„A jogállamiság és a pénz összekapcsolása szükségszerű”

0
1116
Pinterest

Erről beszélt újságíróknak Vera Jourova uniós biztos miután ismertette a 27 tagállam helyzetéről szóló jelentést. Ebben Magyarországgal kapcsolatban bírálatok is szerepelnek elsősorban az igazságszolgáltatással és a sajtószabadsággal kapcsolatban.

Vera Jourova, aki a brüsszeli bizottság alelnöke is, hangsúlyozta, hogy nemcsak Magyarországon igyekeznek korlátozni a média szabadságát. Több uniós államban is előfordul, hogy gazdasági eszközökkel lehetetlenítik el a kritikus sajtót. „Ilyenkor nyilvánvaló, hogy a gazdasági döntés mögött politikusok állnak.”

„Az Európai unió tagállamainak adófizetői viszont nem akarnak pénzt adni olyan országoknak, ahol megsértik a jogállamiság elvét és ahol nem lehet ellenőrizni a pénz elköltését.”

Szójáték volt a beteg demokrácia

A cseh uniós biztos a Der Spiegelnek adott interjúban nevezte betegnek a magyar demokráciát. Egy angol szójátékot próbált ki: az illiberal-illiberálisból csak az első három betűt tartotta meg, így lett „Magyarország ill democracy” vagyis beteg demokrácia.

Orbán Viktor miniszterelnök ezen annyira felháborodott, hogy követelte Vera Jourova leváltását bár pontosan tudta, hogy erre csekély az esély. A biztos asszony megerősítette: nem bánt meg semmit és természetesen nem mond le! Csehszlovákiában a diktatúrában élte le élete első részét, ezért pontosan tudja, hogy miről beszél amikor a jogállam megsértését kifogásolja. Vera Jourova közölte: a bizottság többi tagja teljes támogatásáról biztosította őt. Ursula von der Leyen, a bizottság elnökasszonya válaszol majd Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek.

- Hirdetés -
- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .