A zsidók megbízhatatlanok, megpróbálták megölni Jézust

0
906
memri

Egy coloradói imám a héten arra tanította a gyerekeket, hogy a zsidók megbízhatatlan nép, akik „hazudnak és megszegik a szerződéseket”. Az imámot Umar Mitchellnek hívják, azt állítja, hogy a mai zsidók ősei megölték azokat a prófétákat, akiket Isten küldött nekik, és „még Jézust is megpróbálták megölni”.

Azt mondta, hogy nem minden zsidó ilyen, de a legtöbb igen, kivéve „egypárat”. Az egyik ok – mondta –, amiért „folyton veszítünk Palesztinában”, az az, hogy „folyamatosan hagyjuk, hogy (a zsidók) becsapjanak minket”. Az imám azt mondta, hogy nem gyűlöletbeszéd, ha a gyerekek ezt hallják, hanem  nagyon „fontos, hogy tudjátok ezt”. 

„Meg kell ismernünk és meg kell értenünk, kik ezek az emberek, hogy többé ne legyünk áldozatuk újra és újra.”

– mondta a gyerekeknek.

A leckét, amelyet egy Aurora mecsetben tartottak, amelynek webhelye azt írja, hogy „minden korú és származású muzulmánok és nem muszlimok oktatására törekszik, az iszlámot tanítva a muszlimoknak, és tisztázva a tévhiteket a nem muszlim közösség számára” élő közvetítés volt. a mecsetben, és a Közel-Kelet Médiakutató Intézet (MEMRI) megörökítette a csoport „Imámok prédikációi a nyugaton” projekt részeként. 

- Hirdetés -
- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .