Kövér László, a bíróságok és a hatalom bolsevik egysége

0
1035
Kövér László
Kövér eligazította Darák Péter főbírót. MTI/Kovács Attila

A bírói függetlenség nem abszolút és öncélú – mondta Kövér László. Ez erősen hajaz a lenini-sztálini felfogásra, a hatalom egységének elvére, amely tagadja a hatalom megosztásának az orbáni alaptörvényben is előírt modelljét.

Az Országgyűlés elnöke a magyar bírói függetlenséget garantáló törvény elfogadásának 150. évfordulója alkalmából tartott konferencián, a Parlamentben bírók előtt tartotta szükségesnek új (?) modell iránti igényt bejelenteni szerdán.

Döntsenek: ki mellé állnak?

Az állami hírügynökség tudósítása szerint arról beszélt, hogy

„…mindenféle kificamított államelméletekkel szemben a bírói kar nem külső tartozéka, hanem belső alkotóeleme az államnak, a bírói hatalom maga az államhatalom egyik megnyilvánulása, amelynek sorsában mindig osztozik”.

Továbbá: nincs veszélyesebb döntés egy államra nézve, mint egy megmásíthatatlan rossz ítélet, nincs veszélyesebb ellensége egy társadalomnak, mint egy alkalmatlan bíró: ez a felelősség teszi a bírói hivatást magasztossá.

Szerencsés az a nemzedék, amely újjászervezheti az államot,

1990-ben a kommunizmust, 2010-ben a posztkommunizmust sikerült lezárni, és a 21. századra újjáépülhetett a magyar állam – mondta Kövér. És mindjárt ki is fejtette, hogy jogalkotói mulasztást történt, amikor nem szabályozták pontosan, hogy a bíróságok kinek vagy minek a nevében hirdetnek ítéletet. Szerinte az eljáró bíróságok csakis a magyar állam vagy az alaptörvény szerint a „Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét” megtestesítő Szent Korona nevében hozhatják meg ítéleteiket.

- Hirdetés -

És morális zsinórmértéket is kifeszített, amennyiben „korunk jogászainak és politikusainak változatlanul maguknak kell eldönteniük, milyen értékek védelmére kelnek, kinek az oldalára állnak: az államot védők és építők vagy az államot támadók és rombolók oldalára?”

Nos, nézzük, hányadán állunk ezekkel a kitételekkel, milyen mintákat követnek, és melyek azok a „kifacamított államelméletek”.

A hatalomkoncentráció megakadályozásának elve

Az alkotmányjogász, egykori igazságügyminiszter, Petrétei József egy korábbi dolgozatában idézi az orbáni alaptörvényt, amely szerint az állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik. Mivel a hatalommegosztás az állam önmérséklésének legfontosabb eszköze, ezért a hatalommegosztás elvének alapvetően szintén az alkotmányellenes hatalomkoncentrációt – a kizárólagos hatalom kialakulását – szükséges megakadályoznia, és a hatalom ellenőrizhetőségét – a hatalommal való visszaéléssel szemben –, a polgárok szabadságát kell biztosítania.

A demokratikus jogállamban ugyanis nem lehet korlátlan és korlátozhatatlan hatalom

– sorolja Petrétei az alkotmányos előírás értelmét.

Ebből következően az államhatalmi ágak klasszikus hármasát figyelembe véve – az Országgyűlés törvényhozó hatalomként, a kormány a végrehajtó hatalom általános – de nem kizárólagos – szerveként, a bíróságok pedig bírói igazságszolgáltató hatalomként jelölhetők meg.

Ebben a felfogásban a bírói-igazságszolgáltató hatalom sajátossága az, hogy a másik két, politikai jellegű hatalmi ággal szemben állandó és semleges, vagyis az alkotmányos biztosítékoknak alapvetően arra kell vonatkozniuk, hogy a bíróságok és a másik két hatalmi ág között ne jöjjön létre olyan politikailag meghatározott függés, mint a parlament és a kormány között.

Ez világos beszéd, és éppenséggel nem új. Alig kétszáz éves. Az angol John Locke és a francia Charles de Montesquieu, e két nagy gondolkodó fektette le a hatalommegosztás elvét. Ebben elválik egymástól a törvényhozói, a végrehajtó (kormányzati) és a bírói ág. A ma oly gyakran idézett fékek és ellensúlyok rendszere is ezen alapszik.

Ahogyan Petrétei kifejti, a bíróságok és a bírák függetlensége garancia arra, hogy tevékenységük mércéje kizárólag a jog legyen.

A bírák csak a jognak – mint a jogállam központi zsinórmértékének – vannak alárendelve.

Ha ugyanis egyazon testület vagy személy gyakorolja mind a törvényhozó, mind a végrehajtó hatalmat, attól lehet tartani, hogy a testület vagy személy zsarnoki törvényeket hoz és zsarnoki módon hajtja azokat végre. Nincsen szabadság akkor sem, ha a bírói hatalom nincs elválasztva a törvényhozástól és a végrehajtástól – ezt már egy másik munkában fejti ki egy sor alkotmányjogász, köztük Kukorelli István egykori alkotmánybíró.

A hatalomkoncentráció elve

Ennek a felfogásnak radikális ellentéte a bolsevik államfelfogás, amely a hatalom egységét hirdette. Ahogyan Kukorelliék írják, ezen elv az államhatalom egészét úgy fogja fel, mint amelyet az uralkodó osztály a saját érdekében, uralma biztosítására használ fel. Ehhez nincs szükség a hatalom megosztására, éppen ellenkezőleg:

a hatalom egysége és oszthatatlansága az osztályérdekek érvényesülésének alapvető biztosítéka.

Egyesíteni kell tehát a hatalmakat, mégpedig a törvényhozás keretei között.

Erre a különbségre hívja fel a figyelmet Polt Péter éveken át hű fegyverhordozója, a főügyész-helyettesből alkotmánybíróvá emelkedett Varga Zs. András is. Mint hat éve egyetemi jegyzetben írta, a hatalommegosztással szemben született a kétféle szocializmus válasza, amelyek a hatalom egységére épültek. A fasizmus, illetve nemzetiszocializmus a korporációk útján koncentrált hatalom gyakorlását rendelte alá a központi akaratnak. A bolsevik szocializmus pedig a munkás önigazgatás tévedhetetlensége folytán deklarálta is szembenállását a hatalommegosztás gondolatával.

Az államszocialista gyakorlatban a bíróságok deklaráltan ugyan függetlenek, de mindig az uralkodó osztály (a párt) érdekeit kell védeniük, népi ülnöki rendszerben működnek, ezeket és a hivatásos bírákat is a párt nevezte ki. (Rövidesen a legkényesebb – az állammal szembeni – ügyekben, például közadat-igénylések, választási eljárási perek lefolytatására az igazságügyminiszter, tehát az elvileg független végrehajtó hatalom által kinevezett közigazgatási bíróság fog eljárni egy új törvény értelmében.)

A hatalomegyesítő teóriának a centralizált és hierarchizált állami intézményi rendszer felel meg, amelyben tehát

a különböző állami szervek egymásnak alá vannak rendelve, s nem egymás ellensúlyaiként működnek

– értékelik a különbséget Kukorelliék.

Amoralitás és eredendő erkölcsiség akkor és most

És ha már lendületben vagyunk, nézzünk néhány olyan jellegzetességet ebben a témában, amelyek esetében legfeljebb jelzők elhagyásával-kicserélésével ráismerhetünk néhány napjainkbéli megnyilatkozásra. Az államszocialista rendszert leíró fenti értekezésben olvasható, hogy a pártállami bürokrácia összetartó erői: a pártállami ideológia, a meggyőződés, hit, a hatalom megtartásának szándéka, a presztízs és privilégiumok, valamint a pártfegyelem, illetve szükség esetén a kényszer.

Kukorelliék tankönyvének leírásában pedig a „kizsákmányoló osztályok államhatalma” eredendően amorális; a másik oldalról „a proletariátus, a munkásosztály hatalomgyakorlása” ab ovo a legmagasabb szintű erkölcsiséget képviseli. Sok egyéb következményen túl ez azt jelentette, hogy

a szocialista hatalomelmélet fő figyelmét nem a hatalomgyakorlás demokratikus biztosítékaira fordítja,

minthogy ezt eleve adottnak – vagy hiányzónak – tekinti az államhatalom osztálymeghatározottsága következtében. Szemben az elsősorban liberális államelméletekkel, amelyek szinte kizárólag azokra az eljárásokra, biztosítékokra összpontosítják figyelmüket, amelyek a demokratikus hatalomgyakorlás szolgálatában állnak.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .