Az orosz titkosszolgálatok nálunk otthon vannak. Az orosz kémek a magyar minisztériumokban nyugodtan tevékenykedhetnek, mivel Orbán Viktor utasítása alapján nemigen keresik őket. Nem mindig volt ez így Orbán kormányzása idején sem – hangsúlyozta Frész Ferenc, aki a kormányzati kibervédelmet irányította 2010 és 2014 között.
Jött Orbán Viktor oroszbarát fordulata, a Paks 2 szerződés aláírása Moszkvában, és a kiberbiztonság ebek harmincadjára jutott, mert a kormány szisztematikusan elhanyagolja, hogy orosz barátai annál nyugodtabban garázdálkodhassanak Magyarországon. 2010 és 2015 között Magyarországon olyan jó volt a kibervédelem, hogy NATO-ban mi vezethettük ezt a munkacsoportot, mert kisöpörték az orosz hekkereket a külügy és a hadügyminisztériumból – mondta előadásában Frész Ferenc a Pénzügykutató Intézetben.
Azóta viszont más a helyzet: Putyin nem véletlenül jelezte támogatását Orbán Viktornak az SZVR-n, a polgári hírszerzésen keresztül, hiszen ennek kulcsszerep jut a külföldi befolyás megszervezésében természetesen a katonai hírszerzésen, a GRU-n és a KGB utódszervezetén, az FSZB-n kívül. Az oroszok ezt már Putyin hatalomra jutása óta csinálják – 1999, a NATO csak 2016-ban fogadott el kibervédelmi programot.
Az oroszok Georgescu felfuttatásával bizonyították, hogy a nulláról az első helyre tudnak valakit juttatni. Simion esetében ez csak majdnem sikerült bár Orbán is a magyarfaló, de Putyin barát román elnökjelöltet támogatta.
Magyarországon a Kesma vagy az MTVA habozás nélkül veszi át az orosz titkosszolgálatok dezinformációs anyagait, melyek célja nem a meggyőzés hanem az, hogy szétrombolják a bizalmat a médiával szemben.
Ezt már Hannah Arendt is megírta a totalitárius rendszerek / náci Németország, sztálini Szovjetunió / kapcsán, hogy propagandájuk célja az: veszítse el az átlagpolgár a lába alól a talajt, és a káoszban a Vezér jelentse az egyetlen biztos pontot.
A magyar kibervédelem annyira elveszítette a bizalmat Nyugaton, hogy Frész Ferenc cége kénytelen külföldi címmel jelentkezni, ha partnert keres, mert a magyar cím gyanússá vált a kiváló orosz kapcsolatok miatt.
Guruló rubel: bőröndszámra kapta az orosz pénzt Orbán Viktor
Ezt állítja egy videó, amelyre Nemes Gábor, a Klubrádió tudósítója figyelt fel, és amely Szemjon Mogiljevicsnek, a Magyarországon is működő orosz maffia főnöknek az életét mutatja be. A veterán maffiózó fejére az FBI 5 millió dolláros jutalmat tűzött ki hiszen szervezete szinte az egész világon működött és valószínűleg működik ma is méghozzá az orosz titkosszolgálat jóváhagyásával. A KGB nem vonult ki Magyarországról a szovjet hadsereggel együtt 1991-ben hanem megkezdte a hálózatépítést, és ehhez ősi módszert használt, a politikusok lefizetését. Orbán Viktor bőröndszámra kapta az orosz pénzt a kilencvenes években – állítja Olga Romanova, a videó készítője.
“Orbán nem Putyin barátja hanem olyan politikus, akivel a múlt nyelvén lehet beszélni”
Olga Romanova, aki jelenleg emigrációban él, alaposan tanulmányozta az orosz maffia kapcsolatait a titkosszolgálatokkal, amelyek gátlástalanul kihasználták a köztörvényes bűnözőhálózatokat céljaik elérésére. A cél pedig nem volt más mint a befolyás megőrzése Magyarországon sőt, ha lehet akkor növelése hiszen a rendszerváltáskor mindenki igyekezett eltávolodni Moszkvától. Orbán Viktor is azzal kezdte 1989-ben, hogy ruszkik haza!
“Amikor Vlagyimir Putyin hatalomra jutása után – 1999 – megkezdte külföldi hálózatának kiépítését akkor támaszkodhatott arra az archívumra, amelyben bizonyítékok voltak arra, hogy Orbán Viktor koffer számra kapta a készpénzt Mogiljevicstől. Ezzel pedig teljes mértékben zsarolhatóvá vált. Orbán nem véletlen barátja Putyinnak, hanem olyan valaki, akivel a múlt nyelvén lehet elbeszélgetni. Orbán ma az Európai Unióban Oroszország érdekében lép fel amikor a szankciókról vagy az Ukrajnának nyújtott segítségről van szó. Az Insider kutatásai megmutatták, hogy az orosz maffia segítségével az orosz titkosszolgálat létrehozta a befolyásolás hosszútávú rendszerét az Európai Unióban. Ez a kulcsa annak, hogy egy uniós kormányfő, Orbán Viktor miért a Kreml érdekében tevékenykedik” – mondta Olga Romanova.
Habsburg Károly: Európa elárulása Putyin szolgálatában
A Habsburg ház feje, aki nem is oly rég az Európai Parlament képviselője volt az Európai Néppárt színeiben “Putyin ötödik hadoszlopának nevezte a Patriótákat”. Ez az a frakció az Európai Parlamentben, melyet Orbán Viktor Babis cseh miniszterelnökkel és az osztrák Szabadságpárt vezérével hozott létre Bécsben. Mit mondott róluk Karl von Habsburg herceg?
”Kétszeresen is árulók, mert elárulják a saját hazájukat és elárulják az Európai Uniót Putyin szolgálatában!”




















