Kenderessy Milán
Padláson akart végezni az élettársával
Egy 65 éves férfi milliókat kért kölcsön az élettársától, végül úgy döntött, megöli. A Fővárosi Főügyészség a férfival szemben nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérlete miatt...
Vádat emeltek a gyereket gázoló buszsofőr ellen
Bár az iskolás váratlanul szaladt át a busz előtt, a sofőr túl gyorsan hajtott és nem tudott megállni.
A baleset idén április 13-án történt Hajdúsámsonban,...
Bombariadó miatt szakadt félbe a drogbanda pere
Az érdi bűnbanda tagjait azért állították bíróság elé, mert az ügyészség szerint kilószámra árulták a drogot, és hamis 500 eurósokat hoztak forgalomba.
2015 januárjában a...
Galériáról zuhant le egy csecsemő
A védőnő többször is figyelmeztette az anyát, hogy az ágyában altassa a kicsit, nehogy leessen.
A 20 éves nő egy VIII. kerületi önkormányzati lakásban élt...
Halálos baleset az M43-ason
A tunéziai sofőr megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, de az árokba hajtott. Egy ember meghalt, kettőnek válságos az állapota.
A Csongrád megyei rendőrök kedd hajnalban...
Egymásra mutogat az Opera és a szakszervezetek
Augusztus elején érkezett a hír, hogy a dolgozók kollektív szerződésének felmondása miatt sztrájkot hirdettek a Magyar Állami Operaház szakszervezetei. Sztrájk valójában még nem volt,...
Rendőrt vertek Kutason – a támadókat gyorsított eljárásban állították bíróság elé
A bűncselekmény szeptember másodikán történt egy kutasi rendezvényen. A rendőrök záráskor akartak igazoltatni egy férfit, de a testvére szidni kezdte az egyenruhásokat. Az ittas...
Elhagyta a nője, ezért összeszurkálta
A fiatal pár élettársi kapcsolatban élt a fővárosban, együtt tervezgették a jövőt. Külföldre költöztek, de a kapcsolatuk megromlott, szakítás lett a vége.
A nő tavaly karácsonykor...
A magyar sajtó elégtelenre vizsgázott – de elbukott az állami mítoszteremtés...
A tegnapi nap szenzációja egy HVG interjú volt, amelyben egy mikrobiológus (Boldogkői Zsolt) beszélget egy történeti genetikussal (Török Tibor) a magyarság történeti genetikai eredetéről....
A sok fiatal munkanélküli gyengítheti a demokráciát Európában
Ezt hangsúlyozta az Európai Központi Bank elnöke, amikor diákokkal találkozott Dublinban. Mario Draghi kiemelte, hogy majdnem minden ötödik fiatalember munkanélküli az Európai Unióban, és...