Könyvet adott ki a Budapesten született, de az Egyesült Államokban élő történész, George Eisen. 1941 nyarán Galíciában körülbelül 23 ezer zsidót gyilkoltak meg, többségüket a Horthy Magyarország hatóságai utasították ki “idegenrendészeti eljárással.”
A dátum szimbolikus: 1941 nyarán lépett be Magyarország a Szovjetunió elleni háborúba noha ezt akkor Hitler akkor még nem kérte, és a magyar katonai vezetés ellenezte, mert Horthy Miklós kormányzóval ellentétben nem vette biztosra a náci Németország győzelmét.
A kormányzó, aki négy csillagos tábornok volt a Monarchia hadseregében, ennek felelt meg a tengerészeti rangja hiszen ő volt a gyengécske Osztrák – Magyar flotta utolsó parancsnoka. Fiát, Horthy Istvánt is kiküldte a frontra, annyira hitt a győzelemben, de a kormányzóhelyettes légibalesetben meghalt 1942-ben. A Szovjetunió megtámadása felpörgette a holokauszt gépezetét: 1942 januárjában tartották meg Wannseeban a náci Németországban az Endlösung konferenciát, melyen 15 főnáci eldöntötte a zsidók kiirtását Európában. A konferencián Reinhardt Heydrich, a birodalmi biztonsági főhivatal helyettes vezetője elnökölt, aki azután nem sokkal később Angliában kiképzett cseh partizánok golyóitól halt meg Prágában. Főnöke, Heinrich Himmler, az RSHA parancsnoka meglátogatta a kórházban helyettesét, majd orvosaival közölte: Heydrich nem hagyhatja el élve a kórházat! Miért? Mert kiderült, hogy Reinhard Heydrich Hitler zsidó felmenői után is nyomozott.
Mi történt a magyar zsidókkal Galíciában 1941 augusztusában?
A Horthy korszak antiszemita propagandájának része volt a “galíciai zsidók beözönlése” Magyarországra. A történész tényekkel bizonyítja, hogy szó sem volt beözönlésről hanem egyszerűen csak arról, hogy a pogromok és a szegénység elől menekülő zsidó családok a Monarchia gazdagabb tartományaiba vándoroltak, de ez a belső vándorlás minden más szegényebb népcsoportot jellemzett. Erről a korról írta József Attila, hogy “kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk.”
Hollywoodban például sok magyar zsidó kezdett új életet a huszadik század első felében.
A galíciai zsidók annyiban különböztek a régebben itt élő zsidó közösségtől, hogy ortodoxok voltak és jiddis nyelven beszéltek bár az asszimiláció már megindult.
Miután a galíciai zsidóknak nem voltak magyar papírjaik, ezért a hatóságok idegenrendészeti eljárással kitoloncolták őket. Vonattal majd katonai teherautókkal a határra vitték őket, és ott a nagy semmi közepén magukra hagyták a szerencsétleneket, akiket a helyi ukrán és lengyel antiszemita fegyveresek fosztogattak, végük pedig az SS legyilkolta őket. Augusztus 26-án kétezer magyar zsidót öltek meg, majd 27-28-án 22 ezret!
Schlachta Margit jobboldali parlamenti képviselő bejárta a helyszínt, majd ezt írta:
”Az áldozatok között még véletlenül sem találtunk egyet sem, akivel kapcsolatban vélelmezhető lett volna, hogy Galícia vagy Oroszország lett volna valamikor az otthona, honossága oda köthető lett volna.”
A gyilkosságokat az SS hajtotta végre Friedrich Jeckeln SS tábornok vezetésével, akinek legkevesebb 100 ezer civil legyilkolása szárad a lelkiismeretén, de a szerencsétleneket a magyar hatóságok terelték a hóhérok elé. Friedrich Jeckeln obergruppenführer vagyis vezérezredes még az SS-ben is kitűnt a brutalitásával: Kamenyec Podolszkij, a rigai gettó és a Babij Jar-i mészárlás kötődik a nevéhez.
Háborús bűnösként Rigában kivégezték 1946-ban.
A magyar felelősök: Bárdossy László miniszterelnök, aki jobb meggyőződése ellenére hadat üzent a Szovjetuniónak, háborús bűnösként őt is kivégezték, Werth Henrik vezérkari főnök és Kozma Miklós Kárpátalja kormányzója, korábban a Magyar Rádió elnöke volt, ahol műsorpolitikája kifejezetten liberálisnak számított a keresztény és nemzeti kormányzati rendszerben.
George Eisen arról is beszámolt könyvében, hogy néhányan a csodával határos módon túlélték a szörnyűségeket, és később elmondták: sokan próbáltak meg segíteni a magyar zsidókon, akiket 1941 nyarán megöltek pusztán a származásuk miatt Kamenyec- Podolszkijban a mai Ukrajna területén.
