USA-Kína kapcsolatok: ki az alfahím?

0
882
Pinterest

Ha az USA helyre akarja hozni regionális szövetségeit, akkor először meg kell mutatnia, hogy erősebb helyzetből képes kezelni Pekinget. A kis- és középméretű nemzeteknek biztosítékokra van szükségük arra, hogy nem pusztán Kína elleni eszközként fogják felhasználni őket vagy, hogy eldobják őket abban a pillanatban, amikor az Egyesült Államoknak megfelelő kompromisszumot sikerül kötni Pekinggel.

Kína elleni fellépésében a Biden-adminisztrációnak be kell mutatnia, hogy az USA nehéz helyzetben is meg tud megbirkózni Kínával, így az USA barátai elég biztonságban érezhetik magukat, hogy biztonságukat a szövetségre bízzák.

Jelenleg erős aggodalmak mutatkoznak az Egyesült Államok eme képességei miatt.

Biden beiktatása után a Kína elleni szövetségek megerősítésével foglalkozott. Hangsúlyozta az amerikai hitelesség és vezetés helyreállításának fontosságát. A szövetségesek szemszögéből csak az számít, hogy hogyan teljesíti vállalásait.

Biden-kormány felülvizsgálja külpolitikáját, és úgy tűnik, hogy Kína félelmetes felemelkedése miatt nem tudja egyszerűen felhasználni a „liberális hegemónia” kártyát, amely a Demokrata Párt hagyománya. Ebben a háttérben érthető, hogy a Biden-kormányzat Kínával való kapcsolata valószínűleg a „védelmi realizmus” felé hajlik, amely a szövetségeket hangsúlyozza.

Joe Biden amerikai elnök új Pentagon-munkacsoportot rendel a kínai stratégia felülvizsgálatára

Biden azt is elmondta, hogy „együtt fog működni Pekinggel”, amikor ez az USA-nak  érdeke. Ez megint klasszikus védekező realizmus. A szövetségesek gyanítani fogják, hogy USA célja az erőviszonyok megtalálása Kínával és olyan kompromisszum elérése,ami elsősorban az USA-nak megfelelő.

A szövetségesek érezni fogják, hogy Washington eszközként használja őket a Kínával szembeni „offshore-egyensúlyozáshoz”. Közben meg Washington maga szabadon együttműködhet Kínával, ahol ez neki kedvez.

Ha ez a Biden-kormány alatt megvalósul, a szövetségesek a saját lehetőségeik szerint fognak lavírozni Washington és Peking között, ahelyett, hogy teljes, rendíthetetlen támogatást nyújtanának az USA-nak. Ez a tendencia ki fog mutatkozni az ázsiai kisebb nemzetek és középhatalmak körében, mert aggódni fognak a kínai megtorlás miatt, amiért nem melléjük álltak, és teljesítették az USA azon kérését, hogy álljanak szemben Kínával.

Kína nagyhatalomi státuszra törekszik, mások meg eldöntik, szeretik-e vagy félnek-e tőle

Washingtonnak mindezeket a tényezőket figyelembe kell vennie külpolitikájának finomhangolásakor. És tudatában kell lennie az aszimmetrikus szövetségi viszony visszásságainak is.

Egy szövetségben a kisebbségi hatalom hajlamos a szövetségi tagságot a védelem kritikus elemének tekinteni, míg a nagyhatalom csak annyiban értékeli, hogy aláhúzza a fenyegetés általános felfogását és a közös stratégiai célokat.

Más szavakkal, a szövetség komoly élet-halál kérdés a kisebbik partner számára, míg az USA-nak inkább társadalmi klub.

Ezért a szolidaritás iránti felhívás, csupán az „Amerika visszatért” szlogen mellett, nem elegendő az USA szövetségeseinek és partnereinek együttműködéséhez. Anélkül, hogy az Egyesült Államok bemutatná mind a saját, mind a szolidaritása erejét, Biden tervezett lépése, hogy szövetségeseket gyűjtsön Kína ellen, kevésbé lehet sikeres.

Kína párbeszédre szólít fel az Egyesült Államokkal a „romló kapcsolatok” helyreállítása érdekében

Kína jól tudja: Biden számára kiemelt prioritás az amerikai gazdaság újjáépítése, és ez az a terület, ahol az együttműködés vonzónak tűnhet. Peking megpróbálja gazdasági lehetőségeit felhasználni, hogy Washington keresse az együttműködés lehetőségét Kínával.

Kína nagy kukorica bevásárlása az USA-ból, alig egy héttel Biden beiktatása után, ebbe az irányba mutató gesztus volt.

Viszont ha az USA kompromisszumra törekszik Kínával szemben, Washington szövetségesei és barátai, különösen Ázsiában ezt úgy értékelik, hogy nem bízhatnak tovább Washington kizárólagosságában. Végül is hozzászoktak a Washington és Peking közötti ide is, oda is  diplomáciai színházhoz; a két szuperhatalom egy idője tartó tit-for-tat-civakodása után saját érdekeik mentén rendeződhet a szokásos kölcsönös pénzügyi-gazdasági előnyök mentén.

Csakhogy ebben az esetben kizárólag Washington mellé állni végzetes diplomáciai hibának bizonyul, mivel hamarosan Kína megtorlásával nézhetnek szembe, és Washington nem fog segítséget nyújtani, szemérmesen másfelé néz.

Miközben Biden azon dolgozik, hogy helyreállítsa az amerikai diplomáciát, a világ könnyebben alhat

A Biden-kormánynak be kell mutatnia, hogy védelmet nyújthat azoknak a regionális szövetségeseknek, amelyek hajlandóak az Egyesült Államokat követni, és hogy nem fél minden rendelkezésére álló eszközt felhasználni, beleértve a katonai erőt is felmutatni Peking visszaszorítására.

Azt is be kell mutatnia, hogy képes egyedül kezelni Kínát. Az ázsiai nemzeteket a múltban harci terepként használták az erőfölényért versengő szuperhatalmak. Ezért

túlélési ösztönük része, hogy gondosan figyeljék, hogy ki az alfa hím.

A barátok hatékony udvarlása és a szövetségesek megtartása érdekében Washingtonnak meg kell mutatnia, hogy egyedül képes ellensúlyozni Kína agresszív viselkedését.

Biden szövetségi igényét kizárólag annak a célnak kell alárendelni, hogy csökkentse Kína elrettentésének költségeit, és nem azért, mert az Egyesült Államok egyedül nem képes sikeresen visszatartani Kínát.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .