Andorrát még túlélte: távozott Bernd Storck

0
1775

Bernd Storck és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) közös megegyezéssel szerződést bontott, így a német szakember a szövetségi kapitányi és a sportigazgatói posztról is távozott.

Sipos Jenő szóvivő közölte, az elnökség kedden felkérte Csányi Sándor elnököt, hogy tárgyaljon a szövetségi kapitányi jelöltekkel. Hozzátette, az is elképzelhető, hogy a magyar válogatottat a novemberi két barátságos mérkőzésen ideiglenes szakvezető irányítja Luxemburgban, majd hazai pályán a vb-résztvevő Costa Rica ellen.

A német szakembert 2015. július 20-án nevezték ki szövetségi kapitánynak,

miután a Hertha BSC nem engedte elődjének, Dárdai Pálnak, hogy folytassa szakvezetői munkáját a nemzeti együttesnél. Storck már márciustól a magyar szövetség alkalmazásában állt sportigazgatóként, és ő vezette az U20-as válogatottat az új-zélandi világbajnokságon.

Storck szövetségi kapitányi megbízatása eleinte az Európa-bajnoki selejtezősorozatból hátralévő négy mérkőzésre szólt. Ezeken a találkozókon öt pontot szerzett a csapat, amely így a harmadik, pótselejtezőt érő helyen zárt, ezáltal Storck szerződése automatikusan meghosszabbodott a Norvégia elleni párharcig.

A skandináv együttest kettős győzelemmel múlta felül az Eb-részvételért a Storck-csapat.

A német szakember megállapodását egy nappal később meghosszabbították a nyári kontinensviadal végéig, majd márciusban újabb szerződést írt alá 2018. június 30-áig.

Az 54 éves tréner legnagyobb sikere a 2016-os Európa-bajnoki szereplés volt. A magyarok az ő irányításával 2-0-ra legyőzték Ausztriát, az izlandi csapattal 1-1-es, a későbbi Európa-bajnok portugállal pedig 3-3-as döntetlent játszottak, így csoportelsőként jutottak a nyolcaddöntőbe. A 16 között aztán jött a 4-0-ás vereség Belgiumtól, de így is az év csapata lett Magyarországon a labdarúgó-válogatott a sportújságírók szavazata alapján.

A tavaly őszi világbajnoki selejtező-mérkőzések már nem sikerültek jól, a magyarok gól nélküli döntetlent játszottak Feröer-szigeteken, majd hazai pályán 3-2-re alulmaradtak Svájccal szemben.

De az igazi mélyrepülés ezután kezdődött:

amíg Storckkal az első 17 meccsén összesen négy vereséget szenvedett a válogatott, ezután sorozatban négy találkozón kikapott, ráadásul egyetlen gólt sem szerzett. A novemberi barátságos találkozón a svédek 2-0-ra, márciusban a portugálok vb-selejtezőn 3-0-ra, júniusban az oroszok barátságos meccsen szintén 3-0-ra győztek, és ezt követte a magyar futball történetének talán legkínosabb kudarca, amikor Andorra 1-0-ra nyert vb-selejtezőn.

A pireneusi miniállamban elszenvedett vereség után Storck kapott egy második esélyt, így befejezhette a világbajnoki selejtezősorozatot. Végül 10 meccsen 13 pontot gyűjtött a válogatott, amivel ugyan – az előző három kvalifikációs sorozathoz hasonlóan – harmadik helyen végzett a csoportban, de a megszerezhető 30 pontnak csupán a 43 százalékát gyűjtötte be, ami az 1986-os legutóbbi vb-részvétel óta lezajlott nyolc világbajnoki selejtezősorozatból a harmadik legrosszabb.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .