, raktárban tartották azokat. Amikor a szülők igénybe akarták venni az ágyakat, a kórházi dolgozók arra hivatkoztak, hogy higiéniai és betegbiztonsági szempontból nem felelnek meg. Az adományozó ekkor visszakérte azokat, mert más intézmények már sorban álltak értük. A Heim Pál-ban az adományágyak hiányában szivacsfoteleket bérelhetnek a szülők, amiért éjszakánként 4500 forintot kell fizetniük.

Arra kérjük a vezetőséget, hogy ha már azokat az adományágyakat visszaküldték, amik minden más kórházban tökéletesen alkalmasak, és pont ugyanolyanok, mint amilyeneket egyébként egy másik intézményükbe maguk is vásároltak, hogy éjszakánként tegyék lehetővé a pihenéshez szükséges, emberhez méltó körülményeket az anyukáknak INGYEN és ÁGYON!”

Ez világos beszéd

Időközben a Heim Pál vezetősége olyan érveket is elmondott különböző sajtónyilatkozatokban, melyek szerint nem vették át az ágyakat, ugyanis „nem tisztázott a tulajdonjoguk”, „nagyok, felsértették az éjszakás nővérek lábát” – nos, a tárgyilagos tájékoztatás jegyében ismertetjük ezeket is, de annyit a magam részéről hozzátennék, ha nem veszek át egy adományt, ámde azt mégis otthagyják nekem, annak viszonylag tisztázott a tulajdonjoga: amíg át nem vettem, azé, aki adta. Még jó, ha kötbért nem vetnek ki arra a szegény húsz ágyra…

No, de eddig világos volt a helyzet: egyik oldalon álltak a civilek, egy reális, létező és könnyen megérthető problémával, melyet szeretnének önerőből megoldani és képesek is rá, a másik oldalon állt két kórház, amelyeknek ez nem felelt meg.

A csavar most következik

Ugyanis tegnap délután 17 óra 41 perckor az Állami Egészségügyi Ellátó Központ kiadott egy közleményt, ennek is ismertetjük a szövegét:

„Budapest, 2019. március 2., szombat (OS) – Soron kívül, az első negyedév végén elindul az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) által fenntartott kórházakban a szülők elhelyezésére szolgáló ágyak beszerzése.

A magyar kormány évente 660 millió forintot biztosít a kísérő szülők ellátására. A kórházak közül legtöbben már korábban megteremtették a beteg gyermekek közeli hozzátartozóinak a megfelelő elhelyezését, míg van néhány intézmény, amely nem teljesítette az ezzel kapcsolatos elvárásokat.

Fenntartóként mindent megteszünk azért, hogy a hozzátartozó megfelelő elhelyezésével is segítsük a beteg gyermekek gyógyulását.

Kiadó: Állami Egészségügyi Ellátó Központ” (Országos Sajtószolgálat)

Ez azért meglepő.

Meglepő, mert a korábban többször is kitört, politikától távolról sem mentes viták során többször is előkerült az az érv, úgy a kormány privát támogatói, mint egyes politikusok részéről, hogy maga az igény sem jogos, nem is reális, tulajdonképpen semmi szükség ezekre az ágyakra, és az egész mozgalom tulajdonképpen politikai provokáció a kormány ellen.

Ezzel a közleménnyel azonban beismerték, hogy igenis szükség van a pótágyakra.

Csak éppen nem azokra a pótágyakra, amelyek már megvannak, hanem egészen más pótágyakra, melyek még nincsenek ugyan meg, de az első negyedév végén megindul a beszerzésük.

Akkor a civil ágy rossz, az állami ágy jó, ennyi az egész?

Dehogy ennyi. A dolognak vannak politikai és gazdasági vonzatai is.

Az első negyedév vége még benne van az uniós választási kampányban, sőt, épp a sűrűjébe esik, ha április elsején elkezdik beszerezni a pótágyakat, az két hét alatt megoldható, és a maradék négy-öt hét folyamán szép sorban, nagy kormánypárti sajtóhírveréssel át lehet adni őket, ahány kórház, annyi átadás és annyi kampánycikk, vezéranyag a kormánymédiában. Ennek komoly propagandaértéke van, és nem kerül semmibe, ugyanis – az Állami Egészségügyi Ellátó Központ bevallása szerint – tényleg szükség van ezekre az ágyakra, sőt, megvan rájuk a költségvetésből biztosított keret is.

A beszerzéseket pedig lehet baráti cégeken és azok hálózatán keresztül intézni, mely bizonyára jár majd némi jövedelemmel néhány tűzközeli ember számára, szóval tiszta haszon, mindenki jól jár, de még a szülők is, mert lesz ágy.

Az jelen pillanatban a kicsi kutyát sem érdekli, hogy nincs szükség újabb beszerzésre, mert már van elegendő vagy majdnem elegendő ágy, a civilek megvették, ki is osztották, és csak két helyen nem vették át tőlük – az ő ágyaikra még mindig lehet mondani, hogy „rosszak”, „nagyok” esetleg „kicsik”, ez Magyarország, lesz majd szakértő elég, aki elmagyarázza a semmit. Azt se feledjük, hogy ez az adományügy valódi ostorcsapás lenne a civil szervezetekre úgy általában – már amennyiben a civil szervezetek valóban valami titkos, távoli Soros-központ alegységei volnának, csak hát erről szó sincs. Ezek a civilek, ahogy a többi is, valóban civilek és valóban egy kellemetlen helyzetet akartak megoldani.

Most megoldja helyettük az állam. Sőt. Ha a civilek kifogásolnák az eljárást, a kormány eljátssza a sértődöttet – az is baj, ha nem ad ágyat, az is, ha igen?

Baj ez?

A probléma szempontjából nem baj, bár felvetődik a kérdés, mi lesz az eddig már szétosztott fekhelyekkel, de mivel most már politikaivá vált a kérdés, borítékolhatjuk, hogy a tökéletesen jó minőségű tábori ágyakat előbb eszi meg a rozsda, minthogy használnák őket, legyen bár rájuk akármekkora szükség, ez már az irányvonal szempontjából fontos.

Elvi kérdés lett.

Maga az eljárás viszont arra hasonlít, amikor a seriff kergeti a bankrablót árkon-bokron-réztrombitán át, végül csak elfogja, és ahogy rátette a bilincset, megjelenik egy öltönyös FBI-ügynök, aki csak annyit mond: „Innentől átveszem”.

És a jutalmat ő kapja az elfogásért.

Az egyik szemem nevet, mert lesz elég ágy, sőt, több is, mint elég – a másik meg sír, mert a kormány ügyesen ellopott egy civil kezdeményezést és innentől az övé, annak minden hozadékával együtt.

Vagy ki tudja – még sok minden történhet.

Ha történik, arról is beszámolunk.

Matolcsy humora

Szele Tamás
-
0
Matolcsy humora

Kérem, nyakunkon a hétvége, ilyenkor kényeztetni kell az olvasót, valami könnyedebb, vidámabb témáról írni, valamiről, amin önfeledten szórakozhat, nevethet végre a nehéz hét után – hát, szerencsére történnek nálunk marhaságok is szép számmal, csak az a baj, hogy ezek is a mi marhaságaink, tehát nem garantálhatom a felhőtlen kacarászást.

Például ott van a mi Matolcsy Györgyünk, aki már annyi bohókás pillanatot szerzett nekünk utánozhatatlan humorával, őt valóságos pazarlás jegybank-elnöki pozícióban alkalmazni, az ő világa a színpad lenne, a stand-up comedy világot jelentő deszkái valósággal kiáltanak érte (vagy a cirkuszi porond, amikor épp bohóctréfában utazik). Most is mit volt képes kitalálni ez a kiváló humorista?

Azt, hogy hazahoz százezer külföldön dolgozó magyart

Ez valóságos második honfoglalás volna, és ha nem az övé lenne az ötlet, hanem egy ellenzéki politikus javasolta volna, most zúgnának a vészharangok, amiket a kormány kongatna, mert azt mondanák: szavazókat akar hozatni magának. Így viszont, hogy Matolcsy Györgyé az ötlet, még támogatják is. Hát lássuk csak, hogyan is állunk azzal a kivándorlással?

Ha nem lenne rossz szójáték, azt mondanám: csehül. A KSH szerint 260-350 ezer, az ENSZ szerint 600 ezer magyar él külföldön. A külföldön élő magyarok döntő része a fiatalabb korosztályokba tartozik, iskolai végzettségük és munkavállalási hajlandóságuk is átlag feletti. A kint élők többsége még nem érte el a 40 éves kort, a diplomások aránya pedig csaknem kétszerese a hazai lakosságon belüli aránynak a KSH szerint, tehát értékes munkaerőnek számítanak.

No, őket akarja hazacsábítani a jegybank elnöke, kérdés, hogy mi módon?

Ugyanis ez azért nem lesz olyan egyszerű, itt nem egyszerűen a hazai bérek elviselhetetlenül alacsony szintje miatt ment el majdnem egy egész korosztály. Komoly szerepe van a dologban annak is, hogy azok az államok, ahol a legtöbben most élnek – Németország, Nagy-Britannia, Ausztria és Hollandia, illetve az Egyesült Államok – egészen egyszerűen működnek, üzembiztosan, lehet bennük élni, tervezni, számítani egy biztos jövőre, míg Magyarország lassan és bizonytalanul, de kalandparkká változott, működésképtelen ellátási rendszerekkel, egészségüggyel, oktatással – ja, hogy pont oda szeretnék csábítani a hazatelepülőket?

És tessék mondani, miképpen? Az első kísérlet, mikor pörkölttel és Túró Rudival próbálkoztak, csúfos kudarcba fulladt, a fél ország kiröhögte, haza nem jött senki. Ellenben kiderült, hogy Londonban jó üzlet Túró Rudit árulni.

A második kísérlet, a „Gyere Haza, Fiatal” program már komolyabb próbálkozásnak tűnt, de ez is egészen pontosan csak 105 személyt tudott hazacsábítani, ami nem nevezhető kiugró sikernek, a vele párhuzamosan futó, 2016 januárjában indított „Vállalkozz itthon, fiatal!” program pedig tökéletes csődöt mondott, ugyanis a hazacsalogatott vállalkozók adminisztratív okok miatt nem kapták meg időben a nekik ígért támogatásokat.

Három a magyar igazság, lássuk, most mi újat talált ki a mi Hubánk? Kevesen tudják ugyanis, de Matolcsynak van egy második keresztneve is, a Huba. Ha igazán népszerű akarna lenni, felvehetné a Szameket is, naponta emlegetnék széles néptömegek, de ő szerény – és hát így is sokan emlegetik.

Azt mondja a javaslatcsomagban, miszerint a munkavállalók hazacsábításához szükséges, hogy:

• bért fejlesszenek az állami hiányszakmákban
• növeljék a családtámogatási elemek ismertségét, és figyelemfelhívó kampányokat rendezzenek az államilag támogatott oktatási és egészségügyi rendszer kapcsán
• a magyar vállalatok külföldi toborzását a költségek leírásával, adókedvezményekkel támogassák
• egyszerűsítsék a külföldön szerzett diplomák elfogadtatását (jelenleg a szakképzettség elismerése 4 hónapot is igénybe vehet, és súlyos tízezrekbe kerülhet)

Hát ez szédületes poén.

Ha mindez megvalósulna, méghozzá maradéktalanul, le merném fogadni, hogy akkor sem költöznének haza a most Nyugaton dolgozók, ellenben egyvalamire mégis jó lenne: lassítaná a további kivándorlást. Ugyanis annak a fő oka az szokott lenni, hogy a magyar állampolgár ránéz a fizetésére, és elgondolja, mennyivel többet tudna keresni külföldön. Ezt megelőzhetné egy nagy, általános bérfejlesztés a közszférában.

A családtámogatásról csak annyit, hogy az a mostani, erősen szervezetlen, inkább érzelmi reakciókra alapozó formájában inkább tartalmaz ígéreteket, amiket majd jól meg lehet szegni, mint konkrétumokat, és a felvehető kölcsönök piacivá alakulása a legkisebb hiba esetén minden, csak nem kecsegtető lehetőség. Ha valaki rossz feltételek mellett akar kölcsönt felvenni, azt igazán megteheti egymaga is, rengeteg kiváló lehetősége van rá, ehhez semmi szükség a magyar államra. Tegyük hozzá: sokan megtették már, sokan meg is fogják még tenni. Nagy úr a nincs.

„A magyar vállalatok külföldi toborzása…” ez az, ami Matolcsyban utánozhatatlan. Ez az elegancia, ahogy tökéletesen képes figyelmen hagyni a tényeket a poén kedvéért, mindenre képes, csak a közönség szórakozzon… Két dolgot néznék meg, és ezek közül csak az egyik az a magyar vállalat, ami az East Enden vagy Marylebone-ban toborozza a humán erőforrást. A másik mindenképpen az, aki képes és hajlandó pusztán az anyaföld hívogató szavára odahagyni a viszonylag tisztességesen fizető londoni munkát és beállni csárdásnak vagy csikósnak, magyar bérért – ne feledjük, vállalatokról van szó, nem állami szféráról, rájuk már nem érvényes a bérfejlesztés (hacsak nem állami vállalatok). A költségek leírásával, adókedvezményekkel kizárólag a cégek járnának jól, senki más, és megint elveszítené egy csomó közpénz a jellegét, mármint a közpénzit, más nem történne.

A diplomák egyszerűsített elfogadtatása, nosztrifikáltatása szintén hatodrangú fontosságú ahhoz képest, hogy kap-e a diplomás egyáltalán állást a szakmájában, és ha igen, mennyiért? A friss oxfordi végzősök első útja elképzelhető, hogy nem a magyar követségre fog vezetni.

Ez a javaslatcsomag semmire sem jó

Összességében elmondhatjuk, hogy ha ez a javaslatcsomag komoly, és valaki (valószínűleg nem Matolcsy) ezt pénzért írta, akkor már kidobtunk egy kalap pénzt az ablakon, mert semmire sem jó, ha megpróbálják a gyakorlatban is alkalmazni, még sokkal többet ki fogunk dobni, mert teljesen értelmetlen, haszontalan és működésképtelen. A kivándorolt munkaerőt egyvalami hozhatná haza: ha a magyar gazdaság és társadalom legalább tíz évig prosperálva, nyugodtan, biztonságosan működne, valamint a szolgáltatások és a bérek elérnék és tartanák is a nyugati színvonalat. Az viszont sokkal, de sokkal többe kerülne, mint egy ilyen terv, és gyakorlatilag a mai társadalmi rend gyökeres átalakítását kívánná.

Viszont megérné.

Ha azonban ez a tervezet nem komoly, és csak viccel vele a mi Hubánk, akkor semmi baj.

Akkor értjük.

Poén volt, ha gyenge is.

Csak valahogy nem tudunk rajta röhögni.

Európai ügyeink – Déli kávé Szele Tamással

Szele Tamás
-
0
Európai ügyeink – Déli kávé Szele Tamással

Azért fura dolog ez a kávé, amit minden délben iszunk. Egész Európa issza, mégis a törököktől, araboktól tanultuk meg a főzését, ráadásul mikor Budán az első feketelevest felszolgálták, az alaposan megégette Török Bálint nyelvét, évekig kúrálta a Héttoronyban – mégis megszerettük ezt az italt. Ahogy Európában mindenhol megszerették, ami azt mutatja: európaiak vagyunk mi mégis.

És egyre inkább érezzük is ennek a súlyát. Abszurd, hogy ebben a helyzetben, amikor sokan azt hiszik, kifelé áll a szekerünk rúdja az Unióból, sőt, olyanok is akadnak, akik örülnének a kilépésünknek – nem tudom, mit várnak ettől, nyomoron és a középkorba visszacsúszáson kívül – szóval épp most kezd fontos lenni nem csak az ellenzék, de a kormány számára is az uniós helyzetünk. Ilyen komoly uniós választási kampányt még nem láttunk, de hiszen tétje is van: most valóban kockán forog Európa sorsa.

Azt a legkevésbé sem nevezném meglepőnek, hogy Áder János tegnap kiírta az uniós választásokat, mégpedig május 26-ára, ami egy vasárnapi nap lesz. Mondom, nem meglepetés, viszont meg kell említsük, nehogy valamiképpen megfeledkezzünk róla, sőt, Áder külön ki is hangsúlyozta:

„A választás valamennyi választójoggal rendelkező honfitársunk számára lehetőség arra, hogy a következő öt esztendőben befolyásolja az Európai Unió jövőjét.

Magyarország a hazánk, Európa a közös otthonunk. Valamennyi választásra jogosult honfitársamat arra kérem, vegyen részt a soron következő európai parlamenti választáson.”

Úgy legyen – meg hát úgy, ahogy mi gondoljuk, nem úgy, amint Áderék.

Az már érdekesebb fejlemény, hogy az Unió elkezdett komolyabban reagálni az eddig érdeklődési körén kívül eső magyarországi kampány iránt. Ehhez azért kellett a Soros Györgyöt és Jean-Claude Junckert válogatott hazugságok társaságában ábrázoló ominózus plakát, ami annyira sértő volt, hogy tegnap Manfred Weber, az Európai Néppárt parlamenti frakcióvezetője azt nyilatkozta a Spiegelnek: elvárja Orbán Viktor bocsánatkérését.

„Megjegyzéseivel és plakátkampányaival Orbán Viktor súlyos károkat okozott az EPP-nek. Azt várom tőle, hogy kérjen bocsánatot és vessen véget a kampánynak.”

Akkora a felzúdulás német földön a Fidesz kampánya miatt, hogy mértékadó források szerint kedden Gulyás Gergely és Balog Zoltán titokban Berlinbe utazott békeküldetéssel: forrásaink úgy tudják, azt is felajánlhatták, hogy március 15. után leszedik a Juncker-Soros plakátokat, és az EP-kampány hajrájában tartózkodni fognak a hasonlóan provokatív stílustól. Ez a mi fogalmaink szerint engedmény, csak hát európai fogalmak szerint nem is lenne szabad ilyen hazug plakátoknak létezniük.

Komolyan szóba került: a Fideszt ki kellene zárni az Európai Néppártból

A felzúdulás tehát hatalmas, elannyira, hogy komolyan szóba került, miszerint a Fideszt ki kellene zárni az Európai Néppártból. Ma délelőttre az ezt javasló pártok száma kilencre emelkedett, és mivel a Néppárt csoportja összesen ötven pártot tömörít, elmondhatjuk, hogy a tagpártok majd’ húsz százaléka nem vállalja a közösséget a magyar kormánypárttal. A kizárás veszélye tehát reális, akkor is, ha a javaslatot tévő pártok képviselői egyelőre csak a néppárti frakció nyolcadát adják: ne feledjük, nem a pártok, hanem a képviselők száma a döntő, hiszen ők szavaznak végső soron. Ámde a Néppárt fő erejét a legtöbb mandátummal rendelkező német CDU, a francia Republikánusok, a spanyol Néppárt és az olasz Forza Italia adják – ők még nem nyilatkoztak az ügyben, de már nagyon csúnyán néznek.

Folyik a vita az esetleges kizárás időpontjáról is: ha ugyanis a kampány alatt, gyorsított eljárással zárnák ki a pártot, az más helyzetet teremtene, mint ha a választások utánra halasztanák ezt (és ha mégis maradhatnak, az egy teljesen új, harmadik helyzet, aminek semmi köze a korábbihoz, még ha látszólag nem is változik semmi a mostanihoz képest). Kockázatos lenne a kampány alatt reszkírozni a néppárti frakció egységét egy távolról sem egyhangú eredménnyel kecsegtető szavazással – ha fogadni lehetne ebben az ügyben, erre tenném a legkevesebb pénzt, a későbbi kizárásra többet dobnék be, arra pedig a legtöbbet, hogy maradni fognak egyelőre, ám bizonyos, nagyon szigorú feltételek mellett.

De gondolkodjunk: mit jelentene a Fidesz kizárása a Néppárt frakciójából?

Fontosnak tartom hangsúlyozni, mielőtt bárki félreérti: ahogy Magyarország nem a Fidesz, úgy a párt kizárása sem jelenti az ország kizárását az Unióból, ez csak egy parlamenti aktus. Miben befolyásolná ez a mi hétköznapi életünket?

Minden nagy remény dacára, mely az ellenzéki érzelmekből és indulatokból fakad, azt kell mondanom: alig valamiben.

Itt arról van szó, hogy ha ki is zárnák a Fideszt, attól még az országra nem fognak más szabályok vonatkozni, mint eddig, legfeljebb a magyar kormánypárt brüsszeli képviselőinek lenne kevesebb beleszólása a dolgokba, kisebb befolyása az ügyekre, és elveszítenék a most igen erős Néppárt támogatását is saját javaslataik esetében. Az külön kérdés, hogy a választások után létrejön-e az Európai Parlamentben az a szélsőjobboldali frakció, ami a „nemzetek Európája” elvét képviselné, ugyanis egy kizárt Fidesz képviselői csak ebbe ülhetnének át és az is kérdéses, hogy egy ilyen frakciónak lehetne-e akár csak komolyan vehető tagsága, szavazattömege, ereje – a hétköznapi élet szempontjából azonban ez csak annyiban számítana, hogy a Fidesz kevesebb javaslatot tehetne majd és még kevesebbet fogadnának el tőlük. Valóban a perifériára kerülne, de a magyar választók életét ez nagyban nem befolyásolná, ennek csak az Európai Parlamentben van fontossága, ott azonban nem kicsi.

A lelepleződés is fenyegeti a Fideszt

És nem csak a kizárás réme fenyegeti a magyar kormánypártot, hanem, izé, a lelepleződésé is. Pénteken nyilatkozatban szólította fel az ország vezetését az Európa Tanács korrupcióellenes testülete, hogy

„Magyarország hozza nyilvánosságra az Európa Tanács országjelentését és hajtsa végre annak ajánlásait!”

A testület azt vizsgálta korábban, hogy a Tanács tagállamai milyen intézkedésekkel igyekeznek megelőzni a korrupciót az országgyűlési képviselők, a bírák és az ügyészek körében. A vizsgálat megállapította, hogy Magyarország mellett még nyolc tagállam nem hajtotta végre a korábban megfogalmazott, a visszaélések és a megvesztegetések megelőzésére vonatkozó javaslatokat.

Maga az országjelentés ugyanakkor nem kerülhetett nyilvánosságra, Magyarország ugyanis nem engedélyezte, hogy az Európa Tanács korrupcióellenes testülete közzétegye a dokumentumot. (Rajtunk kívül csak Fehéroroszország tiltotta le a jelentést.) Most a testület újra Magyarországon járt, és magas rangú hivatalnokokkal találkoztak, ennek során hangzott el a nem kérés, hanem követelés.

Még egyszer: nem arról van szó, hogy „ránk szállt” az Európa Tanács

Hanem arról, hogy mindenki közzétette a korrupcióval kapcsolatos eredményeiket, csak Fehéroroszország és mi nem. Nem ők lógnak ki a sorból, hanem mi, nem mindenki közlekedik ellentétes sávban az autópályán, hanem mi…

Nagyjából elmondható, hogy mióta tagjai vagyunk az Európai Uniónak, ennyi figyelmet talán összesen sem szenteltek nekünk (kivéve talán a Tavares- és Sargentini-jelentések vitáit). Most kéne nagyon meggondoltan, taktikusan viselkednie minden magyar politikai vezetőnek, az ellenzékieket is ideértve, ugyanis a mostani cselekedetek, döntések meghatározhatják akár évtizedekre is a jövőjüket, az ország jövőjéről már nem is szólva.

Orbán Viktor hagymázas álmairól kevés szót érdemes ejteni, az már most látszik, hogy a brüsszeli Európa Parlament nagyon nem a budapesti Országház, az ottani képviselők nem engedik, ha valaki mindenféle trükkökkel és cselekkel a nyakukra akar ülni, lerázzák magukról, mint kutya a vizet, bika a cowboyt a rodeón, nincsenek olyan nyomorúságos helyzetben sem ők, sem országaik, hogy rá lehessen őket kényszeríteni akár ígérettel, akár zsarolással rossz döntésekre.

A magyar kormánypárt jövője – legalábbis Brüsszelben – egyre kevésbé tűnik fényesnek. Már csak az a baj, hogy nem Brüsszelben élünk, hanem Budapesten…

Egyet tudok mondani – igen ritka alkalom ez az én életemben, mármint, hogy bármiben is egyetértsek Áderrel – de azt mindenképpen javaslom, amit a köztársasági elnök címét viselő úr is javasolt.

Nevezetesen, hogy mindenki menjen el május 26-án szavazni.

Aztán majd meglátjuk, mire megyünk együtt.

Isten pénze – Déli kávé Szele Tamással

Szele Tamás
-
0
Isten pénze – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, így kávézgatás közben nyugodtan leszögezhetjük: mindenkinek tisztelnünk kell a hitét, ez nem is lehet kérdés. Még akkor is, ha Orbán Gáspárnak hívják az illetőt – a hitével semmi baj. A baj azzal van, ha ennek a hitnek költségei vannak, és azokat mi finanszírozzuk, akik esetleg nem osztozunk ebben a vallási elkötelezettségben, vagy meg sem kérdeznek minket róla.

De magával a hittel nincs baj. Komoly gondot jelentene a Felház szabatos meghatározása, talán még a leginkább karizmatikus, missziós vallási rendezvénysorozatnak nevezhetnénk, ami március tizenötödikén mozgalommá alakul. Alakuljanak, lelkük rajta, méghozzá szó szerint, csak ha kérhetném, kötelező ne legyen… A Felház vezetői több, mint érdekes nyilatkozatokat tettek az elmúlt napokban, például Ember Illés nagyon frappáns magyarázatot adott a kérdésre, hogy miből volt pénze a közösségnek a záróalkalom egész Budapestet ellepő plakátkampányára:

„A finanszírozással kapcsolatban ugyanaz a válasz mint eddig, adományokból tartja fenn magát a mozgalom, ezt is felajánlásból fizetjük ki. A mi nézőpontunkból nem alig volt pénzünk az alkalmakra, hanem Isten eddig is mindig gondoskodott mindenről, ahogy ezután is fog.” (HVG)

Kérem, én azt tudom, hogy jó az Isten és jót ád, de ennyire kézzelfoghatóan, mondhatni összegszerűen azért ritkán ád, és ha ád is, többnyire a híveken keresztül teszi. Persze, azt nem tiltja sem egyházi, sem világi törvény, hogy a hívek összeadjanak bizonyos mennyiségű pénzt a közös céljaikra, sőt, nagyon gyakori az ilyesmi, de azért komoly bátorságra és mély elkötelezettségre vall ezt felsőbb hatalom beavatkozásának tulajdonítani.

De mit mondott Orbán Gáspár a HVG-nek, mivel fognak foglalkozni a jövőben?

„Egyelőre az alapelvek vannak meg stabilan, és azt szeretnénk, hogy az ebben részt vevők Istentől kapott vezetésüktől fogva öltsenek majd neki szilárdabb formát a későbbiekben. A Felháznak eddig is elég széles tevékenységi skálája volt, amire talán nem jutott akkora figyelem – jártunk evangelizálni, hogy az örömhírt minél szélesebb körben megosszuk, jártunk szolgálni meghívásokra gyülekezetekhez, táborokba bátorításokkal, a remény üzenetével, és volt ugye a dicsőítés. Ezek most önálló tevékenységekként fognak továbbmenni, a saját missziójukat kell majd betölteniük egy sokkal nagyobb elhívással, mint ahogy eddig a Felház tette.”

Ennek az az értelme magyarul, hogy pontosan azzal, amivel eddig: majd csinálnak mindenfélét és csak lesz valahogy. Rendben van, de bibliai emlékeim szerint nem csak az Úrnak igéjével él az ember meg a mozgalom, hanem kenyérrel is – miből fogják magukat fenntartani? Erre Orbán Gáspár így válaszolt:

„Felajánlásokból – eddig is ez volt az egyik bevételi forrásunk. Az optimális az lenne, ha döntő többségében az emberektől érkező sok kis támogatásból állna össze a büdzsé, de ehhez még szélesebb körben meg kell teremteni az adakozó gondolkodásmódot. Egy egyetemistának egyfelől nagyon tud hiányozni heti ezer forint, amit beadhatna, másfelől persze, ha utánaszámol, az lehet, hogy csak három sör ára. A Biblia például adakozó szolgálatról beszél, hogy mindenki a lehetőségeihez képest a legtöbbet adja, de ez szívből jöjjön – mi ezt szeretnénk felkutatni.”

Nem mindegy, ki ad, mennyit ad és kinek ad

Ez igen szépen hangzik, csak épp nem mindegy, amint a nyilatkozó is kiemeli, ki ad, mennyit ad és kinek ad. Ugyanis eddig a Felház pénzügyei tökéletesen össze voltak fonódva a KUL Alapítvánnyal (Kelet-Európai Utógondozottakért és Lakóotthonokban Lakókért Alapítvány), melynek érdekes viszonyairól Független Hírügynökség közölt tavaly nyáron egy interjút: ebben dr. Mihalik Angéla, akinek lánya is tagja volt a Felháznak, megosztotta a nyilvánossággal, miszerint az alapítvány támogatói bizony nagy cégek, a Híd cégcsoport, a Swietelsky, az MVM Zrt., a Strabag, a Közgép, a CIB Bank, a T-Com .

„Amit láttam, az egy 2015-ös adat volt, és őszintén meglepett, hisz miért támogat egy cégcsoport egy még nem is létező vallási közösséget? Közbeszerzési szakértőként ismertem ezeket a cégeket, és azt is tudtam, hogy mindegyik egy nagyobb cégcsoporthoz tartozik” – mondta dr. Mihalik Angéla lapunknak, és az ember eltöpreng: lám, kifürkészhetetlenek az Ő útjai, hiszen már akkor támogatták ezek a drága, nagylelkű adakozók a Felházat, amikor – nem is létezett még.

Hogy aztán végső soron ezek a cégek állami megrendelésekből élnek és ezt a pénzt csorgatják vissza részben a mozgalomba? Szentigaz. Azonban például tavalyi írásunk megjelenése után a KUL Alapítvány oldaláról eltűntek a támogatók logói, sőt, a Felház most el is hagyja a KUL-t, és új alapítványt hoz létre, mint Orbán Gáspár elárulta:

„Ebben még nem hoztunk végső döntéseket. Egyelőre annyi tűnik biztosnak, hogy a KUL-t elhagyjuk, és egy saját alapítványt hozunk létre. A különváló tevékenységekhez valóban több jogi forma is lehetséges, ezt most még nem akarjuk rögzíteni.”

Van egy elterjedt mondás a mórról, aki megtette a kötelességét és mehet. Tehát akkor üzleti szempontból egyszerű alapítványcsere várható, mondjuk az tény is, hogy nehéz lenne elmagyarázni, mi köze van az utógondozottaknak és lakóotthonban lakóknak nagyszabású vallási rendezvényekhez.

Vagy mondjuk egy rádióadóhoz.

Ugyanis – erről magam számoltam be pár hete – elindult a Felház saját rádiója, a Manna FM, melynek egyik műsorvezetője a mozgalomból jól ismert Prekopa Donát lesz, azonban természetesen semmi közük az adóhoz.

Ugyan már. Hogyan is lenne? Orbán Gáspár megmondta világosan:

„Megmosolyogtató a gondolat, hogy a Felháznak rádiója vagy hasonló médiája lenne.”

Akkor mosolyogjunk, kérem.

Ugyancsak roppant érdekes (és a sajtó által első közelítésben teljesen félreértett), látszólag a Felháztól független hír, miszerint idén és a következő években is évi 905 millió forintot költ a kormány „a vallásos könnyűzene alkotói kiteljesedését elősegítő rendszerek” kialakítására és fenntartására, az ilyen zene „társadalmi kiteljesedését elősegítő rendszerekre”, illetve idén „csak” 800 milliót. Hogy ez pontosan mit jelent, az nem derül ki, de a kormány határozata szerint a cél a kárpát-medencei vallási hagyományok megőrzése, valamint „életben tartása és élővé tétele”.

Ebből a megfogalmazásból mindenki azt szűrte le, hogy valamiféle „határon túli vallásos könnyűzenét” akar a kormány támogatni ezzel a pénzzel. Mindenki, kivéve engem, én ugyanis meglehetősen otthonosan mozgok például Romániában, és nagyon pontosan tudtam, hogy néven nevezhető, magyar nyelvű vallásos, keresztény könnyűzene ott alig-alig van. De akkor mit jelentsen ez? Ha átolvassuk a szöveget, láthatjuk: nem a „határon túli”, hanem a „Kárpát-medencei” kifejezést használták benne.

Márpedig többek között Magyarország is a Kárpát-medencében fekszik.

Szó nincs itt különben sem létező zenekarok támogatásáról a környező országokban, itt a Manna FM támogatásáról van szó, mely, mint rádió, elsőrangú terjesztője mindenféle zenének, légyen az vallásos vagy világi. Ráadásul a műsortervükben már előre szerepelt is egy „Popzenés áhítat” nevű elem – világos ez, kérem, mint a Nap. Ezt a nyolcszáz milliót idén és a másik kilencszázötöt is jövőre a Manna FM kapja, mint az efféle zene társadalmi kiteljesedését elősegítő rendszer. Nem mellesleg, ha elég erősen adják, fogható lesz az egész Kárpát-medencében, kell ennél több?

Nekem nem: és lehet, a Felháznak sem. Ha pedig megszorulnának mégis, elég egy fohász és jön az áldás csőstől. Hiszen jó az Isten, jót ád, gondoskodik a szükséges összegekről.

Csak hát a szolgáin és a hívein keresztül gondoskodik, meg mindenféle cégek, intézmények útján, de ne legyünk telhetetlenek: mégsem tehet csodát minden percben, amikor a Felház megszorul.

Még egyszer mondom: semmi, de semmi baj nincs a hittel, vallásossággal, lelki élettel. Az mindenkinek a legbensőbb magánügye.

Gond épp akkor lesz, ha közügyet csinálnak belőle – de sajnos olyan esetekben, mikor a közpénzek elveszítheti közpénz jellegüket, megeshet, hogy a magánügyek is elveszítik magánjellegüket.

Tehát nem Orbán Gáspárnak és társainak hitével lenne gond, áldja meg az az Örökkévaló! Hanem azzal, hogy, mint fentebb láthattuk, azzal, hogy a mozgalom pénzügyei kissé korruptak. Korruptkák.

Ömlik hozzájuk a céges támogatás, amit aztán az állam megrendelésekkel hálál meg, ömlik oda közpénz is a rádión keresztül, állami támogatás formájában – csak arról tilos mondani, hogy az övék lenne, merthogy tagadják, és ők derék, becsületes emberek, sosem hazudnának.

Nem is csoda, hogy az ilyen jó emberekre külön gondot visel a Fennvaló.

Csak azt nézném meg, mi történne, ha kizárólag az Ő kegyelmére volnának bízva, minden hátszél nélkül…

Vajon elég lenne nekik Isten pénze?

No, mindegy, feleim: menjetek békével.

A „Stop Soros” és az alaptörvény

Szele Tamás
-
0
A „Stop Soros” és az alaptörvény

Hát hogy vagyunk, hogy vagyunk ebben a kis honvédő háborúban? Mert ez nem a Nagy Honvédő, ez a kicsi, mi nem oroszok vagyunk, hanem magyarok és nem a Harmadik Birodalommal hadakozunk, meg a szövetségeseivel, hanem elvben a janicsárok özönével, mely déli határainknál sereglik, de mivel nem sereglenek az Istennek sem, a civil szervezetekkel, jobb híján.

Ugye, a civil szervezetek elleni küzdelem leghathatósabb fegyvere a „Stop Soros” nevű törvény, de miről is szól ez a paragrafus? Érdekes módon nem Soros Györgyről, hanem a civil szervezetek működését szabályozza, mégpedig igen lehetetlen módon. Lényegében véve arról van szó, hogy amennyiben egy civil szervezet „támogatja a bevándorlást” és ez a fogalom a legtágabban értelmezhető, valamint a legcsekélyebb anyagi támogatást is elfogadja külföldről, akkor a támogatás összegének 25%-a erejéig különadóval sújtják. Ugyancsak köteles bevallani, hogy támogatták, ha be nem vallja, de mégis támogat, úgy magára a megsegített személyre szabják ki az adót.

Mármost bevándorlást támogatni a törvény szerint nem csak direkt módon lehet, hanem közvetve is, médiakampányok, szemináriumok folytatása, és az abban való részvétel; hálózatépítés és működtetés, valamint bevándorlást pozitív színben feltüntető propagandatevékenység útján. Ebbe, ha jobban belegondolunk majdnem minden belefér, de még a turisztikai prospektus is hiszen ha én azt írom egy reklámba, hogy a Mecsek tavasszal gyönyörű, a Balaton vize nyáron csodálatos, az is pozitív színben tünteti fel az országot, így meghozza a potenciális bevándorlók kedvét az ideköltözéshez.

A civil szervezetek helyzetét akarják ellehetetleníteni

Van még sok más képtelenség is a törvényben, csak a vak nem látja, hogy a civil szervezetek helyzetét akarják vele ellehetetleníteni: nos, erről a paragrafusról már sokan mondtak sok mindent, például az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) és az Európa Tanács égisze alatt működő Velencei Bizottság is kijelentette állásfoglalásában, miszerint ez annyira sérti a szólásszabadságot és az egyesülési szabadságot, hogy hatályon kívül kell helyezni. A magyar állam nem helyezte hatályon kívül, mert mit neki Velencei Bizottság, ellenben Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára úgy reagált: a Velencei Bizottság a jogi tanácsadó profilját „politikai nyomásgyakorló karakterre” cserélte ezzel az állásfoglalással.

No, ha határon kívül nincs orvosság ez ellen a rémség ellen, határon belül még akadhat: ezért fordult az Amnesty International Magyarország az Alkotmánybírósághoz beadványában, jogértelmezést kérve, mert szerintük az abban foglaltak sértik az alaptörvényt, „mégpedig a büntetőjogi normák egyértelműségének követelményét és a szólásszabadságot”.

Ki tetszik találni az eredményt?

Ma reggel született meg, már nyilvános is.

Az Alkotmánybíróság természetesen nem találta megalapozottnak az indítványt. Éspedig azért nem, mert „az új bűncselekménynek még nincsen bírói gyakorlata, ezért nem vonható le alappal olyan következtetés, hogy a tényállásban szereplő egyes meghatározások eleve értelmezhetetlenek lennének”.

Az Alkotmánybíróság szerint:

– az új bűncselekmény csak szándékosan követhető el, és célzatos, vagyis az elkövetőnek tudnia kell arról, hogy olyan személy érdekében folytat szervező tevékenységet, aki valójában nincs üldözésnek kitéve, vagy a közvetlen üldözéstől való félelme nem megalapozott.

– Tisztában kell lennie azzal, hogy az ország területére jogellenesen belépőt vagy jogszerűtlenül itt tartózkodót segít tevékenységével tartózkodási jogcím szerzésében.

– E tudomás fennállását pedig a nyomozó hatóságnak kell bizonyítania.

– A szólásszabadság sérelme pedig azért nem következett be, mert az új bűncselekmény kizárólag az olyan véleménynyilvánítást tiltja, amelynek célja más személyek jogellenes magatartásra indítása, egyébként a migrációval kapcsolatos véleménynyilvánítást, a közéleti viták tartalmát nem érinti.

– A veszély, amit a korlátozás elhárítani igyekszik, nem a kommunikációra vonatkozik, hanem a kommunikáció által kiváltani kívánt magatartásra.

– A tényállás szövege nem utal a humanitárius segítségnyújtást célzó tevékenységek tilalmára, és az alaptörvényben megkövetelt észszerű értelmezés mellett bíróság nem is juthat ilyen következtetésre.

– Az elesettek és a szegények megsegítése alaptörvényi kötelesség, ezzel összeegyeztethetetlen lenne büntetéssel fenyegetni az olyan segítő, önzetlen tevékenységet, amely a büntető törvénykönyvben tiltott céllal nem áll összefüggésben.

És ezen az alapon sikerült is elutasítani az Amnesty indítványát.

Ők nyilatkozatban reagáltak, mely szerint:

„Rettenetesen szomorúak vagyunk, hogy az Alkotmánybíróság egy szerintünk ennyire egyértelműen abszurd és Alaptörvény-ellenes ügyben így döntött. A STOP Soros homályos, jogi szempontból teljesen értelmezhetetlen. A törvénynek nincs más célja, mint börtönnel fenyegetni azokat, akik kiszolgáltatott embereknek segítenek és nem értenek egyet a kormány jogsértő menekültpolitikájával” – mondta Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója.

„A már szinte kizárólag kormánypárti bírókból álló testület döntése illeszkedik abba a gyakorlatba, hogy politikailag kényes ügyekben vagy nem dönt – ahogyan felfüggesztette a külföldi támogatásokról szóló törvény elbírálását – vagy nem mer szembeszegülni a kormány akaratával. Az Alkotmánybíróságnak kellene lennie az alkotmányosság legfőbb őrének és az Alaptörvény legfőbb védelmezőjének, sajnos ennek a feladatának már egyre kevésbé felel meg.

Az Amnesty Magyarország 2018. október 12-én nyújtott be alkotmányjogi panaszt. Érvelésünk szerint a súlyosan jogkorlátozó törvénymódosítás annyira homályos definíciót ad a bűncselekményre, hogy annak gyakorlatilag bárki bármikor az alanya lehet, ami a kiszámíthatatlan helyzetet teremt és lehetőséget ad annak önkényes alkalmazására. A törvény sérti továbbá a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot, mert a legsúlyosabb, büntetőjogi szankciók alkalmazását helyezi kilátásba, ezzel pedig szükségtelenül és aránytalanul beavatkozik abba, hogy ki és hogyan vehet részt a migrációról szóló demokratikus közéleti vitákban.”

Hát kérem, itt tartunk most. Bűn az, amit a kormány annak nevez, és ha holnaptól valami mást fog bűnnek nevezni, akkor az is bűn lesz: az mondjuk érthető, hogy az Alkotmánybíróság miért emelte ki az önzetlen segítség büntethetetlenségét: ha ugyanis ezt ki nem hangsúlyozza, be kéne tiltani az összes egyházi karitatív szervezetet is, és akkor kicsit morcosak lennének.

Nem lenne egyszerűbb bevezetni a nyílt parancsuralmat? Nem kéne annyit kínlódni ezekkel a jogértelmezésekkel.

Sebaj, legkésőbb őszre az is meglesz.

Szép hely, jó hely Teherán – Déli kávé Szele Tamással

Szele Tamás
-
0
Szép hely, jó hely Teherán – Déli kávé Szele Tamással

Igen, volt egyszer régen egy ilyen című sláger, még a boldogult Reza Pahlavi sahinsah idejében. Aztán a sahinsahot elkergették a pávatrónról, csak mi emlékezünk rá, így kávé közben, Teherán nagyságrendekkel kellemetlenebb hely lett, és most már nemzetközi szankciók sújtják Irán külkereskedelmét is, mely azonban kicsiny hazánkat a jelek szerint nem zavarja.

Üzletelünk, kérem, a perzsákkal, mintha mi sem történt volna, bár mondjuk sok nem is történik – a legfrissebb hír szerint már repülőgépeket is szállítunk nekik. Úgy, hogy magyar repülőgépgyártás nincs. A második világháború óta nincs. De mi szállítunk…

„A Mehr News Agency információja szerint három Airbus A319-es szállt le Mashdad repülőterén, amelyeket hamarosan besorolnak a nemzeti légitársaság, az Iran Air flottájába, és amelyeket 2002-ben gyártottak és amelyeket „egy évvel ezelőtt vásároltak Magyarországról”. Hogy ez pontosan mit jelent, ki vagy mi volt az eladó, Magyarország vagy magyarországi cég értékesítette volna a gépeket, ez nem derül ki, egyébként hazai bejegyzésű légitársaság kereskedelmi forgalomban ilyen Airbus-altípust portálunk ismeretei szerint nem használ. Annyit lehet tudni, hogy az AirBerlin csődje következtében meglehetősen sok A319-es került a másodlagos piacra, ezek közül vásárolt egyébként kettőt a magyar légierő is.” (Indóház)

Lehet, hogy a magyar légierő nem két Airbus A319-est vásárolt, hanem ötöt?

Nofene. Ha feltételezzük, pusztán a játék kedvéért, munkahipotézisként, miszerint a magyar légierő nem két Airbus A319-est vásárolt, hanem ötöt, már meg is van, honnét jöhettek ezek a gépek. És Iránnak most nagyon nagy szüksége van utasszállító repülőgépekre, más kérdés, hogy egyáltalán nem békés célok érdekében. Az Iran Air leányvállalata, a (sokak szerint valójában a katonaság, illetve a titkosszolgálatok által irányított) Mahan egyfajta légihidat épített ki tavaly év elején, amely iráni fegyvereket és fegyvereseket szállított a szíriai és gázai hadszínterekre, a Mahan és maga az Iran Air feladata az utánpótlás szállítása a libanoni Hezbollahnak is. Egyszóval: nem kirándulni kellenek azok az Airbusok.

Azt én nem tételezném fel a magyar Honvédségről, hogy tudatosan és szándékosan tiltott árut adna el egy igen veszélyesen viselkedő idegen országnak, az viszont elképzelhető, hogy a kormány és az ahhoz közel álló körök üzleti érdekből kikényszerítettek egy ilyen adminisztratív jellegű lépést, magyarul rájuk íratták egy időre a három gépet, aztán azok Magyarország érintése nélkül kerültek iráni tulajdonba.

Nem ez volna az első botrányos üzletünk Iránnal

És mindegyikhez nagyon komoly köze volt a magyar kormánynak, bár a korábbiak egyszerűen sikkasztási célokat szolgáltak, valós árucsere nem történt.

Még 2017 elején történt, hogy kormányközi megállapodás született arról, miszerint az Ikarus Global Zrt. több száz autóbuszt szállíthat Teheránba, amit a magyar Eximbank finanszíroz. Aztán egy kormányinfón Lázár János elárulta, hogy szó sem volt hatszáz busz iráni szállításáról. Az csak egy ígéret volt Teherán részéről, hogy vesznek majd tőlünk buszokat.

Az elmúlt tizenkét évben, legalábbis az ígéretek szintjén hazánk lett a világ egyik legnagyobb autóbuszgyártó országa… Az egyik ilyen ígéret szerint, a Széles Gábor tulajdonában lévő Ikarus szállíthat hatszáz autóbuszt Iránba, majd valamikor egyszer. Aminek a teljesítéséhez Széles Gábor egyik cége, az IK Járműtechnika viszont felmarkolhatott négyszázmillió forintnyi, vissza nem térítendő állami támogatást.

Nem szállítottunk mi sem buszt, sem kicsi kutyát Iránba, már csak azért sem, mert a szükséges buszokat, szám szerint 1350-et leszállította helyettünk a svéd Scania, mi több, a perzsák kötöttek egy keretszerződést a svéd gyártóval, miszerint a helyi karosszáló, az Oghab Afshan fogja felépíteni a karosszériákat a Scania alvázaira. Sőt! A Scania egy új gyártóüzembe is befektetett az országban.

Kérem, így kell négyszáz milliót keresni

Az ártatlanság vélelme kötelez minket arra, hogy úgy gondoljuk: igenis lesznek majd egyszer magyar Ikarusok Teherán utcáin, nem állíthatjuk, hogy ez elképzelhetetlen, de ha feltenné valaki a kérdést, hogy mikorra várható ez, annak azt a pontos időbeli meghatározást tudnám adni, miszerint holnapután kiskedden.

De akkor egészen biztosan.

Korábban semmiképp sem.

A buszügylet 2017 februárjában zajlott, ugyanennek az évnek április havában pedig még komolyabb fába vágtuk a fejszénket. Híre jött, miszerint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke Teheránban tárgyal az iráni atomenergia-ügynökség vezetőjével, Ali Akbar Salehivel arról, hogy korábbi megállapodások értelmében Magyarország Iránnal közösen épít majd kisebb, 25 megawattos atomreaktorokat, amiket afrikai és ázsiai országoknak adunk el közösen.

Nukleáris technika. Iránnak.

Ráadásul pont tőlünk!

Sőt, az egyezményt a Teheran Times szerint alá is írták! Az más kérdés, hogy legjobb tudomásunk szerint nem szállítottunk mi egy csavart sem, nem is lett volna hogyan, a mi atomerőműveinket is oroszok építik, de felvetődik a kérdés: ez a paktum mire volt jó? Ha csak arra nem, hogy a mi nevünkben egy olyan állam, amely otthonosabban mozog a nukleáris erőművek építése terén, nyugodtabban üzletelhessen a Nyugatot hagyományosan Nagy Sátánnak tartó ayatollahok országával.

De vajon melyik lehet ez az állam?

Feltételezéseim szerint nem Kanada és nem is Franciaország.

De Oroszország vígan elképzelhető, ráadásul velük a kapcsolataink is a jó és nagyon jó között ingadoznak, míg majd el nem érjük a „teljes kiszolgáltatottság” szintjét.

Egyszóval láthatjuk: nagyon érdekes és roppant koszos ügyleteket folytatunk mi Teheránnal évek óta, és amikor nem mi bonyolítjuk a szálakat, akkor strómanként a nevünket adjuk más országok törekvéseihez, márpedig a nemzetközi embargók megsértéséből rendszerint irtózatosan nagy baj szokott lenni.

Komoly pénzek forognak

Visszatérve a mostani három A319-esre, itt nagyon komoly pénzek forognak. Mikor tavaly az Egyesült Államok kilépett az Iránnal kötött nukleáris megállapodásból, az Iran Air ezzel 117 Boeing megvásárlásától esett el. 2016-ban az Iran Air nyolcvan utasszállító megvásárlására és további harminchét lízingjére írt alá megállapodást, a megvásárlásra szánt gépek között tizenöt volt a 777-es, a lízingeltek mind 737-esek lettek volna, harminc MAX közülük az Iran Aseman légitársaság flottáját modernizálta volna. Az üzlet értéke 17 milliárd 600 millió, más hírek szerint húsz milliárd dollár lett volna, a gépek leszállításának beindítását először 2017-re, majd a tavalyi évre tervezték, de az embargó miatt ez kútba esett.

Mármost akkor képzeljük el, hogy ez a 117 gép hiányzik az Iran Airnek, illetve a Mahan félig-meddig titkos légiflottájának (ami valóságos közel-keleti Air America lehet).

Ha hiányzik, be kell szerezni őket valahogyan, a pénz esetünkben nem játszik sorsdöntő szerepet, Iránnak kőolajipara miatt ebből az egyből bőségesen van, ha nem is állnak rendelkezésükre határtalan összegek, de van mit a kerozinba aprítaniuk.

No, de ott az a kutya embargó

Emiatt nem lehet, nem szabad egyenesen a gyártótól beszerezni a gépeket, még az a szerencse, hogy vannak az iráni államnak barátai, például a kicsiny, ám megbízható Magyarország, akik segítő kezet nyújtanak a fegyver- és terroristacsempész légiflotta beszerzéséhez.

Azt nem tételezném fel, hogy teljesen önzetlenül nyújtjuk mi ezt a segítő kezet, és nem kizárható, hogy egyes baráti zsebek most bőkezű ajándékoktól roskadoznak, de ez egy ilyen világ. Nem valószínű, hogy ez a művelet államérdekek mentén zajlik, sokkal hihetőbb, hogy magánvagyonok gyarapodnak ily módon – de az állami vezetéshez közel állók magánvagyonai, mondjuk így.

És ne feledjük: ez még csak az első három gép.

Még hátra van száztizennégy!

Húszmilliárd dollár összértékben.

Ennek még a korrupciós százaléka is hatalmas vagyon.

Ha valaki államtitkárokat lát az utcán táncolni és azt énekelni, hogy „Szép hely, jó hely Teherán” – ne csodálkozzon.

1...111213...2512. oldal a 25-ból

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK

Független Hírügynökség Kft.
Kapcsolat: info@fuhu.hu

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA

© Független Hírügynökség