Újra és újra rá kell jönni, hogy Molnár Ferenc elképesztő vígjátékíró. Úgy képes habkönnyűen szórakoztatni, hogy mégis mély. Bravúros, istenien játszható szerepeket írt, imádják a színészek, és rendre bebizonyosodik, hogy a publikum is. Ahogy ezúttal a Centrál Színházban, a Delila előadásán, aminek egyébként 80 évvel ezelőtt, éppen ebben az épületben, az akkori Pesti Színházban tartották az ősbemutatóját, igen jeles színészekkel, Somlay Artúrral, Darvas Lilivel, Muráti Lilivel, Mály Gerővel a főszerepekben.
Színészek terén most sincs miért szégyenkezni, egyébként másért sincs. Stohl András, Balsai Móni, Trokán Nóra, Magyar Attila, Ódor Kristóf, Cserna Antal igencsak állják a sarat, és meglehetősen élvezik a játékot. Stohl a Centrálban, a házassági leckék középhaladóknak előadásában is hűtlen férfit játszik. Szerepe szerint ezúttal is ő az, aki szerető felesége mellett másra is vágyik, de nagyon. Komplett, lenyűgözően színes színészi palettája van hűtlen pasikból, megcsalókból, hazugságba keveredőkből, és erre ráfázókból, önimádó macsókból. Jól állnak neki ezek a szerepek, ahogy rendszerint más is. Most éppen vidéki csárdatulajdonosként habarodik bele a kétségtelenül szemrevaló fiatal pincérlányba. Érzékelteti, hogy szinte beleremeg a nagy-nagy felhevülésébe. Képtelen másra gondolni. Belezavarodik a mondataiba. Fölényeskedni próbál. De ott van benne az égető vágy, sejti, hogy ebből baj lehet, de felforrt a vére, nincs mit tenni, válni akar, el akarja venni az ifjú nőt.
A feleségeként Balsai Móni kétségbeesésében is furfangos asszonyt játszik, aki a férjét roppant módon szereti és fölöttébb ismeri. Sejti, hogy honnan fúj a szél. Gyanítja, hogy a pincérlány mitől is habarodott bele viszonylag gyors iramban a nála sokkal idősebb férfibe, az egy hónappal ezelőtt sorsjátékon nyert bámulatos összeg miatt. De ezt nem egyszerű számításból teszi. Tényleg a férfi felé fordulnak az érzelmei, mert valahogy ettől a pénztől nő a szemében, vonzóbb lesz, ha úgy tetszik, szexepilesebb. Olyan makulátlan szabású szmokingot visel hibátlan eleganciával, mintha nem egy vidéki csárda csapszékében, hanem legalábbis a Gundel szalonjában lennénk. Egészen biztosan bele lehet szeretni. Ahogy a Trokán Nóra alakította lányba is. Tűz van benne! Arcára is kiül a szenvedély. Ő most tényleg hiszi, hogy holtodiglan.- holtomiglan szerelmes. Belemámorosodik abba, hogy mindketten elképzelik őt pompázatos toalettekben, luxusszállodában, a tengerparton. Álmodnak, terveznek, megszédülnek.
A Balsai Móni által alakított feleség viszont nagyon is észnél van. Ő is pompázatos nő, és ezt tudja is magáról. Elementárisan vonzó. Vág az agya, vesébe látóan áthatóak a nézései, remek az alakja, eszes és csinos, szóval elbűvölő. Ha úgy tetszik, a női nem dicshimnusza. Így aztán igazán tétje van a szerelmi háromszögnek, beindul a férj visszacsábítását, észhez térítését szolgáló hadművelet, akár a hatalmas nyeremény feláldozása árán. Ha azt sikerül átjátszani, az Ódor Kristóf megformálta kissé megszeppent, ifjú vőlegénynek, majd az ő vonzereje növekszik egycsapásra.
És hát akkor fölvetődik az a mostanában közszájon forgó kérdés, hogy tényleg mindenki annyit is ér, mint amennyije van? És Molnár bizony állít ilyesmit a darabjaiban. Gondoljunk például az Egy, kettő, háromra, ami Alföldi Róbert bravúros szereplésével siker az Átriumban, hogy abban egyetlen óra leforgása alatt, egy ágról szakadt fickóból, pénzzel, kapcsolatokkal, finom anyagokból sebtében varratott ruhákkal, golf klub tagsággal, miegyébbel, látszatra kifogástalan úriembert faragnak, mert az üzleti és a családi érdek ezt kívánja. A Delilában is kifogástalan parti lesz ripsz-ropsz a szegény kis vőlegényből. És ettől fordul a kocka. Visszaáll a családi béke, ha úgy tetszik, helyére billen a polgári világrend, amit Molnár sok ramazuri után azért általában szeret helyrebillenteni.
Magyar Attila ziccerszerepben, jóindulatú, szókimondó, hallgatózó, a legváratlanabb pillanatokban betoppanó, csaposként parádézik. Cserna Antal a boldog végkifejletben segédkező ügyvéd. Jeleneteket összekötő koldusként feltűnik a nagy harmonikás Wesely Ernő, utcazenészként szívbe markolóan játszik, Gatz Éva szépen énekel hozzá. Szakács Györgyi mesterien szabott jelmezei régi, kifinomult, békebeli időket idéznek, ahogy Bagossy Levente díszlete szintén.
Puskás Tamás rendezőként, hosszú-hosszú évek óta nem tud hibázni. Amit színpadra állít az siker. De nem munka nélküli, klisékre épülő, olcsó siker. A vérprofizmus odaadással, ízléssel, könnyednek látszó eleganciával, a játék áradó örömével társul. A karakterek eltaláltak, az összeütközések kidolgozottak, a poénok ülnek, a közönség jól szórakozik és meglehetősen elégedett.
