A több mint hárommillió titkosított dokumentum között, amelyek Jeffrey Epstein ügye kapcsán kerültek elő, feltűnően gyakran bukkan fel Vlagyimir Putyin neve. Ez önmagában is beszédes, de még inkább az, ha a történetet a maga történelmi és titkosszolgálati kontextusában vizsgáljuk. A kompromat – az orosz „kompromittáló anyag” – nem új találmány. A módszer a bolsevik állambiztonság születésével egyidős, és mára a Kreml egyik legfontosabb geopolitikai fegyverévé vált.
A kompromat lényege egyszerű: olyan érzékeny információk, fotók, videók, dokumentumok vagy titkok gyűjtése, amelyek nyilvánosságra kerülve tönkretehetik egy politikus vagy közszereplő karrierjét. A cél nem feltétlenül a leleplezés – sokkal inkább a zsarolhatóság biztosítása. A módszer a cári Ohrana és a bolsevik Cseka idején született, majd Sztálin alatt vált rendszerszintűvé. Az NKVD, később a KGB és a GRU már milliós nagyságrendben gyűjtötte a dossziékat: pártfunkcionáriusokról, diplomatákról, katonákról, külföldi vezetőkről. A kompromat a szovjet hatalom egyik legfontosabb eszköze lett – és az is maradt.
A nyugati világ sem volt immunis. Ian Fleming, az MI6 egykori ügynöke és a James Bond-regények szerzője már 1957-ben, a From Russia with Love című könyvében is tankönyvi példát írt le: a „mézcsapdát”, amelyben a szovjet titkosszolgálat kompromittáló helyzetbe csábítja az ellenfelet. A valóságban is akadtak hasonló esetek. A legismertebb talán John Profumo brit hadügyminiszter botránya 1961-ből, aki egy fiatal modellel folytatott viszonyt – ugyanazzal a nővel, akinek egy szovjet attaséval is kapcsolata volt. A következmény: politikai bukás, és egy egész korszak bizalmi válsága.
A zsarolás mindig is működött. Aki egyszer kompromittálódik, az könnyen Moszkva szabályai szerint kezd játszani. Ezt tudta meg a saját kárán Jurij Szkratov főügyész is, aki Borisz Jelcin és a feltörekvő Vlagyimir Putyin ügyeit vizsgálta – mígnem hamis bizonyítékokkal hiteltelenítették, és félreállították.
A 21. század azonban új dimenziót adott a kompromatnak. A digitális világban minden gyorsabb, olcsóbb és hatékonyabb lett: hackerek, kiberkémprogramok, deepfake-videók, trollgyárak és algoritmusok dolgoznak azon, hogy a megfelelő pillanatban a megfelelő információ kerüljön elő. A „Szentpétervári Trollok” – Jevgenyij Prigozsin hírhedt propagandagyára – már nemcsak adatot gyűjt, hanem narratívát gyárt, közvéleményt formál és politikai folyamatokat torzít.
Ebben a közegben különösen érdekes, hogy az Epstein-aktákban Putyin neve több mint ezerszer szerepel, és közel tízezer utalás található Oroszországra. Donald Trump neve is felbukkan, de a dokumentumok alapján nem kapcsolódik Epstein bűncselekményeihez – a figyelem mégis Moszkva felé fordul. A titkosszolgálati háttér ugyanis sokkal mélyebb és régebbi, mint Epstein személyes története.
A kompromat világát tovább bonyolítja Robert Maxwell, Ghislaine Maxwell apjának alakja. A brit médiamágnásról az FBI szerint valószínű, hogy egyszerre dolgozott a KGB-nek és a Moszadnak. 1991-ben rejtélyes körülmények között tűnt el a „Lady Ghislaine” nevű jachtjáról, holttestét később a tengerből emelték ki. Temetésén izraeli miniszterelnökök és hírszerzési vezetők sorakoztak. Huszonnyolc évvel később Jeffrey Epstein is meghalt – szintén olyan körülmények között, amelyek máig találgatásokra adnak okot.
A kompromat tehát nem pusztán titkosszolgálati technika. Ez a Kreml egyik legfontosabb hatalmi eszköze, amely egyszerre épít a félelemre, a szégyenre, a manipulációra és a digitális korszak lehetőségeire. A módszer lényege változatlan:
aki zsarolható, az irányítható. Aki irányítható, az befolyásolható. És aki befolyásolható, az a geopolitikai játszmák része lesz – akár akarja, akár nem.
A kompromat birodalma ma is működik. Csak a dossziék lettek nagyobbak, a módszerek kifinomultabbak, és a tét magasabb, mint valaha.
