Nem értem. A Fidesz a múlt év végén úgy módosította az országgyűlési törvényt és a házszabályról szóló országgyűlési határozatot, hogy korlátozza az országgyűlési képviselők belépését a közintézményekbe, és keményebben bünteti az országgyűlési szabályok megsértését, az ülésteremben szervezett demonstrációkat, figyelemfelhívó akciókat. Mindezt elnevezték „szájzártörvénynek” (hogy miért annak, azt nem tudom, de mindegy), és megfelelő tiltakozó akciót helyeztek ellene kilátásba.
Megismétlem, amit már korábban is leírtam itt: alkotmányosan elfogadhatatlannak tartom, hogy a parlamenti többség rendszeresen tiszteletdíj-elvonással büntesse a parlamenti kisebbséghez tartozó képviselőket.
Minden olyan üléstermi akciót, amely nem akadályozza a parlamenti működést, a többségnek el kell viselnie.
Hadházy Ákos tiltakozó akciói például nem akadályozzák. Ha a választók nem tartják indokoltnak az ilyen akciót, elfordulnak a végrehajtójától. Ha nem fordulnak el tőle, az azt jelenti, hogy indokoltnak tartották. Elfogadhatatlan, ha ezért Kövér László illetve a fideszes többség az ilyesmiért bárkit bármilyen módon megbüntet.
Van tehát mi ellen tiltakozni.
Javasoltam is adekvát tiltakozási formát. A kormánytöbbség viselkedése ellentétes a parlamenti működés lényegével, többség és kisebbség partnerségével, a parlamentet a maga birtokának tekinti. Erre az lenne a méltó válasz, ha az ellenzékiek lemondanának minden parlamenti és bizottsági tisztségről, nem vállalva társfelelősséget azért, ami a parlamentben – a plenáris üléseken és a bizottságokban – folyik. Nem fosztaná ez meg a képviselőket semmiféle olyan lehetőségtől, hogy a plenáris ülésen és a bizottságokban felszólalva és szavazva kifejezésre juttassák a kormányétól eltérő álláspontjukat, kifejezésre juttassák választóik akaratát.
Az ellenzékiek pont az ellenkezője mellett döntöttek. Ma a napirend előtti felszólalások után kivonultak a parlamentből, nem tették fel kérdéseiket, nem mondták el interpellációikat. Parlamenti és bizottsági tisztségeiket persze megtartják. Mi ennek az értelme?
Két hónap szünet után ült ma össze az Országgyűlés.
Rengeteg dolog történt e két hónap alatt, amivel kapcsolatban olyan kérdéseket tehettek volna fel, amelyekkel megszégyeníthetik a minisztereket, államtitkárokat, és rajtuk keresztül az egész Fideszt. Éppen erről mondtak le. Mire jó ez? Nem értem.
Még valami. Megírtam tegnap, hogy mi mindent hazudott össze Orbán az „évértékelő” beszédében. (Nem mindent, csak a hét legfontosabbat.)
Mint legotrombább hazugságot jellemeztem, hogy azt volt képe állítani Soros Györgyről, hogy háromszor is megpróbálta kifosztani Magyarországot. Egyik, általa felhozott eset sem Magyarország kifosztásáról, hanem az országnak illetve Európának nyújtott segítség szándékáról szólt.
Ma azután a napirend előtti hozzászólók érthető módon Orbán tegnapi beszédével foglalkoztak. (Nemcsak az ellenzékiek támadták a beszédet, a kormánypártiak is annak állításait ismételgették.) Helyesen tették az ellenzékiek, hogy leleplezték Orbán hamis állításait. Azt azonban nem tették helyesen, hogy nem utasították vissza a Soros elleni gyalázatos vádaskodást.
Erkölcsi kötelességük lett volna kiállni az ember mellett, aki rengeteget tett a szabad Magyarországért.
Nem emlékszem rá, hogy amióta ez a gyalázatos kampány folyik ellene, bárki bármikor kiállt volna mellette az Országgyűlésben. Igaz, az ilyen kiállással nem sok szavazatot lehet szerezni. Mégis, meg kellett volna tenniük. A Jobbiktól vagy az LMP-től nem várnék ilyesmit.
Gyurcsány Ferencre és Szabó Tímeára, akik egyébként kitűnő beszédet mondtak ma, és akikhez baráti kapcsolat fűz, kifejezetten neheztelek, amiért sem most, sem máskor nem tették meg.
