Bódis Gábor, Author at Független Hírügynökség Page 6 of 19

Ketten az egész unió ellen

-

2018-05-15

Így kommentálta a Die Weltben Boris Kálnoky Orbán Viktor varsói látogatását, amely egybeesett azzal, hogy Brüsszel a lengyel jogállamiságról vitázik. Budapesten viszont hirtelen felértékelődött Navracsics Tibor.

Kálnoky szerint a magyar és a lengyel kormány egy követ fúj a menekültpolitika ügyében. De a magyar politikus részéről arról is szó van, hogy ő a visegrádi keretekben szeretné elmélyíteni az együttműködést, nem az EU-n belül. A V4-eket „életbiztosításnak” tekinti a nyugatiak esetleges kísérletével szemben, nehogy azok bármire is rákényszerítsék az egykori keleti tömb tagjait, kezdve a kvótáktól egészen a bírói függetlenség „hamis értelmezéséig”.

Így logikus, hogy Orbán elment Varsóba – vonja le a következtetést a Die Welt kommentátora. Mindkét állam úgy gondolja, hogy a Bizottság visszaélhet a következő költségvetéssel, amellyel meg akarja rendszabályozni az olyan kormányokat, mint a lengyel és a magyar. Arra hivatkoznak, hogy az unió nem határozta meg pontosan, mi is jelenti a jogállam megsértését. Azonos véleményen vannak a migráció kérdésében is, mármint, hogy itt a nemzeti szuverenitás forog kockán.

Lengyelország újfent jó egy hónapnyi időt kapott Brüsszeltől, hogy módosítsa a vitatott igazságszolgáltatási reformot. A frontok meglehetősen jól láthatóak – egyik oldalon a fenyegető, de erőtlen unió, a másik oldalon a kicsi, de öntudatos V4-ek, ám a kulisszák mögött a viszonyok sokkal bonyolultabbak. A lényeget tekintve sem Morawiecki, sem Orbán nem kíván engedni. Legalábbis így látszik kifelé.

A jelek szerint azonban a magyar politikus kész differenciáltabban tárgyalni az EU-partnerekkel, ha nincsenek jelen a kamerák. Erre utal, hogy Budapesten hirtelen felértékelődött Navracsics Tibor, aki arról nyilatkozott, hogy nincs semmi gond a magyar jogállammal. Beszélt arról is, hogy a keleti tagok mintaszerűen végrehajtják az Európai Bíróság ítéleteit, míg a régi tagállamokról ez nem mondható el egyértelműen.

A nemzetközi helyzet Brüsszelben fokozódik

Bódis Gábor

-

2018-05-11

1

A nemzetközi helyzet Brüsszelben fokozódik

Orbán Viktor úgy léphetett a parlamenti szószékhez, hogy belülről immár semmi sem fenyegeti. Így hát még nagylelkűen lovagiasságot is ígérhetett az éppen oszlóban levő politikai ellenfeleinek. Persze ezt senki sem veszi komolyan. Emiatt sokkal inkább figyelemre érdemes, hogy mit mondott a külpolitikáról.

Annál is inkább, mert a magyar kormány minden jel szerint felhagyott az eddigi stratégiájával, hogy az uniós vitákban zárt ajtók mögött többnyire bólogat, utána meg a csak magyar újságírók által látogatott sajtóértekezleteken jól nekimegy Brüsszelnek és még jobban megvédi a magyarokat. Az utóbbi néhány héten azonban Orbán Viktor uniós magyar hangja, Szijjártó Péter és még egy-két nagykövet, egyébként földi halandók számára teljesen érthetetlenül és értelmetlenül, megvétózott tök ésszerű uniós terveket (például az afrikai országokkal kötött „pénzt a migráció lelassításáért” típusú projekt).

Liberális demokrácia helyett kereszténydemokrácia

„A régi világrend szellemi hívei, anyagi haszonélvezői, valamint a kényelmesek, a léhák és a restek ilyenkor egy táborba sorakozva támadják az újítókat” – mondta csütörtökön Orbán Viktor és hozzátette: „minél sikeresebbek vagyunk mi, annál dühödtebbek a kritikusaink”.

„Fölfogásom szerint az eddigi sikerekhez hozzájárult, hogy nyíltan kimondtuk: a liberális demokrácia korszaka véget ért, alkalmatlan lett arra, hogy megvédje az ember méltóságát, hogy megadja a szabadságot, nem tudja garantálni többé a fizikai biztonságot, és már nem tudja fenntartani a keresztény kultúrát sem” – fejtette ki a miniszterelnök megjegyezve: vannak Európában, akik még „bütykölnek rajta”, mert azt hiszik, megjavíthatják. Nem értik, hogy nem a szerkezet romlott el, hanem a világ változott meg – értékelt.

A kormányfő úgy fogalmazott, a magyarok válasza a megváltozott világra az, hogy „a zátonyra futott liberális demokrácia helyett inkább felépítettük a 21. századi kereszténydemokráciát, amely garantálja az ember méltóságát, szabadságát és biztonságát, megvédi a férfi és a nő egyenjogúságát, a hagyományos családmodellt, féken tartja az antiszemitizmust, megvédi a keresztény kultúránkat, és esélyt ad nemzetünk fennmaradására és gyarapodására. Mi kereszténydemokraták vagyunk és kereszténydemokráciát akarunk.”

Ez lett az illiberális államból és egyesek ezt annak tudják be, hogy Orbán konszolidálni akar és politikailag korrekt mázzal keni el a lényeget.

Egy ködös szösszenet Közép-Európáról

A kormányfő ígéretet tett arra, hogy gazdaságilag is megépítik a lélekben és kultúrában történelmi sorsközösséget alkotó Közép-Európát, s azok fővárosait és nagyvárosait közúton, vasúton és levegőben is összekapcsolják. „Lengyelország meghatározó szerepét pártfogoljuk, és velük összefogva megvetjük egy nagy közép-európai gazdasági térség alapjait” – közölte.

Nem tudni, hogy ez a gazdasági térség azoknak az országoknak a vigaszcsoportja lesz-e, amelyek a Macron-terv szerint kiszorulnak a mainstreamből és kulloghatnak a peremvidékeken.

Mindenesetre a miniszterelnök egyik kedvenc téveszméje a visegrádiakról, mint az EU legdinamikusabban fejlődő régiójáról szól és egy ilyen ünnepi beszédből sem maradhatott ki. De már nem volt benne ihlet és hév.

Mint ahogy abban sem, hogy szeretné meggyőzni a szomszéd országokat: összefogva Európa legbiztonságosabb, leggyorsabban fejlődő, egységes gazdasági, kereskedelmi és közlekedési területévé tudnánk építeni a Kárpát-medencét.

Nyugat igen, de földrajz is van a világon

Orbán Viktor kifejtette azt is, hogy Magyarország elkötelezett tagja marad a nyugati szövetségi rendszernek, de ez nem változtatja meg a magyar államiság földrajzi meghatározottságát: nyugatra a germán vaskancellárok földje, keletre a szláv katonanépek világa, délre pedig muszlim embertömegek találhatók. Ezért a magyar politika nem szimpatizálhat a demokráciaexport-elméletekkel, nem társulhat a más népeket kioktatókhoz és azokhoz sem, akik a német, az orosz, a török népet és annak vezetőit sértegetik – figyelmeztetett a magyar miniszterelnök.

Itt nem kis ellentmondás ütötte fel a fejét, hiszen a „rabok leszünk vagy szabadok” gondolatát is idefűzte Orbán. Akkor most szeretjük az egykori megszállóinkat vagy nem?

„Hagymázas rémálom”

Végül az EU-ról beszélt, kiemelve: erős Európát, békét, kölcsönösen előnyös megállapodásokat szeretnének. „Szükségünk van az unióra, és az uniónak is szüksége van ránk” – tette hozzá a miniszterelnök, közölve: minden erejükkel azt fogják képviselni, hogy az uniónak a szabad nemzetek szövetségeként kell működnie, fel kell adnia az európai egyesült államokra vonatkozó „hagymázas rémálmait”, s vissza kell térnie a realitások talajára.

Szavai szerint Brüsszelben ma fizetett aktivisták, bürokraták, politikusok ezrei dolgoznak azért, hogy a migrációt alapvető emberi joggá minősítsék, „ezért akarják elvenni tőlünk a jogot, hogy magunk dönthessünk, kit fogadunk be és kit nem”. Úgy látja, a migráció végül a nemzetek felbomlásához vezet, s csak egyetlen nyílt társadalom marad egyetlen egységes európai kormánnyal. „Ez a sors vár azokra, akik nem védekeznek a migráció ellen” – közölte, megerősítve ugyanakkor, hogy kormánya mindennek elszánt ellenzője.

A multikulturalizmus volt az első lépcsőfok, a politikai korrektség a második, a harmadik pedig a kötelező betelepítési kvóta lenne – fejtette ki, úgy folytatva: annak érdekében, hogy „az az Európa, amelyet szeretünk, és amelyért készen állunk komoly áldozatokra is, ne lépjen fel az önfelszámolás következő lépcsőfokára, ki kell és ki is fogunk állni az európai politika pástjára”. „Ellenezni fogjuk a kötelező kvótát, kiállunk a keresztény kultúráért és harcolni fogunk a határok megvédéséért” – közölte.

A külpolitikai mondanivalójának e legutóbbi volt a leglényegesebb része. Ebből lehet következtetni arra, hogy Orbán az unióban nem a konszolidáció hanem a konfrontáció aktivistája lesz. A hadijelentések ezentúl nem Budapestről, hanem Brüsszelből érkeznek.

Orbán Viktor még 12 évre tervez

Bódis Gábor

-

2018-05-10

0

Az újonnan megválasztott magyar kormányfő, miután immár negyedszer tette le a miniszterelnöki esküt az Országgyűlésben tartott első beszédében ismét eltemette a liberális demokráciát, valamint ismét elvetette az Európai Egyesült Államok gondolatát.

Orbán békés hangnemben indított: „a kormány a kétharmados alkotmányos többség alapján áll, de mindig a három harmadot szolgálja majd.

Továbbá: „a haza nem lehet ellenzékben, mert az magasan a pártok felett áll”, „szolgálata nem függhet attól, hogy éppen ellenzékiek vagy kormánypártiak vagyunk”.

„Derűlátón, bizakodóan és tettre készen állok most Önök előtt.”

Hosszú távra tervez

Orbán szerint a magyarok már nemcsak abban hisznek, hogyha jól végzik a dolgukat, a holnap nem lesz rosszabb a mánál, hanem abban is, hogy a holnap jobb lehet.

„Azt akarják, hogy az előttünk álló jövő lehetőségeihez méltó kormányunk legyen. Ez bátorít és feljogosít, hogy terveinket ne négy-, hanem tízéves kitekintéssel készítsük el. Sőt, inkább 12 éves időtávban kell most gondolkodnunk.”

Ennek, mondjuk, gyakorlati oka is van, hiszen az Európai Unió következő költségvetése, illetve végrehajtása valójában 2030-ig tart majd.

A vízió

„Tudom, hogy sokan majd hihetetlennek tartják, én azonban elérhetőnek, hogy 2030-ra Magyarország Európa első öt olyan országa közé tartozzon, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni” – mondta Orbán Viktor a parlamentben.

A liberális demokrácia temetése

A miniszterelnök beiktatási beszédében azt mondta: az eddigi sikerekhez hozzájárult, hogy „nyíltan kimondtuk: a liberális demokrácia korszaka véget ért”.

A kormányfő úgy fogalmazott, a magyarok válasza a megváltozott világra az, hogy „a zátonyra futott liberális demokrácia bütykölése helyett inkább felépítettük a 21. századi kereszténydemokráciát, amely garantálja az ember méltóságát, szabadságát és biztonságát, megvédi a férfi és a nő egyenjogúságát, a hagyományos családmodellt, féken tartja az antiszemitizmust, megvédi a keresztény kultúránkat, és esélyt ad nemzetünk fennmaradására és gyarapodására”.

A megjelölt célok

Megállítjuk a demográfiai csökkenést, és vissza is fordítjuk.

Gyorsforgalmi utak és autópályák lesznek, amelyekre mindenhova el lehet jutni 30 perc alatt.

Tiszta energiát ad majd Paks és a napelem.

A világ tíz legjobb országa akarunk lenni, amely hozzáadott értéket követelő külföldi beruházásokat vonz

A magyar vállalkozásokat is fejlesztjük közben.

Új magyar honvédséget építünk egy fegyverkezési időszakban.

Kiépítjük Lengyelországgal a stratégiai kapcsolatot, és gazdasági régiót építünk közösen.

A magyarok számára Budapest az örök város, amelyet ki fogunk építeni.

A kultúra hatalmas mágnes, amely összetartja a magyarságot.

A szabad magyarok, a szuverén állam kormánya

„Kormányom a szabad magyarok és a szuverén magyar állam kormánya lesz” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök.

A kormányfő úgy fogalmazott, „egy olyan ország önbizalmával és méltóságával kell élnünk, amely tudja, hogy a magyarok többet adtak a világnak, mint amit kaptak tőle”.

Mint mondta, szeretné meggyőzni a szomszéd országokat, hogy összefogva, Európa legbiztonságosabb, leggyorsabban fejlődő, egységes gazdasági, kereskedelmi és közlekedési területévé építsék a Kárpát-medencét. Az elmúlt években számos bizonyságát adtuk, hogy a magyaroktól nem kell félni, aki együttműködik velünk, az jól jár – jelentette ki Orbán Viktor.

A tüntetés legszürkébb árnyalata

Bódis Gábor

-

2018-05-09

0

Nem volt nehéz megjósolni, hogy a Mi vagyunk a többség tüntetéssorozat ki fog fulladni. Talán kicsit tovább is tarthatott volna, de világos célok nélkül, unalomig használt és semmire sem ösztökélő helyszínek, gyengécske beszédek, na meg a zivatar miatt ennyire futotta.

A korábbi két demonstráción (Kossuth tér, Erzsébet híd pesti hídfője) több tízezren voltak, az országgyűlés alakuló ülésére szervezett tüntetésen már csak néhány ezren.

A beszédek továbbra sem voltak felemelők, akcióra buzdítók, habár tartalmilag már javultak a korábbiakhoz képest. Egy megfejthetetlen megoldással viszont rendre felsülnek a szervezők: a videóüzenetekkel. Korábban ellenzékinek számító színészek, polgármesterek üzentek a messzi távolból, most egy rendszeresen és tisztességgel kiálló író.

De miért videóüzenetben? Nem tudott eljönni?

Ha az üzenő nem tud eljönni, akkor a tüntetőknek, akik el tudtak jönni, mit üzen? A szervezők nem tudnak találni olyanokat, akik a helyszínen öntenek lelket a tömegbe?

Ami zivatar előtti tartalmasabb részt illeti: két roma polgár is felszólalhatott, Hidvégi Balogh Attila újságíró, a RomNet főszerkesztője és Lakatos Béla, Ács polgármestere.

Hídvégi beszédéből:

„Én vagyok a kilátástalanok, a reményvesztettetek, a meg nem hallott emberek lelkiismerete, szónoka. A mélységből kiáltok! Onnan, ahová nem jut el az igazság. A cigánytelepek viskóiban vegetáló ezrek, a falvak mélyén nélkülözni kényszerülő százezrek hangján kérdezem:

Miért gondolják az állam vezetői azt, hogy 600 év alatt nem tudtunk integrálódni?

Miért merül fel kétség, hogy erőforrásként, vagy tehertételként tekintsenek ránk?

Miért fordul meg államférfi fejében, hogy szétosszon minket Európában?

Miért vonja kétségbe bárki is, hogy közös történelmünk során a cigányok is életüket és vérüket adták ezért a hazáért?

Miért kényszerülnek arra otthonaikból elűzött emberek ezrei, hogy új hazát, boldogulást keressenek?

És miért a cigányságot okolják oly sokan a Fidesz kétharmados győzelméért?”

Lakatos Béla, Ács polgármestere (korábbi fideszes politikus, aki a Momentum színeiben indult a választáson) arról beszélt, hogy vidéken polgármesternek lenni ellenzékben nehéz dolog, nagyon meg kell alázkodni, hogy a településen lehessen fejleszteni.

Olyan emberekkel szemben vesztett a saját településén, akik be sem tették a lábukat Ácsra. Olyan elkeseredett volt, hogy be akarta fejezni.

“NEM HISZEM EL, HOGY AZ ERZSÉBET UTALVÁNY MEG A MIGRÁNSOZÁS TÖBBET ÉR, MINT A HELYBEN VÉGZETT MUNKA.”

Ezzel szemben az egyik szervező, Gulyás Balázs ezt nyilatkozta a HírTV-nek: „Abszolút elégedettek vagyunk, mert ezek a tüntetések nem csak a számokról szólnak, hanem arról is, amit az első tüntetésünk a választás utáni szombaton megmutatott, hogy nagyon sokszínű az a tömeg amelyik kritikus az Orbán-rendszerrel – ugye az árpádsávos zászlótól az uniós zászlóig a mostani tüntetésen is sok mindent láthattunk – és szólnak arról, hogy ez a tömeg nem csak tüntetni akar, hanem szerveződni is akarnak és ezt is üzentük.”

Hát ez fölöttébb kínos. Gulyás beállhatna a magyar ellenzéki pártok közé, amelyek azt akarják elhitetni a híveikkel, hogy április 8-án nem szenvedtek súlyos, megsemmisítő vereséget. És még kordont sem tudnak bontani.

Diktátort buktatni csak szépen…

Bódis Gábor

-

2018-05-07

0

A tüntetésre és kordonbontásra készülő vegyes társaságok szíves figyelmébe ajánljuk Szrgya Popovics Útmutató a forradalomhoz című művét. Egy belgrádi banda flegma basszusgitárosaként kezdő, aztán az Otpor! (vagyis Ellenállás!) egyik vezetőjévé vált egyetemi rektor (a legrégibb skóciai egyetem, a St.Andrews University vezetője) kézikönyvet írt kezdő forradalmároknak. Annak a tapasztalatnak az alapján, hogy miként sikerült Slobodan Miloševićet megbuktatni.

„Füstös kis belgrádi lakásainkban összegyűltünk, és úgy döntöttünk, hogy mozgalmat indítunk. Az Otpor! nevet választottuk, ami azt jelenti, hogy ellenállás. Meglett a logónk is, egy kifejező fekete ököI, a társadalmi változásokra törekvők visszatérő motívuma, ezt használták a nácik által megszállt Jugoszlávia partizánjai a 2. világháború idején.”

„Aktivistaként két választásod van. Csinálhatod, amit Harvey Milk kezdetben csinált, azaz megpróbálod összegyűjteni azokat az embereket, akik már többé-kevésbé hisznek a mondanivalódban. Ez nagyszerű módszer, ha az ember bármiben a tizedik helyen akar végezni. Mindig számíthatsz egy kicsiny és lelkes rajongói bázisra – köztük a barátaidra, a szomszédaidra és a nagymamádra -, ők támogatni fognak, bármit is teszel. A módszernek hála mindig érezheted, hogy igazad van, igazságos, tiszta és jó vagy. A hátránya annyi, hogy soha nem győzöl. A másik választás sokkal jobb, és talán meglep, de nem is sokkal nehezebb. Elég hozzá, ha meghallgatod és kitalálod, mi foglalkoztatja a többieket, és csatáidat ebben az összefüggésben vívod meg.”

„Azok, akik tudják, hogy hogyan kell stratégiájukat kicsi és megvalósítható feladatokra lebontani, valószínűbb, hogy sikeresek lesznek, mint azok, akik üres szólamokat kiabálnak, és dobköröket alkotnak. De ha tudod, hogy milyen kis csatákat nyerhetsz meg, és hogyan kell sok embert magad mellé állítani, még csak felig arattál győzelmet. A munka másik fele, hogy újonnan felfedezett követőidnek valami olyat tudj ajánlani, amiben hihetnek. Ehhez pedig saját jövőképre van szükséged.”

„Természetesen a hatalom tartópillérei mindenhol mások. Kis afrikai falvakban talán a törzs vénei a legfontosabb pillérek, de Szerbia kisvárosaiban az Otpor! kampány során azt tapasztaltuk, hogy életbevágóan fontos a mi oldalunkra állítani az

orvosokat, a papokat és a tanárokat. Ők a véleményvezérek. Vállalatok esetében ezt a szerepet a részvényesek játsszák, akik a pénzüket befektetik. Akár falusiakat akarsz a magad oldalára állítani egy vérszomjas diktátor ellen, akár a McDonald’s-ot próbálod arra kényszeríteni, hogy egydolláros menü- jébe egészséges ajánlatokat is betegyen, mindenképpen tudnod kell, hogy melyik pillért kell célba venned.”

„A politikai humor olyan régi mint maga a politika, a szatírát és a tréfát évszázadok óta használják arra, hogy megmondják az igazat a hatalomnak. A modern kor heccistái azonban új szintre emelték a humort. A nevetés és a tréfa már nem mellékes eszköz egy mozgalom stratégiájában, hanem sokszor maga a stratégia. Napjaink erőszakmentes aktivistái a tiltakozások taktikáját már nem a haragra, a neheztelésre és a dühre alapozzák. Általánosan jellemző, hogy az aktivizmus hatékonyabb formája felé fordulnak, amely a humorban és vidámságban gyökerezik. Mindez meglepő módon annál jobban működik, minél keményebben csapnak Ie rá a diktátorok.”

„Felismertük, hogy mihelyt védekező állásba vonulunk vereségünk már csak idő kérdése. Ezért aztán tréfás akciónk után koncertet szerveztünk, a koncert után felvonulást, a felvonulás után választásokat, a választási csalás után polgári engedetlenséget és sztrájkokat. Az aktivizmust akciófilmként fogtuk fel, rájöttünk, hogy ha az események nem mozdulnak tovább valami nagyobb és hangosabb és nagyszerűbb felé, a közönség elunja magát. Gondolkozz hasonlóan, és a tervezés szinte magától megvalósul, minden a helyére kerül majd.”

A világ legbefolyásosabb embere

Bódis Gábor

-

2018-05-07

0

Brooks szerint az orosz elnököt soha nem szabad lebecsülni. Jelen pillanatban a tekintélyuralmi rendszereknek áll a zászló. Amiatt is, mert van egy vezéralakjuk. Ha valaki megkérdezné, hogy ki a szabad világ vezetője, néma csend lenne a válasz.

A magába roskadt Kaczyński: „Nincs mára több találkozó, Basia. Egyedül akarok lenni, mint Lengyelország Európában.”

A titkárnője Basia Skrzypek: „Nem. Nem vagyunk egyedül. Hát Magyarország?”

Błaszczak, nemzetvédelmi miniszter: „Túlságosan felnéznek az oroszokra.”

Ez a befejező jelenete a 2017 eleje óta futó lengyel szatirikus sorozat (Ucho Prezesa, Az elnök füle) hatodik részének.

A jelenet előzménye, hogy a már mindenkivel összeveszett lengyel vezetés, Jaroslav Kaczyńskival az élén tanácskozást tart, amikor váratlanul betoppan a magyar miniszterelnök, akit egy tört magyarsággal beszélő színész alakít. A két jóbarát ezúttal is mindenben egyetért, tetőfokán a szerelem, amikor megcsörren OV telefonja. Ki más hívhatná, mint Vlagyimir (Putyin). A mézes mázos és benyali hangnem következtében egy világ omlik össze Kaczyńskiban és társaiban.

Vlagyimirnak van néhány trójai falova és a magyar miniszterelnök csak az egyik közülük.

Egy másik például a szerb államfő, aki a Nyugat és Moszkva közötti hintapolitikájával lophatta be magát Putyin szívébe. De vannak régebbi kliensei, még egy volt német kancellár is (Schröder).

A negyedik hatéves elnöki ciklusát kezdő, szinte örökösnek számító orosz vezető nemzetközi teljesítménye sem lebecsülendő.

2008 augusztusában, a pekingi olimpiai játékok ideje alatt Oroszország bevonult Grúziába.

2010 júniusában az FBI 10 „illegális” személyt tartóztatott le, akiket Moszkvából utasítottak, hogy „kapcsolatokat építsenek amerikai befolyásos körökkel”.

2012 októberében szintén az FBI 11 ember ellen emelt vádat, mert high-tech titkokkal láttak el orosz katonai és hírszerző ügynökségeket.

2014 márciusában Oroszország annektálta a Krím-félszigetet. Az ezt elítélő BT-határozatot Moszkva megvétózta.

Szintén ebben a hónapban Ukrajna felett lelőtték a malájziai légitársaság utasszállító gépét, 289 ember halálát okozva. A vizsgálat megállapította, hogy a gyilkos föld-levegő rakétát az ukrajnai oroszpárti szakadárok által ellenőrzött területről lőtték ki. A Biztonsági Tanácsban ismét orosz vétó volt.

2015 szeptemberében Putyin katonailag is – a saját népét vegyifegyverekkel is irtó – szíriai diktátor segítségére sietett.

2016 novemberében – az amerikai hírszerzés szerint – azzal, hogy ellenfele Hillary Clinton tekintélyét aláásta, Moszkva beavatkozott az elnökválasztásokba Donald Trumpot támogatva.

David Brooks, a New York Times publicistája szerint Vlagyimir Putyin a földkerekség legbefolyásosabb embere. „Azt mondják, hogy Putyin jól szkanderezik. De mindenki azt várja, hogy végül veszít, mert az orosz gazdaság gyenge. Az ő keze azonban nem az, mert a háttere nem gazdasági, hanem kulturális, ideológiai.”

Brooks úgy véli, hogy Putyinnak van néhány ütőkártyája a liberális demokráciákkal szemben. Ez utóbbiak a rendszerben és az intézményekben hisznek, az orosz elnök pedig a központosításban, a vezér eszméjében, aki vasakaratával irányítja a tömegeket.

Ezenkívül a liberális demokrácia alapja az egyéni kapacitásba vetett hit. A demokraták azt hiszik, hogy az emberek tudják irányítani az életüket.

A putyinizmus meg a trumpizmus a cinizmuson alapszik.

Végül a liberális demokrácia a másság tiszteletben tartását helyezi előtérbe. A putyinizmus pedig azt vallja, hogy a tőlünk különböző emberek káoszt teremtenek és veszélyeztetik az életvitelünket. Putyin ezért gyakran határolódik el melegektől, a muzulmánoktól és az ateistáktól.

Brooks szerint az orosz elnököt soha nem szabad lebecsülni. Jelen pillanatban a tekintélyuralmi rendszereknek áll a zászló. Amiatt is, mert van egy vezéralakjuk. Ha valaki megkérdezné, hogy ki a szabad világ vezetője, néma csend lenne a válasz.

Brüsszel a TOP-pénzek kapcsán is vizsgálódik

Bódis Gábor

-

2018-05-06

0

Brüsszel a TOP-pénzek kapcsán is vizsgálódik

„Továbbra is magas a korrupciós kockázat Magyarországon, ezért az anti-korrupciós kereteket meg kell erősíteni” – többek között ez áll abban a levélben, amelyet Corina Creţu regionális fejlesztésért felelős uniós biztos küldött a néhány héttel ezelőtti Ujhelyi István, szocialista EP képviselő által hivatalosan feltett kérdésre.

Ujhelyi azért fordult a szakpolitikáért felelős biztoshoz és Jean-Claude Juncker bizottsági elnökhöz, mert szerinte a kormányzat legfelsőbb szintjéig érő korrupciós ügyek felvetették a további uniós kifizetések felfüggesztésének lehetőségét a visszaélések teljes feltárásáig.

Az elmúlt hónapokban nem pusztán az Orbán Viktor miniszterelnök közvetlen környezetét is érintő – az OLAF szerint bűnszervezetben elkövetett csalás gyanúja – okozott botrányt, de

súlyos visszaéléseket tárt fel a sajtó a több mint ezermilliárd forintnyi forrást szétosztó Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) kapcsán is.

Tudható, hogy ezen források jelentős részét politikai és nem szakmai vagy rászorultsági alapon osztották ki. Többek között Heves, Békés, Bács-Kiskun, Nógrád, Baranya, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Somogy és Tolna megyében is konkrét esetek alapozzák meg a gyanút: a helyi Fidesz-vezetők az uniós előírásokkal és a hatályos törvényekkel szemben saját potentátjaiknak osztották szét az európai közpénzeket. Árulkodó bizonyítékot maga az uniós pénzekért felelős – azóta visszavonult – miniszter, Lázár János is szolgáltatott, amikor nyilvánosan elismerte: azért nyertek teljesen egyforma pályázatokkal bizonyos fideszes települések, mert „politikai megegyezés” alapján osztották szét a pénzeket a megyei önkormányzatok, a formális pályázatok pedig csak a „megegyezések dokumentálásai”.

Corina Creţu uniós biztos Ujhelyinek megküldött levelében közli: a regionális fejlesztési pénzek kapcsán a Bizottság ellenőrző vizsgálatot folytatott Magyarországon, amelynek jelentését tavaly évvégén el is küldték a kormánynak. Creţu hozzátette, hogy az ügyeket jelenleg is vizsgálják, a legnagyobb „igyekezet és figyelem” mellett. Az uniós biztos arra is rámutatott:

a 2020 utáni pénzügyi keret kapcsán épp azért van szükség bizonyos szigorításokra,

hogy megerősítsék az átláthatóságot és garantálható legyen az európai adófizetők pénzének megfelelő felhasználása.

Ezúton szólítom fel a kormányt, hogy hozza teljes terjedelmében nyilvánosságra a Bizottság által megküldött vizsgálati dokumentumot és garantálja a TOP-pénzek körüli visszaélések teljes és objektív feltárását!

A geciség nem halványuló bája

Bódis Gábor

-

2018-05-05

1

A szokásos jelenetek a szerb-magyar határon, a kerítésen innen: az egyenruhával felfegyverzett fontoskodó, kioktató emberkék ott alázzák meg az utasokat, ahol érik.

Az előzmények: majálisra igyekezve Szabadkára azonnal fájó sebek tépődnek fel. Négyen állunk a kocsisorban, a rendőrkisasszony azonban alapos. Elveszi a személyiket, felolvassa róluk a neveket, szemével megkeresi azok hordozóit, kinyittatja a csomagtartót – a migráncsok nem nyugszanak, habár zavaró körülmény, hogy miért akarnának Szerbiába menekülni. De csak azokat zavarja, akik Magyarországon még olyan felesleges dologgal szeretnének foglalkozni, mint a logikai következtetés. Így a négykocsis sor is időigényessé válik. Annál is inkább, mert a személyikkel a kuckóba távozik a magyar állam képviselője. Kocsinként. Ott valószínűleg a számítógépen ellenőrzi az adatokat. Majd visszajön és szabad az út.

Jönnek a szerbek. A vámos vagy húsz méterről unottan néz rá a kocsi rendszámára és egy laza kézmozdulattal int: mehetnek. És ez így történik legalább tíz-tizenöt éve. Még nem akadt szerb vámos, aki megtisztelt volna aggódóan atyáskodó figyelmével.

Visszafelé szerbeknél ugyanaz a helyzet. Itt már a vámos a környéket is kerüli. De jönnek a magyarok. Az átkos óta csak egy dolog változott: a fináncnak vagy rendőrnek már nincs az a fedeles, nyakba akasztós ládikája.

Rendőrkisasszony jön, személyi elő, névsorolvasás, csomagtartó nyitás. Migráncsveszély nuku. Bódéba el. Következik a mosolygós, ám szigorú és főleg kíváncsi vámos. A szokásos, számomra megfejthetetlen második kérdés, a van-e valami bejelentenivalójuk után: Hol voltak? Egy nyugdíjas szabadkai vámos haverom azt mondta, hogy a vámosok magyarországi iskolájában valószínűleg elfelejtették törölni ezt a részt. Vagy csak a szokás hatalma. Vagy mélyebb, közönséges halandók számára felfoghatatlan pszichológiai értelme van. A sunnyogó tettes ilyenkor válik falfehérré és a kérdés súlya alatt hirtelen megtörve, de egyben felszabadultan is a kerékbe rejtett kokóra, a kipufogóba kapaszkodó szír terroristára vagy a zárjegy nélküli házi barackpálinkás üvegre mutat. Mindenre kész, csak ne jöjjön a következő kérdés. De jön: Milyen célból jártak Szabadkán?

Egy tapasztalt határjárót is megdöbbentett volna a szívélyes társalgás ilyen fordulata. Ilyenkor a gyanútlan utas vagy felháborodik vagy a váratlan gyomorgörcstől vezérelve, kedvességet mímelve elvicceli a dolgot. Az első megoldást már többször választottam. Legutóbb évekkel ezelőtt.

Hozzám lépett a finánc. Öntudatos komolysággal, az egyenruhájából sugárzott a hatalom szerény tudata.

’Hol jártak?’

‘Požarevacban’ – mondom én tisztelettudóan.

Pillanatnyi zavar, de még nem megütközés az egyenruha gallérja felett.

’Rokonok vannak ott?’

’Nem.’ Hatásszünetet tartok.

’Virágot vittem Slobodan Milošević sírjára.’

A zavar fokozódik, de a bosszúvágy lassan felülkerekedik. Egyenruha elveszi az útlevelet. Szó nélkül távozik. Ilyen csak a szerb-román határnál történt meg velem 1989. decemberében, amikor forgatni akartunk a „forradalomról”. A román rendőr egy órát várakoztatott, a demokratikus magyar 10 percet. Visszajött és mogorván intett, hogy mehetek.

Akkor mégis jobban éreztem magam, mint a minap a munka ünnepén. Mert most a második változatot adtam elő. A szellemeskedő, a bürokratikus hatalom előtt meghajló nagyon kis polgárt.

Egy megrögzött tüntető emlékirata

Bódis Gábor

-

2018-05-02

0

Rade Radovanović belgrádi újságíró, a majdnem megtörtént szerbiai rendszerváltás utáni tüntetések örökös moderátora, a meggyilkolt Đinđić miniszterelnök legjobb barátja, a belgrádi háborúellenes mozgalom vezéralakja a Független Hírügynökséggel megosztotta a szerb tömeges tiltakozások során szerzett tapasztalatait.

A sebtében szervezett tüntetésektől az ellenzék összefogásáig

Már alig emlékszem, hogy mikor is kezdődtek az első tiltakozások Slobodan Milošević rendszere ellen. Ha emlékezetem nem csal, az első tömegesebbet a demokratikus ellenzék szervezte és 1990. június 13-án történt. A követelések akkor a következők voltak: országgyűlési és elnökválasztások kiírása, tisztességes választási feltételek, a média, elsősorban a Belgrádi TV megnyitása az ellenzék számára is. A fő szervezők a Szerb Megújhódási Mozgalom és a Demokrata Párt voltak.

A nagygyűlés a belgrádi Köztársaság téren volt, ahol Vuk Drašković (SZMM) arra szólította fel a tömeget, hogy rohamozza meg a televíziót, amelyet a Milošević-rezsim Bastille-ának nevezett. Így többezer tüntető (nem több mint tízezer) a televízió Takovska utcai bejárata előtt gyülekezett. Itt erős rendőrkordon várt bennünket. Arra a kísérletre, hogy a tüntetők áttörjék a kordont és bejussanak az épületbe a rendőrség gumibotokkal válaszolt.

Káosz keletkezett, mindenki menekült, ahogy tudott. Gumibotos ütlegelést kapott többek között Borislav Pekić ismert író (magyarra a Veszettség című regényét fordították le). Sérüléseket szenvedett a Demokrata Párt akkori elnöke, Dragoljub Mićunović is.

Ezek a tiltakozások egészen az 1996/97-es tömeges, polgári elégedetlenséget tükröző tüntetéssorozatokig nem ingatták meg a Milošević rendszert, de kifejezték az ellenzék közös akaratát.

1990 novemberében tartották az első többpárti országgyűlési és elnökválasztásokat. Az ellenzéknek megengedték, hogy szerepeljen az állami televízió választási műsoraiban. Így kerültem én is a képernyőre, Várady Tiborral, Svetlana Slapšakkal, Nebojša Popovval és Pešićtyel. Az UJDI-t, a Jugoszláv Demokratikus Kezdeményezést képviseltük. Milošević hatalmon maradt.

1991. március 9-én került sor a talán legismertebb tüntetésre. A kiváltó ok: egy csúsztatásokkal teli kommentár az állami híradóban. Az egyik szerkesztő lehazaárulózta az ellenzéki vezetőket. Külföldi zsoldosoknak nevezte őket.

Egész nap tartottak az összetűzések a rendőrség és a tüntetők között. Két halálos áldozat is volt: Branivoje Milinović gimnazistát a London nevű közismert belgrádi útkereszteződésnél revolverlövésekkel ölték meg a Smeredevoból idevezényelt rendőrök. Mirko Kosović rendőr pedig, a tüntetők elől menekülve, a Beogradjanka nevű toronyépületből zuhant ki.

Aznap délután a szerb parlament épületében letartóztatták Vuk Draškovićot és még egy tucat párttársát. Egy Naser Orić nevű rendőrtiszt végezte a letartóztatást. Később mint Srebrenica bosnyák katonai parancsnoka és hágai vádlott vált híressé/hírhedtté. Orić állítólagos kegyetlenkedése a környező szerb falvak lakossága ellen volt a srebrenicai mészárlás „indoklása”.

1991. március 9-én este a jugoszláv államelnökség szerbpárti felétől kapott felhatalmazás alapján, Milošević harckocsikat vezényelt Belgrád utcáira.

A tüntetéseket másnap az egyetemisták folytatták, követelve a letartóztatottak szabadon bocsájtását.

Milošević meghátrált. Megparancsolta Radmilo Bogdanović belügyminiszternek és Dušan Mitevićnek a televízió igazgatójának és néhány szerkesztőnek, hogy mondjanak le.

Mellékágként megjelentek a háborúellenes megmozdulások is. 1992. május 31.-én, az ostromzár alatt élő szarajevóiakkal való szolidaritás jeléül megszerveztük a Fekete szalag elnevezésű demonstrációt.

A Slavija tértől az Albániáig a polgárok fekete papírdarabot tartottak a magasba a fejük felett, ezzel egy hatalmas fekete csíkot alkotva. A tüntetést civil szervezetek mint a Polgári parlament, Polgári kezdeményezés, a Nők feketében és jómagam hoztuk össze. Kb. százezren jöttek el, a legfontosabb követelés pedig a következő volt: Megálljt a boszniai háborúnak!

1992. júliusában ismét a Milošević-rezsim ellen tüntettünk. Ezeket a megmozdulásokat a DEPOS (az egyesült demokratikus szerb ellenzéki koalíció) szervezte. Követeltük Milošević lemondását és az új választások kiírását. Új formát találtunk. Minden este a szövetségi parlament épülete előtt gyülekeztünk és végigsétáltunk a belvároson. Éjfél körül fejeződtek be a séták. Ezekkel egyidejűleg az egyetemisták is sztrájkoltak.

Mivel én voltam a kihangosított beszélgetések egyik vezetője, rávettem a vendégeimet, értelmiségieket, szakszervezeti vezetőket, hogy a háború ellen is szólaljanak fel.

Az elcsalt választások utáni tüntetéssorozat

A polgári elégedetlenség elemi erővel tört fel 1996-ban. A kiváltó ok, hogy a Milošević-rendszer addig nem tapasztalt választási csalást követett el, miután az uralkodó házaspár (Milošević és jókora politikai ambíciókkal megáldott szélsőbalos felesége, Mira Marković) megtudta, hogy elveszítették az önkormányzati választásokat a körzetek több mint 90 százalékában. Az uralkodó Szerb Szocialista Párt delegáltjai, a központ utasítására és az ellenzéki tagok mellőzésével átírták a már aláírt jegyzőkönyveket.

Azonnal tömegtüntetések kezdődtek, először Nisben, utána Belgrádban, majd egész Szerbiában, Vajdaságban.

Ez egy általános, hónapokig tartó lázadás volt a rezsim és a Házaspár ellen. Csak 1997 márciusában fejeződött be, miután az EBESZ (Gonzales-bizottság) a csalások előtti eredményeket szentesítette.

A mindennapos tüntetéseket a városokban és falvakban az Együtt (a három legnagyobb ellenzéki párt koalíciója) helyi stábjai szervezték, a belgrádi központok csak koordináltak. Ezzel egyidejűleg, ugyanazzal a követeléssel (ismerjék el a valós eredményeket) az egyetemisták is tüntettek nap nap után Belgrádban, Nisben, Újvidéken, Kragujevacban.

A tüntetések vezetői egyúttal az Együtt vezetői is voltak: Vuk Drašković, Zoran Đinđić és Vesna Pešić.

És hogyan fejeződtek be a tiltakozások? Zoran Đinđićet megválasztották Belgrád polgármesterének.

Ezek a városi, polgári megmozdulások és a választási eredmények megmutatták, hogy Milošević elveszíti a talajt a lába alól, amennyiben – nem folytat háborút.

1995 novemberében ugyanis a daytoni egyezménnyel véget ért a háború Bosznia-Hercegovinában.

Levonta a tanulságot és már 1998-ban elindul leszámolni a koszovói albánokkal, ami a közvetlen kiváltó oka, hogy a NATO bombázta Szerbiát.

A bukás

Milošević bukása elsősorban a bombázásoknak tudható be, de az évek óta felgyülemlett harag és elégedetlenség olyan átlátszó hazugságok miatt is, hogy azokat a háborúkat, amelyekben „Szerbia részt sem vett” sorra elveszítette.

A NATO beavatkozása utáni fegyverszüneti egyezmény, gyakorlatilag kapituláció azt jelentette, hogy Milošević napjai meg vannak számlálva.

Ehhez hozzájárult a nyugati anyagi segítség is, amellyel sokkal szervezettebben léptek fel az ellenzéki pártok, szakszervezetek, civil szervezetek, egyetemista mozgalmak vagy az Otpor például. Emiatt sokkal jobban ellenőrizték az elnökválasztásokat, amelyen Milošević veszített Koštunicával szemben. A többszáz ezres tüntetés 2000. október 5-én megpecsételte a sorsát.

Az már más lapra tartozik, hogy éppen a győztes Vojislav Koštunica akadályozta később meg, hogy végre végbe menjen a szerb rendszerváltás. Zoran Đinđić ezért az életével fizetett, Szerbia meg ott áll, ahonnan elindult.

A néppártosodástól a pártszakadásig?

Bódis Gábor

-

2018-04-30

0

Sajátos utat járt be a Jobbik, nemcsak a cukiság kampányként elhíresült középre való fordulás óta, hanem akár az elmúlt hónapokban is. A választásokig voltak repedések a Vona-féle irányvonal és a Toroczkai fémjelezte hagyománytisztelő, azaz ebben az esetben szélsőjobboldali radikális, neonáci hívei között. A kudarc azonban elemi erővel hozta fel az ellentéteket. Sorozatunkban az ellenzéki pártok elmúlt egy évét mutatjuk be.

Tavaly novemberben az úgynevezett CEU-törvény vitájában csúcsosodott ki először a Vona-Toroczkai ellentét. Míg a pártelnök a törvény ellen állt ki, Ásotthalom polgármestere és a párt alelnöke igen markáns ellenvéleményének adott hangot.

Vona szerint a Jobbik nem az egyetem (CEU), hanem általában a felsőoktatás mellé állt. „Nekem is megvan a véleményem Soros Györgyről, értékrendjéről, világképéről, de nem hiszem, hogy a CEU beszántása a megoldás. Amúgy is teljesen világos, hogy Soros György csupán ürügy Orbán Viktor számára, hogy elterelje a figyelmet a fontos ügyekről.

Soros György Orbán Viktor démona, győzze le maga,

ha tudja. Ami pedig a törvényjavaslatot illeti: nem fogjuk megszavazni. Aki teljesíti a törvényes feltételeket, s átlátható, joga van működni, ez ennél nem bonyolultabb. Ráadásul, ha a törvény életbe lép, azzal komoly veszélybe kerülhetnek a határon túl, elsősorban Erdélyben működő magyar egyetemek.”

Facebook posztjában egészen más véleményt posztolt a CEU ügyéről Toroczkai László:

„Soros egyetemével nem gyáván finomkodni kellene, hanem nemzetbiztonsági veszélyre hivatkozva

betiltani, bezárni, a romjait pedig sóval behinteni.”

Toroczkai szerint a CEU „az elsikkasztott rendszerváltozás óta külföldről mozgatva, de Budapestről mérgezi a levegőt, támadja a nemzet és a társadalom alapjait”.

„Nem csupán elsőként indította el például a régiónkban az elmebeteg, romboló, szélsőliberális gender-elméletet, de fészke és keltetője lett azoknak a politikusoknak, akik tönkretették a hazánkat” – írta tavaly novemberben Toroczkai, példaként említve az itt oktató Bokros Lajost, Kis Jánost és Balázs Pétert.

Ásotthalom polgármestere tehát

már régóta időzített bombaként várta a maga idejét.

A választási kudarc lett a gyújtózsinór vége.

Ez a Toroczkai-féle jobbikos ellenreform vethet véget Vona Gábornak, a Jobbik eddigi elnöke több éves igyekezetének, hogy meggyőzze a közvélemény egy részét: ő és pártja (vagy legalábbis pártvezetősége) véglegesen szakított az antiszemita, cigányellenes, Irán- és oroszpárti múlttal. Ebben nagy segítségére volt a kormányzó Fidesz, hiszen retorikájában és gyakorlatában lenyúlta az eredeti Jobbik ideológiáját, kommunikációját. Persze közben elcsábította a Jobbik szavazóit is. A mostani választások megmutatták, hogy az ilyen radikális hangnemre bőven van befogadó készség az országban. Van rá igény.

Vonáék feltételezése abból indult ki, hogy a Orbán Viktor Európa-ellenességével, Putyin-barátságával és egyre hangosabb háborús retorikájával, jobbról már nem előzhető. Ez, paradox módon, egybeesett a magyar miniszterelnök felismerésével, hogy középen és a baloldalon már nincs mit keresni, ezért a Jobbik szavazótáborát kell megcélozni. Vidéken aratott ezzel a stratégiával a legnagyobb sikert a Fidesz, hiszen az egykori szocialista, egykori kisgazda szavazókat migránsozással és egzisztenciális félelemkeltéssel már megszerezte.

Az Orbán-Vona menetet a miniszterelnök simán nyerte.

A Jobbik, amelynek legfontosabb politikai mentora, Simicska Lajos még hetekkel a választások előtt is bízott a párt győzelmében, a vesztes oldalon találta magát. Erre mehet rá a néppártosodás és a pártvezetés. Vagy jöhet a pártszakadás. A Fidesz szalámi stratégáinak őszinte örömére.

A cikksorozat többi része az alábbi linkeken olvasható:

Ellenzék: Hogy volt, hogy lesz?

https://fuhu.hu/a-neppartosodastol-a-partszakadasig/

https://fuhu.hu/a-nolimpiatol-a-3-szazalekig-ez-volt-a-momentum-bo-egy-eve/

https://fuhu.hu/a-parbeszed-utja-a-sulytalansagbol-a-megmaradasig/

https://fuhu.hu/a-dk-es-a-valasztas-meseje/

Bódis Gábor

Így kommentálta a Die Weltben Boris Kálnoky Orbán Viktor varsói látogatását, amely egybeesett azzal, hogy Brüsszel a lengyel jogállamiságról vitázik. Budapesten viszont hirtelen felértékelődött Navracsics Tibor.

Az újonnan megválasztott magyar kormányfő, miután immár negyedszer tette le a miniszterelnöki esküt az Országgyűlésben tartott első beszédében ismét eltemette a liberális demokráciát, valamint ismét elvetette az Európai Egyesült Államok gondolatát.

Nem volt nehéz megjósolni, hogy a Mi vagyunk a többség tüntetéssorozat ki fog fulladni. Talán kicsit tovább is tarthatott volna, de világos célok nélkül, unalomig használt és semmire sem ösztökélő helyszínek, gyengécske beszédek, na meg a zivatar miatt ennyire futotta.

Brooks szerint az orosz elnököt soha nem szabad lebecsülni. Jelen pillanatban a tekintélyuralmi rendszereknek áll a zászló. Amiatt is, mert van egy vezéralakjuk. Ha valaki megkérdezné, hogy ki a szabad világ vezetője, néma csend lenne a válasz.

A szokásos jelenetek a szerb-magyar határon, a kerítésen innen: az egyenruhával felfegyverzett fontoskodó, kioktató emberkék ott alázzák meg az utasokat, ahol érik.

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA