Érdekes, hogy a Budapestre bejelentett Trump-Putyin béketárgyalással kapcsolatban sem a résztvevők, sem mi magyarok nem a békével vagy Ukrajna kihagyásával foglalkozunk, hanem elsősorban azzal, hogy miért éppen Budapesten kell Alaszka után folytatni a meg sem kezdett tárgyalásokat. Egyedül az Európai Unió kritikus álláspontja tűnik ebben a pillanatban értékelhetőnek a budapesti rendezéssel kapcsolatban. A „pályán kívülről” most bekiabálják az igazságot, de nincs senki, akit ez érdekelne.
Az amerikaiak szerint azért nagyszerű választás a magyar főváros, mert Orbán már korábban jelezte, hogy szívesen megrendezi azt. Szerintük az 1994. december 5-én ugyanitt aláírt Budapesti Memorandum is jó előzmények tűnik.
Emlékeztetőül: e dokumentumban az USA, Nagy-Britannia valamint Oroszország elismerte és garantálta Ukrajna, Fehéroroszország és Kazahsztán szuverenitását, politikai függetlenségét, illetve szuverenitását.
Ezért cserébe ez utóbbi államok csatlakoztak az 1968-as Atomsorompó-szerződéshez, atomfegyvereik leszerelését vállalva.
Nem mellékes, hogy Ukrajna akkor a világ harmadik atomhatalma volt.
Az amerikai indoklás elég gyenge, főleg arra tekintettel, hogy mi lett Fehéroroszországból és mi zajlik Kazahsztánban. Meg aztán nem tudom milyen érv az, hogy „Orbán szólt, hogy náluk van egy üres, légymentes asztal, ahol leülhetünk”. Számukra egy kockázatmentes terep, ahol Trump a világbéke megteremtője szerepét felelősség nélkül játszhatja. Trump indoklása pedig történelmi bohóckodás: azért jönnek Budapestre, mert ő és Putyin, mindketten szeretik Orbánt. Erről az Elon Muskkal való kapcsolata jut eszembe: a világ leggazdagabb embere is csak „hasznos idióta” volt, akit addig szeretett nagyon, amíg azt tette, ami a kedvére volt.
Az oroszok azt mondják, hogy Magyarország egy NATO- és EU-tagállam, amelynek egyedülálló a helyzete szuverenitási szempontból, hiszen megvédi az ilyen érdekeit ezekben a szövetségekben is. Na és persze „nem ellenséges Oroszországgal”, szemben a többi uniós állammal. Ez lényegében annak elismerése, hogy mi vagyunk az orosz trójai falova, ilyen indoklásból köszönjük, nem kérünk többet. Putyin számára viszont az EU-n belül tárgyalás lehetővé teszi, hogy a legitimitása látszatát erősítse, és úgy adja el az eseményt otthon, mintha a nyugatiak belátták, hogy tárgyalniuk kell az oroszokkal.
Orbán a szokásos szerénységgel fogalmazott erről a Kossuth rádióban: „Magyarország végig a béke mellett állt ki, Budapest az egyetlen hely, ahol Trump–Putyin-békecsúcsot lehet tartani.” Érdekes lenne, hogy a Föld nevű bolygón csak a Budapest nevet viselő kétmilliós civilizációs központ lenne erre alkalmas, de a miniszterelnöki univerzumban persze mindez lehetséges. Tagadhatatlan viszont, hogy Orbán nemzetközi elismertségét növeli az esemény, hiszen az a világbéke közvetítőjének képét sugallja róla azoknak, akik ezt szívesen el is hiszik: rengetegen vannak.
Észrevettük, hogy egyrészt semmi értelmes indok nem merül fel Budapest mellett, másrészt pedig Ukrajna semmilyen szempontból nem jelenik meg, ahogyan a béke kérdése sem? Már a látszatra sem adnak ők hárman.
Az Európai Unió érvelése kissé kibices, de azért következetes és érthető. Egy – mivel Ukrajna kimarad a tárgyalásból, az nem lehet legitim. Kettő – a Nemzetközi Büntetőbíróság által elfogatóparancs van érvényben Putyin ellen. Három – A tárgyalási helyszín meggyengítheti az EU egységét az Oroszország elleni szankciók vonatkozásában, és Ukrajna megsegítése tekintetében. Négy – a Budapest Memorandum rossz szimbólum, mert látható, hogy mi is történt azóta. Öt – Magyarország oroszpárti, így a helyszín nem semleges.
Én is azért írtam előbb az „el sem kezdett béketárgyalásokról”, mert morális korlátaim miatt nem tudok eltekinteni attól, hogy a béketárgyalás a háborús felek között zajlik. Ami nem ilyen, az nem béketárgyalás.
Pontosabban egy illiberális verziója lehet annak, ha az egyik háborús fél akaratát teljesen negligálják egy „magasabb értékű” elképzelés érdekében, azaz hogy a régióban legyen béke, bármilyen áron is. Ez a trianoni-módszer.
Ha pedig Budapesten mégiscsak elfogadnának valamilyen békediktátumot (már a szó is zavarba ejtő), vagy csupán az esemény létrejötte miatt Orbán népszerűsége úgy nőne meg, hogy az választási győzelmet, vagy annál a számára még kedvezőbb, minimális veszteséget eredményezne, akkor egyszerre két nemzetet adnának el kilóra: a magyar és ukrán népet.
Itt azonban közel sem tartunk. Riasztó, ahogy az ellenzék egy része a tárgyalás hírére úgy reagált, hogy vége a világnak: itt a garancia az újabb kétharmadra. Ez ugyanúgy lehet egy komoly siker Orbánnak, mint ahogy eredményezheti a „csak azért is” összefogás erősödését. Fontos lenne nem a körülményektől függően bipolárisan politizálni:
elkötelezetten, fegyelmezetten és kitartóan kell a percről percre változó helyzethez viszonyulni. Csak azért is.
Ha másnak nem, legalább nekünk, a változást akaróknak legyen most a legfontosabb egy igazságos, konszenzusos béke. Ha úgy adódik, még ha esélye szinte kizárt, akár Budapesten is. Attól még a 2026-os választási győzelem a miénk lehet, semmi nem változott e bizarr politikai randevú bejelentés óta: a kettőt ne kössük össze.
