A populizmus a bizonytalanságból táplálkozik. A bizonytalanság félelmet okoz. A félelem pedig a primitív emberi reakcióknak kedvez: ingataggá, veszélyessé és robbanásveszélyessé teszi a marginalizált társadalmi csoportokat. Ezek a csoportok azok, amelyeknek nincs státuszuk, így alacsony szintű kommunikációval is befolyásolhatóvá válnak.
Az ipari társadalmakban a státuszt a munka köré kovácsolják. (Nálunk ezt a munka társadalmának aposztrofálják.) A munka identitást, gazdasági biztonságot, stabilitást, jólétet és társadalmi előrelépési lehetőséget biztosít az embereknek.
A globalizáció „sötét arca” véget vetett vagy feltartóztatta a stabil, jól fizetett munka világát, amely identitást, előléptetést és társadalmi státuszt épít. Így maradt a világon emberek millióinak tehetetlen sodródása, kiszorulva a társadalmi együttélésből.
Senki sem értette a zavart, és főként nem vállalta érte a felelősséget.
Ennek a tehetetlenségnek és a társadalmi együttélésből való kirekesztésnek sokféle megnyilvánulása lehet: bizonytalanság; bizalmatlanság; az elvárások hiánya, amelyek elítélik a prezenteizmust. Megszűntek az értékek és referenciák; felváltotta a cinizmus, a normák és törvények iránti elkötelezettség hiánya (anómia). Ahogy Guy Standing is jelzi a Prekariátus*-ban:
„Sokakat vonzanak majd a populista politikusok és a neofasiszta üzenetek, ami már látható szerte Európában, az Egyesült Államokban és másutt. Ezért a prekariátus, a veszélyes osztály, és ezért van szükség egy „paradicsomi politikára”,
amely választ ad félelmeikre, bizonytalanságaikra és törekvéseikre.
*(szociológiai és közgazdasági kifejezés, mely az angol precarious [bizonytalan] és a proletariat [proletariátus] szóvegyítésével keletkezett)
Az információs technológiai forradalom lehetővé tette azt, amit közösségi médiának ismerünk. A pillanatnyi információ és a virtuális társadalmi kapcsolatok ezen mechanizmusa, ha emberek millióinak bizonytalanságával párosul, egy ördögi, perverz kört erősít meg. Amikor az ember napról napra él, célja a túlélés. Nincs ideje az elmélkedésre, az együttélésre, a jövő tervezésére. Elszigetelve él, legjobb esetben önelégülten, egy végtelen jelenben, amely megfosztja értelmétől, céljától. A digitális világ megerősíti ezt az állapotot. Az információk, üzenetek és szlogenek felhalmozódása megakadályozza a reflexiót. Az egyirányú kommunikáció hatására a hasonló csoportokhoz kötődő emberek örökös érzelmi állapotban élnek.
A kirekesztés, ha az anyagi siker, az érdemek, a higgadt és mutatós hírességek kultuszával párosul, kirobbanó keveréket okoz. A neheztelés felületei. Az irigység átveszi a hatalmat. A bizonytalan, rosszul fizetett és demotiváló munkákra ítélt emberek megalázva érzik magukat.
A megaláztatás pedig a másik, a sokféleség elutasításában nyilvánul meg.
Jelzi a pluralitás végét. A társadalmi bizalmatlanság az eredmény. Ez annyira meggyengíti az etika iránti elkötelezettségüket, hogy elősegítsék a szabályoktól, társadalmi normáktól és törvényektől eltérő amorális viselkedést. A bizalmatlanság, a valódi kirekesztés vagy a társadalomhoz való nem tartozás érzése kedvez az antiszociális viselkedésnek. Ebben az összefüggésben ezek a lelkek fogékonyak a manicheus populista diskurzusra, amely megosztja a társadalmat jó és rossz között. A bizonytalanság veszélyt jelent a politikai társadalmi stabilitásra, a biztonságra és a közbékére. Lerombolja a liberális demokráciát.
A bizonytalanság felhígítja a társadalmi konszenzust. Amikor a szolidaritás megszűnik, megszűnik a társadalmi elkötelezettség és a kohézió. Mindenki saját magát menti meg, függetlenül attól, hogy kárt okoz-e harmadik félnek.
Veszélyesen közel kerülünk a legerősebbek birodalmához, a saját kezű igazságossághoz. Ez táptalaja a törvényen kívüliségnek és az erkölcsi romlásnak.
Önmagában ennek felismerése sajnos semmire sem elegendő.
Így aztán a hatalomban lévők visszaélve a kirekesztettek félelmével egyszerűen felválthatják a közjót szolgáló közpolitikákat maguk és feltétlen talpnyalóik érdekeinek kiszolgálásával. A hatalmi érdek megszabja a saját szabályait.
Ennek legsúlyosabb megnyilvánulási formája, amikor maga az állam éppen hatalmon lévő kormánya lesz „állam az államban”, amikor magára nézve nem tartja kötelezőnek a törvényeket, olyan módon, hogy azokat saját érdekei szerint formálja.
A nemzetközi színtér ugyanolyan veszélyes és tele van kockázatokkal (lehetőségekkel is). Globális recesszió; Oroszország Ukrajna elleni háborújának kiterjesztése. Ideális esetben a jogállamiság újjáépítésével és egy új társadalmi paktum kidolgozásával kellene elérnünk, hogy válaszoljunk a kihívásokra.
A viszály és politikai bizalmatlanság egy másik úthoz vezet.
Ahelyett, hogy jogi és intézményi reformon keresztül próbálnának pozitív irányba változni, a törvény kiskapuinak nyitva tartása megakadályozza egy új konszenzusos paktum létrehozását, amely az előttünk álló feladatok megoldásához elengedhetetlenül szükségesek. Sajnos a politikai spektrum mindkét oldala képtelen bármiféle párbeszédre. Mindkettőt csak egymás elpusztítása és a hatalom megszerzése érdekli. Egyik fél sem képes még magának sem bevallani a múltat, nemhogy egymásnak, de ami még szomorúbb a Dunának sem.
