Bauer Tamás, Author at Független Hírügynökség Page 18 of 38

Szavazni? Nem szavazni?

Bauer Tamás

-

2020-12-20

Az utolsó decemberi parlamenti üléseken – szokás szerint – rengeteg törvényjavaslatról és határozati javaslatról szavaztak a képviselők. A parlament nálunk egyértelműen a kormányé, míg demokratikus rendszerekben a parlament valamennyi, ott képviselt párté, melyek közül többnyire a kormánytöbbség határozza meg, hogy milyen döntések születnek, viszont az ellenzéknek is van joga, hogy beszéljen, vizsgálódjon, és egyes, a parlamenti játékszabályokra, a politikai rendszer működési kereteire vonatkozó szabályoknál a döntéseknek is részese legyen.

Ezek a jogok nálunk fölöttébb korlátozottan és esetlegesen érvényesülnek. A kérdés az, hogy ha már az ellenzéki képviselők ennek ellenére felvették mandátumukat és részt vesznek a parlament életében (amit én elfogadok), miképpen tegyék ezt. Ebből a szempontból érdemes vizsgálni, hogy hogyan helyes az ellenzéki képviselőknek élniük szavazási lehetőségükkel.

A parlamenti tevékenység legfontosabb eleme a beszéd (ebből származik a parlament megnevezése is), és a parlamenti szavazás. A mi körülményeink között, egy önkényuralmi rendszer parlamentje esetében a mandátum átvételének és a parlamenti életben való részvételnek csak az ad értelmet, ha az ellenzékiek messzemenően élnek a parlamenti beszéd és a parlamenti szavazás lehetőségével. Ezt olyan módon helyes tenniük, hogy félreérthetetlenül kifejezésre juttatják az önkényuralmi rendszerrel mint rendszerrel való szembenállásukat. Azzal is, ahogyan a parlamentben beszélnek, aminek világosan el kell térnie a demokratikus parlamentben való beszédmódtól (például kerülni kell a tisztelt ház, elnök úr és hasonló megszólításokat, ahogyan ezt következetesen teszi ritka felszólalásaiban Gyurcsány Ferenc) vagy a fideszes képviselőknek a „békebeli” képviselőtársam megnevezéssel történő emlegetését.

Ezúttal azonban nem azzal foglalkoznék, hogy hogyan helyes az önkényuralom parlamentben beszélni, hanem azzal, hogy hogyan helyes és hogyan nem helyes szavazni.

Egy korábbi jegyzetemben, a kilencedik alaptörvény-módosítás parlamenti tárgyalását megelőzően emlékeztettem arra, hogy 2011-ben az ellenzék demokratikus pártjai bojkottálták az alaptörvény tárgyalását és szavazását. Ezt Gyurcsány kezdeményezte, annak kifejezéseként, hogy ö maga és a vele egyetértők, majd az újonnan alakult DK képviselői nem tartják legitimnek, hogy a Fidesz ellenzéki egyetértés nélkül ír és fogad el a Köztársaság konszenzussal elfogadott alkotmánya helyett alaptörvényt.

Ugyanez volt a DK álláspontja a választásokra vonatkozó törvények egy párti elfogadtatásával szemben is, és annak idején azt is bojkottálta a DK. Ugyanezt tette az alaptörvény későbbi módosításai esetén is a korábbi ciklusokban. Most viszont – és már a 2018-as választást követően a hetedik módosítás esetében is – valamennyi ellenzéki frakció részt vett az alaptörvény-módosítások tárgyalásában és szavazásában, egyetlen kivétellel: a DK a szavazástól távol maradt, ezzel érzékeltetve tiltakozását az alaptörvény módosítása ellen.

Ez utóbbit helyesnek, a jelenlegi politikai állapotokhoz való viszony adekvát kifejezésének tartom, de már ez is következetlen volt, hiszen a parlamenti vitában sem lett volna szabad részt venni.

Ez ugyanis megtéveszti a választókat: óhatatlanul azt a benyomást kelti, mintha az alaptörvény megalkotásának és időnkénti módosításának tényét elfogadnánk, csak a tartalommal lenne bajunk.

Ugyanez vonatkozik a választójogi törvényre, annak módosítására is.

Megvetésünket és az egész rendszer elutasítását azzal fejezhetjük ki, ha a Fidesz uralta parlament efféle aktusait következetesen bojkottáljuk.

Az, hogy az ellenzékiek részt vettek a vitában és a DK kivételével a szavazásban is, annak jele – és ez más módokon is sokféleképpen megnyilvánul –, hogy nem tisztázták a maguk számára, hogy miként viszonyulnak az Orbán-rendszerhez.

Fordított a helyzet egy másik fontos szavazás esetében. Utolsóként egy fontos határozati javaslatról szavazott az Országgyűlés, amelynek tárgya „a Menekültügyi és Migrációs Paktumot alkotó öt európai parlamenti és tanácsi rendelettervezet vonatkozásában az indokolt vélemény elfogadása feltételeinek fennállásáról” szóló jelentés elfogadása volt.

Nem először fogadtat el az Orbán-kormány ilyen „indokolt véleményt” valamilyen európai uniós tervezettel kapcsolatban, és ezek a tervezetek a menekültkérdésre szoktak vonatkozni. Miről is van szó?

A tavaly létrejött új Európai Bizottság egyik fontos feladatának tekinti az Unió új közös menekültpolitikájának kialakítását. Az öt rendeletből álló Menekültügyi és Migrációs Paktum megpróbál rendet tenni a menekültügy és migráció kezelésében. Valahol az eddigi szabályok és az elmúlt években kialakult gyakorlat között keres olyan kompromisszumot, amikor az eddigihez képest gyakrabban állítják meg az Unió külső határán a menedékkérőket, és küldik már onnan vissza azokat, akiknek nincs esélyük a menedékjogra, de csak meghatározott ideig teszik lehetővé a határon tartásukat, és bizonyos csoportok esetében (gyerekes családok, szülő nélküli gyerekek) eleve kizárják ezt.

A javaslat szakít a menedékkérők kvóta szerinti elosztásával, viszont elengedhetetlennek tartja a többi tagállam szolidaritását a menedékkérők megjelenésével közvetlenül érintett tagállamokkal pénzzel, infrastruktúraépítéssel és bizonyos esetben átvétellel is.

A parlament elé került, az Országgyűlés Európai ügyek Bizottsága által jegyzett – feltehetően a kormány jogászai által kidolgozott – „jelentés” funkciója az Európai Bizottság által kezdeményezett Menekültügyi és Migrációs Paktum elutasítása. Az „indokolt vélemény” névleg abból a szempontból vizsgálja a javasolt paktum részét alkotó rendelettervezeteket, hogy összhangban vannak-e az EU által hangoztatott szubszidiaritási elvvel (melyet az Orbán-kormány az országon belül egyáltalán nem tart tiszteletben, de ez más kérdés), vagyis nem vonna-e el a tervezett Paktum nemzeti hatásköröket a tagállamoktól. Az Orbán-kormány álláspontja természetesen az, hogy igen, elvonna, mégpedig azzal, hogy kötelezettségeket róna Magyarországra a menekültekkel való bánásmódot illetően.

Arra hivatkoznak, hogy a magyar alaptörvény szerint Magyarországra nem szabad senkit csoportosan betelepíteni, a tervezet pedig tartalmazna ilyesmit. Az orbáni alaptörvénybe ugyanis a hetedik módosítással éppen azért tettek be egy ilyen mondatot, hogy most erre a rendelkezésre hivatkozva utasíthassanak el minden ilyen kezdeményezést, mint ami ellenkezik Magyarország „nemzeti sajátosságaival”, „önazonosságával”.

Azért kellett ezt tömören összefoglalnom, hogy megítélhessem az ellenzéki pártok viselkedését ezzel az „indokolt véleménnyel”, illetve magával a Bizottság által tervezett Menekültügyi és Migrációs Paktummal kapcsolatban. Az öt ellenzéki frakció közül kettő: a Jobbik és az LMP jelen levő képviselői igennel szavaztak a határozati javaslatra, és a vitában is kifejtették az azzal, illetve az Orbán-kormány menekültpolitikájával való egyetértésüket. Ez logikus, hiszen mindkét párt 2015 óta következetesen ilyen álláspontot képvisel. Igaz, a Jobbik élesen támadja a Fideszt azért, hogy a letelepedési kötvényekkel bebocsátott az országba sok ezer, többnyire ázsiai idegent, és az LMP is tesz kritikus észrevételeket, de feltétlenül egyetértenek a Fidesszel abban, hogy a menekültkérdés szabályozásának abszolút nemzeti hatáskörben kell maradnia, és a Jobbik abban is, hogy lehetőleg senkit sem kell az országba beengedni.

Tudnunk kellene azonban, hogy mit gondolnak ugyanerről a másik három ellenzéki frakció, a DK, az MSZP és a Párbeszéd képviselői. De nem tudjuk: nem voltak jelen a vitán, és nem vettek részt a szavazásban. A menekültválság korábbi szakaszában még azt mondták a szocialisták és a DK-sok, hogy a menekültkérdés csak közösen, az Unió együttes fellépésével kezelhető. A DK-sok kifejezetten helytelenítették a kerítés építését, képviselőik az Európai Parlamentben sokáig támogatták a Bizottság kezdeményezéseit a menekültek ügyében történő összefogásra. Azóta viszont sok minden megváltozott, a szocialisták a kötelező kvótát kezdettől ellenezték, a 2018-as választási kampányban pedig mindhárom párt politikusai határozottan a kerítés megmaradása mellett foglaltak állást. Amikor tavaly októberben az Európai Parlamentben egy, a menekülők tengerből történő kimentéséről és a kimentettek elosztásáról szóló állásfoglalásról kellett szavazni, a DK négy képviselője – szemben a baloldali pártcsaládokkal – nemmel szavazott, az egy-egy szocialista és jobbikos képviselő tartózkodott, és csak a Momentum támogatta az állásfoglalást.

Mindezek után ismétlem: tudnunk kellene, hogy mit gondol az „indokolt véleményről” illetve az abban elutasított Menekültügyi és Migrációs Paktumról a DK, az MSZP és a Párbeszéd. Hogy mit gondol arról a Jobbik és az LMP, azt tudjuk: ugyanazt, mint a Fidesz. És a DK, az MSZP és a Párbeszéd?

Képzeljük el, hogy 2022-ben új kormány alakul, és az Európai Tanácsban, az állam- és kormányfők tanácskozásán – mondjuk – Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter van jelen az új magyar kormány vezetőjeként. Márki-Zaytól, ha a menekültkérdés szóba került, többé-kevésbé a Jobbik álláspontját halljuk vissza. Dobrev Klára az Európai Parlamentben a „legeurópaibb párt” képviselőjeként szavazott nemmel a tengerből kimentett menekültek elosztására. Vajon új miniszterelnökként Orbán vonalát vinnék tovább a menekültügyben?

Nem elfogadható, hogy nem tudhattuk meg a parlamenti vitában és a szavazáskor, hogy mi ma a DK, az MSZP és a Párbeszéd álláspontja.

Legyen világos: a Fidesznek nincs joga egymagában alaptörvényt és választójogi törvényt alkotni, és ezért az erről szóló napirendi pontoknál a bojkott a helyes ellenzéki magatartás. Ahhoz viszont kormányzó pártként alkotmányosan joga van, hogy menekültpolitikája legyen, tehát ellenzékének azzal kapcsolatban a nyilvánosság előtt is és a parlamentben is kötelessége világosan állást foglalni.

Idillek napirend előtt

Bauer Tamás

-

2020-12-18

0

Szokatlan és, hozzáteszem, számomra váratlan dolgok történtek hétfő délután az Országgyűlés napirend előtti vitájában. Orbán miniszterelnök az Európai Tanács, az állam- és kormányfők múlt heti brüsszeli üléséről beszélt, előadva a maga alapjaiban hamis, mondhatni hazug interpretációját, miszerint „győzött a józan ész, megvédtük Magyarország szuverenitását, és megvédtük a magyarok pénzét”.

Majd: „győztünk, mert keresztülvittük, hogy olyan nehéz időkben, mint a mostani járvány, nem szabad a gazdasági támogatásokat politikai feltételekhez kötni egyszerűen azért, mert ezek hátráltatnak bennünket a gyors cselekvésben”. És persze „ezzel a döntéssel Európa egységét sikerült megőrizni”. Pontról pontra elmondhatnám, hogy mi minden volt ebben hamis, de ezzel csak ismételném, amit az elmúlt napokban, hetekben, hónapokban különböző változatokban már annyiszor elmondtam én is, és elmondták sokan mások. Orbán győzelemről beszélt, az ellenzéki frakcióvezetők az ő vereségéről. Kezd ez már unalmassá válni. Történt viszont valami, ami eltért a megszokottól.

A DK részéről Gyurcsány szólt hozzá Orbán beszámolójához. A többi ellenzéki frakcióvezetőtől eltérően nem gorombáskodott Orbánnal, nem vádolta hazugsággal, még csak nem is gúnyolódott, és nem dörgölte az orra alá, hogy mi mindent nem tudott teljesíteni abból, amire a nyáron az országgyűlési többséggel önmagát köteleztette. Nem, Gyurcsány nyugodt hangon arra mutatott rá, hogy a legfontosabb dolog, ami Brüsszelben történt, az volt, hogy az Unió huszonhét tagállama megegyezett a közös hitelfelvételben, a koronaválságból való kimászáshoz szükséges közös erőfeszítésben. Emlékeztetett:

„Az, hogy George Washington első kormányában megteremtik a későbbi Amerikai Egyesült Államok pénzügyi rendszerét, és abban először az államok közösen vesznek fel hitelt, akkor éppen kötvénykibocsátással, azzal lép arra a történelmi útra az Egyesült Államok, amely mára valóban a világ legbefolyásosabb országává teszi.”

Majd így folytatta: „A kormányfővel a vitánk valóban Európa jövőjéről szól. Akarunk-e erős, föderatív Európát, illetve hogyan illik ez a gondolat, ez a koncepció össze azzal, hogy egyébként azt gondoljuk, hogy nemzetek Európája fog maradni a föderatív Európa is. Kinek van ebben igaza? Ami történt a múlt héten, hogy az Európai Unióhoz tartozó tagállamok először az Unió történetében hozzájárultak ahhoz, hogy az Unió közösen hitelfelvevő legyen.

Elindult egy olyan közös pénzügyi rendszer, abból következő helyzetnek a létrehozása, amely abban a vitában, amelyet mi itt folytatunk, hogy erősebb Európa, mi ezt Európai Egyesült Államoknak hívjuk, vagy gyengébb Európa, sajnos, gondolhatta a kormányfő, én meg azt mondom, hála istennek, abba az irányba visz bennünket, amit mi szeretnénk. Egyébként,

ami történt, az a kormányfő és az ő politikájának jelentős, lényegi veresége. (… )

A történelmi fő vitában a kormányfőnek engednie kellett.” Orbán pedig nem a szokásos módon, az ellenfelet letorkolva, megalázva, hanem érdemben, saját kifejezésével „intellektuális szintre emelve”, és nem „csapkodva” válaszolt Gyurcsánynak.

„A miniszterelnök úr megidézett egy történeti analógiát, teljes joggal. Hivatkozott egy volt amerikai pénzügyminiszterre, ez egy ismert dolog, és amikor tárgyalta az európai pénzügyminiszterek tanácsa ennek a hitelnek a kérdését …, akkor ezt a kérdést tárgyalta a miniszterelnököknek a tanácsa, és azt a kérdést tette fel, hogy eljött-e az a pillanat, amit a szakirodalom úgy nevez, hogy hamiltoni pillanat. Amikor valóban az történt az Egyesült Államokban, hogy közösségiesítették a tagállamok adósságait, és ez az adósságközösség, ami létrejött, végül is megteremtette az Amerikai Egyesült Államoknak a pénzügyi alapjait.

Ezzel a kérdéssel foglalkozott az Európai Tanács.

A franciák és a németek … mindketten úgy nyilatkoztak, hogy nem ez a terv, nincs hamiltoni pillanat. (…) Egyelőre Európa vezetői azt gondolják, hogy ez a pillanat nem érkezett el, és ezért hangsúlyozzák minden egyes dokumentumban azt, hogy ez a mostani járvány-válságkezelő alap egyszeri, és nem ismételhető meg. Ez nem válasz azonban a miniszterelnök úr kérdésére, mert attól, hogy valamit nem ismernek be, attól az még történhet úgy. Még rossz szándékot sem kell feltételezni, az is előfordulhat, hogy nem akarják, hogy hamiltoni pillanat legyen, de belesodródhat Európa egy ilyen helyzetbe. Mert egyszer létrehozta az első ilyen csomagot, kiderül, hogy szükség lesz a következőre, létrehozza a másodikat, és onnan már csak egy lépés, hogy arról kezdjünk beszélni, hogy nemcsak a most fölvett hitellel kapcsolatos államadósságért álljunk helyt közösen, hanem a korábban fölvettekért, és mindegyikért.

Ez a veszély szerintem létező veszély. Ezt a miniszterelnök úr nem veszélynek, hanem nagy lehetőségnek és történelmi pillanatnak tekinti, én veszélynek. Ez nem véletlenül van így, mert a világot teljesen különböző nézőpontból nézzük.

Mi, akik itt ülünk, én legalábbis személy szerint biztosan, azt gondolom, hogy egy Európai Egyesült Államokba való belesodródás, vagy akár annak tudatos választása egy ezeréves magyar történelmi tradíció feladását és a hazánk feladását jelentené, ezért mi nem akarunk egy ilyen helyzetbe belesodródni. Ezért sem voltunk boldogok, amikor kiderült, hogy egy adósságközösség jön majd létre a válságkezelés következtében.”

Látható volt, hogy Orbán nem úgy kezeli Gyurcsányt, ahogy parlamenti kifutófiúi szokták kezelni. Kivételesen azt az Orbán Viktort hallottam, akit valamikor a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján megismertem. De csak egy múló pillanatra.

Volt azután még egy idilli pillanat. Gyurcsány nemcsak Orbán beszámolójához fűzött frakcióvezetőként napirend előtt észrevételt, hanem a DK részéről elmondott egy szokatlan szezonzáró napirend előtti felszólalást, amelyben nem a kormányoldalt támadta, hanem az Országgyűlésben és általában a magyar politikában uralkodó durvaságot, sértő és sértegető hangvételt kifogásolta. Amikor pedig a végére ért mondanivalójának, Kövér László szokatlan módon azt kérdezte az elnöki pulpitusról a Gyurcsányra szakosodott államtitkártól, Dömötör Csabától: biztos, hogy akar reagálni? Ő, Kövér, aki tényleg megengedhetetlen hangon szokta nem egyszerűen támadni, de fitymálni és alázni az ellenzéket, megérezte, hogy Gyurcsány felszólalásához egyszerűen nem illik az, ahogy az Orbán-kormány államtitkárai Gyurcsánynak válaszolni, Gyurcsányról beszélni szoktak.

A mai magyar parlamentben ez is idilli töredékpillanat volt. Dömötör államtitkár nem fogta fel, hogy mit ajánl neki Kövér, válaszolt, és a szokásos módján oktatta ki Gyurcsányt. Az idillnek vége szakadt, minden visszatért a szokásos kerékvágásba. Amikor azután elkezdődött az azonnali kérdések órája, és Orbánnak három hét elteltével magának kellett kérdésekre válaszolnia (ennyi maradt ugyanis az 1994-es, az MSZP–SZDSZ koalíció által kezdeményezett, az akkori ellenzékkel egyetértésben elfogadott házszabályreformból), a megszokott módon oktatta ki és alázta meg a kérdezőket.

Igen, Gyurcsány más minőség, és ennek hatása alól szemlátomást Orbán és Kövér sem tudja kivonni magát.

Ellenzéki igenek

Bauer Tamás

-

2020-12-12

0

Három esemény. Mint tudjuk, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet irányító alapítvány Vidnyánszki-féle kuratóriuma azzal állt bosszút a szabadságharcukat folytató diákokon, hogy nem fogadják el az idei őszi félévüket. Intézkedésüket az azt követő napon hozták meg, hogy rendelettel tette ezt számukra lehetővé a kormány, eltérve a hatályos felsőoktatási törvénytől. A kormány szintén rendelettel tiltotta meg, hogy az önkormányzatok adót emeljenek, amivel elvont önkormányzati alapjogot. És a legújabb: a rendőrség előállította Gödény Györgyöt azon az alapon, hogy oltásszkeptikus nézeteinek az interneten történő terjesztése felveti a rémhírterjesztés gyanúját. (Gödény nézeteit helytelennek és ártalmasnak tartom, de nyilvános hirdetésük miatti eljárás alá vonását felháborítónak.) Ez azért történhetett így, mert a márciusi felhatalmazási törvény veszélyhelyzet esetére kibővítette a rémhírterjesztés tényállását a büntető törvénykönyvben.

Mindhárom esemény csak azért lehetséges, mert a kormány novemberben újra kihirdette a veszélyhelyzetet.

Ahogy a járvány tavaszi hullámának idején a veszélyhelyzetre hivatkozva rendelte el a kormány, hogy a gödi Samsung-gyár területét nyilvánítsák különleges gazdasági övezetté, amelyre immár nem terjed ki az önkormányzat kompetenciája, és az önkormányzat az onnan származó iparűzési adót is elvesztette.

A vonatkozó törvényt csak később, a veszélyhelyzet megszüntetése után hozták meg.

Most is a veszélyhelyzet alapján kapott felhatalmazással élve tették rendelettel lehetővé a diákok féléves teljesítményének eltörlését, az önkormányzati adók befagyasztását és a Gödény elleni szégyenletes eljárást.

Ebben persze nincs semmi meglepő: márciusban egyet is értettünk abban, hogy ennek a kormánynak járvány idején sem szabad effajta felhatalmazást adni, mert vissza fog vele élni.

Novemberben már nem értettünk egyet ebben: az ellenzéki pártok képviselői az Országgyűlésben igennel szavaztak a felhatalmazásra.

Tudjuk, a felhatalmazáshoz a kormánynak nélkülük is megvolt a parlamenti többsége, az igenlő szavazat azonban a törvénnyel való egyetértést és következményeiért való felelősségvállalást jelent.

Azért tehát, hogy a kormány felhatalmazást kapott ilyen, a jogállamiságot nyilvánvalóan sértő intézkedésekre, teljes felelősség terheli Arató Gergelytől Vadai Ágnesig és Varju Lászlóig valamennyi, igennel szavazó ellenzéki képviselőt.

Nem véletlenül DK-s képviselőket nevezek meg felelősökként, és nemcsak azért, mert magam a DK egyik alapítója vagyok, ezért az ő igenlő szavazataik fájdalmasabban érintenek, mint például az MSZP-s vagy LMP-s képviselőké.

A márciusi és novemberi felhatalmazási törvény között egy különbség volt: márciusban határidő nélküli, novemberben kilencven napos időtartamra szólt a felhatalmazás. Márpedig tavasszal az ellenzéki frakciók többsége egyetlen dolgot követelt: a határidőt.

Egyedül a DK szabott négy feltételt: a határidőt, a felhatalmazás tárgyának egyértelmű korlátozását a járvány elleni védekezéshez szükséges intézkedésekre, a kormány rendeleteivel szembeni akár egyetlen frakcióvezető által is indítványozható alkotmánybírósági felülvizsgálat lehetővé tételét, és végül a rémhírterjesztés büntető törvénykönyvi tényállása kibővítésének törlését.

Márciusban e négy feltétel teljesítéséhez kötötte a DK a felhatalmazás megadását.

E négy feltételből most az elsőt teljesítette a kormány, a másik hármat nem. (A három közül egyet, a könnyített alkotmánybírósági felülvizsgálat lehetőségét módosító javaslatként be is nyújtottak ellenzéki képviselők, és Tordai Bence párbeszédes képviselő ennek megszavazásához kötötte az igenlő szavazatot, és miután ezt nem fogadták el, nem is szavazta meg a törvényt.)

A DK jelen levő képviselői mégis igennel szavaztak ugyanúgy, mint a többi ellenzéki képviselő. Lássuk be: valamennyiüket felelősség terheli azért, ami az SZFE diákjai, az ország önkormányzatai és az eljárás alá vont Gödény György ellen tesz most a kormány.

A negyedik legbefolyásosabb

Bauer Tamás

-

2020-12-10

0

A Politico, a Brüsszelben megjelenő Európa-politikai kiadvány Európa negyedik legbefolyásosabb politikusaként jellemezte Orbán Viktort. Azért gondolja ennyire befolyásosnak, mert sikeres az Európai Unió szétverésében. Ami most a költségvetéssel és az Új Generáció újraindítási programmal szemben belengetett lengyel–magyar vétó ügyében történt, az szerintem alátámasztja a Politico állítását.

Szerte Európában évek óta sokakat – politikusokat, újságírókat, nyugat-európai választópolgárokat – felháborít, hogy

a Fidesz évről-évre bontja le Magyarországon a jogállamot, s közben uniós pénzek elköltésével tartja fenn a rendszer stabilitását biztosító gazdasági növekedést.

Lengyelország a jogállam lebontásában is csak követ bennünket, és ismereteink szerint nem működtet a magyarországihoz hasonló pénzszivattyút. Lengyelországgal szemben a bíróságok fokozott kormányzati ellenőrzése miatt indított hetes cikkely szerinti eljárást a brüsszeli bizottság, míg Magyarországgal szemben a jogállam felszámolására irányuló lépéseknek a Sargentini-jelrntésben (sőt már korábban a Tavares-jelentésben is) tárgyalt hosszú sora miatt. Elsősorban az Európai Parlament többsége, másodsorban néhány tagállam kormánya, és emellett a demokratikus nyilvánosság gyakorolt olyan nyomást a Bizottságra, hogy az rákényszerült a pénzbeli támogatások jogállamisági feltételekhez kötéséről szóló rendelet megalkotására.

A német elnökség ennek minél puhább változatát terjesztette az Unió vezető testületei elé, ám a Parlament négy nagy frakciójának koalíciója ezt elfogadhatatlannak találta, és elért egy olyan kompromisszumot, amely – elsősorban a magyar kormány számára – fenyegetést jelentett.

Szerintem egyébként nem igazi fenyegetést, mivel nem általában a jogállamiság sérelmei, hanem csak az EU-támogatások elköltésének szabályszerű voltát érintő sérelmek szolgálhatnak alapul a pénzek elvonására, befagyasztására. Reális veszély aligha fenyegette az EU-pénzek kifizetését, a konfliktus szerintem inkább szimbolikus volt: eltűrik-e az új tagállamok, hogy a gazdag nyugatiak kétségbe vonják az ő tisztességüket.

Orbánnak az ügyben nem sikerült a visegrádi négyeket testületileg maga mellé állítani (ami önmagában véve persze rendkívül fontos fejlemény), de a lengyeleket, akikkel szemben szintén folyik hetes cikkelyes eljárás, igen.

Mivel a tulajdonképpeni casus bellihez, a jogállamisági feltételről szóló rendelethez nem kívántatik meg konszenzus, azt nem lehet megvétózni, Orbán és lengyel partnerei a költségvetési és az újraindítási csomag megvétózásával fenyegették meg a többi tagállamot. Ez persze

azt jelenti, hogy nem Brüsszel zsarolja őket, hanem ők zsarolnak mindenki mást.

Mindennek összefoglalása után mit gondoljunk a megegyezésről?

A magyar ellenzéki pártok politikusai Orbán vereségéről, meghátrálásáról beszélnek, míg független szemlélők és újságírók inkább olyan kompromisszumról, amelyet Orbán győzelemnek is be tud állítani. A kompromisszummal nem változtatnak sem a költségvetésen és az újraindítási programon, sem a jogállamisági feltételről szóló, a Tanácsban többséggel elfogadott szabályozás szövegén.

Ebből, ha jól értem a helyzetet, az következik, hogy

a kompromisszumot csak azok a tagállamok boríthatnák fel, amelyek eddig is ragaszkodtak a jogállamisági feltételhez, az Európai Parlament viszont nem, hiszen a kompromisszum nem érinti a Parlament által már megszavazott szövegeket.

Ahogy az már Gowin lengyel miniszterelnök-helyettesnek vasárnapi brüsszeli tárgyalásait követő nyilatkozatából kiderült, értelmező nyilatkozatot fűznek a jogállamisági feltételről született döntéshez, amely megerősíti, hogy csak a jogállamiságnak a költéseket közvetlenül érintő sérelmei adhatnak okot bármiféle, a támogatásokat érintő eljárásra, másrészt az egész szabályozást megvizsgáltatják az Európai Bírósággal, és annak döntéséig nem alkalmazzák.

Vajon nemcsak arcmentés ez, amely módot ad Orbánnak, hogy győzelemként állítsa be meghátrálását?

Elvégre múlt pénteken még kerek-perec elutasította az értelmező nyilatkozat ötletét, és ragaszkodott ahhoz, hogy a jogállamiságot válasszák el a költségvetéstől. Nem meghátrálást jelent-e, hogy most megmaradt az összekapcsolás, kibővítve az értelmező nyilatkozattal, plusz a már múlt héten is emlegetett, halasztó hatályú bírósági vizsgálódással? Látszólag igen, de valójában nem: ezzel ugyanis

gyakorlatilag kicsavarják az új eszközt a Bizottság kezéből, gyakorlatilag a pénzek a továbbiakban is az eddigi módon ömlenek Magyarországra és Lengyelországba, s azokat nálunk az eddigi módon irányíthatják az Orbánék által erre kiszemelt címzettekhez.

Az értelmező nyilatkozat és a bírósági felülvizsgálat szimbolikus gátat állít az Orbán-féle pénzszivattyú korlátozására irányuló törekvés elé. Miközben maga a normaszöveg nem változik, az Orbán és lengyel partnerei által fenyegetőnek tekintett beavatkozásokra mégsem kerül sor.

Mindent egybevetve azokkal értek egyet, akik szerint Orbán inkább győzött, mint veszített.

Volt más lehetősége a német elnökségnek illetve az Unió vezetésének?

A B terv a nemzetközi sajtó szerint az volt, hogy ha Lengyelország és Magyarország vétóz, akkor az újraindítási programot Lengyelország és Magyarország nélkül, kormányközi alapon hozzák létre, a költségvetés pedig nem indul be, helyette a megelőző utolsó év számai alapján finanszírozzák az uniós intézmények működését és az agrártámogatásokat, a kohéziós támogatások viszont egy időre leállnak. Mindez az egész uniós apparátus számára fölöttébb strapás eljárásokat jelentett volna, kétségtelenül. Viszont azt üzente volna minden érintettnek, hogy az Unió ragaszkodik saját értékeihez. Ez lett volna a jobb megoldás.

Magyarország ugyan néhány évig veszített volna egy csomó pénzt, de ugyanakkor nyerhetett volna egy esélyt.

Kormányképes ellenzék

Bauer Tamás

-

2020-12-09

0

Már másodszor nyújt be határozati javaslatot a járvány elleni védekezés ügyében a Párbeszéd. Először október végén szorgalmazta Szabó Tímea a tömegrendezvények felfüggesztését, a szórakoztató és sportrendezvények látogatásának megtiltását, a távoktatás elrendelését a középiskolákban és a felsőoktatásban, a boltokban tartózkodók számának korlátozását, hogy csökkentsék a fertőzés terjedésével járó találkozásokat.

Orbánnak, aki a nyár végén azt hirdette, hogy „az országnak működnie kell”, és egészen november elejéig ódzkodott a találkozásokat korlátozó intézkedésektől, még tíz nap kellett, hogy ezek többségét maga elrendelje, mint ahogy az egészségügyben, szociális szektorban és közoktatásban dolgozók általános tesztelésére vonatkozó Párbeszéd-javaslatot is csak hetekkel később fogadta meg, akkor is csak részlegesen a kormány.

Most újra határozati javaslatban mondják el, hogy milyen újabb óvintézkedéseket is kellene a kormánynak elrendelnie. Javaslataik lényege ezúttal is az, hogy ahol csak lehetséges, korlátozzuk az emberek közötti találkozásokat (kontaktusokat). E célból az iskolákban és óvodákban hozzák előre a téli szünetet, a boltokban korlátozzák az egyidejűleg az eladótérben tartózkodó vevők számát, a zsúfoltság csökkentésére a karácsonyi időszakban hosszabbítsák meg 21 óráig a nyitvatartási időt és ennek megfelelően csak 22 órakor kezdődjön a kijárási tilalom.

Akárcsak október végén, megint felvetik, hogy hol csak lehetséges, tegyék újra lehetővé az otthoni munkavégzést.

Egyszerű, kézenfekvő intézkedések. Aki figyeli a számokat, tudja, hogy a fertőzések, az intenzív osztályokon kezeltek és az elhalálozások száma korábban elképzelhetetlen mértékben emelkedett. Ugyanakkor, aki vásárolni megy, tudja, hogy a karácsony előtti időszakban mindenütt nagy a zsúfoltság.

Lépni kell, és a javaslatok a legfontosabb pontokon fékeznék meg a vírus terjedését.

Természetesen a javasolt lépések miatt többen kényszerülnek otthon maradni a munkából, és ezért a határozati javaslatban újra szerepel az otthon maradni kényszerülők kieső jövedelme 90 százalékának megtérítése, illetve a megbetegedettek vagy karanténra kötelezettek esetében a 100 százalékos táppénz követelése.

Így kell csinálni. A határozati javaslatok megmutatják, milyen a kormányképes ellenzék. Nemcsak átkokat szór a kormányra, hanem a helyzet sajátosságaihoz igazodva elmondja, hogy mit tenne, ha rá hárulna a járvánnyal szembeni védekezés felelőssége.

Egységes világkép?

Bauer Tamás

-

2020-12-08

0

Nem sokkal a második Orbán-kormány megalakulása után a Demokratikus Charta rendezvényén – emlékszem, én is felszólaltam – Gyurcsány Ferenc azzal a mondattal indította beszédét:

„Orbán Viktor meg fog bukni”.

Hatalmas taps tört ki a teremben: Gyurcsány akkor is azt a fogalmazta meg, ami bennünket, az Eötvös utcában összegyűlt híveit eltöltött.

Amikor tíz év elteltével, a negyedik Orbán-kormány regnálása idején tizennégy pontos bejegyzésében a mai ellenzéki szövetségről ír, szintén olyasmit fogalmaz meg, amire híveinek immár kilencszázezresre nőtt tábora elvár: a Fidesz legyőzésének politikai tartalmát.

Ezúttal is az első pont első mondatának van a legnagyobb jelentősége. Így hangzik: „Az ellenzék világképe egységes.” Majd így folytatódik: „Demokráciát, jogállamot, európai Magyarországot akarunk! Ez a közös világkép az ellenzéki együttműködés eszmei, politikai alapja.” A továbbiakban pedig, a félreértések elkerülése végett hozzáteszi: „Ugyanakkor az ellenzék szakpolitikai kérdésekben annyira sokszínű, mint a demokratikus Magyarország. Igen, mi fogunk egymással vitatkozni! Fogunk a választókkal beszélgetni arról, hogy mi a legjobbnak tűnő adó-, vagy nyugdíjrendszer, vagy éppen hogy mi a legkedvezőbb földtámogatás.”

Ez így sajnos nem állja meg a helyét.

A Fidesz kilencedik alaptörvény-módosításának november 18-i parlamenti vitájában – amelyen az ellenzéki pártok sajnos részt vettek, holott bojkottálniuk kellett volna – világosan kiderült, hogy milyen alapvető különbségek vannak az ellenzéki pártok világképében. A kormány által előterjesztett alaptörvény-módosítást bírálva az MSZP, a DK és a Párbeszéd szónokai a közpénz fogalmának meghatározása és az alapítványok szabályozásának sarkalatossá tétele mellett, amit mint a lopás alaptörvénybe iktatását jellemeztek, támadták a család definíciójára, a férfi és női szerepekre vonatkozó passzusokat is, amelyeket mint a homofóbia alaptörvénybe iktatását lehetne jellemezni, és amelyet a fideszesek keresztényi elvek érvényesítésének szeretnek tekinteni. (Az MSZP vezérszónoka emellett nagyon helyesen a különleges jogrendek újrafogalmazását is darabokra szedte.)

És a további két ellenzéki frakció?

A Jobbik és az LMP vezérszónokai kizárólag az első témában, a lopás, a közpénzek és közvagyon kezelésének ügyében bírálták hevesen az alaptörvény-módosítást és ennek kapcsán az Orbán-kormány gyakorlatát, a második, egyértelműen világképet érintő témát elkerülték.

Sőt, az LMP frakcióvezetője, Keresztes László Lóránt következőképpen zárta vezérszónoki beszédét:

„Én azt tudom mondani önöknek, tisztelt képviselőtársaim, én egy családos ember vagyok, keresztény, hívő keresztény ember, erőteljesen nemzeti elkötelezettségű, és ha bármikor valaki a család fontosságát támadja, bármikor valaki a nemzeti érdekeket támadja, bármikor valaki a keresztény, az európai kultúra keresztény alapjait támadja, akkor rám számíthatnak. De amikor a nemzeti érdekek elárulásáról és a közvagyon lenyúlásáról van szó, akkor én mindig az önök ellenfele leszek.”

Hasonlóképpen fogalmazott felszólalásában Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke is:

„Konzervatív és az önök jobboldali ellenzékéhez tartozó párt alelnökeként, többgyerekes családapaként én minden esetben a hagyományos családmodell védelme mellett fogok kiállni, és minden tekintetben – ha családokat kell megvédeni (…), én mindig ott leszek a családok mellett. De azt is szeretném elmondani, hogy ha önök benyújtanak olyan javaslatot, amely a magyar családokat védelemben részesíti, rám számíthatnak ezek megszavazásában, még a mostani politikai klíma és hangulat ellenére is. Viszont ha közpénzek ellopásáról van szó, akkor az önök kérlelhetetlen ellensége leszek és maradok.”

Amikor a Jobbik és az LMP politikusai kereszténységükkel és családapai mivoltukkal hivalkodva ajánlanak fel támogatást a Fidesznek a polgárok egyenlőségével szembeni diszkriminatív politikához – mert erről szólnak az imént idézett mondatok –, bizony a demokratikus jogállamiságnak az Unióban elfogadott normáival szemben állnak a Fidesz mellé.

Abban is egyetértenek a Fidesszel, hogy az Európai Unióval szembeni szuverenista elvet képviselik, ahogy ezt Ungár Péter számos nyilatkozatában olyan elemként hangsúlyozta, amely az LMP-t a DK-tól és más ellenzéki pártoktól megkülönbözteti, s egyebek mellett az euró bevezetésének elutasítására készteti. Egyetlen passzust idézek egy cikkéből:

„Az euró ugyanakkor szimbolizálja az EU-hoz való viszonyt: szerintünk ki kell mondani, hogy az Unió válságban van, és korunk kihívásainak egy részét kevésbé hatékonyan kezeli, mint a nemzetállamok.”

A Jobbik e kérdéskörben mostanában kerüli a világos beszédet, de az eurót Z. Kárpát is elutasítja. Ne feledjük azt sem, hogy 2018 nyarán az immár „néppártosodó” Jobbik a Fidesszel együtt megszavazta a hetedik alaptörvény-módosítást, amely többek között az Orbán-kormánynak az Unióval való szembenállásához nyújtott „alkotmányos” hátteret (valamint a hajléktalanok üldözéséhez és a bírói függetlenség korlátozásához). És akkor még nem említettem a menekültkérdést, amelyben mind a Jobbik, mind az LMP kezdettől a Fidesszel azonos felfogást képvisel. Mint ahogy mindkét párt 2010 óta a Fidesz oldalán áll a nemzeti kérdésben, vagyis abban is, hogy „a határokon átívelő nemzetegyesítést” hirdetve a magyar államot az állampolgársági és a választójogi törvény gyökeres átalakításával, a modern polgári államiság alapját megkérdőjelezve etnikai alapra helyezi.

Ezek nem „szakpolitikai” kérdések, ezek a politikai világkép pillérei.

Nincs tehát a Jobbikra és az LMP-re kiterjedő ellenzéki összefogásnak olyan eszmei alapja, mint amilyet Gyurcsány Ferenc tizennégy pontjában feltételez.

Értem azokat a megfontolásokat, amelyek a DK vezetését arra késztetik, hogy a Jobbikra és az LMP-re kiterjedő szoros összefogásban készüljön a következő választásra, és értem azt is, hogy miért lelkesedik az Orbán-rendszert elutasítók nagy többsége is ezért az összefogásért. Tisztában vagyok vele, hogy a vágyott kormányváltás érdekében tartják ezt kívánatosnak. Az önkényuralom építésének megtörésében bízva szorgalmazta az ilyen összefogást élete végén Heller Ágnes, és fogadja el ma is sok kiváló közéleti ember. Én magam ugyan nem osztom az ilyen megfontolásokból levont következtetést, de, ismétlem, értem és tudomásul veszem azt. Ugyanakkor fontosnak tartom annak leszögezését, hogy noha

különböző okokból valamennyi szövetkező párt szemben áll az Orbán-rendszerrel, ez a politikai szövetség bizonyosan nem egységes világképre épül.

Ha ezt nem látjuk, az óhatatlanul saját politikai elveink feladásához vezet.

Kiváltképp aggaszt például, hogy amikor jegyzetének 4. pontjában Gyurcsány azt sorolja fel, hogy mivel járulnak hozzá az egyes szövetkező pártok a közös Magyarország-képhez, a Jobbiktól a nemzeti kérdésben vallott felfogást tekinti átvenni valónak: „Közös Magyarországot a Jobbik állandó figyelmeztetésével, hogy történelmi, nemzeti magyarságunk őrizni és védeni való érték, mindannyiunk ezerszer felemelő élménye.”

A DK megalakulásakor a nemzeti kérdésben vallott felfogást, az erőre kapó magyar nacionalizmus bátor elutasítását tekintettük az új pártot az MSZP-től megkülönböztető politikai platform egyik kulcspontjának, vállalva, hogy parlamenti szavazásoknál rendszeresen egyedül maradunk.

Tényleg a Jobbik „állandó figyelmeztetéséhez” kellene alakítani a DK nemzetfelfogását a szoros szövetségben? Tényleg fel kellene adnunk önmagunkat?

Bukik Orbán vétója?

Bauer Tamás

-

2020-12-04

2

Emlékszünk még Orbán szavaira? A mi álláspontunk betonszilárd, az övék viszont csak politika – nyilatkozta a minap. Ő nem akar kompromisszumot, hátráljon meg a másik huszonöt kormány. Mindezt a már megfeleződött visegrádiak vezéreként mondta, már csak Jarosław Kaczyński Lengyelországát tudta maga mellett.

Fontos embere, Gulyás Gergely csütörtök délelőtt még mindig azt fejtegette a kormány sajtótájékoztatóján, hogy Magyarország jól megvan az EU újraindítási programja nélkül, az ország finanszírozásához nem kell az Unió pluszpénze, a költségvetési pénz pedig jár nekünk.

Estére azután kiderült, hogy a lengyelek nem így vannak ezzel. Jarosław Gowin lengyel miniszterelnök-helyettes Brüsszelbe utazott, az Európai Bizottság illetékeseivel tárgyalt, majd kijelentette, hogy lát lehetőséget a kompromisszumra.

„Az esetleges vétó és az azzal összefüggő költségvetési provizórium Lengyelország és más tagországok számára hátrányos lenne, szemben egyes, a lengyel közéletben hallható véleményekkel.”

(És szemben a magyar kormány véleményével, tehetjük mi hozzá.)

Ezért annyira fontos, hogy kompromisszumot érjenek el, aminek formája egy, az alapokat a jogállamisághoz kötő, már elfogadott rendeletet értelmező nyilatkozat lenne. Ezt a miniszterelnök-helyettes szerint a Bizottságnak kellene kidolgozni és a Tanácsban kellene a tagországoknak elfogadniuk.

„Biztosítékot kell kapnunk, hogy a feltételesség elve kizárólag az uniós alapok átlátható felhasználására vonatkozik”, mondta Gowin a Gazeta Wyborcza tudósítása szerint.

Kezdettől fogva az volt az érzésem, hogy az egész vétóötlet Orbántól származik, ő nyerte meg hozzá a lengyeleket – mást már nem sikerült –, de ők nem annyira kemények a dologban. A lengyel miniszterelnök-helyettes brüsszeli bejelentése ezt látszik alátámasztani. A jogállamot ők is lebontják, de Kaczyńskiék kormányzását nem a közpénzek iparszerű eltulajdonítása jellemzi. Számukra az effajta értelmezés kielégítő lehet. A jogállamisági feltételről elfogadott rendeleten ezek szerint nem változtatnak, az értelmező nyilatkozathoz viszont nincs szükség az Európai Parlament jóváhagyására. (A takarékos ötökére a Tanácsban igen.)

Kérdés, hogy ugyanúgy belemegy-e ebbe Orbán, ahogy júliusban tudomásul vette, hogy a magyar parlament által jóváhagyatott feltételek nem teljesülnek, mégis elfogadta a költségvetést.

Ha ebbe most így belemegy, akkor idén másodszor kényszerül meghátrálni.

Nyilván azért, mert utolsó szövetségese is magára hagyja. Feltéve, hogy jól olvasom a hírt.

Szájer József tragédiája

Bauer Tamás

-

2020-12-03

0

Nyolc évig (1994 és 2002 között) együtt voltunk országgyűlési képviselők. A Fidesz alapító generációjához tartozik, az ELTE római jogi tanszékéről „származik”. Amikor elkezdtem hallgatni a felszólalásait – még az első ciklusban, amikor én még nem voltam képviselő – mindig lenyűgözött tiszta logikájával, a tárgy ismeretével. Élvezet volt őt hallgatni.

Azután a Fidesz frakcióvezetője lett,előbb az ellenzéki Fidesz-frakcióé, majd az első Orbán-kormány idején is

ő volt a Fidesz mint vezető kormánypárt parlamenti frakcióvezetője, ami sokszor hálátlan feladat, bánni kellett tudnia a parlamenti szabályok minden részletével, és vissza is kellett élnie azokkal a kormányzó Fidesz disznóságait szolgálva.

Ennek akkor még nem kellett lelkiismereti problémákkal járnia. Akkoriban ez még nem feltétlenül állt ellentétben azzal a konzervatív liberális világnézettel, amellyel Szájer a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján a római jogi tanszékről a pártpolitikába és parlamenti politikába lépett át.

Amikor a Fidesz 2002-ben újra ellenzékbe szorult, Szájer egy időre a parlament alelnökeként töltötte utolsó két évét a magyar országgyűlésben, majd – mint már magyarországi képviselőként is európai politikával sokat foglalkozó politikus

– tizenhat évre vezető szerephez jutott a Fidesz európai parlamenti frakciójában.

Amit ma utólag a Fidesz antiliberális fordulatának nevezünk, s ami a Fideszt az európai politikában a liberális pártcsaládból a konzervatívba, a Néppártba vitte át, akkoriban még elsősorban militáns antikommunizmust, a baloldallal való éles szembenállást jelentett, az MSZP vezette kormánynak európai fórumokon való támadását, de semmiképpen nem a Nyugattal, az Európai Unióval való szembenállást. Ez nem eshetett nehezére Szájernak.

Megváltozott a helyzet 2010 után, a második Orbán-kormány megalakulásával, majd a harmadik, negyedik Orbán-kormánnyal. Ez már az Európai Unió intézményeivel kialakult – pontosabb úgy fogalmazni: kialakított, hiszen e konfliktusokat mindig a magyar kormány kezdeményezte olyan lépéseivel, amelyek az Unió normáival kifejezetten ellentétesek voltak, és ezt Orbánék pontosan tudták – szembenállás, az Unióval szembeni „szabadságharc” időszaka. Ebben újra

hálátlan szerep hárult Szájerra, neki kellett újra meg újra megvédenie a védhetetlent az európai színtéren.

Gondolom, Szájer számára ez továbbra is a baloldallal, a szocialistákkal szemben vívott harcként volt megemészthető.

Igazán tragikussá azzal fordulhatott a dolog, hogy egy olyan időszakban, amikor Nyugat-Európa jogrendje már eljutott a melegek teljes emancipációjához, lassan mindenütt lehetővé teszik a melegek házasságát, és vezető politikusok vállalják melegségüket és állnak a nyilvánosság elé meleg házastársukkal,

az Orbán-rendszer politikája a menekültek és Soros mellett fokozatosan identitáspolitikájának fontos elemévé emelte a homofóbiát.

Szájerről viszont hosszú ideje tudni lehetett, hogy meleg. (Amikor néhány éve Ungár Klára Kocsis Mátét és Szájert nevezte meg meleg politikusként a Fideszből, és Kocsis ezért beperelte, Szájer nem tett semmit.) Az, hogy másfél évtizede Brüsszelben él, nyilvánvalóan megkönnyítette ennek összeegyeztetését azzal, hogy formálisan továbbra is házasságban él Handó Tündével, lányuk pedig már régen felnőtt.

Olyan családi élete, amelyet meleg kapcsolatai zavartak volna, már régen nem lehetett.

Tévednek ezért, akik brüsszeli életének ezzel az elemével kapcsolatban erkölcsi problémát vetnek fel.

Szerintem tévednek azok, akik Szájer hét végi brüsszeli botrányát a Borkai-ügyhöz hasonlítják. Borkai adriai szexpartyja prostituáltak kizsákmányolását jelenti egy bizonyára korrupt vállalkozóval közösen, családi életével összeegyeztethetetlen módon.

Szájer „házibulija” önmagában erkölcsileg nem kifogásolható, csak éppen politikailag áll szöges ellentétben a Fidesz ma hivatalosan képviselt és jogrendjének részévé tett hivatalos álláspontjával. Nem volna benne semmi jogellenes, ha nem találtak volna nála kábítószert, és az adott esetben nem sértette volna a koronavírus-járvány miatt Belgiumban éppen hatályos korlátozásokat.

Amikor Orbán most azt nyilatkozza, hogy”amit tett”, az nem fér össze „politikai közösségük” értékrendjével, akkor nem tudhatjuk: a járványügyi szabályok megsértésére, a kábítószerezésre vagy a melegségre utal.

Nyilván szándékosan fogalmazott ilyen ködösen. Ugyanúgy nemcsak a képviselőségről kell lemondania, hanem a Fideszből is ki kell lépnie, mint Borkainak. A nyilvánvaló cél, hogy Orbán fenntarthassa egyfajta erkölcsiség látszatát. Ebben nincs semmi meglepő. Ami zavaró, az az, hogy azokban a nyilvános támadásokban, amelyek az elmúlt napokban Szájer eljárása kapcsán a Fideszt érik, szintén összemosódik az, ami jogsértő, azzal, ami a többség ízlését vagy éppen prüdériáját sérti.

Ezért adok igazat Tamás Gáspár Miklósnak abban, hogy egy szóval sem volt hajlandó az ATV-ben Szájer ügyét kommentálni.

Mert hiába mondja el valaki egy kommentár bevezetéseként, hogy mindenkinek magánügye, hogy miként éli szexuális életét, a Szájerrel történtekkel kapcsolatos háborgás és élcelődés óhatatlanul a melegekkel szembeni kirekesztő előítéleteket is meglovagolja.

Szájer az elmúlt két évtizedben politikai ellenfelünk volt, akit jó adag felelősség terhel olyasvalakiként, aki nemzetközi hátteret biztosított az orbáni önkényuralmi építkezéshez. Ugyanakkor ami most történt személy szerint vele, az igazi sorstragédia.

Kétszeresen megfordítva az ismert formulát: az ellenforradalom kiköpi saját gyermekeit.

A százhúsz százalékos

Bauer Tamás

-

2020-12-01

0

Aláírtam egy nyílt levelet, amelyben visszautasítottuk Demeter Szilárd állításait. Azért írtam alá, mert abban nem követeltük Orbán miniszterelnöktől Demeter felmentését. Orbántól ugyanis ez nem várható el, tőle ezt nem indokolt elvárni, habár sokan, köztük a parlament ellenzéki pártjai tőle követelik ezt. Szerintem rosszul teszik.

Demeter egy korábbi nyilatkozatában önmagát százhúsz százalékos orbánistaként jellemezte. Amit az Origóra föltett, az ezt támasztja alá: a széles körű felháborodást kiváltott szöveg százhúsz százalékos orbánizmus.

Mit is állít mostanában Orbán, például a Soros Györgynek válaszoló cikkében és évek óta minden beszédében, „interjújában”? (Merthogy itthoni nyilatkozatai csak idézőjelben tekinthetők interjúnak, azokban csak azt és úgy kérdezik tőle, amit és ahogy ő kívánja.) Azt állítja, hogy az Európai Unió – Soros György megbízásából – folyamatosan Magyarország ellen támad, fel akarja számolni az ország magyar, vagyis szerinte keresztény, családpárti és etnikailag homogén mivoltát, képletesen el akarja pusztítani a magyarokat mint magyarokat.

A százhúsz százalékos orbánista nem tett egyebet, mint ezt az orbáni beállítást szemléltette a Hitler és a náci rendszer – és tegyük hozzá, Horthy és az akkori magyar állam, amiről persze Orbán is és a százhúsz százalékos orbánista is szeret megfeledkezni – zsidóüldöző, zsidó-irtó politikájával vont párhuzammal.

Tévedés az, hogy botrányos írásában Demeter antiszemitizmusa jelenik meg, hiszen a zsidók iparszerű kiirtása mint párhuzam nála a Soros és az Európai Unió részéről a magyarokat fenyegető veszély végzetes voltát hivatott érzékeltetni. Demeter írását nem azért tartom szörnyűnek, mert felidézi a zsidók iparszerű kiirtásának történelmi tényét, hanem azért, mert az Európai Uniót százhúsz százalékos orbánistaként a náci rendszerrel állítja párhuzamba.

Ugyanúgy jár el, mint a száz százalék, vagyis Orbán, aki rendszeresen a Szovjetunióval állítja párhuzamba az Uniót, és időnként a mai Németországot a náci állammal párhuzamba állító utalásokat is megenged magának.

Képmutatásnak, politikai hibának, a közvélemény félrevezetésének tartom, ha valaki Orbántól várja el a százhúsz százalékos orbánista eltávolítását tisztségeiből. Ahol Orbán a miniszterelnök, ahol Kövér az Országgyűlés elnöke, ott miért ne tölthetne be köztisztséget a százhúsz százalékos orbánista.

Komoly képpel

Bauer Tamás

-

2020-11-28

0

Gulyás Gergely miniszter tulajdonképpen tiszteletet érdemel, amiért ezt elmondja a kormányülés utáni sajtótájékoztatóján, és nem neveti el magát. Hogy Orbán ezt már többször elmondta, azt tudjuk, de hát Orbánnál, mint tudjuk, nem arra kell figyelni, amit mond. Ezek szerint Gulyásnál sem?

Hogy is mondta csütörtökön?

„Magyarország az Európai Unióból érkező források tekintetében mintegy nettó négymilliárd eurót kap évente, és körülbelül hatmilliárd euró hasznot visznek ki Magyarországról az európai uniós cégek. Ezt csupán azért mondjuk, hogy nem arról van szó, amit különösen az ellenzéki pártok megszólalásai sugallnak, hogy Magyarország valamilyen könyöradományt, támogatást, juttatást kap az Európai Uniótól. Kölcsönös érdekek alapján fogadtuk el eddig is az európai uniós költségvetéseket, kölcsönös érdekek alapján döntöttünk úgy a rendszerváltoztatást követően, hogy az Európai Unióhoz csatlakozunk. Az Európai Unió gazdagabb tagállamai cégeiken keresztül jelentős hasznot visznek ki ebből az országból. Kétségkívül hoznak is ide modern technológiát, munkakultúrát. Úgy gondoljuk, hogy ez egy kölcsönösen előnyös, nyertes szituáció. Ahhoz, hogy ez így maradjon, a jelenlegi szabályokat kell fenntartani, és a status quot kell megőrizni.

Senkinek semmivel nem tartozunk azért, hogy az Európai Unióból is forrásokhoz juthatunk. Az a mi pénzünk, nekünk járó pénz minden feltételtől teljesen függetlenül.

A feltétel az a közös piac volt, az hogy ma az Európai Unió egy olyan egységes piacot jelent, ahol a tőkeerősebb cégek számára nyilvánvalóan a versenyfeltételek azáltal, hogy vámhatárok nincsenek, lényegesen kedvezőbbek.”

Ez az, amit Orbán keresetlen egyszerűséggel úgy szokott fogalmazni, hogy megnyitottuk nekik a piacainkat, és ennek ellenében kapjuk a pénzt, ami ezért nekünk jár, ez a mi pénzünk. Ahogy a múlt pénteken mondta, a magyarok pénze, amit nem vehet el senki.

Ezt nyilván nekünk, magyaroknak mondja Orbán is, Gulyás is.

Mert a német, osztrák, svéd vagy dán adófizetőnek hiába is mondaná, nem fogadnák el, és csak felháborodnának rajta. Hogy megnyitottuk a piacainkat? Igen, amikor beléptünk az Unióba. Ők viszont,

az EU tagországai már egy jó évtizeddel korábban, már a társulási szerződés megkötésekor egyoldalúan megnyitották előttünk a piacukat.

Ezt valahogy Orbán nem emlegeti. Pedig pontosan tudja ő is. Az, hogy a befektető multinacionális vállalatok profitot visznek ki, a tőkekivitel természetes velejárója, ahogy a szomszéd országokban befektető magyar vállalatok is hoznak ki onnan profitot, de ezt a magyar állam nem kompenzálja oda irányuló költségvetési támogatással. Ez az érvelés bizony sántít. Valamiért sem a Project Syndicate-nak küldött válaszcikkében, sem a Zeitnek adott interjúiban nem szerepel ez az érv. Csak annyit állít, hogy nem helyesli a pénzbeli támogatások és a jogállamiság összekapcsolását.

Érdekes, a júliusi EU-csúcs előtt még azt fogadtatta el feltételként a magyar parlamenttel, hogy a német elnökség zárja le a hetes cikkely szerinti eljárást. Most meg azt mondja, hogy ne a pénzeket kössék a jogállamisághoz, hanem a jogállamisággal csak a hetes cikkely szerinti eljárásban foglalkozzanak. Ezt adta elő csütörtökön Gulyás is:

„A lisszaboni szerződés tartalmazza a hetes cikkely szerinti eljárást. Hogyha valóban jogállamisági kérdések vannak, akkor ennek az eljárásnak a keretében lehet azokat tisztázni.”

Most már nem is fontos annak lezárása? Nem, mert míg a költségvetés és az újraindítási alap jogállamisági feltételeiről elég a Tanácsban a minősített többség, a hetes cikkely szerinti eljárást egyetlen másik tagállam vétója is megakadályozhatja, tehát a lengyel illetve magyar kormány kölcsönösen megakadályozhatja, hogy a másikkal szemben érvényesítsék a szankciót.

Lássuk be tehát, hogy nem kis teljesítmény, hogy Gulyás képes volt ezt komoly képpel végigmondani. Nekünk meg marad a szégyen, hogy ilyen kormányunk van. És nemcsak ez, de tehetetlenül kell néznünk, ahogy szoktatják az országot az EU-val való szakításhoz.

Bauer Tamás

Ezúttal azonban nem azzal foglalkoznék, hogy hogyan helyes az önkényuralom parlamentben beszélni, hanem azzal, hogy hogyan helyes és hogyan nem helyes szavazni.

Ez ugyanis megtéveszti a választókat: óhatatlanul azt a benyomást kelti, mintha az alaptörvény megalkotásának és időnkénti módosításának tényét elfogadnánk, csak a tartalommal lenne bajunk.

Nem először fogadtat el az Orbán-kormány ilyen „indokolt véleményt” valamilyen európai uniós tervezettel kapcsolatban, és ezek a tervezetek a menekültkérdésre szoktak vonatkozni. Miről is van szó?

A javaslat szakít a menedékkérők kvóta szerinti elosztásával, viszont elengedhetetlennek tartja a többi tagállam szolidaritását a menedékkérők megjelenésével közvetlenül érintett tagállamokkal pénzzel, infrastruktúraépítéssel és bizonyos esetben átvétellel is.

Ezzel a kérdéssel foglalkozott az Európai Tanács.

A vonatkozó törvényt csak később, a veszélyhelyzet megszüntetése után hozták meg.

Tudjuk, a felhatalmazáshoz a kormánynak nélkülük is megvolt a parlamenti többsége, az igenlő szavazat azonban a törvénnyel való egyetértést és következményeiért való felelősségvállalást jelent.

Márciusban e négy feltétel teljesítéséhez kötötte a DK a felhatalmazás megadását.

Orbánnak az ügyben nem sikerült a visegrádi négyeket testületileg maga mellé állítani (ami önmagában véve persze rendkívül fontos fejlemény), de a lengyeleket, akikkel szemben szintén folyik hetes cikkelyes eljárás, igen.

a kompromisszumot csak azok a tagállamok boríthatnák fel, amelyek eddig is ragaszkodtak a jogállamisági feltételhez, az Európai Parlament viszont nem, hiszen a kompromisszum nem érinti a Parlament által már megszavazott szövegeket.

gyakorlatilag kicsavarják az új eszközt a Bizottság kezéből, gyakorlatilag a pénzek a továbbiakban is az eddigi módon ömlenek Magyarországra és Lengyelországba, s azokat nálunk az eddigi módon irányíthatják az Orbánék által erre kiszemelt címzettekhez.

Lépni kell, és a javaslatok a legfontosabb pontokon fékeznék meg a vírus terjedését.

Nem sokkal a második Orbán-kormány megalakulása után a Demokratikus Charta rendezvényén – emlékszem, én is felszólaltam – Gyurcsány Ferenc azzal a mondattal indította beszédét:

Hatalmas taps tört ki a teremben: Gyurcsány akkor is azt a fogalmazta meg, ami bennünket, az Eötvös utcában összegyűlt híveit eltöltött.

Ez így sajnos nem állja meg a helyét.

És a további két ellenzéki frakció?

Nincs tehát a Jobbikra és az LMP-re kiterjedő ellenzéki összefogásnak olyan eszmei alapja, mint amilyet Gyurcsány Ferenc tizennégy pontjában feltételez.

ő volt a Fidesz mint vezető kormánypárt parlamenti frakcióvezetője, ami sokszor hálátlan feladat, bánni kellett tudnia a parlamenti szabályok minden részletével, és vissza is kellett élnie azokkal a kormányzó Fidesz disznóságait szolgálva.

– tizenhat évre vezető szerephez jutott a Fidesz európai parlamenti frakciójában.

Amikor Orbán most azt nyilatkozza, hogy”amit tett”, az nem fér össze „politikai közösségük” értékrendjével, akkor nem tudhatjuk: a járványügyi szabályok megsértésére, a kábítószerezésre vagy a melegségre utal.

Ugyanúgy jár el, mint a száz százalék, vagyis Orbán, aki rendszeresen a Szovjetunióval állítja párhuzamba az Uniót, és időnként a mai Németországot a náci állammal párhuzamba állító utalásokat is megenged magának.

Ez az, amit Orbán keresetlen egyszerűséggel úgy szokott fogalmazni, hogy megnyitottuk nekik a piacainkat, és ennek ellenében kapjuk a pénzt, ami ezért nekünk jár, ez a mi pénzünk. Ahogy a múlt pénteken mondta, a magyarok pénze, amit nem vehet el senki.

„A lisszaboni szerződés tartalmazza a hetes cikkely szerinti eljárást. Hogyha valóban jogállamisági kérdések vannak, akkor ennek az eljárásnak a keretében lehet azokat tisztázni.”

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA