Amerikai katonai demonstráció a Koreai-Félszigeten – Frissítve

0
1345

Éleződni látszik a helyzet a Koreai-félszigeten: az amerikai légierő B-1B típusú stratégiai nehézbombázói, harci gépek kíséretében az Észak-Koreától keletre fekvő vizek fölötti nemzetközi légtérbe repültek, közel Észak-Korea keleti partjaihoz – jelentette be a Pentagon. Ilyen közel ebben a században még nem repültek a demilitarizált övezethez.

Az amerikai katonai erődemonstráció célja bemutatni azt, amiről Donald Trump elnök beszélt – jelentette a CNN. Nevezetesen, hogy katonai lehetőségek egész tárháza áll az USA rendelkezésére, hogy ellenálljon bármilyen fenyegetésnek – közölte a Pentagon szóvivője, Dana White. Hozzátette:

„a 21. században amerikai bombázó még nem repült ilyen közel a  demilitarzált övezethez, ami mutatja, milyen komoly helyzetbe hozott minket Észak-Korea viselkedése”.

A katonai erődemonstrációt nem sokkal azelőtt zajlott, hogy az ENSZ-közgyűlés általános vitájában az észak-koreai külügyminisztert várták a pulpitusra, beszédet tartani – tudósított  a BBC. Ri Jong Ho hangoztatta: Észak-Korea már csak néhány lépésre van attól, hogy atomhatalommá váljon  az ENSZ szombaton New Yorkban. Mint az MTI tudósításából kiderül, a külügyminiszter kifejtette: a rezsim végső célja, hogy hatalmi egyensúlyra lépjen az Egyesült Államokkal. Hozzátette: kilátástalan abban reménykedni, hogy Észak-Korea egy hajszálnyit is változtat álláspontján a szigorúbb szankciók következtében. Hangsúlyozta, hogy Donald Trump amerikai elnök ENSZ-ben mondott beszédét követően, amelyben rakétás embernek nevezte Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt,

„elkerülhetetlenné vált, hogy rakétáiNk meglátogassák az Egyesült Államok teljes szárazföldi területét”.

Mint arról a FüHü is beszámolt, Donald Trump csütörtökön azt mondta az ENSZ-ben, hogy „eltüneti a Föld felszínéről” Észak-Koreát, ha fenyegetve érzi magát vagy szövetségeseit.

Július 30-án az USA egyékbént hasonló erődemonstrációt tartott két B1-B típusú stratégiai nehézbombázójával átrepülve a Koreai-félsziget felett, válaszul a júliusban végrehajtott két észak-koreai ballisztikus rakétakísérletre – emlékeztetett az MTI.

- Hirdetés -

 

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .