A rommagyarság politikai vezetői, az RMDSZ-el az élen, alig néhány év alatt jutottak el az egyensúlyi, kompromisszum-képes és bizalmi politizálástól, a szélsőjobbos, etnonacionalista és intoleráns, konfrontatív politikáig, és fordultak el Európától – putyinizálódtak.
A hatalommal ágyba bújt, megfélemlített, megzsarolt, illetve megvásárolt mainstream rommagyar értelmiség, és az ő médiája, ma már arra sem képes, illetve nem hajlandó, hogy a legdurvább politikai kisiklásokat jelezze, hogy felhívja a közvélemény, a rommagyar választók, figyelmét az elhajlásra, a stratégiai váltásra, mely egyfelől cserben hagyja a közösséget, olyan útra tereli, mely vesztét okozza, nem utóbb, hanem nagyon is közelről, ugyanakkor meg elidegenít, bizalmat őröl. Olyan etnonacionalista diskurzusba, konfrontatív politikai attitűdbe fullasztja a kisebbség ügyét, mely álvalóságra és örökös hazudozásra, a valóság torz képére épül, alternatív, azaz álomvilágba vezeti a közösséget. Másfelől pedig még csak nem is figyelmeztet arra, hogy elöljárói nem a választóikat képviselik, hanem magyarországi politikusokká váltak, az ottani mezőnynek, arra méretezve és annak üzenve, kommunikációjukat arra hangolva szólalnak meg. Egészen pontosan az ottani hatalmi kliséket (pedig Finkelstein halott) ismételgetik. Azt a fáradságot sem veszik, hogy hajszálnyit áthangolják a magyar kormány demagóg és hazug szövegeit, hogy valamelyest is adekválják valós viszonyainkra, csak (és valóban, miben is különböznek „Rezsiszilárd”-tól, vagy a szintén ultrademagóg Kósa Lajostól?) szajkózzák az ottani reakciós, szélsőjobbos rizsát.
Legutóbb a Hargita megyei-tanács elnöke, egyenesen az Echo-Tv-nek mond föl hosszú szöveget a székelyföldi medveügyről, bemószerolva a környezetvédő civil szervezeteket (név szerint a Norvég Alapot és a WWF-Romániát vádolva), fényezve saját „embervédő”-nek mondott (amúgy sikertelen) pótcselekvéseit. És álljunk meg itt egy szóra, akkor szavaiból úgy értsük, hogy a civil szervezetként bejegyzett szövetség (egyik székelyföldi demagógja), mely támogatása nagyrészét magyarországi forrásokból nyeri, a civil szervezeteket és az EU-t támadja? És ez nem hír, ez nem érdekes a sajtó és a hatalmi intelligencia számára, nincs itt semmi látnivaló, rendben van ez így? Nehéz lenne idézni, hiszen az őgetést, bégetést alig lehet érteni, amint az állítólag (az alternatív tényekre való állandó hivatkozás ezúttal rossz szolgálatot tesz, az elöljáró folyton elfelejti néhány nappal korábbi hazugságait, újabb és újabb ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen medvepopuláció számmal hozakodik elő) elszaporodott medvék ügyéről a centenáriumra, majd a fideszre való átszavazás fölöttébb szükséges voltára tér át Borboly. (Olyan „bölcsességek” hagyják el ajkát, mint: „úgymond az erősebb medve ott van a hegyekben, a gyengébb … az a silány, amely (sic!) nem biztos, hogy ő, ő ő, egy erős medve, ő ő, ő, amit, ő, ő, ő, az ott van meg a házaink között”… – ugye világos, és érthető? De érdemes megjegyezni azt is ahogyan a DNA-t támadja – tekintsünk el attól is, hogy maga is megvádolt, a stílus az ugye, maga az áembör – :”Romániáról mit kell tudni. Ha nálunk valakinek valami baja van, akkor most már nem azt mondja, hogy meghúzza a másiknak a fülét, hanem azt mondja, hogy följelenti a Korrupcióellenes Ügyészséghez, nálunk ma ezzel mindenkit, úgy nagyjából, Bukarestben, meg lehet állítani”. Szóval ilyen alapon politizál a rommagyar mainstream, ezt tudja, sőt ezt kell tudni – mondja, a román politikáról). Azt is kijelenti, hogy a székelyföldi „önkormányzatok” (máskor meg tiltakozik a megnevezés ellen, hiszen lényegében döntési joggal alig rendelkező „helyi adminisztrációk” léteznek) azzal készülnek a jövő évi centenáriumi ünnepségre, hogy („az az igazság, hogy a felkészülés első nagyobb kinyílvánulása, és úgymond, háát, a hangunknak a fölemelése…) majd jól odamondanak a gyulafehérvári Nyilatkozat és egyéb sérelmek „mentén”. Nem kételkedhetünk benne, hogy nem kis munka lesz, nagyon kreatív és főként roppant hatékony, és szövegével a szóvivő már ott is van közvetlenül a fideszre („nemzeti kormány”) való átszavazásra buzdításnál.
Nem érdemelne különösebb figyelmet egy ilyen szöveg, ha a környezet a tv-adó, és az alákérdező, sőt provokáló műsorvezető, nem lenne olyan, amilyen. Ami elképzelhetetlen lett volna, akár még néhány évvel ezelőtt is, és ha Borboly nem éppen Tamás Sándor hasonló színvonalú és tartalmú nyilatkozatait ne folytatná, „medvebőrbe bújtatva”. Amihez Kelemen Hunor – engedjük meg némiképp finomabb megfogalmazásban – adja a hátteret, trianonozva, „mély államozva” és egyéb konteók irányába ferdítve a beszédet. A politikai árulás, napnál világosabb. Az irány, melyet újabb kommunikációjukban kijelölnek/előrevetítenek a rommagyar politikusok, akik ma már csak visszhangjai a budapesti szélsőjobbos politizálásnak, minden bizonnyal, történelmi tapasztalat, szociológiai és politikai valóság, sőt a jó érzés és köznapi gondolkodás számára is zsákutca. Olyan kettős beszédet és torz világképet vázol és forgalmaz, mely az európai, sőt világpolitikai helyzet (tudatos, vagy sem) félreértésén/félremagyarázásán, tudatlanságon és elfogultságon, alternatív tényeken és hazugságokon épül.
Ezt a skizofrén helyzetet jelzi, miszerint a székelyföldi kiskirályok, és bár visszafogottabban, de maga az elnök is – nem különben a magát ellenzékinek mondó többi szerveződés – egyszerre kampányolnak a kisebbségi jogok európai elismertetése, sőt garantálása mellett, és fidesz módira, az EU, valamint a civil társadalmi szerveződések ellen (már-már folyamatosan sorosoznak). A politikai hitelvesztés garantált, hiszen a kettős beszéd, (ami bizony román értelmiségi oldalról is tisztán látszik) az egymásnak ellentmondó szavak és attitűdök, a hitelesség rombolásának biztos receptje. Az utolsó szem bizalmi tőkéjét is feléli a politikai mainstream – és hivatalosan még el sem kezdődött a jövő évi magyarországi kampány! – a visszaszerzésére pedig esély sem mutatkozik. A politikai osztály árulása, megjósolhatóan tömeges méretű, kollektív kiábránduláshoz, még nagyobb arányú elvándorláshoz, a kisebbségi sors feladásához, azaz asszimilációhoz fog vezetni, és a bizton jósolható bukáshoz. És ebben nagy, igencsak nagy a felelőssége a struccpolitikát folytató (főként a behódoltnak, de a még függetlennek mondhatónak is) értelmiségi elitnek, és a médiáknak. Több, mint meg nem bocsájtható bűn, végzetes politikai hiba, hogy az értelmiségi elit magja meg sem próbálkozik felemelni hangját, hogy kísérletet sem tesz a közönség felvilágosítására. Annak bemutatására, hogy (feladva a transzilván hagyományokat is, amire máskor oly sokat hivatkoztak) milyen új útra tért a politikai mainstream, hogy milyen – eddig, illetve mások esetében elítélt – politikai filozófiát, az etnonacionalista, reakciós és radikális ideológiai vonalat képvisel a rommagyar politika, és hogy milyen következményei lehetnek/lesznek ennek. A magam részéről inkább tartom cinikusan számolónak és pillanatnyi érdekhajhásznak, mint a helyes értelmezésre alkalmatlannak, tehetségtelennek és eszköztelennek, a hatalomtól megszédült, anyagilag érdekelt és zsarolható értelmiségi elitet. Amit tapasztalok az jellemhiba, morális vétek, saját habitus elleni bűnös cselekedet, amit a felelősségnek másokra való hárításával elkenni nem lehet. A hallgatás pedig cinkosság, mint mindig, a rendszer éltető eleme, fogaskerék- és transzmissziós szíj-élet, a gonosz legfőbb cimborái. Látni kell néhány marginalizált tollforgató erőfeszítését is, persze, akik mintha csak a lelkiismeret megnyugtatását szolgálnák, akikkel majd takarózhat a „toleráns erdélyi szellem”, lám-lám kritikusok és tisztánlátók is voltak. A mai sok hallgató, lapító/sunyító, „nekik drukkolt”, fogja mondani, csakhogy megszólalni most kell, vagy már most is késő, utóbb már felesleges, sőt gerinctelenség is.
A rommagyarság politikai vezetői, az RMDSZ-el az élen, alig néhány év alatt jutottak el az egyensúlyi, kompromisszum-képes és bizalmi politizálástól, a szélsőjobbos, etnonacionalista és intoleráns, konfrontatív politikáig, és fordultak el Európától – putyinizálódtak. De, ami nekik csak néhány évbe tellett, azt visszacsinálni évtizedes erőfeszítésbe fog beletelni, ha ugyan marad még akivel, akiknek, és amiért még csak kísérletezni is, ilyesmivel.
Magyari Nándor László
