A vagyoni piramis és az ellene lázadók

0
929
x.com

Margaret Thatcher konzervatív pártja kezdte el a globalizációt több mint 40 éve a liberális Hayek eszméire támaszkodva, a héten a konzervatívok tizennégyéves uralom után megsemmisítő vereséget szenvedtek el Nagy Britanniában.

Franciaországban a liberális Macront szorongatják a jobb és baloldali szélsőségesek, akik csak egy dologban értenek egyet: le Macronnal, akit Franciaország és Európa leggazdagabb embere, Bernard Arnault támogat, akinek vagyona meghaladja a 200 milliárd eurót. A globalizáció ezekben az országokban csillagászati vagyonokat eredményezett a legfelső egy százalék kezén miközben a bérből és fizetésből élők életszínvonala stagnált.

Thomas Piketty francia közgazdász Capital című könyve számokkal bizonyította a vagyoni piramis kialakulását: az alsó kétharmad joggal érezhette úgy, hogy átverték miközben az elit adóparadicsomokba mentette vagyonát. A dollármilliárdos Donald Trump azzal dicsekedett a választási kampány során, hogy 16 éve nem fizet adót! Amint megválasztották 2016-ban az első dolga volt az adókat csökkenteni. Most is ezt tervezi, noha az USA már most is csillagászati összeget, 892 milliárd dollárt fordít a korábbi kölcsönök törlesztésére, jövőre ez az összeg meghaladja az 1000 milliárd dollárt! Nagy Britanniában Liz Truss miniszterelnök rekordot állított föl: oly rövid ideig állt Őfelsége kormányának élén. Az ok: olyan költségvetést terjesztett elő, melynek a deficitje meghaladta a 40 milliárd fontot!

És nálunk?

Orbán Viktor államkapitalista rendszere illiberális retorikával küzd a globalizáció ellen – szavakban. A valóságban éppen olyan vagyoni piramist épít mint a globalizáció élharcosai.

A felső egy százalék nagyon is pénzénél van míg az alsó kétharmad államfüggő: nem azért szavaz a rendszerre, mert boldog benne és elégedett hanem azért, mert különben nem tudna megélni.

A nemzeti együttműködés rendszerének fiktív piacán csakis a kapcsolati tőke számít, a teljesítmény nem. Kik lázadnak ez ellen? Nálunk nem az alsó kétharmad, mely fenntartja Orbán Viktor tragikomikus rendszerét hanem a középosztály, amely úgy érzi: a globális versenyben is megállná a helyét. Mit üzen számukra Orbán Viktor? Ugyanazt mint Gyurcsány Ferenc: el is lehet innen menni…

Ennek a középosztálynak a felfutó csillaga Magyar Péter, aki észrevette, hogy a nemzeti együttműködés rendszere szétrohadt a sok képmutató hazugságtól. Saját fegyverével akarja legyőzni Orbán Viktort: a jól hangzó demagóg hazugsággal, amely elsősorban a bírálatban jeleskedik a teljesítményben nem: Magyarország a nemzeti együttműködés tizennégy évének eredményeképp az Európai Unió legszegényebb és legkorruptabb állama lett! Ez nem anomália, ez volt a rendszer célja, mert csakis az államfüggő alsó kétharmad szavaz meg olyan szisztémát, mely örökkévalóvá teszi a kiszolgáltatottságot. Közben pedig tovább épül a vagyoni piramis: Mészáros Lőrinc vagyona egyetlen évben 50%-kal nőtt, és megközelíti az 1000 milliárd forintot.

Szegény országban szupergazdagnak lenni – ez az igazi úri passzió hiszen itt minden ember sokkal olcsóbban megvásárolható mint Amerikában, ahol Orbán Viktornak 10 millió dollárt kellett „leperkálnia” Donald Trump “barátságáért.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .