Kérem szépen, hol is kezdjem… szóval írtam én három nappal ezelőtt ide, ezekre a hasábokra egy kis szösszenetet, „A kétharmad szélhámosai” címmel, ki is váltott némi közfigyelmet, sőt, a némineműnél talán nagyobbat is. Jogosan: Gulyás Márton választási korrupciót és a kamupártokat leleplező, kiváló, alapos dokumentumfilmjéről szólt, ami méltán tart számot a közérdeklődésre.
Azóta lefolyt némi víz a Dunán és egyéb események is történtek, például már elérhető a teljes film – a második és harmadik rész kevés alapvető újdonságot mond az elsőhöz képest, viszont kiválóan, részletgazdagon bizonyítja, miszerint a Fidesz kétharmada valószínűleg mindhárom alkalommal a kamupártoknak volt köszönhető és a rendkívül hiányos, alkalmatlan választási törvénynek. Csak köszönet jár érte Gulyás Mártonnak, még akkor is, ha én néha szó szerint kínos pontosságúnak érzem a filmet. Sajnos ez egy ilyen műfaj.
Ezért még nem lett volna érdemes megszólalnom. Hanem tegnapelőtt este mélán kotorásztam a Facebookon, mint egy Edgar Allan Poe, „borongtam zsongva, fájón / S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár, / Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant”, de nem a holló volt, hanem a húszforintos esett le, miszerint engem lopnak.
Illetve, minket, hiszen az írásom ellopásával a szerkesztőséget is kár érte.
Elém került ugyanis a nagy, kaotikus hírfolyamban az OLKT nevű oldal (Orbán Lapjáról Kitiltottak Társasága) megosztásában a saját, fentebb említett, „A kétharmad szélhámosai” című anyagom.
Hát, ha csak osztanák, nem volna baj, de – nem csak osztották. Átemelték a teljes szöveget a saját lapfelületükre, csak éppen lehagyták a címből is, a cím alól is a nevemet. Ellenben az szerepel a cím alatt: „Szerző: O.L.K.T.” Az írás alján „Forrás és bővebben:” megjegyzéssel szerepel ugyan egy betűhalmaz, ami a valódi anyagra mutató hivatkozás akarna lenni, csakhogy szakértelem hiányában próbálhatták kitenni, mert nem nyitható. Ha valaki átmásolja a keresőjébe, akkor használható lehet, csak ki fog másolgatni? Senki: náluk tehát kézenfekvő, hogy az én írásomat ők írták.
Mármost azt értem, miért lopnak – azért mert képességeik nem tennék lehetővé, hogy ilyent vagy akár csak hasonlót is írjanak. Képességeik számára egy óvodai ünnepély szövegkönyvének megszerkesztése copy/paste segítségével is komoly kihívást jelentene. Ők látják az olvasottabb írásokat és egyszerűen lenyúlják őket.
Ráadásul nem is először teszik:
írtam én már egy hasonló esetükről korábban, egy másik lapba, akkor Sándor Zsuzsanna írását lopták el a 168 órából és tüntették fel úgy, mintha az egyik munkatársuk írta volna. Az OLKT akkor ugyan utólag az írás alá az elérhető legapróbb betűkkel beapplikálta, miszerint „Az eredeti cikk itt található.” és megadta a linkjét, ez talán annak volt köszönhető, hogy az olvasók jelezték: átlátnak a szitán, a fotós nevét is levették (ugyanis az első verzióban nem az ő képei szerepeltek), egyszóval a jogi formaságoknak – utólag, mondom, utólag – némiképp eleget tettek, de ha fel nem figyel rá néhány ember, aki mindkét változatot látta, hát Sándor Zsuzsannát máig az illető munkatársnak hívják. És nem lehet minden írás mellé őrséget állítani.
Most néhány ismerősöm jelezte náluk, hogy izé, mintha én írtam volna ezt, a kommentszekcióban nem is késett a válasz:
„Ki a f@sz ez a Szele Tamás? Hol volt eddig?”
bizonyos Sz. Vera stílusművészi remekeként. Hát jelentem, én vagyok az a f@sz. És nem kéne velem fölényeskedni. Több, mint harminc éve írok magyarul újságot, ott voltam eddig, naponta két lap közli a jegyzeteimet, elemzéseimet. Inkább tudni kéne pár dolgot a sajtószakmáról, pár íratlan és pár írott törvényt, szabályt.
Például arról, hogy hiába próbáltak sikertelenül linket elhelyezni az oldalukon, a szerző nevének eltüntetése és helyette az írás saját szellemi termékként való beállítása súlyos megsértése a szerzői jogoknak. Plágiumnak hívják. Ez nem jelenti azt, hogy ne idézhetne bárki és bármit engedély nélkül is akár – azonban a magyar sajtójog szerint 1. mindig kötelező feltüntetni az idézet forrását, elérhetőségét (itt erre csak kísérlet történt), 2. Teljes írás még forrásmegjelöléssel sem idézhető, kivéve az MTI híreit. A teljes írás idézése automatikusan szerzői jogsértésnek minősül, még forrásmegjelöléssel is.
Azt nem ajánlanám, hogy továbbra is azt állítsák, miszerint ők a valódi szerzők, és még engem vádoljanak végtelen szemtelenségükben lopással.
A szerkesztőségi kommunikációnk ugyanis elmenti az írások szerkesztőhöz küldésének időpontját, és ez ebben az esetben bizonyító erejű. Sok mindent meg lehet buherálni, csak a G-mail dátumozását nem.
A másodközlés ugyan nem tilos, sőt: de túl a fentebb vázolt feltételeken, még egy valami kell hozzá, amiről tisztességes szerkesztőségek sosem feledkeznek meg. Engedélyt kell kérni rá a szerzőtől és az elsőként közlő lap szerkesztőjétől is. Erről itt szó sem volt. Nem is lehetett volna: ugyanis az OLKT nevű valamit én nem tekintem sajtóterméknek, tehát nem is engedtem volna meg a másodközlést. Voltaképpen ugyanazt művelik, mint az összes többi klikkvadász álhírlap, csak ők – ahogy végignéztem az oldalt – nem maguk hazudozzák tele a lapfelületet, hanem inkább összeollózzák. Hol tőlem, hol – a szombati szám alapján – a HVG-től, MTI-ből (egyedül az nem lopás, hiszen az ingyenes), Népszavából, de pártlapokból, például a Nyugati Fényből is. Meg kell hagynunk: van saját írásuk is, de kevés.
Hogy a többi lap, orgánum, szerző ehhez mit szól, nem tudom és semmi közöm nincs is hozzá, de én nem tűröm az ilyesmit.
És nem, nem az elmaradt honorárium idegesít, hanem az, hogy a saját írásomat egy primitív hangvételű, gyakran uszító lap hasábjain látom viszont, méghozzá saját szellemi termékükként. A lap saját magát radikális ellenzékinek állítja be (sőt: egyedül hiteles ellenzékiként próbálja vezetni a harcot, mint egy Vörös Csepel), ám olyan faék-egyszerűséggel, hogy nehéz nem látni: itt a politikai elkötelezettség pusztán az üzleti célok szolgája, azért ilyen harsányak, hogy minél többen klikkeljenek az innen vagy amonnan származó írásokra, és a mellettük megjelenő reklámokért szép pénz érkezzen a céghez.
Nem, nem kormánypártiság tiltakozni az ellen, ha egy ilyen orgánum lop tőlünk. Hiszen ha hagynánk, előbb-utóbb bárki feltehetné valamelyik ellenzéki párt jelvényét, és kirabolhatna az utcán: ha tiltakozunk, mondhatná, hogy a pénz a pártnak kell, és ha nem adjuk, nem vagyunk hazafiak.
Ez az egész elkerülhető lett volna különben, ha – megírják ők is a témát.
Elvégre nekik pont ugyanannyi idejükbe, munkájukba, fáradtságukba került volna, mint nekem.
Csak nem tették.
Száz szónak is egy a vége: ne lopjatok, urak, a világhálón pillanatok alatt kiderül. Én most nem indítok pert, mert van más dolgom is, bőven: de nem biztos, hogy mindenki ilyen nagyvonalú lesz.
A mindenségit: ha kell egy anyag, írjátok meg!
Hát így történt, hogy először megírtam a kétharmad szélhámosait, most meg megírtam a szélhámosok tolvajait.
Erről ennyit.
(Frissítés: az OLKT időközben eltávolította lapfelületéről a vitatott írást)
