Soros György nagy hatású beszédet mondott a davosi Világgazdasági Fórumon. A hazai szemelvények után közöljük a befektető és filantróp felszólalását, néhány részlet – a lényeget nem érintő történeti visszatekintés – kivételével. Soros Kína mostani vezetőjét tartja a szabad világ legnagyobb ellenségének.
„Jó estét és köszönöm mindenkinek, hogy eljött.
Ma este szeretném arra felhasználni az időt, hogy figyelmeztessem a világot egy példátlan veszélyre, amely veszélyezteti a nyílt társadalmak túlélését.
Tavaly, amikor itt álltam, a legtöbb időt az informatikai monopóliumok nemkívánatos szerepének elemzésének szenteltem. Ezt mondtam: „Szövetség jön létre az autoriter államok és a nagy, adatgazdag informatikai monopóliumok között, amelyek összehangolják a vállalati felügyelet elsőrendű rendszereit egy, már államilag támogatott fejlesztésű felügyeleti rendszerrel. Ez olyan totalitárius ellenőrzésű hálót eredményezhet, amelyet még George Orwell sem tudott elképzelni.”
Ma este szeretném felhívni a figyelmet a nyílt társadalmakkal szembeni azon veszélyre, amely az ellenőrző eszközökben ölt testet. Amelyeket a gépi tanulás és a mesterséges intelligencia adhat az elnyomó rezsimek kezébe. Kínára összpontosítok, ahol Hszi Csin-ping ural egy pártállamot.
A múlt év óta sok dolog történt, és
sokat tanultam a totális ellenőrzés Kínában látható alakulásáról.
Az egy személyről gyorsan rendelkezésre álló, egyre bővülő információk egyetlen központi adatbázisba ágyazódnak „társadalmi creditrendszer” létrehozása céljából. Ezen adatok alapján az embereket olyan algoritmusok alapján értékelik, amelyek meghatározzák, hogy veszélyes-e a pártállamra. Az embereket ezután ennek megfelelően értékelik.
A társadalmi creditrendszer még nem teljesen működőképes, de egyértelmű, hogy mi a cél.
Az egyén sorsát alárendelni az egypárti állam érdekeinek
– a történelemben eddig nem látott módon.
A rendszert ijesztőnek és elrettentőnek találom. Sajnos néhány kínai meglehetősen vonzónak tartja, mert olyan információkat és szolgáltatásokat nyújt, amelyek jelenleg nem állnak rendelkezésre, és megvédhetik a törvénytisztelő állampolgárokat az állam ellenségeivel szemben.
Kína nem az egyetlen autoriter rendszer a világon, de kétségtelenül a leggazdagabb, legerősebb és legfejlettebb a gépi tanulásban és a mesterséges intelligenciában. De Hszi nincs egyedül.
A Nyílt Társadalom Alapítvány alapítójaként az életemet az összesítő, szélsőséges ideológiák elleni küzdelemnek szenteltem, amelyek tévesen azt állítják, hogy a célok igazolják az eszközöket. Úgy gondolom, hogy a szabadság iránti vágyat nem lehet örökre elfojtani. De azt is felismertem, hogy
a nyitott társadalmak jelenleg súlyos veszélyben vannak.
Különösen aggasztónak tartom, hogy a mesterséges intelligencia által kifejlesztett ellenőrzési eszközök a nyílt társadalmak felett az autoriter rezsimek számára előnyt kínálnak. Számukra az ellenőrzési eszközök hasznosak, a nyílt társadalmakra fenyegetést jelentenek.
„Nyílt társadalom” kifejezést használok olyan társadalomra, amelyben a jogállamiság uralkodik, szemben egyetlen személy uralmával, és ahol az állam feladata az emberi jogok és az egyéni szabadság védelme. Személyes álláspontom szerint a nyílt társadalomnak különös figyelmet kell fordítania a hátrányos megkülönböztetéssel vagy társadalmi kirekesztéssel küzdőkre és azokra, akik nem tudják megvédeni magukat.
Ezzel ellentétben
az autoriter rezsimek bármilyen ellenőrző eszközt felhasználnak, hogy megtartsák hatalmukat
azok kárára, akiket kihasználnak és elnyomnak.
Hogyan védhetők meg a nyitott társadalmak, ha ezek az új technológiák beépített előnyöket adnak az autoriter rezsimeknek? Ez az a kérdés, amely aggaszt engem. Ezzel minden olyan személynek is foglalkoznia kell ezzel, aki inkább nyitott társadalomban élne.
A nyílt társadalmaknak szabályozniuk kell az ellenőrző eszközöket előállító vállalatokat,
mielőtt az autoritárius rezsimek „nemzeti bajnokoknak” nyilváníthatják magukat. Ez a folyamat lehetővé tette néhány kínai állami vállalat számára, hogy felzárkózzon és még felül is múlja a multinacionális óriásokat.
Mélyen aggódok személyes történetemből fakadóan. Magyarországon születtem 1930-ban és zsidó vagyok. 13 éves voltam, amikor a nácik megszállták Magyarországot, és elkezdték deportálni a zsidókat a haláltáborokba.
Nagyon szerencsés voltam, mert apám kiismerte a náci rezsim természetét, és hamis személyi okmányokat és rejtekhelyeket csinált családtagjainak, valamint számos más zsidónak is. A legtöbbünk túlélte.
Az 1944-es év életem alakító élménye volt. E korai életkorban megtanultam, hogy mennyire fontos a politikai rendszer. Amikor a náci rezsim helyét szovjet megszállás váltotta fel, azonnal elhagytam Magyarországot, és menedéket találtam Angliában.
A London School of Economicson fejlesztettem ki gondolkodási keretrendszert mentorom, Karl Popper hatására. Ez a keretrendszer váratlanul hasznosnak bizonyult, amikor munkát találtam a pénzpiacon. Ennek semmi köze a pénzügyekhez, de kritikus gondolkodáson alapul. Lehetővé tette számomra, hogy elemezzem az intézményi befektetőket irányító elméletek hiányosságait. Sikeres fedezeti alapkezelővé váltam, és büszke voltam arra, hogy a legjobban fizetett kritikusa vagyok a világnak.
A fedezeti alap működtetése nagyon stresszes volt. Amikor több pénzt szereztem, mint amennyire szükségem volt magamnak vagy a családomnak, kisebb válságon mentem keresztül. Miért kell megölnöm magam, hogy több pénzt csináljak? 1979-ben létrehoztam a Nyílt Társadalom Alapítványt. Céljaimat a zárt társadalmak megnyitásának elősegítésében, a nyílt társadalmak hiányosságainak csökkentésében és a kritikus gondolkodás előmozdításában határoztam meg.
Első erőfeszítéseim a dél-afrikai apartheid rendszer aláásására irányultak. Aztán hozzáláttam a szovjet rendszer megnyitásának. Közös vállalkozást hoztam létre a Magyar Tudományos Akadémiával, amely kommunista ellenőrzés alatt állt, de képviselői titokban szimpatizáltak erőfeszítéseinkkel. Ez az elképzelés legvadabb álmaimon túli sikert ért el. Ezt neveztem el „politikai filantrópiának” . Ez 1984-ben volt.
Az ezt követő években megpróbáltam megismételni sikeremet Magyarországon és más kommunista országokban. Meglehetősen jót végeztem a szovjet birodalomban, beleértve a Szovjetuniót is, de Kínában más történet volt.
Első erőfeszítésem Kínában meglehetősen ígéretesnek tűnt. Ez magában foglalta a kommunista világban nagymértékben csodált magyar közgazdászok és egy újonnan létrehozott kínai think tank közötti látogatáscserét, amely szívesen tanult a magyaroktól…
1986. októberében létrejött a Kínai Alap nevű közös vállalkozás. Ez olyan intézmény volt, amelynek nem volt párja Kínában. Papíron teljes autonómiát élvezett. … De a radikális reformoknak számtalan ellenfelei voltak, akik összeálltak, hogy támadják az alapot. Azt állították, hogy CIA-ügynök vagyok, és felkérték a belbiztonsági ügynökséget, hogy vizsgálják meg… A Kínai Alap pályázói hamar észrevették, hogy a szervezet a politikai rendőrség ellenőrzése alá került, és elkezdtek távol maradni. Senkinek sem volt bátorsága, hogy elmagyarázza nekem az okát.
Végül egy kínai ösztöndíjas meglátogatott New Yorkban, és azt mondta nekem, jelentős kockázatot hordoz számára az alap. Hamarosan az akkori miniszterelnököt eltávolították a hatalomból, és ezt az ürügyet használtam az alapítvány bezárására. Ez közvetlenül a Tiananmen téri mészárlás előtt történt 1989-ben, és „fekete pontot” hagyott az alapítványhoz kapcsolódó emberek nyilvántartásában. Hosszú időbe telt, hogy töröljék a nevüket, de végül sikerült.
Visszatekintve egyértelmű, hogy
tévedtem, amikor megpróbáltam létrehozni egy olyan alapítványt, amelynek működése idegen a kínai emberek számára.
Abban az időben a támogatás odaítélése megteremtette a kölcsönös kötelezettséget az adományozó és a kedvezményezett között, és mindkettőt arra kötelezte, hogy örökké hűek maradjanak egymáshoz.
Ennyit a történelemről. Hadd forduljak az elmúlt évben bekövetkezett események felé, amelyek közül néhány meglepett.
Amikor elkezdtem Kínába menni, találkoztam számos hatalmi pozícióval rendelkező emberrel, akik hittek a nyitott társadalom alapelveiben. Fiatal korukban vidékre deportálták őket átnevelésre, gyakran szenvedtek el olyan nehézségeket, amelyek sokkal nagyobbak, mint Magyarországon voltak. De túlélték őket, és sok közös volt bennünk.
Kíváncsiak voltak arra, hogy megismerjék Karl Popper gondolatait a nyílt társadalomról. Miközben a koncepciót nagyon vonzónak találták, értelmezésük némileg eltért az enyémtől. Ismerték a konfuciánus hagyományokat, de Kínában nem volt hagyománya a (parlamenti) választásnak. Gondolkodásuk hierarchikus maradt, és mélyen élt bennük a tisztelet a „magas hivatal” iránt. Én viszont inkább egalitárius voltam, és azt akartam, hogy mindenki szavazzon.
Szóval, nem lepődtem meg, amikor Hsz Csin-ping komoly ellenzékbe került otthon, de meglepődtem az általa vállalt megoldáson. Tavaly nyáron (a pártkongresszuson – a szerk.) bár nem volt hivatalos közlemény, a pletyka az volt, hogy megpróbálnak gátat szabni a két cikluson túli megválasztásnak és a személyi kultusznak, amelyet Xi maga épített magának.
Fontos felismerni, hogy az ilyen kritika csak figyelmeztetés volt Hszinek, de végül nem érte el a korlát megszüntetését. Továbbá „a Hszi Csin-ping gondolatát” ugyanolyan szintre emelték, mint Mao elnök tanait. Tehát Hszi továbbra is a legfőbb vezető, esetleg egy életre szólóan.
Kínára összpontosítottam, de
a nyitott társadalmaknak sokkal több ellenségük van, köztük Putyin Oroszországa.
És a legveszélyesebb forgatókönyv az, amikor ezek az ellenségek összeesküdnek egymással és tanulnak egymástól arról, hogyan lehet még jobban elnyomni az embereiket.
A kérdés az, mit tehetünk, hogy megállítsuk őket?
Az első lépés a veszély felismerése. Ezért beszélek ma este. De most jön a nehéz rész. Azoknak, akik meg akarják őrizni a nyitott társadalmat, együtt kell működniük és hatékony szövetséget kell alkotniuk.
Olyan feladatunk van, amelyet nem szabad a kormányokra hagyni.
A történelem azt mutatja, hogy még az egyéni szabadságot védő kormányoknak is sok egyéb érdekük van, amelyek elsőbbséget élveznek saját polgáraik szabadságával szemben, az egyén szabadságával szemben.
A Nyílt Társadalom Alapítványai az emberi jogok védelmét szolgálják, különösen azok számára, akiknek nincs kormányuk, amely megvédi őket. Amikor négy évtizeddel ezelőtt elkezdtük, sok kormány támogatta erőfeszítéseinket, de számuk mára csökkent. Az Egyesült Államok és Európa a legerősebb szövetségeseink voltak, de most saját problémáikkal vannak elfoglalva.
Ezért arra szeretnék összpontosítani, hogy mi a legfontosabb kérdés a nyitott társadalmak számára: mi fog történni Kínában?
A kérdésre csak a kínai emberek válaszolhatnak. Mindössze annyit tehetünk, hogy éles különbséget tegyünk közöttük és Hszi Csin-ping között. Mivel Hszi kinyilvánította ellenségességét a nyitott társadalommal szemben,
a kínai nép továbbra is a remény legfőbb forrása.
És valóban van alapja a reménynek. Ahogy néhány kínai szakértő elmagyarázta nekem, ismert egy konfuciánus hagyomány, amely szerint a császár tanácsadói felszólalnak, amikor határozottan nem értenek egyet annak egyik cselekedetével vagy rendeletével, még akkor is, ha ez száműzetéshez vagy kivégzéshez vezethet.
Ez nagy megkönnyebbülés volt számomra, amikor a kétségbeesés szélén voltam. A nyitott társadalom elkötelezett védelmezői Kínában, akik a életkorom körüliek, többnyire nyugdíjba vonultak, és helyüket fiatalabbak vették át, akik Hszi Csin-pingtől függenek. De új politikai elit alakult ki, amely hajlandó megtartani a konfuciánus hagyományt. Ez azt jelenti, hogy Hszinek továbbra is lesz politikai ellenzéke.
Hszi a többi ország számára példaképként mutatja be Kínát. Az Egy övezet, egy út (más néven új kínai selyemút – a szerk.) kezdeményezése elég régóta működik ahhoz, hogy feltárja hiányosságait.
Célja, hogy Kína érdekeit szolgálja, nem pedig a kedvezményezett országok érdekeit.
Ambiciózus infrastrukturális projektjeit főként hitelekből finanszírozták, és a külföldi tisztviselőket gyakran megvesztegették, hogy elfogadják azokat. Ezek közül sok projekt gazdaságtalan volt.
Az ikonikus eset Srí Lankán van. Kína épített egy kikötőt, amely stratégiai érdekeit szolgálja. Nem sikerült elegendő kereskedelmi forgalmat vonzania a hitel kifizetéséhez, és lehetővé tette Kína számára, hogy átvegye a kikötőt. Számos hasonló eset fordul elő máshol, amelyek széles körű elkeseredést okoznak.
Malajziában az előző kormányt 2018 májusában új koalíció váltotta. Ez azonnal leállított néhány nagy infrastrukturális projektet, és jelenleg tárgyalásokat folytat Kínával, hogy mennyi kompenzációt kell fizetnie Malajziának.
A helyzet nem olyan egyértelmű, mint Pakisztánban, amely a kínai befektetések legnagyobb kedvezményezettje. A pakisztáni hadsereg teljes mértékben Kínában kezében van. 2018 elején Kína és Pakisztán bejelentette a katonai együttműködés nagyszabású terveit. Az év végére Pakisztán mély pénzügyi válságba került, de nyilvánvalóvá vált:
Kína azt tervezi, hogy az Egy út, egy övezet kezdeményezést katonai célokra is felhasználja.
Mindezek a kudarcok arra kényszerítették Hszi Csin-pinget, hogy módosítsa a kezdeményezés iránti hozzáállását, és októberben a Népi Gyűlés figyelmeztette, hogy a projekteknek a fogadó országok érdekeit kell szolgálniuk. Több projekt, Sierra Leonétól Ecuadorig újratárgyalása zajlik.
A legfontosabb, hogy az Egyesült Államok kormánya „stratégiai riválisnak” minősítette Kínát. Trump elnök úr kiszámíthatatlan, de ez a döntés gondosan előkészített terv eredménye. Azóta a Trump idioszinkratikus (nagyjából indokolatlanul ellenszenves – a szerk.) viselkedését nagymértékben felváltotta egy új Kína-politika, amelyet a nemzetbiztonsági tanács ázsiai ügyekért felelős tanácsadója, Matt Pottinger és mások felügyelnek. A politikát Mike Pence alelnök szóbeli beszédében vázolták október 4-én.
Annak ellenére, hogy Kína stratégiai riválisnak minősül, ez túl egyszerű. Kína fontos globális szereplő, a vele szembeni hatékony politikát nem lehet szlogenre egyszerűsíteni. Sokkal kifinomultabb, részletesebb és gyakorlatiasabbnak kell lennie és magában foglalnia az amerikai gazdasági választ az Egy út, egy övezet kezdeményezésre.
Hszi Csin-ping megértette azt a veszélyt, amelyet az új amerikai politika képvisel. Személyes találkozjukon játszott Trump elnökkel a Buenos Aires-i G20-as tanácskozáson. Időközben a globális kereskedelmi háború veszélye nőtt, és a tőzsde decemberben komoly esést szenvedett el. Ez problémát okozott Trumpnak, aki minden erőfeszítését a 2018-as félidős törvényhozási választásokra összpontosította. Találkozójukon elérték az egyik célt, de ez nagyon bizonytalan: a kilencven napos fegyverszünetet a kereskedelmi háborúban.
Időközben egyértelmű jelek vannak arra, hogy Kínában széles körű visszaesés következik be a gazdasági növekedésben, amely a világ többi részét érinti. A globális lassulás az utolsó dolog, amit a piac látni akar.
A ki nem mondott társadalmi szerződés Kínában a folyamatosan növekvő életszínvonalra épül. Ha a kínai gazdaság és a tőzsdei visszaesés elég súlyos, akkor ez a társadalmi szerződést alááshatja, és még az üzleti világ is Hszi Csin-ping ellen fordulhat. Az ilyen visszaesés az Egy övezet, egy út kezdeményezés végét is jelenthetné, mert Hszi kifogyhat a pénzből, hogy továbbra is finanszírozzon sok veszteséges beruházást.
A globális internetgazdaság kérdésében a Nyugat és Kína között be nem jelentett küzdelem van.
Kína kívánja diktálni a digitális gazdaság szabályait és eljárásait, hogy a fejlődő világot új platformjaival és technológiáival uralja. Ez veszélyezteti az internet szabadságát és a nyitott társadalmat.
Tavaly még azt hittem, hogy Kínának mélyebben be kell ágyazódnia a globális kormányzás intézményeibe, de azóta Hszi Csin-ping viselkedése megváltoztatta a véleményemet. Jelenlegi álláspontom szerint
az USA-nak Kínára kell összpontosítania ahelyett, hogy gyakorlatilag az egész világgal folytatná a kereskedelmi háborút.
Ahelyett, hogy könnyedén hagyja a ZTE-t és a Huaweit, erőteljesen lépjen fel ellenük. Ha ezek a vállalatok az 5G piacon uralkodnának, elfogadhatatlan biztonsági kockázatot jelentenéek a világ többi részére.
Sajnálatos módon Trump elnök, úgy tűnik, más utat követ: Kínának engedményeket ad, és győzelmet hirdet az USA szövetségesei elleni támadásainak megújításakor. Ez alááshatja az Egyesült Államok politikai célját, amely a kínai visszaélések megfékezésére irányul.
Végezetül hadd foglaljam össze az üzenetet, amelyet ma este szállítok. Fontos szempont, hogy
az elnyomó rendszerek és az informatikai monopóliumok kombinációja e rendszereket beépített előnyökkel ruházza fel a nyílt társadalmakkal szemben.
Az ellenőrző eszközök hasznosak az autoriter rezsimek kezében, de fenyegetést jelentenek a nyílt társadalmak számára.
Kína nem az egyetlen autoritárius rendszer a világon, hanem a leggazdagabb, legerősebb és technikailag leginkább előremutató.
Ez teszi Hszi Csin-pinget a nyílt társadalmak legveszélyesebb ellenfélévé.
Ezért fontos, hogy megkülönböztessük Hszi Csi-ping politikáját a kínai nép törekvéseitől. Ha a társadalmi creditrendszer működésbe lépne, az teljes ellenőrzést adna Hszi kezébe. Mivel Hszi a nyílt társadalom legveszélyesebb ellensége, a kínai népre, és különösen az üzleti közösségre és egy (más) politikai elitre kell törekednünk a konfuciánus hagyomány fenntartására.
Ez nem jelenti azt, hogy azok, akik hisznek a nyitott társadalomban, passzívak maradnak. A valóság az, hogy hidegháborúban vagyunk, ami forróvá válik. Másrészt, ha Hszi és Trump már nem lesz hatalomban, lehetőség nyílik arra, hogy nagyobb együttműködést alakítson ki a két informatikai szuperhatalom között.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének a második világháborúból eredő szerződéséhez hasonló szerepe lenne az Egyesült Államok és Kína közötti konfliktus jelenlegi ciklusának vége. Megújítaná a nemzetközi együttműködést és lehetővé tenné a nyílt társadalmak virágzását. Ez összegzi az üzenetemet.”