A köröndi remete

0
1368
Mucska Péter lakhelye

Nem korondi: köröndi. Kodály köröndi ráadásul. Kérném tisztelettel, mint egy remete a mesekönyvekben – csak hát Mucska Péter meséje nem igazán vidám, hiszen hajléktalanról van szó, aki jobb híján húzza meg magát a Körönd egyik százötven éves platánjának törzsében, illetve annak odvában. És csak remélhetjük, hogy boldogan él, míg meg nem hal.

De különben egészen jól, otthonosan érzi magát. Mucska úr Szlovákiában született, ott is élt, hentes volt, zsoké és lovász, míg össze nem veszett a családjával, és ott nem hagyta nekik minden földi vagyonát. Nagy veszekedés lehetett, annyi szent, de Mucska mester is úriember lehet, aki nem pereskedik az odahagyottakkal, hanem inkább járja nincstelenül a maga útját.

A platánra egy hónapja talált rá, de laktak abban emberek már korábban is – akkora az odú, hogy kényelmesen elfér benne két ember állva is, fekve is, a bejáratot és egy kisebb rést, amit ablaknak használ, szúnyoghálóval zárta le, így az egerek is békén hagyják. Éjjel az odúban alszik, nappal a várost járja, bádogdobozokat gyűjt, ezeknek az eladásából akár két-háromezer forintot is megkeres naponta.

De itt jön a logikai csapda. Egy közeli hajléktalanszállóra jár főtt ételért és melegedni, ahol minden nap kap reggelit, ebédet és vacsorát, de magyar lakcímkártya hiányában nem maradhat ott. Meglehet, hiba is volt a sajtónak foglalkoznia vele, ugyanis a hajléktalanság – vagyis az „életvitelszerű közterületi tartózkodás” tavaly ősz óta bizony szabálysértés, amit büntetnek, ha valami szemfüles pribék rálel Mucska mester odújára, kilakoltathatja onnét is, bár érdekes jogi kérdés volna, hogy a közterületi fa odva is közterület-é? Bár valószínűleg az.

De hát hogyan tiltják, tilthatják a szegénységet, hajléktalanságot?

A 178/2018 (X.2.) kormányrendelet útján, melynek alcíme: „az életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése szabálysértéssel kapcsolatban közreműködő egyes szervek kijelöléséről és feladatairól”. Alapvetően a szabálysértésnek minősített otthontalanság elleni intézkedéseket részletezi, nem kevés tanulsággal: akik írták, valószínűleg életükben nem találkoztak még hajléktalannal, és azt hiszik, az választott életforma, amit kalandos lelkületű, bohém egyének űznek, játszi hangulatukban. Igazán rájuk férne, mármint a jogalkotókra egy, csak egy hűvösebb éjszaka a nyóckerben akárhol.

Annak okaira, hogy mitől lesz az emberből hajléktalan, most nem térnék ki, sokféle útja-módja lehet annak, de mióta bíróság elé is állíthatnak valakit azért, mert nincs lakása, minden jóérzésű ember úgy gondolja, hogy embertelenség volt ilyen törvényt hozni. Sőt, a jelek arra mutatnak, hogy a rendőrök is jóérzésű emberek, mert a törvény meghozása utáni december hónapban tíz hajléktalant állítottak bíróság elé azért, mert az utcán élt, azóta viszont egyetlen embert sem. Egyebekben pedig tavaly októbertől március 4-ig országszerte 338 esetben alkalmazott helyszíni figyelmeztetést a rendőrség „életvitelszerű közterületi tartózkodás” szabályainak megsértése miatt.

No, de a figyelmeztetés mégsem börtön.

Amint látom, a fizetetlen túlórákkal sújtott, halálosan fáradt rendőrök megoldották a helyzetet. Nem intézkednek. A szabálysértés súlyát és társadalmi veszélyességét tekintve ez indokolt is, még ha nem is okvetlenül jogszerű: míg muszáj volt, míg ellenőrizték őket, megfeleltek a kívánalmaknak, de van egy olyan sejtésem, hogy úgy január elejétől már a vezetőség sem adott parancsot ennek a törvénynek a minden áron való érvényesítésére.

De embertelen is, logikátlan is hajléktalanok ellen intézkedni, míg a valódi bűnözőkre esetleg nem jut kapacitás emiatt. És vannak valódi bűnözők, szép számmal. A törvény meghozása óta annyi történt, hogy a hajléktalanok és a rendőrök taktikát változtattak, a hajléktalanok még mindig ott vannak az aluljárókban, közterületeken, csak nem telepednek le egy helyre, vagy csak metrózárás után mennek le aludni, a rendőrök meg félrenéznek. Élni és élni hagyni alapon. Azonban a rejtőzködő hajléktalanok kikerülnek a szociális intézmények látóköréből is, így tehát ez a törvény még sokkal nehezebbé tette az életüket, mint volt.

Igen ám, de pillanatnyilag Budapest legismertebb hajléktalanja az ötletesen faodúba költöző Mucska Péter úr.

Az is megérne egy misét, hogy miért nem kaphat helyet a hajléktalanszállón

Azért, mert nem magyar állampolgár – és óhatatlanul feltevődik az emberben a kérdés: aki ezt az okos szabályt hozta, az minden hajléktalantól útlevelet kér? Nem elég baja annak a szerencsétlen embernek, hogy kényszerhelyzetben van, földönfutó, még az állampolgársága is fontos?

Csak szülőföldön szabad földönfutni?

Biztos lesz olyan zseni, aki elmagyarázza, miért jó ez így, ahogy van, és sehogy másképp nem is lehet, ez számomra akkor is visszatetsző, ha tudom, hogy Bécsben sincs másképp. Az ott élő magyar hajléktalanok is kiszorulnak ausztriai lakcímkártya nélkül a szociális ellátások egy részéből, ugyanakkor azt mondják: ha jön a hideg, egyszerűen képtelenség volna elkerülni, hogy meleg helyre vigyék őket, ha kell, szelíd erőszakkal is. Nem is fagyott meg Bécsben idén senki sem.

Magyarországon erősen titkolják a hatóságok ezt az információt, én magam is sokat nyomoztam utána, míg kiderült, hogy ilyen formában ez titok, vagyis hogy nem nyilvános adat – de képet alkothatunk magunknak a helyzetről, ha tudjuk, hogy a KSH évente készít egy táblázatot a halálozási okokról, ebben szerepel egy olyan ok, hogy „a túlságosan nagy hideg hatásai”. E szerint 2015-ban 168, 2016-ban viszont már 238 embert ölt meg a hideg az országban. 2017-es és 2018-as adatok nincsenek. Illetve a Magyar Szociális Fórum adatai szerint 2018 február 20-ig 149 rendkívüli kihűlés fordult elő, de ez nem hivatalos statisztika.

Viszont talán nem is a pontos szám a legfontosabb, hiszen egy fagyhalál is sok. Hanem azzal kéne inkább foglalkozzunk, hogy ne tiltsuk a hajléktalanságot – ennyi erővel a náthát is tilthatnánk, az is könnyen meglepi az embert, az is elérhet akárkit – hanem előzzük meg.

Csak az pénzbe kerülne. A pénz meg nem mindenféle szegény emberek támogatására való, hanem arra, hogy osszuk, legalább milliárdos tételekben, és hajigáljuk kifelé az ablakon.

Ki tudja, meddig maradhat Mucska Péter az odúban

Ki tudja, mikor és kinek szúr szemet, hogy ott él.

Én csak azt tudom, hogy akármikor is viszik el onnét: mindig lesz utódja sajnos.

És kívánom, hogy minél tovább hagyják békességben, háborítatlanul lakni a platánban.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .