Kezdőlap Szerzők Írta Lendvai Péter

Lendvai Péter

267 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Orbán kulturális sötétsége

Lendvai Péter
-
0
Orbán kulturális sötétsége

Nagy kérdés: hova is tegyük Orbán Viktor idei tusnádfürdői beszédét. Mindenekelőtt azért azt szögezzük le, hogy Orbánnak sikerült Tusványosból egy, a magyar belpolitikai szempontból fontos rendezvényt csinálni.

S bár szakértők mondják: helyi – értsd: romániai – szempontból semmilyen jelentőséggel nem bír, legfeljebb egy hetes kulturális esemény, Magyarország, a magyar közélet odafigyel erre az eseményre. És elsősorban arra, hogy miről is fog, illetve miről beszél a magyar miniszterelnök. Ezt írjuk Orbán javára; komoly képességekkel rendelkezik, aki ennyire rabjává tudja tenni a közéletet, a politikai élet szereplőit.

Nos, még mindig ennél a gondolatnál maradva, ha azt a kérdést tesszük fel magunknak, hogy 2018 júliusában megfelelt-e ennek a várakoznak Orbán, akkor a válaszunk nem lehet más, mint hogy igen. A közel egy órás beszéd, ha teljesen lecsupaszítjuk, lényegében a 2019-es Európa-parlamenti választás kampány-nyitó beszéde volt.  Az íve is világos: hogyan válik az orbáni gondolat – és így maga Orbán is – világpolitikai tényezővé. A kiindulópont egy apró lépés, kifelé az országból, a szomszédos, a Kárpát-medence, magyarok által is lakott határon túli területekre, onnan Közép-Európába, végül Európába, hogy aztán a legvégén kimondassék: 2019-ben a 68-as nemzedéknek, a liberális gondolkodóknak el kell tűnniük Európa éléről, és az irányítást át kell vennie a 90-es nemzedéknek, azaz nekik.

Ha tehát nagyon lerövidítve, összefoglalóan akarjuk értékelni és meghatározni a tusványosi beszéd lényegét, akkor nagyjából ennyi elég is lenne ahhoz, hogy tudjuk milyen időszakra számíthatunk az elkövetkezendő időben. Azonban – természetesen – érdemes odafigyelni a részletekre is, elsősorban annak érdekében, hogy felkészüljünk arra, mi vár ránk – itthon. De még mielőtt erre kitérnénk, érdemes elidőzni a nemzetközi vizeken is. Azon eltűnődni például, hogy az európai vezetők vajon felveszik-e az eléjük dobott kesztyűt, avagy – mint eddig is – lényegében figyelmen kívül hagyják azt a támadást, amelyet Orbán, már a pénteki rádiós beszédében is, indított ellenük. Pedig ez a támadás minden eddiginél brutálisabb volt, elvileg, politikailag és személyileg is alkalmatlannak minősítve őket. Olyannyira alkalmatlanok, hogy lényegében már meg is buktak, napjaik meg vannak számlálva. És itt érdemes megint megállni egy pillanatra: ugyancsak pénteken beszélt arról a kormányfő, hogy azok a döntések, amelyeket a Bizottság hoz, már lényegében nem érvényesek. Vagyis pontosan azt teszi Orbán, amit például 2009-ben a Bajnai-kormány alatt tett; illegitimmé nyilvánította annak működését, határozatait. Bajnai igyekezett is ennek megfelelni, vajon Junckerék is így tesznek? Tényleg figyelmen kívül lehet hagyni ezeket a mondatokat?

Ha igen, akkor az azt jelenti, hogy az európai vezetők nem veszik komolyan a magyar miniszterelnök szavait, ami egyet jelentene azzal, hogy súlytalannak tekintik. És ez lehet, hogy valamikor így is volt, ám a migráció erősödése együtt járt Európában a jobboldal – mondanám inkább szélső jobb –erősödésével, miáltal Orbán diplomáciai helyzete is felértékelődött. Nem véletlenül rajzolta fel ő azt az ívet, amelyről az első mondatokban szóltunk: lépésről lépésre, a szomszédos országokból kiindulva Közép-Európa felé akarja önmagát felépíteni. Mégpedig az ad neki erre alapot – gondoljuk -, hogy az egyetlen olyan vezető  a térségben, amely demokratikus –vagy akként kezelt – választások útján háromszor egymás után kétharmados győzelmet tudott aratni. Ez a tény, kétségtelenül, kiemeli őt a többi vezető közül, és némiképp érthetővé teszi saját európai térnyerési törekvéseit.

Erre a törekvésre akár büszkék is lehetnénk mi magyarok, és az a hallgatóság, amely elragadtatva hallgatja Orbánt minden évben, büszke is rá. Pedig ez a beszéd, bármennyire nemzeti büszkeségre épített, sokkal inkább szégyellnivaló; hazug, kifordított, sajátosan értelmezett definíciókkal operálva próbált befolyása alá vonni a közönségét. És akkor most nem említjük a magyar modell torz információkkal, egyoldalúan bemutatott sikertörténetét, és nem beszélünk arról sem, hogy Orbán szerint a liberális demokrácia miért fejlődött át Orbán szerint nem demokráciává. De kihagyjuk annak az értékelését is, hogy állítása szerint a liberalizmus ma egyet jelent a cenzúrával; felesleges ilyennel vitatkozni egy olyan államférfi esetében, aki maga alá hajtotta szinte a teljes magyar sajtót, beleértve a közpénzen működtetett állami televíziót és rádiót is. Fogalmazhatunk úgy is: ennyi csúsztatás bőven belefér egy kampánybeszédbe, és az önfényesítés sem jelent feltétlenül önértékelési zavart. És még az is belefér, hogy a vendéglátó ország vezetését is támadja szónok; a magyar embernek tetszik, ha a politikai vezető Romániát szidja. (Azért arra mondatra már ne legyünk büszkék, amikor a hallgatóság megnyerése érdekében Orbán azt mondja: Székelyföld, Erdély, és a magyarok még akkor is lesznek, amikor már egész Európát elfoglalták a muszlimok.) Ne vitassuk el annak jogát se Orbán Viktortól, hogy fontosnak tartja lényegében megvédeni Trump és Putyin politikáját, elismeréssel szólni a török, az egyiptomi és az izraeli vezetésről, fontosnak tartva a stabilitást, fontosabbnak, mint az emberi értékeket. De ne vitassuk el ezt a jogot a magyar miniszterelnöktől, aki a stabilitás ethosza mögé bújva hasonló rendszert épít ki Magyarországon, mint az említett országokban.

És ha már rendszer: itt érkezünk vissza az írásunk elején feltett kérdéshez. Hova is tegyük Orbán tusványosi beszédét? Túl azon, hogy – mint megállapítottuk – lényegében egy kampány szónoklat volt. Milyen következtetést vonhatunk le a magunk, a saját életünk szempontjából, abból az európai kalandozásból, amelynek fültanúi lehettünk. Mit jelent nekünk az az orbáni meghatározás – mindig szeret új definíciókat bevezetni -, hogy új korszakot fogunk építeni. Mert nagyjából ez itt a lényeg, ez a gondolat, cselekvés-terv vonatkozik leginkább ránk, az országunkra, a magyar emberekre. Azt mondja Orbán: ez az új korszak szellemi természetű lesz, kulturális szellembe kell ágyazni a politikai rendszert. Aminek következtében szeptembertől nagy változások lesznek.

Nem Európában, nem Közép-Európában, nem is a Kárpát-medencében, itt Magyarországon. Vagyis Orbán fejében már ott van a forgatókönyv, amely a magyar szellemi, kulturális élet átalakítását rögzíti. Azt is megemlítette különben a kormányfő, hogy ennek előszelét már érzékelhettük is, és ha ez így van – és arra gondolt, amire mi magunk is, és azt hisszük nem is gondolhatott másra – , akkor beindul Magyarországon a gondolatrendőrség, amelynek kommandóit már látjuk felbukkanni, például a Magyar Időkhöz kihelyezve. Ha ez így van, akkor megindul még a félliberális gondolatok, műhelyek kiirtása, felszámolása, hiszen megvan hozzá az ideológiai alap: a kereszténydemokráciának ez a feladata. Azért, hogy megvédje önmagát, megvédje a nemzetállamot, és elüldözze a segítségre szorulókat.

A 2018-as tusványosi beszédnek látszólag elenyésző része volt az előbb említett a korszakváltásról szóló rész. Pedig nagy valószínűséggel éppen ez a legjelentősebb: szellemileg és kulturálisan is egységessé tenni az országot. Hogy miként, Orbán eddigi működését látva, arról lehetnek elképzeléseink.

Sötét napok várnak ránk. Szellemileg és kulturálisan is. Politikailag már megszoktuk. Ezt is meg fogjuk?

Most tagadjuk meg a rendszerváltást

Lendvai Péter
-
0
Most tagadjuk meg a rendszerváltást

Császy Zsolt immár harmadszor nyilatkozik a Független Hírügynökségnek. Először, amikor készült a börtönbe, másodszor már rabruhában, most harmadszor pedig rabként ugyan, de szabadlábon, bár nyomkövetővel a bokáján. Elítélt ugyan, de a reintegráció keretében otthon lakhat és munkát is vállalhat. Dolgozik is. Mint ahogy azon is, hogy bizonyítsa ártatlanságot.

  • Továbbra is rabnak érzi magát
  • Gondolatbűnre is visszavihetik
  • Jogsértő eljárások folytak
  • A bíróság is elesik hamarosan
  • Ki fog derülni az igazság

Most is van önön nyomkövető?

Igen. Van egy fíx a bokámon és egy mobiltelefon nagyságú kütyü. Ez kényelmesebb, mint az első generációs rendszer. Ez jelzi, hogy meddig lehetek kint a városban.

Van benne egy óra?

Nem, azt jelzi, ha lemerül hamarosan.

Az óra önben van?

Igen az bennem van. A fejemben. Tehát ez a szabadság, amiben vagyunk meglehetősen relatív, még akkor is, ha természetesen összehasonlíthatatlanul jobb, mintha a börtönben lennék. Nekem hat hétig tartott az, hogy nem tudtam csak heti háromszor-négyszer kimenni a lakásból, aztán engedélyezték, hogy tudjak dolgozni normális körülmények között. Tudja, az egész büntetésvégrehajtás rendszere valahogy úgy van kitalálva, hogy az embernek feltétlenül fizikai dolgozónak kell lennie.

A börtönben is ez volt a problémája…

Igen, ez volt a fő bajom, hogy a körülményekhez képest sikerült normalizálni a helyzetemet, de papíron én fizikai dolgozó voltam. Szellemi munkát, ami tartalmasabbá tehette volna az ottlétemet, nem lehetett végezni.

Nyilván örült, amikor kijöhetett a börtönből, de azért egy idő után továbbra is rabnak érzi magát, nem?

De, továbbra is rab az ember, ehhez az interjúhoz is különböző engedélyek kellenek, családi programokra nem tudok elmenni, rokonlátogatás, vagy egyéb fontos dolgok, amelyek nem Budapesthez kötnek, kizártak. Szóval ez egy kötöttség.

Hogy ne érezze magát szabad embernek.

Nem is vagyok szabad, hiszen én most is elítélt vagyok, ez egy kvázi háziőrizet.

Olyannyira nem szabad az ember, hogy ezeket az időket is, amelyeket látszólag szabadon töltök, beszámítják a börtönidőbe.

Ezekkel a kiegészítőkkel meddig kell léteznie?

Február 1-ig tart a reintegráció, utána jöhet a feltételes szabadlábra helyezés, ha addig nem történik valami rendkívüli dolog, azt megkapja az ember. Nem akarom elkiabálni, mert ez automatikusnak tűnik, de itt semmi sem automatikus, de mondjuk így: ez a papírforma. Más kérdés, hogy nagyon instabil az a jogszabályi környezet, amiben vagyunk. Vagyis bármikor mondhatja az ügyész azt, szerinte én valami szabálysértést akarok elkövetni, és visszavitethet.

Mondjuk, ha váratlanul megint el akarná cserélni a sukorói telket?

Elég azt gondolnia, hogy valamilyen garázda magatartásra készülök, és máris visszavihetnek. Ezért is fordultam – jobb híján nevezzük így – az Alkotmánybírósághoz, mert ez nincs összhangban a jogbiztonsággal.

Mert, ha valaki elkövet valamit, amíg kint van, vagy egy korábbi ügyéből lesz egy jogerős ítélet, az egy dolog. De hogy egy ilyen gondolatbűnre is bármikor visszavihetnek, az nem jelenthet jogbiztonságot. Ez inkább önkényes jogalkalmazásra teret biztosító szabályozás. Márpedig ez, szerintem nem fér össze egy jogállammal.

Mivel más fórum nincs, ezért az Alkotmánybírósághoz adtam be egy ilyen panaszt, sok jót persze nem fűzök hozzá, főleg azok után, hogy a korábbi panaszunkat, amelyet Sukoró ügyében nyújtottunk be, azt visszadobták azzal, hogy nem találnak benne alkotmányossági problémát, noha három olyan AB-döntés van, amely kimondta, hogy aminek alapján mi odakerültünk Sukoró ügyében ahhoz a bíróhoz aki tárgyalta az ügyet, az alkotmánysértő.

Tehát az eljárást kifogásolták…

Igen. Vagyis már az eljárás sem volt alkotmányos, nemzetközi jogba is ütközött, azaz ilyen alapon nem lehet senkit elítélni. Ezért kértük, hogy függesszék fel, vagy semmisítsék meg ezt az ítéletet, és alkotmányos keretek között folytassák le újra az eljárást. A mostani összetételű alkotmánybíróság viszont – a jog közben ugyanis nem változott, csak ennek a testületnek az összetétele – erre nem volt hajlandó. Vagyis, gyakorlatilag saját magukat is megcáfolták.

Furcsa kettősséget érzek önben: változatlan energiával, kitartással és szókimondással küzd a maga igazáért…

Igen.

Ugyanakkor mégis van a hangjában némi bizonytalanság, ami az elítélt ember óvatosságából fakad. Van önben tényleg ez a kettősség?

Van, persze. Egyrészt jogkövető állampolgárként betartom az ítéletben foglaltakat. Nekem persze van egy személyes, szakmai véleményem arról az ítéletről, amit hoztak, ezt ki is fejtem, ugyanakkor mégis betartom a szabályokat, mert ez engem állampolgárként kötelez. A büntetésvégrehajtás is kötelezve van arra, hogy rajtam ezt végrehajtsa, és én is kénytelen vagyok tudomásul venni. Ez a feltétele annak, hogy a jogbiztonság működjön. Más szempontból viszont, ha azt látom, hogy a jogbiztonság garanciális testületei nem működnek, például az Alkotmánybíróság nem működik, hisz saját magáról állapította ezt meg ezzel a döntésével, azaz nem tartja magát a korábbi testületi döntésekhez, akkor az ember kénytelen elgondolkodni, hogy milyen eszközökkel léphet fel a jogsértésekkel szemben. Marad Strasbourg, ami a magyar rendszer joghatóságán kívül esik. Erre jók is az esélyeink, hiszen

az Igazságügyi Minisztérium is elismerte, hogy jogsértő volt az az eljárás, amelyet két éven keresztül ellenem folytattak. Éppen ezért furcsa lenne számunkra, ha Strasbourg nem azt a döntést hozná, mint amire számítunk.

De, ha meg is születik a strasbourgi döntés, akkor az azt jelenti, hogy meg lehet ismételni a büntetőeljárást. Csak éppen nem tudom, hogy lesz-e olyan bíróság Magyarországon, ahol ezt tisztességes körülmények között le tudnák folytatni. Hat évvel ezelőtt még keresgélni kellett olyan bírót, akiben a politikai hatalom megbízik, aki olyan ítéletet hoz, amilyet ők szeretnének. Ma már, én ezt egyértelműen ki merem mondani, annyi ténybeli, jogbeli valótlanság van az ítéletekben, hogy az nem lehet véletlen. Egy-két év, és lehetséges, hogy már magától is tudni fogja az adott bíróság, hogy milyen hatalomnak tetsző ítéleteket kell hozni.

Tehát a bíróság is elesik.

Igen, elesik a bíróság is, ahogy az Alkotmánybíróság is elesett.

Amikor ilyeneket mond, akkor nincs önben félelem?

Nincs.

Az előbb mondtam, hogy érzek önben bizonytalanságot. Ezek a mondatai meg olyanok, mint az a ló, amelyikről nem tudjuk, hogy azért ment neki a falnak, mert bátor, vagy csak azért, mert vak.

Félni persze, hogy félek. De én jogot végeztem, ezt tanítottam, amíg hagyták.

Mi lesz a vége?

A vége az lesz….

Hogy ön megroppan…

Nem, a vége az lesz, hogy igazságot fogunk kapni. A mi igazságunkat meg fogjuk kapni.

Ebbe az irányba megy az ország?

Nem. A történelem megy ebbe az irányba. Azzal persze szembe lehet menni egy ideig, de én ahhoz a generációhoz tartozom, amely átélte a rendszerváltást. Amelyet egyébként most tagadnak meg a jelek szerint. Ugyanakkor azt is tudom, hogy hiába volt egy világhatalom a rendszer mögött, mégis megbukott a hamis valóság. Most is ebben bízom.

Azt nem gondoltam, hogy nekem öntől kell optimizmust kölcsönöznöm.

A mindennapok iránt nem vagyok optimista. Látom azt, mint ahogy említettem a bíróságok ügyét, hogy egyre nehezebb lesz a helyzet. Abban mégis biztos vagyok, hogy pár hónap, év múlva visszatérünk a rendszerváltás ideájához.

Most itt ülünk ahol ön dolgozik. Ez a Gyurcsányék segítségnyújtása, vagy szükség is van a munkájára?

Először is:

mi nem Gyurcsány Ferenc mellett álltunk ki, legfeljebb nem voltunk hajlandóak, bizonyos előnyökért cserében, hamisan rá vallani.

Sukorót különben kormányzati részről nem is Gyurcsány csinálta, hanem Bajnai Gordon, Veres János, és csak a legvégén került, a végső jóváhagyásra a miniszterelnökhöz. Volt egy féléves folyamat, amelyről valószínűleg nem is tudott semmit Gyurcsány, a legvégén mondta, hogy szerinte ez a projekt kormányzati szinten támogatható. Ennyi történt. Később ezt úgy állították be, mintha ez kizárólag az ő dolga lett volna kormányzati szinten. Ez egyszerűen nem így van. Az, hogy most itt dolgozom, ebben két dolog is érdekes. Az egyik az, hogy nagyjából ugyanazt csinálom, amit annak idején a Fidesz parlamenti frakciója mellett a kilencvenes évek elején, egészen 93-ig. Egy pártalapítványnál dolgozom, amelynek fő feladata, hogy a parlamenti munkához szükséges szakértői munkát biztosítsa. Törvénytervezeteket véleményezek, jogi munkát végzek. Amit az elmúlt időszakban másutt nem tudtam végezni. A büntetett előéletemmel nem könnyű elhelyezkedni, idáig sem volt könnyű, az elmúlt nyolc évben, amíg az eljárás folyt, nem találtam munkát. Tavaly, amikor már csak Sukoró maradt a vádpontok között és egy felmentő ítélettel vártuk a folytatást, akkor volt rá remény, de végül a Kúria feje tetejére állította az egész folyamatot. Később ez meg fog érni egy parlamenti vizsgálatot, már csak azért is, mert két parlamenti vizsgáló bizottság felállításáról döntöttek, ám egyik sem állt fel. Vajon miért nem? Nekünk érdekünk lett volna. Ott legalább elmondhattuk volna az érveinket.

Talán ezért nem áll fel…

Nekem is ez a gyanúm. Hiába volt elegendő aláírás a bizottság munkájának megkezdéséhez, még sem lett belőle semmi. Egyébként nem csak ennél az alapítványnál dolgozom, hanem egy egyházi szervezetnél is, ott is jogi munkát végzek. Az Iványi Gáboréknál, akik egy kis egyházként a társadalom számára rendkívül fontos munkát végeznek.

Ha jól emlékszem Gyurcsány Ferenc és Iványi Gábor is elkísérte önt a börtön kapujáig, amikor bevonult…

Igen. Lehet, hogy az volt a munkahely kereső casting… Iványiról sokat hallottam egyébként, de csak ott ismertem meg. És valóban ott volt Gyurcsány Ferenc és Herényi Károly is.

Kértem másokat is, hogy jöjjenek el, fejezzék ki szolidaritásukat. Az MSZP-re gondolok. Amikor volt a gyűjtés, hogy a bűnügyi költségeket be tudjuk fizetni, akkor a DK kiküldte minden szimpatizánsának a levelet, a szocialisták csak megígérték, de nem tették meg, és akkor sem jöttek el, amikor be kellett vonulnom a börtönbe. Gyurcsány a börtönben is meglátogatott, volt erre ígéret a szocialisták részéről is, de végül nem jutottak el oda.

Lehet, hogy egy kicsit tovább kellett volna maradnia…

Igen, lehet, hogy túl hamar jöttem ki.

Visszatérve a kérdéshez: ez a munka mindkét részről segítségnyújtás, vagy azért szükség is van a tudására?

Mindkét állítás igaz. Remélem, hogy kölcsönösen szükségünk van egymásra.

Kötött útvonalon kell közlekednie?

Nem, mert könyvtárakba megyek, konferenciákra, ezért nincs kötött útvonal. Ezt nem akarta engedélyezni a bíróság, de végül elfogadta, hogy a munka jellege megköveteli a szabad mozgást. De először nem engedélyezte, hogy itt dolgozhassak, nem értették, vagy nem fogadták el, hogy kötetlen szellemi munkát végzek.

Mert?

Mert nincs összhangban a reintegráció céljával. De hát mit tegyek, ha ehhez értek, soha nem futószalag mellett dolgoztam. Egyetemi oktató voltam, az állami szférában vezető állást töltöttem be. Vicces, hogy autószerelő lehetek, de érdemi szellemi munkát nem végezhetek. Én egyébként tudományosan is fel akarom dolgozni az egész történetet, ha úgy tetszik ez lesz az én intellektuális bosszúm. Az, hogy megírom, milyen valótlanságokkal találkoztam, milyen jogsértésekkel. Akik azt hiszik, hogy ezek az ügyek az én jogerős ítéletemmel lezártnak tekinthetők, nagyon tévednek . Egyszer ezeket az ügyeket tanítani fogják az egyetemen. Iskolapéldája lesz annak, hogy miként sértettek meg belső szabályokat, etikai szabályokat. Remélem, hogy ez példa lesz arra, hogy soha ne forduljon elő többet.

„Ha Orbán Gáspár megtér, nem követheti édesapját”

Lendvai Péter
-
8
„Ha Orbán Gáspár megtér, nem követheti édesapját”

Interjú dr. Mihalik Angélával, akinek a lánya a Felház mozgalom tagja volt

  • Közvetlen Istentől jövő üzenetük van?
  • Ismerik-e Assisi Szent Ferenc megtérésének történetét?
  • Kúl-e a Kúl alapítvány?
  • Csütörtöki házi feladat: Házi Felház
  • Megtérnek a legnagyobb hazai cégcsoportok?
  • Hittérítő vagy utód?

Mit lehet tudni a Felházról, önnek milyen kapcsolata van vele?

Én sosem voltam tagja, nem is jártam ott. Annyit tudok róla, hogy 2016 tavaszán kezdődött ez a mozgalom, a lányom elkezdett oda járni.

Ő akkor mit csinált?

Egyetemista volt, járt egy gyülekezetbe, és onnan került át a Felházhoz. Egy páran elkezdtek oda járni. Én magam hívő keresztény ember vagyok, és persze kíváncsi voltam, hogy mi ez. Utánanéztem, és azt láttam, hogy megjelent a Facebookon ennek a Felháznak egy hirdetése, illetve egy szlogenje, amely így hangzott: Isten Magyarországot visszahódítja a fiatalokon keresztül.

És mi ezzel a baj?

Nekem már ez a mondat nem tetszett, mert ez nem biblikus. Magyarország sose volt Isten által meghódítva, így aztán visszahódítania sem kell. Számomra ez úgy, ahogy van kirekesztő, márpedig Isten nem kirekesztő. Persze tudtam azt is, hogy a gyülekezet egyik vezetője a miniszterelnök fia, a három alapító egyike. Nekem az is gondot okozott és okoz ma is, amikor azt mondják, egyes szám első személyben, hogy nekem Isten azt mondta…Ez ugyanis azt jelenti, hogy neki van egy extra plusz kijelentése Istentől, ami másnak nincsen meg a Bibliából…Ezt különben gnoszticizmusnak hívják, ami azt jelenti, hogy én valami különleges, felsőbbrendű tudással rendelkezem. És bár, mint mondom, nem tetszettek ezek a dolgok nekem, de nem szóltam semmit, csak figyeltem.

Mikre?

Például arra, hogy ha valaki megtér, keresztény lesz, az elfordul a bűneitől. Az ember persze nem lesz tökéletesen tiszta, de, ismétlem, elfordul legalább a nyilvánvaló bűneitől. Orbán Gáspárról tudtam, hogy az édesapja pénzéből él, joghallgató volt, evidens, hogy a szülei tartják el.

Mármint akkoriban.

Azt hiszem, most fejezte be az egyetemet. Nem tudom, hogy ön hallott-e Assisi Szent Ferenc megtéréséről. Az teljesen a Szentírás ellen van, hogy ha nem tiszta forrásból eredő pénzt használunk fel egy egyház alapítására. Amikor Júdás elárulta Jézust, és a harminc ezüstpénzt visszaadta, akkor a papok azt nem fogadták el, mert nem lehet a templomba bevinni a mocskos pénzt. És ez azóta sem változott, nem úgy van, hogy én például rabolok, és az egyháznak adom és akkor az megtisztul, nem, ez a  pénz nem fog megtisztulni.

De honnan jön itt szóba egyáltalán nem tiszta pénz?

dr. Mihalik Angelika
FH

Mindjárt kiderül. Én hivatalos közbeszerzési tanácsadó és közbeszerzési szakértő voltam, a Fidesz vezette parlamentben dolgoztam, szóval pontosan tudom, hogy a korrupciónak milyen formái léteznek. Nem csak az a korrupció, hogy én adok magának pénzt, hanem más formái is vannak, különböző előnyök biztosítása például. És azt ugye tudhattuk, hogy részben ismeretlen forrásból származnak kormányzati emberek vagyonai, tehát a vagyonnak az eredete, amihez hozzá jutottak, nem ismert. Így az Orbán család vagyona sem tisztázott. Tudja, jogász vagyok, ezt csak azért mondom, hogy tisztában vagyok a jogszabályokkal. Így például azzal is, hogy a miniszterelnök és felesége, amióta elvégezték az egyetemet, látható, tudható, hogy mennyit kerestek, nyilvános adat, tekintettel arra, hogy Orbán Viktor folyamatosan parlamenti képviselő, a havi jövedelme jogszabályon alapul, utánkövethető, így tudjuk, hogy mennyi pénzük lehetne. Az tehát, amekkora vagyonnal rendelkeznek, egyszerűen nem jön ki abból a pénzből, amit hivatalosan kerestek.

És ha téved?

Jó, tegyük fel, hogy ebben a családban nincsenek nem tiszta pénzek. De azt látnia kell Orbán Gáspárnak, hogy milyen állapotban vannak például a szociális ellátó rendszerek Magyarországon. Nem az apja bűnét kérem rajta számon, Assisi Szent Ferenc nem köpködte le az apját, nem nevezte őt aljas disznónak, hanem levetkőzött meztelenre és azt mondta: elhatárolom magam az apám bűneitől és pénzétől. Szeretem az édesapámat, tartom is vele a kapcsolatot, de nem vállalok a bűnével közösséget. Ehhez nem kell a Bibliát ismerni, ezt hívják bűnvallásnak. Mindezt azért mondtam el, mert számomra egyértelmű volt, hogy ez a fiú nem tért meg. Ennek azóta sok egyéb bizonyítéka is van, de már az első pillanatban sem volt hiteles. Éppen ezért is gondoltam arra, hogy keresni kell a pénzt… Kérdeztem mindig a lányomat, hogy miként zajlik a Felházban egy esemény. Akkoriban a Rézkígyó kávézóba jártak, ami keresztények tulajdonában volt. Gondoltam, mint ilyenek adták oda annak a 30-40 fiatalnak, akik jártak ebbe a közösségbe. Ez tehát reálisnak tűnt számomra: harminc-negyven fiatalt beengedtek a keresztény tulajdonosok, ingyen. De aztán elkezdtek járni a Millenárisra. Akkor is csak egyetemisták voltak a résztvevők. Ez egyébként szintén nem tetszett nekem, mert kizárólag az egyetemistákat célozták meg, ami kirekesztő, márpedig Isten nem kirekesztő. Ez egyfajta elitizmus. De nem szóltam.

Hanem?

Csak kérdeztem a lányomat, hogy honnan van a pénz? Azt mondta, nem nagyon tudja, de szerinte összeadják. Nézze, ennyi egyetemista, mennyi pénzt tud összedobni? Az biztos, hogy nem lehet elég a Millenáris kifizetésére. Márpedig ha nem, akkor két eset van: vagy valahonnan kapnak még pénzt, hogy kifizethessék a bérleti díjat, vagy pedig ingyen kapják meg a létesítményt, az viszont nem korrekt, mert miért adnak egy közvagyont képező ingatlant ingyen oda egy újonnan kezdődő vallási mozgalomnak? De fogalmazhatok úgy is: ez korrupció. De még mindig nem szóltam semmit, többek között azért sem, mert nem akartam konfliktusba keveredni a lányommal. Akkoriban egyébként még nem voltak ezek a hókuszpókuszok, karizmatikus beütések, amelyek aztán később a Felház jellemzőivé váltak. A következő lépés azonban már egészen mellbe vágott: rendeztek egy nagy eseményt a Syma csarnokban, aminek a költségei már milliós nagyságrendet jelentettek. Kíváncsi voltam, honnan jön a pénz? És egyszer csak megjelent a Kúl Alapítvány, hogy annak a számlaszámára lehet utalni. Na, mondtam magamnak, megvagy. És rámentem a Kúl Alapítványra, hogy kiderítsem, mit is lehet róla tudni. Alapvetően mélyszegénységben élők, állami gondozottak támogatása a célja ennek az alapítványnak. De azt is megnéztem, melyek azok a cégek, amelyek anyagilag támogatják. A Google-t hívtam segítségül; megjelent a Hídépítő, a Hídtrans, tehát a Híd cégcsoport, mint főtámogató. Amit láttam, az egy 2015-ös adat volt, és őszintén meglepett, hisz miért támogat egy cégcsoport egy még nem is létező vallási közösséget? Közbeszerzési szakértőként ismertem ezeket a cégeket, és azt is tudtam, hogy mindegyik egy nagyobb cégcsoporthoz tartozik. Aztán rájöttem, hogy az egyik tulajdonosnak a lánya a Golgota gyülekezetbe jár, ami azt jelentette számomra, hogy megtaláltam a kapcsolatot Orbán Gáspárhoz.

Szerintem még ezzel sincs semmi baj…

Én csak annyit mondok, hogy a dolog innen kezdve még kevésbé tetszett nekem. Elkezdtem írkálni a Felház Facebook-oldalára. Azért is bátorodtam fel, mert a lányom ekkorra már hátat fordított a mozgalomnak.

És mire jutott a beírásokkal?

Egyrészt a kommunikációban visszaigazolva láttam az elitizmust és a kirekesztést. Igaz, csak halványan, de azért mégis egyértelműen. Voltaképpen a pénz nyomát kutattam, de a beírásaimmal csak annyit értem el, hogy Orbán Gáspár letiltott a Facebookjáról. Úgyhogy én azóta sem látom őt, de annyi – másokon keresztül – kiderült, hogy ugyanazokat a nézeteket vallja, mint az édesapja.

Ez, gondolom, természetes…

Igen, csak azért említem, mert róla elterjedt, hogy nem egészen úgy gondolkodik, mint az édesapja, és ez nem igaz.

A pénz nyomát kereste, nem a politikai nézeteket…

Igen, és ma már látható, hogy a Híd cégcsoporthoz becsatlakozott a Swietelsky, MVM Zrt., Strabag, Közgép, CIB Bank, T. Com. Ön szerint miért támogatnak építőipari, meg multinacionális cégek egy új vallási mozgalmat?

Hát én ezt nem tudom, bár ha így van, ahogy ön mondja, akkor ez emlékeztet engem a felcsúti fociakadémiára. Azt gondolom, hogy ahhoz nagyon szűklátókörűnek kell lenni, hogy ez ne legyen gyanús. A Kúl alapítványhoz érkeznek a pénzek. Ön biztos abban, hogy az alapítvány továbbküldi a Felháznak?

Persze. Ki is mondják, hogy így van. Nemrégiben volt két rendezvénye a Felháznak, ami összesen ötmillió forintba került, és kérték a támogatókat, hogy a Kúl számlaszámára küldjék a pénzeket. Azt szerintem ön is tudja, hogy az egyházak önkéntes felajánlásokból nem tudnak megélni. Hogy van az, hogy egy újonnan alakuló vallási mozgalmat, mert a Felház az, ekkora cégek támogatnak, miközben a Felháznak nincs egy szociális intézménye, iskolája, semmije nincs, csak nagy partikat rendeznek.

Amit mond, tehát hogy a Kúl támogatja a Felházat, az csak sejtés?

Mondtam önnek, hogy látható, olvasható, nyilvános adat. Nézze, nekem ez az egész nagyon nem tetszik, azért is követem folyamatosan nyomon, és most is, vállalom a nevem a nyilvánosság előtt.

De miért, mi a baja ezzel?

Veszélyesnek tartom az olyan mozgalmat, amelyek beszippantják a fiatalokat. Nem a politikai nézeteik, sokkal inkább a szellemiség miatt, a szektás jellegük okán. Számomra tavaly tavasszal bújt ki igazán a szög a zsákból, hogy mit akarnak csinálni. Akkor, amikor megjelent a Házi Felház mozgalom.

Házi Felház?

Igen, ez a neve. A Felház tagjai csütörtökönként összegyűltek Budapesten, általában a Millenárison, most már nagyobb helyekre mennek, mint például a Bálna. Egyszer aztán elhangzott: Isten azt mondta nekünk, menjük vidékre is. Ennek jegyében kezdték el szervezni, szintén csütörtökönként, a Házi Felház mozgalmakat. A döntés az lett, így fogalmaztak: innen kezdve Budapesten havonta egyszer találkozunk, a másik három alkalommal vigyétek el a tüzet a helyi gyülekezetekbe. Vagyis csütörtökönként csináljatok otthon Házi Felházakat.

Mi történik az ilyen összejöveteleken?

Zenélnek, énekelnek, kilencven százalékban zenélnek. Tíz százalék beszélgetés, meg imádkozás gyógyulásokért. Mint a karizmatikus mozgalmakban általában.

Megint azt kérdezem: mi ezzel a baj?

Hát ezek a varázslások nem túl hitelesek, de a zenének a szerepe a jelentős, afféle tudatmódosító hatása van. De igazában a dolog lényege, hogy azt szeretné elérni, hogy a helyi közösségek is átalakuljank Felház jellegűvé. Kiképzéseket is indítottak, három fős csoportokban, tizenkét hetes tanfolyamokkal. A szabályaik szerint ezek a háromfős csoportok vezethetnek Házi Felházat otthon. Senkinek nem kell otthagynia a gyülekezetét, ha például a baptistákhoz, vagy a Hit gyülekezetbe jár, maradjon csak ott, de csütörtökönként a Házi Felházé legyen a főszerep. Engem ez az egész a Sforza Italiára, vagy a polgári körökre emlékeztet. Ennek a másolása.

Ez sem tilos…

Nem, de nem is keresztényi. Ha ugyanis Orbán Gáspár tényleg megtért, akkor nem követheti az édesapja politikáját. Szeretheti természetesen őt, de ugyanakkor el is kell határolódnia, pont azért, mert úgy lenne keresztnyi, ha nem az ő pénzéből, vagy általa – esetleg a neve által – szerzett pénzből működtetem a vallási mozgalmamat. Hanem, mint például Assisi Szent Ferenc… Itt viszont épp azt látjuk, hogy Orbán Viktor kapcsolatrendszerén keresztül építik a közösséget.

Mi a célja ön szerint ennek az építkezésnek?

2011-ben megalkották az egyházi törvényt, amivel azt akarták elérni, hogy csak lehessen egyház, amit az országgyűlés, azaz a Fidesz engedélyez. Nyomon követtem annak idején a parlamenti vitát, Lázár Jánosnak volt egy nagyon érdekes mondata az egyik bizottsági ülésen. Azt mondta: elegünk van abból, hogy mindenféle egyházak próbálják a bolyongó lelkeket levadászni. Azt is hozzátette: ez a jelenség nem elfogadható, ez egy társadalmi probléma, amit meg kell oldani. Ha belegondol ebbe a mondatba, amelynek tartalma spirituális, és nem illik egy politikai vitához, azaz a bolyongó lelkek levadászása, akkor ön is rájön, hogy mi lehetett a Fidesz szándéka. Az, hogy ezeket a lelkeket ők vadásszák le. A nagy egyházakat sikerült is; a lényeges kérdésekben a Fidesz mellé álltak, még akkor is – például a menekült kérdésben -, ha az Krisztus elleni, ha a vallási tanítással éppen ellentétes, amit hirdet. Láttuk, hogy a nagy egyházak – egy-két „renitens” képviselőjétől eltekintve – mennyire nem biblikusan viselkedtek és viselkednek. De ott vannak a kis egyházak, gyülekezetek, ahova sokkal többen járnak. Őket is be kell szippantani, a Fidesz-féle ideológia szolgálójává tenni őket. Amiből az következik, hogy a nagy egyházakat megvették pénzért, státuszért, a kicsiket meg ezen az úton. Beszivárogva más gyülekezetekbe, bevinni közéjük a gondolatot. Pontosan azt teszik, mint, amit a pártokkal csináltak. Ezzel kapcsolatosan is írtam a Facebookon. Ha megnézi a politikai a palettát, mindenütt ott vannak. Érdekes, hogy azt tapasztalom: eredményesen működnek, mert értelmes, képzett embereket is képesek beszippantani. Hiába mondom nekik, miként lehetséges, hogy a te gyülekezeted éhezik, szinte egy vasa sincs, a Felház pedig, három fiatalember vezetésével nagy pénzekhez jut, nem lehet felnyitni a szemüket, vakon hisznek. És ma már Orbán Gáspár sem rejtőzködik, legutóbb már együtt ment az édesapjával Erdogan török elnök beiktatására.

Igen, erről Gábor György vallásfilozófus is beszélt a Független Hírügynökségnek; szerinte is egy ilyen szerepvállalás éppenséggel hiteltelenné teszi Orbán Gáspár meggyőződését.

Nekem az első pillanattól hiteltelen volt, mint ahogy ezt már említettem is magának.

Nem vádolható ön azzal, hogy Iványi Gábor mellett dolgozva kelti rossz hírét a Felháznak?

Egy hónapja dolgozom az Iványi Gábornál. Márpedig én a Felházról születése pillanatától állítom, hogy nem keresztény, veszélyes agymosás folyik ott. Veszélyes a fiatalokra, az egyházakra, szétveri a kisegyházakat.

Ön, ha jól tudom dolgozott a Fidesznek, nem ott vált Fidesz-ellenessé?

2010-13 között a parlament közbeszerzési főosztályvezetője voltam.

A Fidesz mellett?

Nem, az egész Parlamentnek, de a Fidesz frakciónak is dolgoztam. Jól is éreztem magam, egészen a Kossuth tér projektig nem volt semmi gondom. Arról mindenképpen meggyőződtem, hogy Kövér László egy abszolút tisztakezű ember. Ő nem korrupt politikus.

A Kossuth térnél mi történt?

Én abból kiszálltam. Mert keresztény ember vagyok. Az elején, egy darabig benne voltam, küzdöttem, de aztán kiszálltam. Éppen ezért nem is tudok bővebben beszélni róla.

Visszatérve a Felházra: azt tartják, és ez is szóba került már, hogy Orbán Gáspár nagyon más típusú karakter, mint az édesapja. Ön szerint ez tévedés?

Igen, az. Eleinte a Felházban ő nagyon a háttérben volt, alig-alig beszélt, inkább csak az emberek között járkált és imádkozott. Az utóbbi nyolc hónap hozott változást, most már a színpadon beszél. Kezdetben még azt hittem, hogy nem tudja pontosan mit is csinál, annak ellenére, hogy joghallgató volt, és nagyon intelligens. Hogy a vallás elvitte őt, így nem ismeri fel, mit is jelent az édesapja által felépített Nemzeti Együttműködés Rendszere. De nincs így. Tévedtem, amikor azt hittem, hogy ő jóhiszemű, csak használja őt a politika. De, amikor kiállt a színpadra, akkor jöttem rá, hogy benne is ott van az a drive, az a hajtóerő, ami Orbán Viktorban benne van, benne is megtalálható. Hatással van az emberekre, karizmatikus, kifejezetten jól beszél. Ő az örökös.

A Felházzal kapcsolatos posztok, a KUL alapítvány támogatói listája a következő linkeken vannak:

https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=10216683736704865&id=1204448632

http://kulalapitvany.hu/kategoria/tamogatok/

https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=10210666772924531&id=1204448632  https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=10217238639097078&id=1204448632

https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=10216638203966575&id=1204448632

https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=10216676233757296&id=1204448632 .

Vitray, a fiatal öreg, az öreg fiatal

Lendvai Péter
-
2
Vitray, a fiatal öreg, az öreg fiatal

Augusztus elején lesz éppen hatvan éve, hogy megjelent a Magyar Televízió képernyőjén. Ez is adhatott volna apropót arra, hogy a Független Hírügynökség megkeresse egy beszélgetésre Vitray Tamást. De a most már 86 éves – hitték volna? – Vitrayval való beszélgetéshez sosem kell apropó.

  • Mindent magának kellett felismernie
  • Igyekszik távolságot tartani
  • Visszahívták az egyetemre tanítani
  • Szepesi sosem akart lenni
  • A televíziózás élete csodája

Ahogy rólad gondolkodtam, az jutott eszembe, hogy, amikor – úgy harmincason – láttalak, néztelek a televízióban, szakmailag legalább is, olyan öregnek láttalak. Most meg túl a nyolcvanötön, fiatalnak érezlek. Szerinted miért?

Én ezt nem tudom megfejteni. Ehhez azt is el kellene mondanod, hogy ez min észlelhető.

Abból például, hogy, amikor én találkozhattam veled a képernyőn, mondjuk a hatvanas években, már akkor is volt benned egyfajta tanárias megjelenés, közlés, afféle mester, most meg azt látom, hogy ez az ember fiatal…

Értem. Most már pontosabban tudnék rá válaszolni. Az állításod első felét nem tudnám pontosan indokolni, de eltagadni, vagy vállalni sem. Mert az ember, így, önmagára nem figyel. Azt tudom mondani, hogy minden, ami ebben a mesterségben előjön, ártalmas, vagy hasznos, jó, vagy rossz, azt mind magamnak kellett felismernem, és a helyére tennem, ahogy tudtam. Valószínűsíthető, hogy volt bennem valami komolyság. Illetve egy adottságom kétséget kizáróan volt ehhez a mesterséghez, és ez furcsa mód összefüggött azzal, ami eredetileg akartam lenni, a színházrendezéssel. Vagyis mindig figyeltem, hogy mi milyen hatást váltott ki – de csak utólag. Csupa empirikus tényezőből állt össze, amikor is meg kellett állapítanom, hogy jé, ez, ami most velem történt ebben az interjúban, az az eszköz, amit használtam, miként eredményezte azt, hogy feloldódott a partnerem.

Mondok példát is: talán második éve voltam a tévénél, amikor érkezett haza a magyar ENSZ delegáció, amelyet Péter János, hajdani külügyminiszter vezetett. És úgy

1956 után voltunk, egyáltalán nem volt mellékes, hogy miként fogadták a magyar delegációt az Egyesült Államokban.

Éppen ezért is kérték meg: adjon interjút a magyar tévének. Teli volt a ház nálam sokkal alkalmasabb emberekkel, külpolitikusokkal például, mégis rám esett a választás, fogalmam sincs hogy miért. Mindenesetre az egész tévé elkezdett kérdéseket gyártani nekem, mert tudták, hogy a politikával nem foglalkozom. A rendező kávéházi sarokra emlékeztető díszletet talált ki, valamint azt, hogy egy csinos statiszta lány hozza be nekünk a teát, mert Péter János azt szerette. Én, a magam értelmezte etikett szerint, azt hívén, hogy ez a házigazda dolga, felálltam és átvettem a tálcát a pincérlánytól. Be voltam kellőképpen…, féltem, hogy idegen területre tévedve elrontom a beszélgetést. Emiatt, amikor átvettem a tálcát, hihetetlen módon elkezdett remegni a kezem. Ettől pedig a teáskanál elkezdett cincogni. Péter János ezen nevetett, nem kinevetett, tetszett neki, hogy a profi be van trottyolva. Ezek aztán én is elmosolyodtam, és szinte azonnal meg is nyugodtam. Olyannyira, hogy kialakult közöttünk egy bizalmas légkör, egyszerűen azért, mert már volt egy közös kalandunk. Ettől pedig az egész beszélgetés kapott egy nagyon kellemes hátteret.

Azt pedig, hogy én ezt most el tudom neked mondani, észrevettem, hogy ez egy eszköz. Nem a kanál cincogása, hanem a partner megnyerése, függetlenül attól, hogy okos kérdéseket teszek fel, vagy sem. És ezért aztán igyekeztem ezeket az eszközöket használni is.

Ez a példa csak igazol engem, azaz helyesen gondolom, hogy Vitray Tamás sosem volt kezdő, vagy mindig kezdő volt…

Önmagában az, hogy az ember fejtegeti a saját munkáját, az én tulajdonságom volt. Hogy mindig tudni akartam miért történt úgy, ahogy. Ugyanez volt a műkorcsolyázás közvetítésénél; ez ugye a Szepesi György fénykorára esett, és én műkorcsolya-közvetítésekkel értem el, hogy a néző elkezdett rám is figyelni. A lényeg tehát, hogy utólagosan mindig figyeltem arra, hogy mire voltak vevők a nézők. Azt például, hogy a ruhákat el kell mondani, a színeket, eszembe nem jutott volna, ha nem érkezett volna egy telefon, ami erről érdeklődött. Ezért aztán felírtam magamnak, ki miben van. Egy alkalommal azt mondtam, mert ezt írták fel nekem, hogy az kűrruha anyaga nejlon jersey. Telefonáradat jött, hogy ilyen anyag nincs. Aztán kiderült, hogy van, csak mi még nem ismertük.

Azért is érdekes, amit mondasz, hogy tudniillik milyen praktikákkal oldottad fel a riportalanyaidat, mert rólad azt mondják: nem vagy egy kifejezetten közvetlen típus. Amikor például hívtalak telefonon, hogy megbeszéljük a mostani találkozónkat, ott állt egy kolléganőm is, és hihetetlenül meglepődött. Meglepődött azon, hogy tegezlek, miközben – mondta ő –, rajtam kívül csak egy embert hallott, akivel tegeződtél…

Fura, hogy az embert miként ítélik meg, de kétségtelen:

nem vagyok könnyen oldódó.

Akkoriban valahogy, a sportújságíróknak azt a generációját, ez a távolságtartás jellemezte; Lukács Lászlót, Szepesi Györgyöt, Vándor Kálmánt, Vető Józsefet, Patakit… Pedig, amúgy, barátságos emberek voltak. Mintha egy másik világ lett volna. Emiatt valóban kiépült bennem egyfajta tartózkodás a szaktársaimmal szembe. Őszintén bevallom: a mai napig van bennem némi tartózkodás a sportújságíró kollégákkal szemben, ami úgy érzem kölcsönös.  Ezzel együtt nem vagyok barátságtalan, nem vagyok elutasító, de nem is közeledem.

Érdekes módon a tévén belül nem volt ilyen, talán mert ott nagyon hamar körbe lettem véve a fiatalokkal, amikor elindítottuk, a kezdeményezésemre, a Pályabelépő című vetélkedőt. A háromezer jelentkezőből egyébként tizenketten maradtak ott. Egyszer aztán azt mondta nekem az öreg Knézy – aki akkor ugye még fiatal volt –, hogy mi járunk ide be, és ti nem törődtök velünk, nem magyaráztok el semmit. Mi meg azt mondtuk, egymás közt főként: hogy milyenek ezek az újak, egyáltalán nem kérdeznek bennünket. Ezután viszont hétfőnként – akkor még hétfőn nem volt adás – leültünk és beszélgettünk a szakmáról. Így alakult ki – általuk elnevezve – a Vitray stúdió, benne Baló Gyurival, Gyulai Pistával, Knézy Jenővel, Kaplár Jóskával, Bánó Andrással, Szegvári Katival, Szalay Pistával, később Rózsa Gyurival, Vágó Pistával. Ez így ment addig, amíg el nem hívtak a Színművészeti Főiskolára tanítani.

Szeretsz tanítani? És szerinted tudsz is?

Nem tudom. Mindenestre most, kilenc év után visszahívtak a Színművészeti Egyetemre.

Ez egybeesik azzal, amikor a Magyar Televízióból elküldtek?

Tényleg, abban az évben küldtek el, a Színművészetiről viszont nem küldtek, én magamtól jöttem el.

Akkor nem kérdezem, hogy tudsz-e tanítani, hisz nyilván ezért hívtak vissza. Akkor viszont arra lennék kíváncsi, hogy mit tudsz magadból átadni?

Valószínűleg azt, amit mondasz: magamat. Én azt előre megmondtam, hogy annak nincs elmélete, amit mi csinálunk. A tévés civil, ha úgy tetszik ez az, amit én tanítok; ahol az ember csak önmaga mindig. Nem játszik szerepet, ő önmaga. Ezért kell elfogadni a nézőnek, vagy ezért utasítja el. Amikor a tanítványaim feladatot kapnak, utóbb megnézzük, amit csinált, és én elmondom, hogy én hogyan csinálnám, de persze semmi nem kötelezi őt. El szoktam mondani: te 25 éves vagy én, 85, egész más a viszonyunk ugyanahhoz az emberhez. De a közelítési módot:

a műviséget, az erőszakoltságot, az előre kitalált vicces fordulatokat, mindent, ami nem természetes, azt kiirtom.

Ez az én tanításom. Abszolút gyakorlatias. Az előzmény az, hogy 2005-ben kaptam meg az egyetemi tanári kinevezést, most pedig a rektor arról értesített, hogy február 21-ével Professor Emeritus lettem, ami tudtommal a nyugdíjas profoknak szóló, azokat kiemelő megtiszteltetés. Nem sokkal később, meghívást kaptam egy előadásra az úgynevezett kurzushétre, amit persze örömmel fogadtam el. A foglalkozás jól sikerült, és hívtak, hogy vállaljak többet is. Híreim szerint ez hallgatói kívánság is volt. Hát persze, hogy mentem!.

És milyen a benyomásod az új generációról?

Hát ez majd a tartósabb együttműködés során alakul csak ki.

Saját fiatalságodra hogyan emlékszel vissza?

Mi talán érdeklődöbbek, vagy tájékozottabbak lehettünk, azt hiszem…

Első generációs értelmiségi vagy?

Abszolút.

A wikipédiában olvastam, hogy izraelita szülők gyermeke vagy…

Zsidó családba születtem. Nyolc halottam van, csak a nagyanyám élte túl, meg én a holokausztot. Anyámat elvitték Auschwitzba, két nagybátyámat megölték, mint munkaszolgálatosokat, nagyapám a gettóban halt meg, egyik unokaöcsém éhenhalt otthon…

Ez milyen nyomot hagyott az életedben?

 Mélyet, hiszen 11 évesen egyedül csináltam végig. Mindezt megírtam a Kiképzés című könyvemben, az erről szól. Ott a televíziózásról nem esik szó, mert ott ér véget a könyv, ahol én belépek a tévé kapuján.

És aztán ott belépve?

Akkor már minden szerencsésen alakult. Illetve a szerencse mindig jelen volt a munkámban.

Mégis olyan egyenes vonalú a pályád.

Igen, mert én azt vallom, hogy a szerencse az soha nem egy mázli, hanem hogy kapsz egy alternatívát, és dönthetsz jól, vagy rosszul.

A szakmában sikeres embereket egyébként mindig megpróbálják leutánozni. Én azonban Vitray-epigonnal nem találkoztam. Te igen?

A Gyulai Pistára akarták rosszindulattal egyesek rásütni, de nem volt igaz; ő mindent meg akart tanulni, és mindenről kérdezett. Olyannyira, hogy egyszer mondtam is neki: többet tanulok tőle, mint magamtól, mert rákényszerít a kérdéseivel, hogy analizáljam, mit miért csinálok.  Erre is egy példa: közvetítettem egy műkorcsolya versenyt, és a seggére ült az egyik lány. Én azt mondtam: hoppá. Ma ez már banális, nem olyan nagy dolog, de akkoriban, a rádiós iskola alapján, inkább drámát kerítettek. Jött a Pista, kérdezte: te miért ezt mondtad? Várjál már, mondtam neki, hadd gondolkodjak…

Hadd térjek rá egy kicsit nehezebb témára: ahogy én emlékszem, te soha nem politizáltál, mégis valahogy egyértelműnek tűnik, hogy mit gondolsz a világról…

Én vagyok az igaz belga. Én egyhelyben maradtam, csak a háttér mozgott körülöttem, hol ide, hol oda.

Megnéztem, 1970-ben Szepesi Györggyel közösen búcsúztattátok az évet a tévében. Éjfél előtt Szepesi azt fogalmazta meg, hogy reméli: ugyanolyan nyugodt politikai év vár ránk, mint az előző esztendőben. Te, látszott rajtad, kívül maradtál ezen a politikai nyilatkozaton… Tudatosan?

Dehogy. Örültem, hogy hamarosan hazamehetek…

Azt mondták, hogy szakmailag te ölted meg Szepesit.

Ez egy bonyolult kérdés. Sokszor volt művi, mesterkélt, de amit ő csinált, a rádióközvetítés, az kiváló volt. Magával tudta ragadni az embereket, elhittél neki mindent. De mint kolléga, nekem nehezen volt elfogadható.

 Igazak voltak azok a hírek, hogy súlyos ellentét feszült kettőtök között?

Amikor Szepesi Gyurit egyszer, nem is olyan nagyon régen megkérdezték egy interjúban, hogy lehetett volna-e kettőnk között barátság, azt mondta: nehéz lett volna. Ebben tökéletes egyetértés van köztünk.

Volt idő, hogy példának tekintetted őt?

Nem, soha. Mert, ha elérem is az ő szintjét, akkor is csak második tudtam volna lenni.

Manapság mivel töltöd az idődet?

A Digi Sporton van három műsorom.

Kilenc futball világbajnokságot közvetítettél, szívesen vállaltad volna ez a mostanit is?

Nem.

Igazában az érdekel engem, hogy miként kezelnéd a futball túlpolitizáltságát?

Nem tudnék azzal békét kötni. Ha végignézed az én hatvan évemet, én nem panaszkodhatok. Mondhatom:

elkényeztetett engem a sors, nem kényszerített bele helyzetekbe.

Ha igen, akkor abból is ki tudtam farolni. Nincs okom panaszra, de az is igaz, hogy én soha egyetlen főnökséggel nem voltam jóban.

Azt akartam volna kérdezni, hogy ha ma a műsorodban elengednének egy olyan mondatot, mint amilyet Bencsik András megengedett magának, arra miként reagálsz? Ő ugyanis azt mondta, hogy a horvátok a franciákat biztos megverték volna…

Tudod, én arra lennék kíváncsi, hogy egy ember, aki a politika másik szélén is járt már, hogy tud ilyen mozgékony lenni. Tudod, én ennél rozsdásabb vagyok… Az ilyenekkel nem lehet vitatkozni. És ezért nem lehet elegyedni. Vannak, akik azt kérik számon tőlem, hogy miért nem hallatom a hangom. Tényleg nem hallatom. De nem vagyok sokkal jobb véleménnyel azokról sem, akiknek a mondanivalója rokonszenvesebb lehetne számomra. A tehetségtelenség szerintem legfeljebb magyarázhatja a vereséget, de nem menti.  

Ha már vereség… Szakmailag minősíted a mai televíziót?

Nem nagyon. Tanúim vannak rá: némán,

a riporterek hangja nélkül néztem végig a világbajnokságot.

Nem akartam idegesíteni magamat, de szidni se a kollegákat.

Mi idegesített volna?

A megfelelni vágyás. Hogy, amikor a legtehetségesebbnek kikiáltottról is tudom, hogy miért és kinek mondja azt, amit hallok tőle.

Tamás, neked hiányzik bármi a pályádból?

Áh. Nyolcvan százaléka olyan, amilyenről nem is tudtam, és mégis lett. Mit hiányoljak? Én annyit tudtam erről a mesterségről, hogy van a Szepesi, és hallgatom őt. Meg mániásan kijártam hajnali edzésekre, hogy nézzem a gyorskorizókat. Mindent megkaptam a tévétől. Amennyire maga az intézmény a Magyar Televízió nem volt kedves hozzám, úgy a televíziózás az életem csodája volt.

A koroddal hogy vagy?

Hát…Az ember ezt nem tudja elhessegetni. Nem vagyok boldog az öregséggel, nincs benne örömöm. De elhülyültnek sem érzem magam. Zsolt Pista, volt futballbíró jut az eszembe: ő is rosszul hallott a bal fülére. Egyszer azt mondta nekem, arra a kérdésre, hogy hogyan van: hát Vitray úr, hál’ Istennek napról napra rosszabbul hallok… Hát így.

A Hír Tv-nek működnie kell a szerződés szerint

Lendvai Péter
-
0
A Hír Tv-nek működnie kell a szerződés szerint

Hogy van-e valóban titkos, vagy letétbe helyezett felvétel, amelyben Simicska Lajos Orbánnak kellemetlen dolgokról számol be, egyelőre nem lehet bizonyosan tudni. A Népszava információját eddig a Független Hírügynökség sem tudta megerősíteni, forrásaink erre kitérő választ adtak. Korábbi ismereteink alapján annyit állíthatunk: Simicska Lajosban volt némi félelem a Fidesz lehetséges bosszújával szemben; nem is önmagát, családjának tagjait féltette. A kormánypárt oldaláról ezt nyilván inkább paranoiának neveznék, szerintük ugyanis semmi oka nem lehetett a hajdani Orbán-barátnak; ő saját magát írta ki a közéletből, elsősorban kulturálatlan magatartásával.

Simicskának, a hírek szerint, súlyosan elítélő véleménye volt a Fideszről, illetve alapvetően Orbán Viktorról, és ennek csak egy valóban bárdolatlan kijelentéssel adott hangot a nyilvánosság előtt, zárt körben a minősítő, otromba kifejezéseken túl egyéb lehetséges személye elleni akciókról is beszélt. Akár igaz, akár nem az oligarcha állítása, félelme, egy biztos: április 8-án végérvényesnek tűnő vereséget szenvedett. Sőt a vereség valószínűségét már a választások előtt belátta; erre utalnak azok az információk, amelyekről a fuhu.hu már korábban beszámolt. Ezek szerint egyfajta egyezség már akkor létrejött Orbán és Simicska között, noha nem személyesen tárgyaltak, de közvetítőkön keresztül kirajzolódott a Fidesz győzelem utáni modus vivendi.  Hogy ez így történhetett, ezt a Népszava összeállítása is megerősíteni látszik; az írás szerint Simicska akkor jött rá, hogy elúszott a hajó, amikor a Jobbik sem tudott valamennyi választókörbe számlálókat delegálni. A kétharmados siker után Simicskának esélye sem maradt, hogy céljait valóra váltsa; arról hogy belekényszerült-e, vagy magától döntött úgy, hogy valamennyi üzletétől megválik, megoszlanak a vélemények. Mondjuk úgy: a helyzet alapján mindenképpen belekényszerült az üzleti világból való kivonulásra, de legelősül is a médiabirodalma piacra dobására.

Persze ez a piacra dobás is beszédes, ahogy történt; nem valószínű, hogy keresnie kellett a vevőt. Korábbi üzlettársa Nyerges Zsolt készen állt a vásárlásra, rossznyelvek szerint ő volt a kijelölt vevő. Mégpedig az Orbán által kijelölt vevő. Nyerges, aki ugyan korábban hű társa volt Simicskának, ma jó kapcsolatokat ápol a miniszterelnökkel, amit egy szolnoki pályaavató közös ceremóniájával bizonyítottak is a nagyvilág számára.

Nyerges, mondják forrásaink, egyelőre maga sem tudja, mit fog kezdeni a kezébe került – hullott? – portfólióval, mindenesetre – hogy a számunkra legizgalmasabb üzletágról beszéljünk –az adásvételi szerződés kimondja: működtetni kell a megmaradt médiát. Vagyis ez azt jelenti, hogy Nyergesnek arra nincs lehetősége, hogy bezárja a Hír tv-t, arra persze igen, hogy átalakítsa, politikailag fazonírozza, netán továbbadja. A jólértesültek szerint minden döntés változatlanul Orbán kezében van, és ha ez így van, akkor tényleg maga Nyerges sem tudja, mit fog kezdeni a médiájával. Egyelőre, nagyjából még egy hónapig, a Simicska-féle csapat látja el az irányítási feladatokat.

A Független Hírügynökség próbált információt szerezni arról is, hogy mi az igazság a szintén megszellőztetett amerikai utazások körül. Az állítás ezzel kapcsolatban az volt, hogy a 26 esztendős Ádám fiát Amerikába küldi, akit aztán majd követnek a birodalom további vezetői.  A fuhu.hu úgy értesült, hogy Simicska Ádám valóban utazik, mégpedig nyelvet tanulni megy Amerikába. Úgy tudjuk egyelőre nincsenek meg a megfelelő iskolai végzettségei, diplomája, ezért most a legfontosabbnak a nyelv elsajátítását tartja édesapja, ezért küldi az Egyesült Államokba. Arra nézvést, hogy más is elhagyná az országot nem kaptunk megerősítést, sőt ellenkezőleg: a vezetői garnitúrából senki nem akar az Egyesült Államokba költözni. Simicska Lajos, állították forrásaink, végképp nem, róla az a hír, hogy bár szokott utazni, de már tíz kilométerrel a határtól nem érzi jól magát. Úgy látszik neki az a kaland, ahogy mondani szokták, hogy itthon marad.

Bűncselekmények a politikusi vagyonok mögött

Lendvai Péter
-
0
Bűncselekmények a politikusi vagyonok mögött

Korózs Lajos, a parlament népjóléti bizottságának vezetője, szocialista politikus a Független Hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette: nem ért egyet a képviselői fizetésemeléssel. Ugyanakkor arról is beszélt, hogy a Fideszt csakis egy tömbbe tömörülve tudja legyőzni a baloldal.

 

  • Tetőtéri lakásban lakik
  • Minden szál Orbánhoz vezet
  • A Fidesz folyamatos csapdákat állít fel
  • Nagyvárosokból kell kiindulni
  • Már minden receptet kipróbáltak

 

 Ön gazdag ember?

Egyáltalán nem. A politikából nem lehet meggazdagodni.

Ezt a választ nem egészen értem, mivelhogy látok elegendő példát az ellenkezőjére…

Példa van rá persze. De szerintem, aki nem az üzleti szférában gazdagodott meg, vagy van egy olyan találmánya, amely az élete végéig biztosítja a megélhetését, hanem politikusként gazdagodott meg, ott minden ilyen mögött minimum egy bűncselekmény meghúzódik. Látom, mondom a Fideszesek gazdagodását, ott is ez van, tehát minimum egy bűncselekmény, de inkább több. Én huszonhat évvel ezelőtt léptem át a parlament küszöbét, meglehetősen fiatalemberként lettem képviselő, de én ma is ugyanott lakom, ahol akkor laktam: egy tetőtéri lakásban, kényelmes belvárosi lakás, Egerben.

És a családtagok is.

Ők is, mindenki ugyanott lakik. Körülbelül tízévente tudom lecserélni a kocsimat. Ezen felül van egy hétvégi házam a Tisza tónál, egy kis faluban. Ezt egyébként öt-hat év alatt tudtuk teljesen tető alá hozni. Félkészen vettük, és mindig annyit tudtunk rá költeni, amennyink éppen volt, ráadásul a nagy részét saját kezemmel építettem.

Ebből most azt a következtetést vonhatom le, hogy ön tehetségtelen, ügyetlen, olyasvalaki, akinek nincs érzéke az üzlethez, vagy más erkölcsök szerint él, mint képviselő társai nagy része?

Nekem egyszerűen más a dolgom. Nekem nem az a dolgom, hogy sefteljek, üzleteket vigyek a helyi vállalkozóknak, hogy lobbizzak az érdekükben. Nekem nem az a dolgom, hogy kijátsszak jogszabályokat, és projekteket – ellenszolgáltatásért – valakiknek odanyomjak.

Az én szociológus agyam egyébként sem így forog, noha látom, hogy mások egy szempillantás alatt pénzt csinálnak a kapcsolataikból, és egy szempillantás alatt vagyonokat szereznek; van erre példa a történelemben. Julius Caesar anyagilag középszerű ember volt, amikor császár lett, és mérhetetlenül gazdag emberként halt meg. Miközben, amúgy, sosem vádolták korrupcióval…

Napi példát nem tud? Nem tud arra példát mondani, hogy létezik Magyarországon olyan politikus, aki politikusi léte alatt mesésen gazdag?

Ilyen példát persze tudok hozni. Mondjuk hadd említsem Bánki Erik Fideszes képviselő nevét. Vidéki, kisvárosi focista, aki fiatalemberként bekerül a politikába, vagyis nincs olyan előélete, amely az ő vagyonosodását megalapozta volna. És mit látok? Szerencsére az újságíróknak is szemet szúrt. Szemet szúrt, mert olyan nem létezik, hogy a feleségednek utalnak ki milliós forrásokat… Miért nem tudok én évente öt hektár szőlőt vásárolni Egerben? Mások, ugyanakkor miért tudnak százhektáros földeket venni? Tisztességes pénzből ezt nem lehet megcsinálni. Azt mondom tehát, hogy egy falu utolsó házából, vagyontalan fiatalemberként, valaki bekerül a politikába, és a strómanjain keresztül egyszer csak százmilliárdjai lesznek, ott mögötte bűncselekménynek kell lenni. Itt tehát

nem az a kérdés, hogy Mészáros Lőrinc megvásárolta-e nálunk a Mátrai Erőművet, hanem az, hogy milyen pénzből tette ezt.

Miből, ha egyszer bő öt évvel ezelőtt egy vagyontalan gázszerelő volt egy dunántúli faluban. Lehet, hogy nem a politikának lenne a dolga, hanem mondjuk a tényfeltáró újságírásnak, de azt kellene tenni, hogy megfogni egy vagyonelemet, és csak a pénz útját követve eljutni a bűncselekményig. Ez az út ugyanis biztosan elvezetne odáig. Ferenczi Krisztinával, a kiváló tényfeltáró újságírónővel, még a halála előtt, nagyon sokat beszélgettem. Ő mesélte nekem, hogy a könyvében szereplő dokumentumokon kívül, hogy két páncélszekrénynyi dokumentumom van még róla. Két páncélszekrény. Nem tudom, hol van a kulcsa, de egyszer talán ki fog nyílni. Azt szerintem ugyanis nem lehet a végtelenségig csinálni, hogy az egyik nap semmije sincs valakinek, másnap pedig mondjuk Közép-Európa legnagyobb szállodalánc hálózatát birtokolja. Nem lehet büntetlenül csinálni, hogy milyen üzleteket kötött a Faraonnal, vagy más arab befektetőkkel…

Most ugye Orbán Viktorról beszél…

Persze, hogy róla. Itt minden szál hozzá vezet. Ha az egerszalóki sódombot és szállodát fogod meg vagyonelemeként, vagy a Mátrai Erőművet, vagy a montenegrói szállodát, vagy a murai pályaszállást, minden szál, egy idő után hozzá vezet. Ismétlem: ezt a végtelenségig nem lehet csinálni. Én, mint szociológus nem szeretek áskálódni, más vagyonát vizsgálgatni, kutakodni mások zsebeiben, de ha én ezekről a dolgokról tudok, akkor mások, nem csak politikusok is tudnak.

Biztosan így van. De visszatérnék a nyitókérdésre, amely nem pusztán egyes Fideszes politikusok meggazdagodására utalt, illetve arra éppen nem, hanem arra lettem volna kíváncsi, hogy ön nem egy gazdag ember, akkor miért nem szavazta meg a saját fizetésemelését?

Mert nem értek vele egyet.

De hát saját pártjában is vannak olyanok, akik megszavazták.

Igen. Sőt én azt is látom, hogy milyen aljas játékot űz a Fidesz évek óta. Most ez van a reflektorfényben. De tudok egy évvel ezelőttit, ocsmányabbat ennél. Csak éppen mindenki elsiklott felette. Egri ez a történet is. Egy régi kedves barátom megállított az utcán, felháborodottan kérdezte, hogy miként fordulhatott elő, ne is tagadjam, hogy így van, mert olvasta a Fidesz újságjában, hogy én nem szavaztam meg, hogy az Eszterházy Főiskola – a volt Ho Shi Min Tanárképző Főiskola – egyetemi rangot kapjon. Nyitrai Zsolt Fideszes képviselő kürtölte tele a várost és az újságjukat ezzel az állítással.

Úriember vagyok, soha nem mondanék róla olyat, hogy ő egy ócska senkiházi, ilyen szavakat nem használok…

És most nem a Ho Shi Minről beszélt.

Nem, nem róla… Szóval behoztak a parlamentbe egy olyan előterjesztést, amely alapján szinte minden autonómiáját elveszíti a felsőoktatási intézmény, a kutatási, a működési, a fejlesztési pénzek mind-mind a kormány által kinevezett kancellár fennhatósága alá kerül; a kancellár egy névtelen senki, egy Fideszes csinovnyik, a törvény lábjegyzetébe pedig beleírják, hogy az Eszterházy Főiskola holnaptól egyetem lesz. De ugye azt nem lehet megszavazni, hogy egy senkiházi embert odaültetnek a rektor nyakába, csupán csak azért, hogy a fejlesztési pénzek lenyúlásában segédkezzen, és a Fidesz helyi működését finanszírozza. Érti ezeket az árukapcsolásokat?

Ezt elég régóta tudatosan csinálja a Fidesz: úgy alkotja meg a törvényeket, hogy abban csapda is legyen az ellenzék számára, vagyis eleve felkészülnek arra, hogy – mint az ön által említett esetben -, miként lehet Korózs Lajost lejáratni és védekező pozícióba kényszeríteni. Itt ugye ön a saját szülővárosa ellen szavazott.

Igen, pedig már háromszáz éve kilincselünk, hogy Egerből egyetemi város legyen. Hiába hozta létre a város a négy fakultást, nem kapott egyetemi rangot. Senki nem akarja jobban, mint én, hogy Egerben legyen egyetem. De, ha ilyen módon kapcsolják össze a dolgokat, akkor azt nem szavazhatom meg.

Nem asszisztálhatok ahhoz, hogy egy gazembert odaültessenek a rektor nyakába. Sokmilliárd forinttal gazdálkodó, hatalmas intézményről van szó, közel húszezer hallgatóval. Ezt nem lehet megszavazni. És a Fidesz állandóan ilyen csapdákat állít. Számtalan ilyen előterjesztésük van.

Ügyesen elkerülte azt az énáltalam állított csapdát, amely a saját pártjáról szólt, illetve arról, hogy voltak, akik megszavazták a képviselői fizetésemelést. Akkor most lépjünk ezen túl…

…

Akkor beszéljünk arról, hogy vajon mit mond a szociológus énje arról, a Fideszről nagyjából tudták az emberek, hogy milyen, mennyire támogatja a szegényeket, hogy használja a kétharmados többségét, mégis, immár harmadszor kapott kétharmados bizalmat. Miért?

Azt érzékelem, hogy a Fidesz azon a pályán jól játszik, ahol a felelősséget szét kell teríteni. Ez a dolgok egyik fele. a Másik, hogy az emberek egy részét mindig kiszolgáltatott helyzetben tartják. Nagyon sok impulzus éri a társadalmat, egyik napról a másikra érik a változások, emiatt a többség nem is tud eligazodni, ezért egy támaszkodási pontot keres. Ez pedig nem is annyira a Fidesz, mint inkább az állam. És most az állam a Fidesz.

Meg is fordíthatjuk ezt az állítást: azért nem szavaznak a szocialistákra, mert nem látják, hogy onnan védelmet kaphatnának. Vagy, ahogy ön fogalmazott, hogy az MSZP támaszkodási pont lehetne…

Az emberek jelentős része azt mondja: Lajos, mi téged szeretünk, és ha megnyered a választást, támogatni fogunk. De előbb nyerd meg a választást. Sajnos nem akkor szeretnek, amikor kellene, vagyis akkor, amikor szavazatot kellene kapnom tőlük.

Ezzel mit lehet kezdeni?

Azt látom, hogy vannak olyan körzetek, települések, ahol az átszavazási hajlandóság elég erős ahhoz, hogy legyőzzük a Fideszt. Félreértés ne essék: szociológusként pontosan tudom, hogy nem lehet szolgaian összeadni az ellenzéki szavazatokat, itt kettő meg kettő az nem négy, hanem csak három. Ennek ellenére állítom, hogy vannak olyan, jellemzően nagyvárosok, ahol, ha a Fidesz negyven százalékost ért el, és bár az ellenzék nem kapna hatvanat, de lehet neki negyvenöt. Ilyen Szolnok, Szeged, Pécs, Nyíregyháza, Eger, Miskolc, be kell húzni Dunaújvárost, Tatabányát, Szombathelyet. Okos politikával már a legközelebbi választásokon elhozható a mandátum.

Mit jelent az okos politika? Mert eddig csak az ellenkezőjét láttuk.

Egy nagy erős tömböt kellene létrehozni, meghagyva bennük a kicsi autonómiákat. Azt ugyanis nem hiszem, hogy most bármelyik párt képes lenne annyira megerősödni, hogy legyőzze a kormánypártokat.

 Egy ernyőszervezetre gondol?

Igen, olyanra, amely képes felmutatni azt, hogy váltópárt tud lenni. Hiába volt népszerű Karácsony Gergely, vagy előtte Botka László, a váltópárti képesség felmutatása hiányzott. Hiába volt jó programunk, olyan, amely huszonnégy óra alatt kormányprogrammá konvertálható, ez kevésnek bizonyult, hidegen hagyta az embereket.

És az sem érdekelte az érintetteket, akik szegénységben, mélyszegénységben élnek, és láthatóan, érzékelhetően a Fidesz le is mondott róluk?

Igen, mindezek ellenére az államtól várják, hogy a sorsuk jobbra forduljon. És számukra Fidesz az állam, mint már mondtam. 

A Fidesz éppen ezért nem kampányolt, hanem a helyi polgármestereken keresztül gyakorolt nyomást a választókra. 

A kampányemberei is az önkormányzati dolgozók, a járási hivatalban dolgozók, a kormányablak mögött ülők voltak. Nem a Fidesz kampányolt. És, ráadásul, korlátlanul állt rendelkezésükre a pénz. Az orbáni politika lekopírozza a putyini politikát; csinál egy nagy, monumentális erőt a jobboldalon, és minden más erőt, mihelyst egy picit följebb kapaszkodna, lever, megsemmisít, elszívja előle a levegőt, ha kell megfenyeget, ha kell kisemmiz. Hagyja, hogy valamennyire működjön, de hogy erőt tudjon mutatni, azt soha. Mondok egy példát. Még a köztársaság elnökválasztást  megelőzően, terveztünk egy rendezvényt, Majtényi Lászlóval, az egri Hotel Flórába.  Meghirdettük a helyi lapban és a rádióban. Mire elérkeztünk a rendezvény napjához az újság Mészáros Lőrincé, a rádió Andy Vajnáé lett. Aztán maga a szálloda is Mészáros Lőrincé lett. Egyszerűen ezek ellen egyelőre nincs ellenszerünk.

 Akkor hagyjunk fel minden reménnyel?

Nem, szisztematikus építkezésre van szükség. Most kell eldönteni, hogy részt akarnak-e venni a pártok az előbb említett együttműködésben, vagy sem. Ősszel el kell kezdeni az Európa-parlamenti kampányt. És alighogy véget ér az EP-választás, máris ott a nyakunkon az önkormányzati választás. Beszéltem néhány nagyvárosról: azokból kiindulva kellene megszervezni a demokratikus ellenzéket. Budapestről pedig simán ki lehetne söpörni a Fideszt. Ha az LMP nem így politizál, összességében, tizenhét mandátummal többet szereztünk volna, és a főváros teljesen a mienk lett volna.

Miből táplálkozik az ön optimizmusa, Miért lenne ez másként szeptembertől, mint korábban?

Onnan, hogy a józan eszükre fognak hallgatni. Most már minden receptet kipróbáltunk. És mire jutottunk? Megint kétharmada lett a Fidesznek. Nem látok más lehetőséget, mint a demokratikus egy tömbbe való összeállást.

Józan észről beszél. Ezek alapján pontosan értem, hogy miért nem gazdagodott meg.  

Feketepiac a lelkek piacán is van

Lendvai Péter
-
0
Feketepiac a lelkek piacán is van

A Felház is, mint sok-sok felekezet azért jött létre, mert a nagy egyházak már nem tudnak megfelelő választ adni az egyén kérdéseire – ezt nyilatkozza Gábor György vallásfilozófus a Független Hírügynökségnek. Azt is mondja: számára a miniszterelnök fia, Orbán Gáspár azzal hitelteltelenné vált, hogy elment ő is Erdogan beiktatására.

  • A felekezetek a nagy egyházakkal szemben jönnek létre
  • Az állam rátelepedik az egyházakra
  • Orbán Gáspár mit keresett Erdogannál?
  • A Felháznak is olyannak kell lennie, mint a többi civil szervezetnek

 

Hosszú csend után, már, ami a nyilvánosságot illeti, újra hallani lehetett a Felházról, arról a felekezetről, amelynek a miniszterelnök fia is tagja, sőt egyik vezetője. Mit lehet ezekről a kisebb felekezetekről tudni?

Többszörös vallásszociológiai problémáról van szó. De mindenekelőtt szögezzük le azt, hogy egy demokratikusan gondolkodó ember számára a vallás- és lelkiismereti szabadság, a demokrácia egyik alappillére. Ebből pedig az következik, hogy mindaddig, amíg valaki emberi jogokat, alaptörvényt nem sért, a másik méltóságát nem sérti, addig abban hisz, amiben akar. Ezzel semmi gond nincs, még akkor sem, ha sokaknak esetleg nem tetszik. Ugyanakkor azt is mondjuk ki, hogy a modern demokráciákban, nagyon helyesen, a vallás és a lelkiismeret szabad gyakorlása van kimondva, az viszont nincs, hogy ne lehessen mindezt kritikával illetni. Mindenkit lehet kritikával illetni. Ez maga a sajtószabadság, annak az alappillére. Tulajdonképpen a vallás története sem más, mint az egymás kritizálásának története, és még akkor is fogalmazhatunk így, ha ez olykor a legvéresebb harcokat jelentette.

Érzem, hogy ezt csupán egy felvezetése a gondolatainak…

Igen, mert most jutok el a következő lépésig, vagyis a felismerés kimondásáig: vagyis addig, hogy kétségkívül van egy hiány a lelkek piacán. Ezt a hiányt abban látom, hogy a hagyományos, azaz a tradicionális nagy egyházak Európában, de az Egyesült Államokban is, a nagy, bürokratikus apparátusukkal, intézmény-rendszerükkel távolabb kerültek az egyes, hívő embertől. Nem tudnak, mert képtelenek rá, hiszen egy központi tanító hivatal határozza meg a ténykedésüket – mint például a római katolikus egyház -, ezért aztán nehezebben mozognak. Emiatt az egyes ember egy elidegenedett intézményben találja magát; nem kap választ a saját kérdéseire, például a modernitás kérdéseire, egy sor olyan problémára, ami az ő személyes gondja. Éppen ezért érzékelhető egyfajta átsruktúrálódás, egyre több ilyen, vagy ehhez hasonló kisegyház, felekezet jelentkezik, amelyek dinamikusak, amelyet fiatalok csinálnak, és amelyben az egyes ember megtalálja a kérdéseire a válaszokat. Ezáltal pedig individuumnak is érezheti magát, nem pusztán egy csavarnak a nagy gépezetben. Összefoglalva: a lelkek piacán adódott egy hiány, és ezt a hiányt a dinamikusan működő kisegyházak próbálják betölteni. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy ahol a piacon hiány mutatkozik, ott megjelenik a feketepiac. Azaz, megjelennek olyan árucikkek, amelyek legfeljebb arra jók, hogy a vevőket becsapják, félrevezessek, talmi kínálattal lássák el. Ez a dolgok egyik oldala. A másik, a modern demokráciákban kétségkívül meglévő válságjelenségek.

Milyen válságra gondol?

A legkülönfélbbekre. Érték, financiális, hitel válságok és még sok mindent fel lehetne sorolni, olyanokra, amelyek megrendítették a demokratikus hiteket, és ezekkel szemben megjelentek autokrata, önkényuralmi , esetleg diktatórikus berendezkedések, amelyek szemben a demokráciával, a politikát nem a diskurzus terepének, nem a politikai ellenféllel való párbeszéd, és ha kell a kompromisszumok megkötésének lehetőségeként használják, hanem az ellenfelet ellenségként tételezik. Ezek számára pedig nagyon is jól jönnek az ilyen kisegyházak, felekezetek, mert ezek nem a ráció terepén működnek, azaz nem racionális diskurzusok zajlanak, hanem a hit világában, a ráción túli világot fogalmazzák meg. Itt nincs racionális párbeszéd, és ezzel én nem akarom minősíteni őket, egyáltalán nem. Nem azt mondom, hogy jó vagy rossz, egyszerű tényként említem. A normális politikának viszont pont az lenne a lényege, a racionális megközelítések és viták. Ezért aztán az autokratikus berendezkedések ideológiai háttérként ragadják meg ezeket az egyházakat, többnyire kisegyházakat. A putyini állam például a pravoszláv egyházat tekinti ideológiai háttérnek, ahol a hiten kívüli, vagy a másként hívő az a hit ellenségeként jelenik meg. És miután a vallás a hitre alapozódik, mindegyikben benne rejlik a fundamentalizmus lehetősége. A baj az, hogy, ha a hit elképzelései így találkoznak a politikával, akkor a potenciális fundamentalizmusból realitás lesz. És ennek jegyében tudják immár a politikai ellenfelet, nem a párbeszéd, partnereként, hanem ellenségként említeni. Olyan ellenségként, amelyet meg kell szüntetni, akit likvidálni kell, el kell lehetetleníteni, betonba kell döngölni, s velük szemben minden törvény megengedett. Így alakul ki a mi a jók, ők a rosszak érzete. Ebből pedig következik, hogy aki a jóval, a transzcendens megalapozottságú jóval áll szemben, az nem lehet más, csak az ördög cimborája.

Amit most elmondott, mennyiben igaz, vagy miként igaz a Felház nevű szervezetre?

Konkrétan nem a Felházról beszéltem, inkább arról, miért is ennyire szaporák, és politikailag is támogatottak – gondoljunk az Egyesült Államokra, gondoljunk Trump, nem protestáns felekezetek általi támogatottságára. Felházzal az a helyzet, már amit tudunk róla, ennek esetélben is jelen van egy olyan társadalmi kiábrándultság, amely a rendszerváltást követően nagyon gyorsan kialakult. Akkoriban azt hittük, hogy hétfőn megtörténik a váltás és szerdán már úgy élünk, mint az osztrákok. Ez azonban nem történt meg, emberek elveszítették a munkahelyüket, a fiatalok jelentős része ott állt diplomával, de nem kapott munkát. Vagyis adódott egy nagy hiány, egyáltalán nem véletlen, hogy az Orbán Gáspár féle Felház, is tele van frissen végzett, vagy éppen a végzés felé haladó egyetemistával. Ez tehát egyfajta hit- és egzisztenciális pótlékként működik. De vállalom, hogy amikor a hiánypiac fekete piaci vonulatát említettem, ugyanis – anélkül, hogy a Felház fiatalajainak a hitét bírálnám, nincs is rá okom, és nem is teszem – , az elgondolkodtató, hogy egy olyan vallási vezető – és Orbán Gáspárt tekinthetjük annak – Jézus közvetlen kapcsolatáról beszél, hogy ő közvetlenül érzékeli Jézust, a Megváltót, nos egy ilyen ember istenességét, legalább is az én szememben nem hogy megkérdőjelezi, egyenesen lerombolja az a tény, hogy az „állami apuka” támogatásával elmegy iszlamista diktátor beiktatására. Egy olyan országba, ahol egyébként ezt a diktátort már Szultánnak nevezik, és ahol az emberi jogokat két lábbal tiporják, ahol börtönbe záratnak ártatlan embereket, tízezreket, százezreket egzisztenciálisan ellehetetlenítenek. Nekem ez nem fér össze; nem tudom elfogadni, hogy körbeudvarolnak egy ily „Szultánt”, számomra teljesen hiteltelenné, kínossá, egyszerűen tragikussá teszi az általa hirdetett igét.

Az ilyen autoriter hatalmak igyekeznek szolgálóvá tenni az egyházakat és felekezeteket?

Igen, erről van szó. Említettem már, hogy egy demokráciában a lelkiismereti és szólásszabadság alappillér. Megkérdőjelezhetetlen. Itt azonban az történt, hogy a hatalom ráterpeszkedett, kolonializálta, azaz gyarmatosította az emberi méltóságot, hitét, lelkiismeretét, mégpedig azzal, hogy politikától tette függővé, hogy kinek enged szabad utat, kit nevez kedves és szeretett egyháznak, és melyik egyház az, amelynek visszamenőleges hatállyal megszünteti az egyházi státuszát. Ez már azt jelenti, hogy az egyes ember hitbéli szabadságát az állam uralja. Ennek pedig súlyos következményei vannak, financiálisan is.

A magyarországi egyházak egyelőre, többségükben, nem álltak be teljesen Orbán mögé az idegenellenességben, igaz szembe sem mentek vele – kivéve Iványi Gáborékat -, s talán azért nem, mert Ferenc pápa a védelmébe vette a bevándorlókat…

Olyannyira, hogy a kereszténység alapügyének, szent ügyének tekinti azt a krisztusi alapvetést, amennyiben az elesetteket, a rászorulókat, a perifériára sodródottakat, az üldözötteket segíteni, menteni kell. Ez a kereszténységnek az egyik alap programja. És ennek megfelelően viselkedik a Magyar Evangéliumi Testvérközösség, vagy a Evangélikus Egyház, és biztos akadnak még más felekezetek is.

És ön szerint ezekkel szemben mire készül a hatalom?

Hogy rövid pórázon tartsa őket. Betiltani nem tudja, de anyagilag ellehetetleníteni igen. Hogy mire készül még a hatalom? Nem vagyok optimista. Világjelenséggel állunk szemben, amelyben Orbán avantgárdé szerepet tölt be. Még az Egyesült Államokban is ilyen jelenségeknek lehetünk tanúi, abban az országban, amely eddig a legélesebb választotta szét az egyházat az államtól. Még az amerikai elnökválasztást, vagy az elnök működését is alapvetően befolyásolhatják az ilyen kisegyházak működése, létezése.

Nem szívesen megyek bel ebbe a dologba, de muszáj megtennem: visszatérve a Felházra, beszéltek gyógyulási, gyógyítási csodákról. Ezekről mit gondol?

A hívő ember, ameddig más emberi jogait nem sérti, addig a hite alapján szabad. Ha tehát az Orbán Gáspár féle Felházban akadnak ilyen csodatevők, akkor csak tegyék. Mindaddig, amíg ez nem valamiféle visszaélést nem jelent.

Ha már visszaélés… A kormány – a parlament – új  törvénye szerint, azok a civil szervezetk, amelyek külföldről kapnak támogatást, kötelesek ezt feltüntetni, hivatalos formában jelenteni. A Felház esetélben, amelynél azt nyilatkozták, hogy sok pénzt kapnak az Egyesült Államokból, ezt nem kell közzétenni?

Én nem tudok, hogy rájuk vonatkozna ilyen szabály. Tudok viszont a Felháznál jóval nagyobb, nagyobb jelentőségű, sokkal több taggal rendelkező egyházakról, amelyek hallatlanul komoly támogatásokat kapnak külföldről. Valóban: ha az egyházak nem szimbiózisban élnének a hatalommal, hanem megtörtént volna tényleges elválasztása a hatalomnak és az egyháznak, akkor a törvények rájuk éppúgy vonatkoznának, mint a civil szervezetekre. De ugye nem ez történik, az egyházak helyzete privilegizált, miközben, mint intézmények pont úgy működnek, mint bármelyik más civil szervezet.

Kósa, aki azt is tudja, amit nem tudhat?

Lendvai Péter
-
0
Kósa, aki azt is tudja, amit nem tudhat?

„A rendőrség kiadott egy körözést a nő ellen, száznál is több áldozatot csapott be, volt köztük orvos, közjegyző, kamarai elnök, ügyvéd polgármester, rendőrkapitány is.” Ezt nyilatkozta Kósa Lajos arra a kérdésre, hogy vajon miként fordulhatott elő az, egy pár elemit végzett háztartásbeli, Szabó Gáborné, rá tudta venni őt, az ország egyik fő döntéshozóját arra, hogy közjegyzői dokumentumban vállalja, hogy nagyjából 1400 milliárd forintért vesz majd állampapírt egy FHB-s számláról.

Hogy Kósa Lajos változó színességgel számol be az esetről, azt már megszoktuk. Megszoktuk, hogy elismeri, majd letagadja, azt is, ami kétségbevonhatatlanul megtörtént. Ebben – a Népszavában közölt – interjúban felbukkan egy új elem; ezek szerint Kósa tudta, hogy kik és hányan jelentették fel a „csengeri asszonyt”.

Mi tagadás, igencsak meglepő, gondoltuk, hogy a képviselő ilyen tudás birtokában van, tekintettel arra, hogy a rendőrség, a nyomozást végző Nemzeti Nyomozási Iroda ilyen jellegű tájékoztatást, hivatalosan, a nyilvánosság számára nem adott. A felsoroltak közül a polgármester lehet hiteles, de az is csak abban az esetben, ha Kósa Lajos magára gondolt, tekintettel arra, hogy az inkriminált időszakban ő maga Debrecen polgármestere volt.

A Független Hírügynökség, értelemszerűen Szabó Jánosné ügyvédjéhez fordult, hogy honnan lehetnek a volt polgármesternek ilyen információi. Noha Kósa Lajos az interjúban azt a tanácsot adja, hogy bővebb ismeretek megszerzéséért forduljunk a rendőrséghez, ám ezt hiába is tennénk. A bűnüldözők folyamatban lévő ügynek minősítve a dolgot nem adnak információt.

De akkor Kósa Lajos hogyan? Ő tudhatja? Őt tájékoztathatják? Helmeczy első szava ezzel kapcsolatban az volt: baj. Mármint, hogy nagy baj van akkor, ha Kósának valóságos tudása van arról, miként is áll a nyomozás. A rendőrségnek ugyanis arra nincs felhatalmazása, mondhatjuk törvényes lehetősége, hogy bárkit külön, fülbesúgva informáljon. „Nagyon nagy a baj” – mondta Helmeczy László, ha ez tényleg így van. És hozzátette azt is: őt, mint a hivatalos védőügyvédet semmilyen, a Kósa által említett tájékoztatással nem láttak el, ezek alapján pedig kijelentheti: Kósával sem tehettek kivételt, akármilyen funkciót is tölt be éppen. Azt pedig már mi fűzzük hozzá: meglehet, hogy Kósa Lajos a feljelentő, de hogy ebben az ügyben nem lehet makulátlan, abban is biztosak vagyunk. Helmeczy egyébként nem elégedett meg a fentiek közlésével, azt is tudomásunkra hozta, vagy inkább Kósa Lajosnak szólt az üzenet: jobban tesz a képviselő úr, mondta az ügyvéd, ha nem nyilatkozgat Szabóné kapcsán, mert előbb-utóbb Szabóné maga is meg fog szólalni, és abból Kósa Lajos csak rosszul jöhet ki. 

Uram, Ön tudja, hogy mikor hazudik?

Lendvai Péter
-
1
Uram, Ön tudja, hogy mikor hazudik?

Legenda volt a maga idejében Szilágyi János, műfajt teremtett a Magyar Rádióban. Most, túl nyolcvanon azt mondja a Független Hírügynökségnek, hogy tudna még jó műsort csinálni.

 

  • A közönségnek az kell, amit adsz
  • Az izgalmas interjúkat kidobták az ablakon 
  • Arra kíváncsi, hogyan készülnek Orbán beszédei
  •  A vénülés fortélyait akarja megírni
  •  Kiborul a Sorosozáson

 

Mondhatom ugye azt, hogy műfajt teremtettél, de hol van ez az iskola most?

Az ember kinövi az iskolát, az iskola is kinövi őt. Azt pedig nem tudom, hogy ma van-e egyáltalán iskola. Én nem nosztalgiázok, attól igyekszem magam megóvni, tőlem nem hallasz olyasmit, hogy bezzeg a mi időnkben, jaj mi mennyivel jobban csináltuk, mennyivel minőségibb volt, nem én ilyeneket nem mondok. Más világ van. Arra, amit én és a kollegáim annak idején csináltunk, nyilván kevesebb az igény. Van persze igény, hiszen akadnak ilyen típusú műsorok, de nyilván sokkal kevesebb, mint a mi időnkben.  Ha nagyon cinikus akarok lenne, akkor azt mondanám, hogy ma a műsorvezetőket castingon választják ki. Két modell, egy táncdalénekes – ők adják a választékot. Ez számomra annyira fura, hogy ilyen létezik. De létezik, bár olyan is. Sebestyén Balázzsal csináltam egy interjút, és azzal kezdtem: két különbség van közöttünk, te fiatal vagy, én öreg, nekem van egy szakmai múltam, neked lesz. Ezt annak kapcsán is mondom, amire rákérdeztél, hogy hol van az az iskola, nos az az iskola megszűnt.

De újra nekifutok: te nőtted ki az iskolát, vagy az iskola nőtt ki téged?

Az iskola nőtt ki bennünket. Mert azt a tantárgyat, ahogy mi csináltuk, egyszerűen nem tanítják.

Mi változott a mi szakmánkban? A te interjúid nem rövid beszélgetések voltak, te arra törekedtél, hogy fölnyisd a partnered. Erre ma már nincs igény, vagy idő? Mi nincs?

Szerintem volna még rá igény, bár a szakmabeliek egy része azt mondja, hogy a közönségnek nem ez kell. Nekik Való világ kell, például. Pedig szerintem nem így van, a közönségnek ugyanis az kell, amit adsz. Amit nem adsz, azt a közönség nem tudja, hogy létezik. Ha csinálnának a tévék, rádiók komoly interjúkat, biztos vagyok benne, hogy másnap téma lenne az emberek között. De a tévék, rádiók nem kérnek ebből. Pedig a nyugati kereskedelmi tévékben ilyenek vannak. Színvonalas, izgalmas vitaműsorok, nagyon izgalmas interjúk, de ezeket, itthon kidobták az ablakon.

 Azért dobták ki, mert minden átpolitizálódott? Vagy mindenkiben és mindenütt a megfelelni vágyás működik?

Én ezt a kettőt nem keverném össze. Az, hogy a politika az egész életünket, akarva akaratlanul behálózza – a politika akarja, a befogadó részéről akaratlanul, társaságok verődtek szét emiatt -, de mi itt most szakmázunk, ennek semmi köze a politikához. Nem azért csinálsz velem interjút, mert én egy liberális gondolkodású ember vagyok, hanem azért, mert kíváncsi vagy rám. Ki lehet kerülni a politikát, figyelmen kívül lehet hagyni.

Te kikerülted?

Én ki. Abszolút érdeklődő, hírfogyasztó vagyok, de soha nem csináltam közvetlen politikai műsorokat. Azért nem, mert akkor valahova le kell tenned a voksod, a kérdéseidben ez benne van, és én ezt sose akartam. A rendszerváltás előtt a műsorainkban üzengettünk. Egy-egy mondattal, és ha az átment, akkor boldog voltál. Mondok egy példát: volt egy műsorom, Miért volt a címe, és egy alkalommal a Moszkvicsról beszélgettünk, hogy vajon miért csak négy személyre vizsgáztatták, tán kicsi, vagy mi? Szóval kekeckedtünk, egészen addig, míg a hivatalos embert meg nem szólaltattam. Őt komolyan kérdeztem és komolyan hallgattam, azt hazudta, amit csak akart, majd, amikor véget ért a beszélgetés, illetve az a műsorblokk, fütyürészéssel választottam el az új témától, mintegy jelezve, hogy mi volt a véleményem a nyilatkozó szavairól. Ettől ez a műsor egy fura gellert kapott, azt üzente, hogy én fütyülök rátok. Nos, az ilyeneknek tudtunk annak idején borzasztóan örülni.

Teljesnek érzed a szakmai pályafutásodat? Helyesen gondolom én azt, hogy még mindig ott kéne lenned a mikrofon előtt?

Bele kell nyugodni, hogy megvénültem. Az, hogy nyugaton, ha csak nem nyáladzik az ember, vagy hülyül meg, nos ott tudják, hogy a kor előrehaladtával az ember bölcsebb lesz. Ezzel együtt normálisnak tartom, hogy ebben a korban valaki ne akarjon mindenképpen szerepelni. Írni persze írok én is interjúkat, szeretem ezt a műfajt, de a lényeg az, hogy tudnék most is műsort vezetni, de már abszolút nem vágyom rá.

Ha megkeresnének? Jut is eszembe: megkeresnek?

Nem. Műsor ajánlattal nem. Ötletem van kétszáz is, közülük egyet megcsinálnék még, rádióban, vagy tévében, teljesen mindegy.

Mi lenne az?

Beszélgetés, mindig ugyanazzal a három emberrel, akiknek hasonlóan jár az agyuk. Megbeszélnénk a hét eseményeit, nem politikaiakat, lehet, hogy akadnak a témák között olyan is, de az érdekességekre koncentrálnék. Most például a thai gyerekek kimentésére. Annak a hátteréről beszélgetni; hogy érezhetik ott magukat a szülők, vajon a mentős büszke-e, vagy azt mondja magában, hogy a kurva anyját, legyen már vége. Vagy egy Orbán-beszéd: nálam nem a beszéd tartalmáról lenne szó, hanem arról, hogy egy ilyen beszéd hogyan készül. Úgy, hogy Orbán otthon ül és gépelget, vagy megbíz valakit, és instrukciókat ad, például azt, hogy erőteljesen legyen hangsúlyozva, hogy a Putyint imádja? Hogy miként készül el a beszéd? És, ha elkészült, átnézi? Szóval e hét eseményeinek hátterén kattogna a fejünk. Egy ilyet megcsinálnék.

És?

Ott nem tartok, és nem is fogok, hogy kopogtassak az illetékesnél…

Te rádiósnak tartod magad, vagy tévésnek?

Rádiósnak. Az a szerelem, azon nőttem fel, azt nagyon-nagyon szerettem. A televízió későn jött be nekem, korban is, meg az én elfogadottságom szintjén is. Mert az elején nagyon szar voltam.

Mert?

Mert rettentően viselkedni akartam. Arra figyeltem, hogy miként tartsam a kezemet, vagyis a külsőségekre adtam, amitől állandó feszültség volt bennem. Aztán jöttek műsorok, amelyekben már önálóbb lettem, főleg a Showbálvány, ami igazán sikeres volt, ahol jó csapattal dolgozva azt éreztem, hogy a tévében is elfogadottabb lettem. De az igazi a rádió volt, az egy individuális műfaj.

Most a nyugdíjas léted miből áll? Azért kérdezem, mert nem vagy egy nyugdíjas típus.

Nem vagyok nyugdíjas típus, de a nagy problémám az, hogy nincs munkám, nincs egy állandó elfoglaltságom. Engem egész életemben rugdosni kellett, hogy dolgozzak, most viszont nincs aki rugdosson, nincs határidő sem, ezért aztán leülök és bámulok magam elé. Természetesen teszek-veszek, olvasok, csinálok ezt, azt de ha reggel felkelek, nincs igazán kötelező programom.

És miért nem tanítasz?

Én szívesen tanítanék, tanítottam is és nagyon élveztem. Viszont az is igaz, hogy amikor meghívtak egy-egy órára, és ott ült velem szemben száz ember, közülük, ha tízet érdekelt, amit mondok. A többséget befizették a szülők, hátha lesz belőled valami kisfiam.

A fiatalok ismernek még téged? Tudják ki volt Szilágyi János?

Nem hiszem.

Ez fáj neked?

Egy cseppet sem. Ettől megóvott a sors, hogy egy pillanatig komolyan vegyem azt a tényt, hogy én belebeszélek egy fémtárgyba, és ezt hallják többszázezren, és ezért én magamt többre tartsam. Az, hogy egy technikai eszköz segítségével meg vagyok sokszorozva, az nem tett engem önteltté. Soha nem voltam attól megbántva, hogy valaki nem ismert meg, vagy nem tudta, hogy ki az a Szilágyi János. Szemben azokkal a kollégáimmal, akik emiatt kifejezetten meg voltak sértve. Mintha nekik járna, hogy őket fel kell ismerni. Hidd el, nem úgy csináltam, mint aki szerény, nekem ez tényleg nem hiányzott.

Szerinted milyen irányba megy a szakma?

A szakma mindig is változott. Elolvastam most a Rubikon összeállítását, futballról szólt, régi cikkeket emeltek be a lapba. Az ember ma el se tudja hinni, hogy olyan cikkek, amelyeket akkoriban írtak, megjelenhettek komoly lapban. Pedig akkor az volt a stílus. Aztán jött a Kádár-korszak, nagyjából mostanáig, aztán pedig ez a mai világ, amely sokkal gyorsabb, sokkal felületesebb, és sokkal többet megenged magának. Régen azt a szót, hogy fene talán ki lehetett mondai, de azt, hogy szarul érzem magam, az kizárt dolog volt. És ezt nem, mint illembajnok mondom, hanem a világ ebből a szempontból is teljesen más lett, és más is lesz majd, amikor én már nem leszek. De, amit most látok, az egy lejtmenet. Azt a példát szoktam mondani, és bemegyek egy tévéműsorba, közlöm a nézőkkel, hogy Szilágy János műsorát látják, leülök, letolom a gatyám, megpaskolom a fenekem, ezt nektek, és kimegyek a stúdióból. Az első nap ezer email, gyalázkodó kommentek, de a tv kitart mellettem. Másnap megint jövök, paskolok, ezt nektek, kimegyek, a huszadik adás után már csak olyan levelek érkezne k, hogy Szilágyi úr hol nyaralt, mert olyan szépen le van sülve a feneke. A másik tv pedig, látva, hogy ez a produkció itt sikeres, beindít egy másikat, ahol a műsorvezető csomót köt a farkára. Tehát mindig alámenni, és ezt én nem értem, számomra felfoghatatlan. Csak a lóvé számít. A világ most már sokkal inkább a pénzről, az anyagiakról szól, mint ezelőtt harminc-negyven évvel ezelőtt.

Barátaid megmaradtak?

Megmaradtak, de több energiát kellene belefektetnem a kapcsolataimba.

Többször felbukkant a beszélgetésünkben a korod. Mennyit foglalkozol vele?

Nem is a korommal foglalkozom, hanem azzal, hogy ennek az öregedésnek, vénülésnek a módja foglalkoztat. Azzal, hogy a testem elhagy. Most ez a lábam, de nem ez volt a lábam ezelőtt negyven évvel. Ezzel is magyarázható, hogy egy könyvön töröm a fejem, már legalább öt-hat éve, de még nem vágtam bele. A könyv arról szólna, hogy egész életünkben vénülünk. És ez mindig problémákat vet fel, már kiskamasz korodban is. Ezer olyan dolog van, ami az ember életében lelki és testi konfliktusokat okoz. Gondolj bele abba is, hogy amikor gyerekként elmentünk nyári szünetre, hol volt a szeptember: Olyan távol volt, és ahogy öregszel, az idő nagyon összezsugorodik.  Volt egy barátom, már meghalt szegény, megöregedvén azt mondta:

Jánoskám nekünk most már minden nap szombat van.

Így pattognak a hetek. És ez az öregedésnek egy érdekes élménye.  Ezt akarnám megírni a Vénülés fortélyai című könyvemben.  Tehát ez nem az öregségről, hanem az öregedésről szólna, mégpedig a gyerekkortól kezdve. De ezt a könyvet csak akkor lehet megírni, ha rólam szól, viszont egyelőre úgy érzem, hogy annyi minden nem történt meg velem, ami egy könyvhöz elegendő lenne.

De azért megírod?  Rácsodálkozol majd saját vénülésedre?

Igen, remélem. Megírom ezt a fura visszatekintő rácsodálkozást. Ez jó szó. A korunkkal mindig el vagyunk foglalva: vagy gondot okoz, olykor örömet.

Most te mennyi is vagy?

82 

És kinézel hatvannak.

Igen, szerencsés a küllemem, ez genetikailag így adatott meg.

Amúgy azonos vagy a koroddal?

 Természetesen nem.  Én vagyok a János.

És meg vagy sértődve, ha bácsiznak?

Senki nem bácsizik. Komolyan mondom, engem még senki nem bácsizott.  Az unokáim is Jánosnak hívnak. Én nagyon féltem attól, hogy bácsis leszek, de ezt megúsztam.

Sportolsz is valamit?

Rendszeresen gyalogolok, de nagyon tempósan, heti háromszor, négyszer, nagyjából ötven perceket. Van házi biciklim, ennyi.

Nem tudom feltűnt-e de alig beszéltünk politikáról, mintha el akartad volna kerülni…

Nem, kérdezhetsz engem politikáról. Elmondom én a véleményem, ha valamire kíváncsi vagy. De nem szoktak nekem politikai kérdéseket feltenni.  De, ha akarsz kérdezz… Van véleményem a mai politikai helyzetről… Ezt az egészet úgy nézem, ezt az orbánizmust, ami itt folyik, mint egy színházat. Ugyanis az én életemben semmi nem fog változni; akkor sem, ha szélsőjobb párt uralkodik, de akkor sem, ha bolsevikok. Én itt fogok ülni, ebben a karosszékben, 82 évesen, megkapom a nyugdíjam, és élek a megtakarításaimból. Magyarul az én életemre semmiféle hatással nincs , tehát a materiális életemre, hogy milyen kormány vezeti az országot. De. Mérhetetlenül fel tudom magam dúlni azon, ha ez a színház olyanokat csinál, amilyenekre egyszerűen nem számítok.  Mondjuk az első felvonásban egy csecsemőt felpofoznak. Azt mondom, Jézus Mária, nyilván majd oldódik a második rész. A második felvonásban azonban tűvel szurkálják és forró vasat nyomnak a kezéhez. Akkor már rosszul vagyok, de hiszek benne, hogy majd a folytatásban oldódik a dolog. A harmadik felvonásban azonban négyfelé tépik szét a gyereket. Ez számomra a mai politika. Olyan dolgokat kell néznem, amelyek ellen nem tudok semmit sem tenni, nem tudok felszólni a színpadra, hogy hagyjátok békén azt a gyereket.  Ki tudok borulni ezeken a dolgokon. Az értelmetlenségen, például az egész sorosozáson. Úgy gondolom, ha még újságíró lennék, és politikával foglalkoznék sokkal jobban törekednék arra, hogy a kollegákkal összefogjunk. Nem értem egyszerűen, hogy kollegák miért mennek el sajtótájékoztatókra, olyanokra, ahol fölényeskednek velük. Miért van az, hogy egy ember nem kérdezte meg az illetékesektől, hogy mit is jelent az, hogy ne a Soros nevessen a végén. Minek a végén ne nevessen? És egyáltalán: miért nem tesznek fel szokatlan kérdéseket a politikusoknak?  Mondok mást is. Ha meghallom Mészáros Lőrinc nevét, már rosszul vagyok. Leszarom Mészáros Lőrincet. Tudjuk, hogy rohadt mértékben lopnak, ezt nagyon profin csinálják, de senki meg nem kérdezte még, hogy a Mészáros Lőrinc meg tud-e egy gáztűzhelyet csinálni? Senki nem tudja, hogy miként lett ebből az emberből ilyen iszonyú nagy milliárdos. Ennek még senki nem nézett utána. Hogy ki ez az ember, milyen kapcsolatai vannak, és hogyan csinálja? Mindent az állam a segge alá nyom, és az ő nevén fut? Lehet, hogy így van, ki tudja. Százezer kérdés van. De valódi kérdés. Úgy gondolom, hogy visszatérjek a kollegákhoz, elfogadhatatlan amit a Kovács Zoltán kormányszóvivő cinizmusban elő tud adni. És mégis: ott van harminc újságíró, és egy nincs közülük, aki azt mondaná: gyerekek menjünk el, ezt ne hallgassuk. Ez nincs. Mert csak így lehetne ellehetetleníteni, vagy nehézzé tenni számukra ezt a magatartást. Amit előad, ez a Kovács Zoltán, meg mások is, az egészen elképesztő. Úgy hívom: Fidesz-duma. Mondd, hol van az a titkos iskola, ahol ezt a Fidesz-dumát tanítják? Akármit kérdezel, csak ezt a dumát kapod vissza. Van egy nagyon híres műsor a BBC-, Hard talk a neve. Azt én mindig felveszem. Szuper műsor. Kormányfők és híres emberek a vendégei. Kőkemény. Aki oda beül, az tudja, hogy mit fog kapni. Két magyar volt eddig. Kovács Zoltán és Martonyi János. Nem tudott velük mit kezdeni velük a műsorvezető, pedig mindenkivel tud. Olyan volt számára két magyar, pedig angolul beszéltek, mintha kínai szöveget hallgatna. Csak a Fidesz dumát nyomták, a kérdéseket mintha meg sem hallották volna.

Te tudnál vele mit kezdeni?

Megpróbálnám. Én azt hiszem, hogy az embereket váratlan helyzetek elé kell állítani. Illetve, úgy ha a kérdésedben van állítás. Uram, kérdezném tőle, ön tudja, hogy mikor hazudik, vagy nem tudja? Van lelkiismeret furdalása, ha tudja, vagy ez munkaköri kötelessége nem tudni. Így kezdeném a Kováccsal való beszélgetést. És megkérdezném tőle, hogy tapsolhatok-e , ha hazugságnak érzem azt, amit mond? Túlzottan félnek, ezektől a politikusoktól, vagy túlzott tisztelettel bánnak velük. Sokkal természetesebben kellene a politikusokkal bánni.

Szurkolok, hogy egyszer tapsolhass.    

Nincs gonosz kormány és jó nép

Lendvai Péter
-
0
Nincs gonosz kormány és jó nép

Forgács Imre, volt igazságügyi és rendészeti miniszter ritkán szólal meg a magyar belpolitikai kérdések ügyében. A Független Hírügynökségnek adott nyilatkozatában elmondja, elsősorban azért, mert túlságosan provinciálisnak tartjuk, hogy mindent Orbán Viktorhoz mérünk, miközben az ő szerepe akkora Európában, mint a felcsúti futballcsapatnak a kontinens mezőnyében.

 

  • Orbán nincs Európa élvonalában
  • Közjogi ellenforradalom zajlott
  • Patyit jegyzőként sem érdekelte a bírósági ítélet
  • Tovább tolódunk a demokratikus államoktól
  • A populisták nem tudják szétverni Európát

 

 Az előzetes egyeztetésnél azt mondta nekem, hogy igyekszik távol tartani magát a magyar belpolitikától. Ennek mi a magyarázata, egyfajta önvédelem?

Nehéz röviden megválaszolni ezt a kérdést. Egyszerűen szánalmasnak tartom azt a helyzetet, ami az elmúlt nyolc évben kialakult, ugyanakkor aránytévesztőnek is, amit sajnos az ellenzéki média is erősít.

Ez mit jelent?

–          Hogy erősen eltúlozzák a magyar miniszterelnök nemzetközi szerepét és politikai jelentőségét. Ha valaki a magyar sajtót olvassa, – akár a kormánypártit, akár az ellenzékit -, és abból tájékozódik, akkor arra a következtetésre juthat, hogy Orbán Viktor világpolitikai tényező. Ezt én komolytalannak tartom. Egy olyan ország vezetőjéről beszélünk, amelynek a világkereskedelmi részesedése 0.6 százalék.

Tamás Gáspár Miklós a Független Hírügynökségnek nyilatkozva, azt mondta Orbánról, hogy az európai szélsőjobb vezetője…

Ha ezt mondta TGM, akkor ő is ennek az aránytévesztésnek az áldozata.

Miért, még csak a szélsőjobbnak sem vezető alakja?

Ez az értékelés is igen-igen eltúlzott. Focihasonlattal élve a magyar miniszterelnök helye a nemzetközi porondon körülbelül olyan, mint a felcsúti futballcsapaté az európai labdarúgás élvonalában.

Hát ezt a keménységet nem vártam öntől… De ha ilyen markáns véleményt fogalmaz meg, miért van csendben?

Nem vagyok csendben, csak fontosabbnak tartom, hogy a világban is zajló ügyekkel foglalkozzunk, és ne ragadjunk le itthon. Így pl. Orbán pávatáncánál sokkal lényegesebb közéleti kérdésnek gondolom az Európai Unió jövőjét, vagy a digitális forradalom társadalmi hatásait.

Megértem, hogy a hazai belpolitikát provinciálisnak tartja, de azért engedje meg, hogy még maradhassak egy picit ennél a témánál. Már csak azért is, mert érdekelne, mint hajdan volt igazságügyi és rendészeti miniszter, hogyan reagált volna a legfelsőbb közigazgatási bíróság létrehozásának ötletére?

Ez elég szűk szelete egy sokkal tágabb problémának, mégpedig az állam és ezen belül is a közigazgatás átalakulásának az elmúlt nyolc évben, amit én egy közjogi ellenforradalomnak tekintek. Ennek az volt a lényege, hogy bebetonozzák a Fidesz politikai hatalmát. A szó közigazgatási értelmében nem folyt kormányzás, hanem az állam kisajátítását hajtotta végre egy szűk politikai csoport. A közhatalom birtokában és eszközeivel ment végbe a közvagyon eltulajdonítása, miközben szégyenletes támadások indultak a hátrányos helyzetűek ellen, és ezeket is jogszabályok tömege támasztotta alá: a rokkantnyugdíjak megszüntetésétől kezdve a magánnyugdíj-pénztárak lenyúlásáig, de a hajléktalanok elleni alaptörvény módosítás is ebbe a körbe tartozik. Közéleti állapotainkat mi sem mutatja jobban, mint hogy választást lehetett nyerni a rezsicsökkentéssel.

Egy olyan országban, ahol bevezették a 27 százalékos ÁFA-t, ami messze a legnagyobb adóbevétele a költségvetésnek, és amely legalább a százszorosát hozta be annak a pénznek, mint amit a rezsicsökkentéssel visszaadtak az embereknek. És az ellenzék sajnos képtelen volt egy ilyen elemi összefüggést elmagyarázni az embereknek.

A közigazgatási szervezet átalakítása is a teljes átpolitizálás jegyében zajlott. Abban az időben, amikor még közigazgatási hivatalvezető voltam, a hivatalvezetők nem pártpolitikusok, hanem közigazgatási szakemberek voltak. A Fidesz országgyűlési képviselőket helyezett ezekre a posztokra, vagyis a húsz hivatalvezetőből 16 pártpolitikus lett. És minden szervezetet ilyen szellemben alakítottak át. Megszüntették például a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget, az adóhivatalt bevitték a minisztériumba, ahol egy politikai államtitkár kapta meg a vezetői posztot. A politikai vezetőkön túl a teljes személycserét szolgálta a közigazgatásban az indoklás nélküli felmentés, majd a bizalomvesztés, mint felmondási ok bevezetése, a szolgálati nyugdíj megvonása, a nyugdíj melletti foglalkoztatás megszüntetése a közszférában, kivéve persze az alkotmánybírókat, az állami vezetőket, a minisztereket, az államtitkárokat, a helyettes államtitkárokat, meg a gyevi bírót… De beszélhetnénk az önkormányzati rendszer fokozatos kiüresítéséről is. De hogy a kérdésére válaszoljak: önmagában az önálló közigazgatási bíróság léte vagy nem léte nem értékelhető. A közigazgatás feletti bírói kontroll számos szervezeti formában megteremthető. A lényeg, hogy legyen ilyen intézmény, és ez valóban elfogulatlan jogorvoslatot jelentsen az ügyfélnek a közigazgatással szemben. Ez pedig a közigazgatás bírák személyén és valódi függetlenségén múlik. Ebből a szempontból a kilátások nem valami bíztatóak. A hírek szerint az új szervezet főbírója Patyi András lesz. Talán már kevesen emlékeznek rá, de 2005-ben ő volt a Hegyvidéki Önkormányzat jegyzője, vagyis pontosan akkor, amikor a XII. kerületben engedély nélkül állították fel a turul szobrot. Közigazgatási hivatalvezetőként jó másfél évig küzdöttem ezzel a jogsértő helyzettel. A jegyző, köztudottan éppen az önkormányzati működés törvényességéért felel. A turul szobor esetében legalább két jogerős közigazgatási bírósági ítélet született, amelyet a XII. kerületi önkormányzat egyszerűen nem hajtott végre. Mindenki megítélheti, hogy miért pont Patyi András a legalkalmasabb a kormány szerint az országos közigazgatási főbíró tisztére.

Túllépve a magyar belpolitikán, az európai történések sem szívderítőek. Az Európai Unió mintha teljesen tehetetlen lenne azokkal az országokkal szemben, amelyek lépésről lépésre számolják fel a demokráciát.

A Financial Timesban a napokban jelent meg egy elemzés, amely arra a szomorú következtetésre jut, hogy az EU kicsit a Weimari Köztársasághoz hasonlít. Ott is megvoltak a demokratikus játékszabályok, Hitler végül is legális módon jutott hatalomhoz. Az Unió jóhiszemű emberek nagyszerű találmánya, a magam számára úgy szoktam fogalmazni: az integrációt az Örömóda nemzedéke hozta létre. A II. világháború nyomán jutottak arra a következtetésre, hogy össze kell fognia Európának, hogy ne ismétlődhessen meg az a borzalom ami, a nácik idején volt.

Sajnos a történelmi emlékezet halványul. Kísértetiesen ugyanaz a helyzet: a nacionalizmus, a neonácizmus, a populisták előretörése, a bűnbakképzés, a régi nemzeti sérelmek felemlegetése, a szomszédok egymás ellen uszítása, mind-mind visszaköszönő jelenségek.

És az sem új, hogy egy demokratikus intézményrendszer a hatékony védekezésre nincs igazán felkészülve. Nincsenek igazán szabályok arra, hogy a jogsértőkkel mit lehet, vagy mit kellene tenni, mert az Európai Unió jogszabályai nem arra készültek, hogy valamely tagállamban állami szinten intézményesítik a korrupciót Látszanak persze erőfeszítések, amelyeket pozitívnak tartok. De mintha Brüsszelben még mindig nem akarnák elhinni, hogy mi az, ami Magyarországon történik. Ezt azért mondom, mert

lennének eszközök már most is arra, hogy korlátozzák a populista szélsőségeseket. Például el lehetne indítani Magyarország és Lengyelország ellen egyszerre a 7. cikkely szerinti eljárást, amivel kivédhetnék az elvtelen vétó-szövetséget.

A döntések lassan érlelődnek az Unióban, ez igaz, de mégis optimista vagyok, mert ez a fantasztikus kísérlet, hogy szuverén nemzetállamokat összefogjanak egy föderális rendszerbe, történelmileg egyedülálló. A gazdaság Európában is sok ezer szállal fonódik össze, a több évtizedes szerves gazdasági fejlődés szinte lehetetlené teszi a szakítási kísérleteket. Az integráció erejét jól mutatja a britek helyzete. Nem akarok erős szavakat használni, de Nagy-Britannia mintegy két éve hülyét csinál magából; a kilépésből csak ők jöhetnek ki vesztesen. Ez a helyzet talán kijózanító lehet a közvélemény számára. Kijózanító lehet az is, ami Olaszországban zajlik. A győztes populisták komolytalan gazdasági programot hirdettek, éppen csak az ingyen sört nem ígérték meg. Egy olyan országban, amely a világ egyik legnagyobb adósságállományát görgeti, a GDP 132 százaléka az államadósságuk. Persze, ha Olaszország bedől pénzügyileg, az az Európai Uniót is magával ránthatja. Ezért is tartom nagyon jelentősnek, amit Macron kezdeményezett, és most már úgy néz ki, hogy Merkel is felzárkózik mellé. Talán létrejöhet egy költségvetési stabilizációs alap, ami sajátos biztosítási rendszert hozna létre a valutaövezeti tagállamok között, és amivel pénzügyi válságok idején hatékonyan lehetne élni.

Ez azt jelenti, ha ez létrejön, Magyarország a háttérbe szorul, nem?

Az nem zárható ki, hogy minden tekintetben tovább távolodunk a demokratikus és gazdag uniós tagállamoktól. Ebben is némileg sarkos véleményt képviselek.

Ebben is?

Igen, mert egyetértek azzal, hogy például a jogállamisághoz kellene kötni az uniós támogatásokat. Azt szokták erre válaszolni, hogy nem a népet kell büntetni. A Spiegel publicistája azonban éppen a közelmúltban írta: kedves európaiak tessenek felébredni, Magyarországon harmadszor választották meg minősített többséggel azt a kormányt, amelyik nyíltan Európa-ellenes, és szembe megy minden – számunkra fontos –demokratikus értékkel. Felejtsük el tehát azt, hogy létezik a gonosz kormány és a jó nép. Ez Magyarország esetében egyszerűen nem így van. Ez nem büntetés, hanem üzenet: ha a magatok erejéből nem változtattok ezen a helyzeten, akkor ennek lesznek hátrányos következményei.

Csak azt mondják majd önre, hogy hazaáruló, vagy nemzetietlen…

Én már ezt a bélyeget is többször megkaptam, jól elvagyok vele.

Visszatérve az Unióhoz: ön azt állítja, hogy lehetünk optimisták a jövőt illetően?

Igen. Sokszorosan igen. Furcsa lehet egy baloldali ember szájából, de a nemzetközi tőke érdekei is ezt erősítik. Populistaként szép dolgokat lehet ígérni a könnyen manipulálhatót választóknak. Trump is hirdethet nagy nemzetközi vámháborút, de eljön majd a kijózanodás pillanata, amikor például a Harley Davidson inkább elköltözik Thaiföldre, mert nem akarja a világhírű termékét sokezer dollárral drágábban adni. És ugyanez a helyzet Nagy-Britanniában: szerintem a May kormány bukása csak idő kérdése. Ha ugyanis nem lesz megállapodás a Brexitről, akkor a londoni pénzügyi szféra összeomlik, és mindenki menekülni fog Londonból.

Azok a nemzetállamot hirdető szélsőjobbos vezetők nem tudják szétverni az Európai Uniót?

Nem. Hadd mondjam megint az olasz példát: amíg az államkötvényeket megveszik, addig lehet minden problémát a menekültekre fogni. De ha már nem lehet a hatalmas államadósságot menedzselni, vagy a régóta válságban lévő olasz bankrendszer összedől, akkor a populistákat egyszerűen el fogja söpörni a népharag.

Orbán Viktor azt állítja, hogy Magyarország pénzügyileg stabil, nem szorul rá mások segítségére.

Az kétségtelen, hogy a Fidesz-kormány az elmúlt tíz évben egy dolgot vett komolyan, hogy Magyarország pénzügyi önállóságát növeljék, csökkentsék a külföldi hitelezőktől való függőséget. Arra figyeltek, hogy a maastrichti normák közelében maradjanak, egyébként pedig teljes gőzzel folyik a közpénzek magánosítása. Ezt teszik a forint gyengítésével is.

Nem azért gyengítik a forintot, hogy a gazdaságot ösztönözzék, hanem mert így lehet kivenni a Magyar Nemzeti Bank devizatartalékait árfolyamnyereség címén.

Ez folyamatosan zajlik. Magyarország tehát a pénzügyi függőség szempontjából nincs veszélyben, de versenyképességi és egyéb gazdasági szempontból messze elmarad még a V4-ektől is. Pénzügyi összeomlási veszély nincs, de ennek ez volt az ára: az állami közszolgáltatások, ld. oktatás, egészségügy tönkretétele, óriási pénzösszegek kivonása, annak újraosztása stadionok, kisvasutak és a gyorsan növekvő magánvagyonok javára. Borzasztó tehát a helyzet, de abban az értelemben nem reménytelen, hogy az európai gazdaságnak még mindig hallatlan ereje van, és ezt néhány populista demagóg nem tudja szétverni. Nehéz lesz a csatát megvívni, de én azok közé tartozom, akik bíznak az EU – sokszor bizonyított – megújulási képességében. 

1...345...274. oldal a 27-ból

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK

Független Hírügynökség Kft.
Kapcsolat: info@fuhu.hu

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA

© Független Hírügynökség