A színész, akit felzsidóztak

2012. májusában az egri önkormányzat kulturális bizottságának ülésén úgy határoztak, hogy a városnak nincs szüksége Székhelyi József Villon estjére, mert ő – így hangzott el – egy SZDSZ-s büdös zsidó. Ezt írtam akkor erről.

Nem haragszik Székhelyi József az egriekre. Ha hívnák, ami persze nem mostanában lesz, szívesen elmenne oda megint. A Jászai-díjas színész úgy fogalmaz: nem őt sértették meg, hanem a hazát. És, hogy őt nem lezsidózták, hanem felzsidózták, „Én most sárga csillaggal járok az utcán, melyet büszkén viselek”.

Ilyen lett a világ. Persze, még nem teljesen ilyen, csak időnként ilyennek látszik. Az egriek sem olyanok, mint amilyennek a Fidesz által vezetett önkormányzatuk és a kormánypárti túlsúllyal rendelkező kulturális bizottságuk alapján gondolnánk őket. Az egriek éppen olyanok, mint a budapestiek, a békéscsabaiak, a székesfehérváriak. Vannak közöttük jók és rosszak, kövérek és soványak, hívők és istentelenek.

Sokfélék vagyunk, hál’ istennek, bár a rólunk élő kép már nem ennyire sokszínű. Az egriekről most az lett a közvélekedés, hogy ez egy antiszemita város. Ahol listázzák a fellépő művészeket, és származás, felekezet, világnézet alapján döntik el, hogy ki léphet fel Egerben, és ki nem.

Székhelyi József jelen állás szerint nemkívánatos személy Egerben. Pedig kiváló színész, még ellenlábasai is elismerik, hogy „Villonban például nagyon jó.” De hiába, hogy Villonban jó, Egerben mégsem kell, merthogy ő egy „SZDSZ-es büdös zsidó”.

Így hangzott el az önkormányzat kulturális bizottságának egyik összejövetelén, és nem tiltakozás volt a válasz, hanem hangos nevetés.

Ezzel együtt, nem gondolnám, hogy az egriek rosszabbak lennének, mint mások. Még csak azt sem hiszem, hogy meggondolatlanabbul, elővigyázatlanabbul választottak volna önkormányzatot, mint a többi helyen. Budapesten, Békéscsabán, vagy teszem azt, Székesfehérváron.

Lehet, naiv vagyok, de én a gyömrőiekről sem gondolnám, hogy aki Gyömrőn él, az mind büszke arra, hogy a korábban a szabadságról elnevezett tér néhány napja Horthy Miklós nevét viseli. Szerintem sok gyömrői szégyelli magát emiatt, megint mások örülnek, a legtöbben talán nem is foglalkoznak ezzel.

Utóbbiakat, akiknek mindegy, hogy mi történik körülöttük, azért nem menteném fel. Mert az nem érv, hogy mostanában a félelem miatt hallgatnak sokan. Lehet félni, sőt, kell is. Félni muszáj. Emberi tulajdonság a félelem, normális ember, ha félteni valója van, nem tehet mást, mint fél.

Félti magát, a hozzátartozóit, vagyonát, pénzét, egzisztenciáját. Félti az életét.

De, csak azért, mert fél az ember, még nem hallgathat. Ha soha nem szól senki, akkor mindenkinek mindig lesz félni valója.

Ha hallgatunk, mindig lesznek, akik következmények nélkül felzsidózhatják Székhelyi Józsefet, politikai és más szempontok alapján listázhatnak művészeket, tudósokat, teret nevezhetnek el Horthyról, és még sok minden más gazemberséget elkövethetnek.

Szólni kell, amíg még lehet. Szólni kell, mert csak így múlhat el az a világ, amitől félni kell.