Azt írja az újság, hogy: „Súlyos fizetésképtelenségi válság fenyegeti a fővárost, amelynek szeptember végéig összesen 125 milliárd forintnyi hitelt kellene törlesztenie. Ez a Budapest által felvett 80 milliárdos folyószámlahitelből és a BKK 45 milliárdos forgóeszköz-hiteléből áll, miközben az önkormányzat egyenlege jelenleg mínusz 65 milliárd forinton áll. Bár a szeptemberben befolyó iparűzési adó második részlete átmeneti enyhülést hozhat, a felhalmozott számlák, a hitelek rendezése és a folyamatos működési költségek miatt a kassza október elejére így is teljesen kiürül.
A helyzetet tovább nehezíti, hogy a főváros idén még sem a 39,5 milliárd forintos állami normatívát, sem a közösségi közlekedésre járó 12 milliárdos támogatást nem kapta meg. Ezzel párhuzamosan a Magyar Államkincstár korábban milliárdokat emelt le a város számlájáról szolidaritási hozzájárulás címen (még a választások után is), amelyből idén 86 milliárd forintot követelnek a várostól, összesen pedig már 97,7 milliárdos befizetést várnak el a főváros 534 milliárdos teljes éves bevétele mellett. Noha a hozzájárulás rendezésére október 15-ig haladékot kapott Budapest, a kötelezettség teljesítésére jelenleg nincs érdemi fedezet.”
Ahogy az közismert az immár hajdani Főnök és a magyar főváros nem voltak jóban. A renitens, globalista, Soros-bérenc és háborúpárti Budapest sohasem illeszkedett a NER fősodrába, mondhatni inkább keresztbe folyt (tett) neki, mintsem segítette volna a nagyívű miniszterelnöki tervet, amelynek végcélja Magyarország abszolút szuverénné tétele, azaz Trumpnak az Emberiség általi lecserélése a Főnökre, ami egyenlő világhatalom. Pont.
Az ellenséges viszonyból következően Budapest helyzete a sokévnyi kétharmados FIDESZ kormányzás után nem valami kedvező. Orbánék ott rúgtak bele Karácsonyékba, ahol csak tudtak, kezdve a még Tarlósnak megígért, az államnak aprópénz jellegű, hatmilliárdos Lánchíd felújítás támogatás elsinkófálásától az úgynevezett szolidaritási hozzájárulás címen évente lenyúlt, idén már közel kilencvenmilliárdos büntetőadón át azon szomorú tényig, hogy Budapest ugyan a magyar GDP (83 000 milliárd HUF) 36 százalékát állítja elő (~30 000 milliárd HUF), de csak a GDP 0,65 százalékából gazdálkodhat (540 milliárd HUF).
Az nyilván mindenki számára egyértelmű, hogy az új ellenzék földcsuszamlás-szerű sikerében (ahogy az óellenzék választási „eredményében”, azaz totális eredménytelenségében is) a nagyvárosok és főleg Budapest értelmisége döntő szerepet játszott, így várható volt, hogy a Plútóról is látható győzelem után a kormány és Budapest viszonya megváltozik. Ezért
érthetetlen kissé ez a mostani hír, amely mintha azt mutatná, az új kormány is markában akarja tartani a fővárost.
Úgy néz ki, partnerségről szó sincs (hálából meg aztán pláne semmi), a kormány részéről az „Örüljetek, hogy vagytok, és gazsulálni ugyan jöhettek, de nem biztos, hogy fogadunk benneteket. Momentán rengeteg a dolgunk, például a hatáskör nélküli köztársasági elnök leváltása meg az új kinevezése körüli hercehurca uralása, a paksi ügyek, amely főleg műszaki problémák politikaivá konvertálása, továbbá a Parlamentben folyó, ki-tudja-messzebbre-elküldeni-a-másikat nemes vetélkedés, és így tovább, és így tovább” taktika a menő.
Persze mondhatjuk azt is, hogy a kormány még nem ért el a budapesti kérdések átnézéséhez, pláne nem a fővárost érintő rendeletek és törvények módosításához, addig viszont, amíg ez meg nem történt, értelemszerűen ugyanaz folytatódik, ami eddig volt. Pontosan ugyanaz. A jelenlegi One man show nem teszi lehetővé a gyors változásokat, hiszen egy ember agyi kapacitása és ébrenléti ideje kevés ahhoz, hogy mindennel foglalkozni tudjon, különben is jelenleg inkább a hatalmas győzelem kiélvezése folyik, mintsem konkrét témák konkrét vizsgálata. Az majd később. Idővel. Talán.
Igazuk is van. Nem hajtja őket a tatár, és ha a korábbi kifizetéseknek csak egy részét állítják le ők vagy az állami cégek anélkül, hogy bármit konkrétan megváltoztatnának (ahogy tették), az állam nyeresége akkor is tetemes, és százmilliárdokban mérhető (lásd itt. Ebből látni, mennyi pénz áramlott ki a 16 NER év alatt mindenféle csatornákon át az „illetékesekhez”, viszont most az azokat fizető állami cégek nyilván megijedtek a várható felelősségre vonástól, és sokat közülük megszüntettek.
A fenti százmilliárdokból simán csökkenthető lenne a budapesti 89 milliárdos szolidaritási hozzájárulás, vagy kormányzati szándék esetén akár el is lehetne törölni, hogy a város végre hosszú idő után fellélegezhessen, de sajnos a kormány részéről halvány jele sem látszik annak, hogy nagyvonalú akarna lenni Budapesttel. Mondhatni, ellenkezőleg. Megjegyzendő, hogy ez a 89 milliárd az állami költségvetésnek csak 1,8 ezreléke, a budapesti költségvetésnek viszont 16 százaléka (a hatás közel százszoros!),
Persze, ha figyelembe vesszük, hogy ugyan Budapest nagymértékben segítette Magyarék győzelmét, de a fővárosi közgyűlés 33 képviselője közül heten az óellenzék tagjai, tízen meg fideszesek, akkor kezd érthetővé válni, hogy a Tisza kormány, amelynek miniszterelnöke állandóan a felszámolandó Gyurcsány-Orbán korszakról beszél, és a közgyűlésben csak 10 képviselője van, nem szeretné hagyni, hogy Budapest itt önállóskodjon neki összevissza. Ezért lebegteti a város feje fölött a csődöt, pont ugyanúgy, ahogy Orbánék is tették, és mivel az összes adu az összes ásszal együtt a kormány kezében van, Budapest csak egyet tehet: meghunyászkodik és alázatosan fogadja az esetleges engedményeket.
A GDP 36 százalékának megtermelése természetesen elvárás továbbra is a fővárostól, és a feltétele annak, hogy a GDP 0,65 százalékát megkapja. Ebből a 89 milliárd szolidaritási hozzájárulást könnyen befizetheti, és még marad is neki 0,54 százalék. Hát nem csodálatos?
Többen mondták már, hogy mivel a teljesen lenullázódott óellenzék legszerencsétlenebb tagja, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt még az 1 százalékot sem érte el, ezért az állami kampánytámogatás 600 millióját vissza kell fizetniük, szép és nagyvonalú húzás lett volna a totális győztestől, ha a hatalom átvétele után elengedi a tartozásukat, mondván, sok kutyapárti szavazó, a Tiszára húzta be az ikszet a FIDESZ elleni biztos győzelem érdekében, ennyit megérdemelnének.
De nem. Ez van. Mivel ezt is mi szavaztuk meg kétharmaddal, most sem szólhatunk egy szót se.




















