Nagy Imre szobrának eleve nem a Vértanúk terén lett volna a helye, mert sem a tér neve, sem az egykor ott álló és most újra felállításra kerülő emlékmű nem az ’56-os forradalommal, hanem az 1918-19-es történelmi eseményekkel függ össze – fejtette ki véleményét Ráday Mihály, a Hungaria Nostra Város- és Faluvédő Szövetség elnöke, annak apropóján, hogy a kormány úgy döntött, a mártír miniszterelnök szobrát a Jászai Mari térre helyezik át. A legendás városvédővel egyebek közt arról beszélgettünk, mi a véleménye arról, ami ma a főváros arculatának átformálásával és az épített örökséggel történik.
Mi a véleménye a szobor áthelyezésről?
Nagy Imre miatt nem tiltakozom, mert eleve nem értettem egyet azzal, hogy a szobor oda került a Vértanúk terére. 1989-1991 között én vezettem az utcanevek visszaállításának rehabilitációját, ez a tér is visszanyerte az eredeti elnevezését. Kétség kívül Vértanúk tere volt korábban is, de az is kétségtelen, hogy
semmi köze nem volt az ’56-os forradalomhoz és Nagy Imréhez.
S ha már a város visszakeresztelte, akkor innentől szerintem ez a két dolog egymással ellentmondásba került. Ráadásul a mai értelmezés szerint azok, akiket a Tanácsköztársaság leverése után gyilkoltak meg, azok nem vértanúk, csak azok, akik a baloldal áldozatai voltak. Ez is egy olyan „történelmi batyuja” az országnak, amit magával cipel és nehezen emészt meg. Én akkor azt gondoltam, és így gondolom ma is, hogy ez a két dolog éppen eléggé keveredik, nem érdemes még Nagy Imrét is belevenni.
A Vértanúk tere elnevezés semmilyen összefüggésben nincs az ’56-os forradalommal. Nota bene, e téren is súlyos viták vannak az értelmezés körül, ugyancsak ellentmondásos hogy ki számít áldozatnak vagy vértanúnak, szerintem a Kossuth téren elhunyt civil áldozatok és a kormánytagok ugyanúgy áldozatok. De az például mélységesen bosszantott, amikor Károlyi Mihály szobrát elvitték a Kossuth térről és Tisza Istvánt tették a helyére. Két okból is: egyrészt a túl monumentális művet sem szerettem, másrészt úgy vélem, Tisza történelmi figurája, politikai szerepe – finoman fogalmazva – sem teljesen letisztult még.
Károlyi Mihály viszont mégiscsak Magyarország első köztársasági elnöke volt, tehát a Kossuth téren lenne a helye.
Ez esetben még a szobor is jó, szóval ezzel a cserével sem eszmei, sem művészi alapon nem értettem egyet.
Ha már a Kossuth teret említette, hogy tetszik Önnek így átalakítva?
Vannak ellenérzéseim ezzel kapcsolatban is. A parkfelület csökkentése az egyik, de a Horvay-szoborról is érdemes szólni. Kossuth szobornak nevezik, azért mert az ő alakja állt a középpontban, de valójában a teljes Batthyány–kormányt ábrázolja. 1927-ben úgy született, hogy tulajdonképpen
a Trianon utáni „lógó orrú” Magyarországot szimbolizálja.
Miközben ugyanez a Horvay János számos harcos, „előremutató” Kossuth–figurát alkotott, olyanokat, mint amilyen az 1952-ben felállított, s most elbontott és a Ludovikához átvitt Kossuth–szobor is volt. Ilyenek állnak Cegléden, Clevelandben, NewYorkban, Szegeden és sorolhatnám, a közönség jól ismeri ezeket az ábrázolásokat. Az eredeti Kossuth-szobrot egyébként az 50-es években bontották el, Dombóvár azonban megmentette és az Erzsébet ligetben szétszedve, a figurákat egyesével felállították. Ez persze nem a legtökéletesebb megoldás, de a dombóváriak megszerették és magukénak érzik, ezért újra kellett faragni az egészet. Úgy érzem ez értelmetlen volt. Emellett a parkért fáj a szívem. Minden parkcsorbításért, a kivágott fákért nagy kár. Budapesten kevés a zöld terület, és ha valamit leköveznek – ez manapság a mánia, újabban még a Széchenyi, korábban Roosevelt térrel kapcsolatban is hallottam ilyen tervet, még kevesebb lesz. Szegeden jártam a napokban és irigykedtem: a városban rengeteg a virág, minden tele van ültetve, az ottani Széchenyi tér éppúgy, mint a mellékutcákban a szabad helyek. A parkok ápoltak, jól karban vannak tartva, ez a „virágos filing” nagyon hiányzik a fővárosban. Sőt, éppen az ellenkezője a törekvés. Hogy példát hozzak:
most arra készülnek, hogy a Vörösmarty-tér felújítása kapcsán elbontsák azt az 1800-as évek vége óta ott lévő, gránitszegélybe foglalt kis parkrácsot,
amit az 1980-as években fel is újítottak, azzal, hogy akkor készült. Pedig ez nem igaz, a sérüléseket javították ki, legfeljebb a rács húsz százalékán kellett pótolni. Most el fogják bontani. Ilyen volt, de már nincs a Szervita téren, a Széchenyi téren szintén, de már csak a gránit foglalat maradványai láthatók, a Szabadság téren lévőt viszont, amikor még ott, a televízióban dolgoztam, sikerült megmenteni. Ezek a városnak pótolhatatlan hangulati elemei, amiket nem bántanék.
Bár ennél sokkal súlyosabb gondok is vannak .
Ön szerint például?
Itt van ez a közel 140 méteres magasház, vagy nagyképűen felhőkarcoló, amelynek építéséhez végül hozzájárult – a főváros fölé nyúlva – a kormányzat. De nem számoltak például azzal, hogy egy ilyen, minden meglévő épület fölé emelkedő torony, tetején három, hatalmas piros betűvel, a főváros marketingjére milyen hatással lesz.
Ez lesz az uralkodó látvány, ha valaki repülővel érkezik Budapest fölé, ezt látja meg, ez lesz a fotókon, akár a Margithídról, akár a Citadelláról készít ilyet valaki. Vagyis Budapest a MOL reklámhordozójává válik.
Meg kéne, meg lehetne tiltani a cégnek, hogy a nevét ilyen módon helyezze el?
Talán. De alapjában véve nincs értelme Dubai-al, vagy New York-kal versenyezni, úgysem tudjuk felhőkarcolókkal lepipálni őket, és az is illúzió, hogy ez több turistát vonz és több bevételre tesz szert a főváros. Nálunk a szecessziós, eklektikus, romantikus városstílus az érték, ami egyébként éppúgy megvan Debrecenben, Kassán és Marosvásárhelyen – és szerintem ez a vonzó. Erre kell vigyázni és nem szétzilálni.
Nem érzi úgy, hogy éppen a szoborcserék, az erőltetett rekonstrukciók által, a városkép alakításában is múltba néző, a Horthy-korszakot dicsőítő politika jelenik meg? Erre éppen a legjobb példa a Szabadság-téri emlékmű…
Ebbe nem mennék most bele, mert nyilván volt egy olyan szándék, hogy a fasisztákat kiűző szovjet hadsereg emlékművét a Szabadság téren – ha a két ország jó viszonyának fenntartása miatt lebontani nem lehetett – a politika valamiképpen ellensúlyozza. Ugyanakkor a Gellért téren és még számos helyen lebontották, de Bécsben is van ilyen emlékmű, pedig Ausztria nem mondható „csatlós” országnak. Ez az egyik ügy, a másik pedig az, hogy
én sem értek egyet azzal, ha úgy állítják be a második világháború szörnyűségeit, hogy az csak a német megszállás következménye, magyar részvétel nélkül.
Nagyra becsülöm azokat, akik a Szabadság téren az „eleven emlékművel” folyamatosan ébren tartják ezt az ügyet. Egyébként pedig azt gondolom, hogy a történelem visszafordítása értelmetlen, és jelképeket állítani ennek érdekében – ésszerűtlen. Sajnos a magyar történelem tele van feldolgozatlan, a lényeget elhallgató történetekkel. Nemrég foglalkoztam például Kun páter és nyilas csapatának a háború végóráiban Budán elkövetett tömeggyilkos tetteivel. A Maros utcai, meg a Városmajor utcai kórház és a Szeretetotthon helyén ma emléktáblák emlékeztetnek arra, hogy a lakók itt elpusztultak. Ilyen van a gyilkosságok után felgyújtott egykori Bíró Dániel kórház helyén álló társasházon is.
Ám a Nemzeti Örökségvédelmi Intézet nem tartotta fontosnak, hogy a gránit táblára vésesse, valójában mitől is pusztult el itt az a sok ember.
Egy szó utalás sincs arra, hogyan is történt? A mit sem sejtő utókor bármire gondolhat, földrengésre, légitámadásra, árvízre…?! Miért??? De vannak egyéb furcsaságok is, csak egyet megemlítek visszatérve az első témához:
a Kossuth teret például az átépítés óta az Alkotmány utcától egy vizesárok védi, hogy innét autóval ne lehessen behajtani.
Városvédő tevékenységét, televíziósként és filmkészítőként az egész ország ismerte. Számos ügyet képviselt és vitt sikerre. Most ha lehetősége lenne rá, mivel foglalkozna?
A legnagyobb gondnak azt látom, hogy nincs, nem működik a műemlékvédelem, csak névleges az örökségvédelem. S ha mégis valamit védene jogszabály, a „kiemelt beruházás” minősítés minden felülír. Ez vonatkozik a Városliget beépítésére, a Dagály fürdő átépítésére, a felhőkarcolóra, vagy az Erzsébet híd pesti hídfőjénél a két teljesen egyforma Klotild palota egyikére. Mindkettő egyedileg is védett, de a délit kiemelt beruháznak minősítették és két új szintet építenek rá, a beruházó üzleti érdekeinek megfelelően. Az egész művelt világon működik a műemlékvédelem, amelynek az a feladata, hogy a beruházók, a tervezők és az építési igazgatás számára szakszerűen kijelölje a korlátokat. Emellett minden fejlett országban erős civil szervezetek őrködnek az építette örökség felett. Az én alapállásom, hogy amíg egy ház áll, addig érdemes érte küzdeni. A beruházók mindig újat, többet, nagyobbat és magasabbat akarnak építeni. Most például a Múzeum körúton az Ybl Miklós tervezte Unger –ház van veszélyben, két magasabb épület között álló, első osztályú műemlék, rá akarnak építeni. De ugyanez vonatkozik a zöld területekre is, hiszen legalább olyan veszélynek vannak kitéve, mint a régi épületek, ha valakinek üzlet van benne. A Városligeten kívül látjuk mi történt a Ludovikánál az Orczy park beruházással, és lehetne sorolni. A biznisz minden jogszabályt felülír vagy módosít. Ezzel én nem tudok mit tenni,
ma már nem úgy működik a nyilvánosság, mint annak idején, hogy a televíziós műsorral sok mindent sikerült elérni vagy megakadályozni.
Ez történt egyebek közt akkor, maikor a várban a régi kapukat lecserélték, az utolsót, a Széchenyi könyvtárét még sikerült megmenteni. Ma már erre nincs lehetőség, de azért egyedi csatákat vívok még, elmegyek és felkeresem az illetékeseket, agitálok és próbálom meggyőzni, akit lehet.
A Miniszterelnökség és kormány Várba költözéséről mi a véleménye?
Ez is egy reminisztencia. Horthy Miklós kormányzó is a Várban működött, tehát ezen az alapon van alapja a hagyományra hivatkozni. Az viszont tévedés, hogy a Sándor Palota a köztársasági elnök rezidenciája volt, mert Teleki Pál soha nem lakott ott. Egyébkén egyetértettünk Zoboky Gábor építésszel abban, hogy ha már a Nemzet Galéria kormányhivatallá alakul, a Vár nyugati oldalán felépíthető lenne, lett volna egy új múzeum-épület, amelybe, átköltöztethető lett volna a gyűjtemény és megtartható a Várnegyed kulturális funkciója. Nem így lesz, ott épül a Főőrség épülete és a Lovarda. Egyetértettem azzal, hogy visszaépítették a Kossuth Lajos tér déli oldalán a Miniszterelnökséghez tartozó nagy ház tetőfelépítményét, de
nem örülök annak, hogy a Várban volt Pénzügyminiszterséget visszaépítik – a Mátyás templommal konkuráló – teljes magasságában.
Igyekszem mindig a konkrét esetre koncentrálva kialakítani a véleményemet. Bár jó néhányszor levonhatók általános következtetések is.
Ráday Mihály az idén augusztus 31-én vehette át a megalapításának 25. évfordulóját ünneplő Partiumi és Bánsági Műemlékvédelmi és Emlékhely Bizottság Fényes Elek –díját Érsemjénben. A XXV. Partiumi Honismereti Konferencián átadott díjjal egyebek közt a helytörténeti kutatásban és a hagyományok ápolásában végzett kiemelkedő munkáját ismerték el.
