Izrael nem szeretné, hogy Irán berendezkedjen Szíriában

0
973
Izraeli katona a szíriai határ közelében Forrás: Flickr - Israel Defense Forces

Erről Avigdor Lieberman hadügyminiszter beszélt, miközben Irán már építi is katonai támaszpontját Szíriában.

A légi felvételek tanúsága szerint az al Kiswa támaszponton folynak építkezések, melyek arra utalhatnak, hogy Irán ott tartósan be akar rendezkedni – írja a BBC. A támaszpont mindössze 13 kilométerre van Damaszkusztól vagyis a szíriai fővárost védelmező orosz rakétarendszer megakadályozhatja az ellene indított támadásokat. Ennek azért van nagy jelentősége, mert mind Izrael miniszterelnöke, Benjamin Netanjahu mind pedig a hadügyminiszter, Avigdor Lieberman  többször megerősítette: nem tűrik el az iráni katonai jelenlétet határaik közvetlen közelében. Erről Vlagyimir Putyin orosz elnököt is tájékoztatta márciusban Netanjahu, amikor Szocsiban találkoztak.

Az izraeli légierő viszonylag rendszeresen hajt végre támadásokat katonai célpontok ellen Szíriában, de minden ilyen eset előtt időben tájékoztatja az oroszokat, nehogy közvetlen katonai konfliktusba kerüljön a két állam.

A Haaretz beszámolója szerint viszont nemcsak az al Kiswa támaszpont nyugtalanítja Izrael vezetőit, hanem a tartuszi kikötő is, ahol korábban gyakran kötöttek ki orosz hadihajók. Ezekből jelenleg kevesebb állomásozik a szíriai kikötőben, ezért a helyüket most iráni tengeralattjárók és más hadihajók foglalták el a Moszad információi szerint. Ezekről pedig Irán akár rakétacsapást is mérhetne Izraelre.

A feszültség tehát nem enyhül a Közel-Keleten az Iszlám Állam összeomlása után sem, bár Trump és Putyin legutóbb közös nyilatkozatban ismerte el: Szíriában nem lehetséges katonai megoldás.

- Hirdetés -
- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .