Mindig is akadtak „ezek a németek”, akik Magyarországon kerestek új otthont, mert itt jobb életet reméltek, mint odahaza. Így volt ez évszázadokkal ezelőtt is – hát még most, a migrációval terhelt időkben. A különbség csupán annyi, hogy régen nagy csoportokban, szervezetten telepítették be őket, ma pedig… nos, „gondolom nem gyalog” érkeznének.
1750. május 26-án Bécsben kelt Trautson János Vilmos herceg felhívása, amely elindította a zempléni német betelepítést. A dokumentum világosan rögzítette: a herceg 200 sváb házaspárt kíván letelepíteni, akik saját költségükön jutnak el Budáig, majd az uradalom tisztviselői vezetik őket új otthonaikba. A telepesek földet, rétet, szőlőt, házhelyet és építőanyagot ígért nekik – mindent, ami a megélhetéshez szükséges.
És jöttek is. Olyannyira, hogy már 1750-ben meghaltak közülük néhányan Rátkán, ami arra utal, hogy a betelepítés villámgyorsan zajlott. A német precizitást tehát nem az NDK találta fel.
A telepesek nekiláttak az életük felépítésének, ám egy nemzedékkel később még mindig nem azt kapták, amit ígértek nekik. 1775-ben a herceg – mindenféle „nemzeti konzultáció” nélkül – meghalt, és mivel a család fiági ága kihalt, a birtokok a Kamarára szálltak. Innentől kezdve pedig az államot már kevéssé érdekelte, mi lesz a németekkel, akik addigra mindent ide kötöttek, és eszük ágában sem volt visszaköltözni az óhazába.
A rátkai telepesek azonban nem adták fel. 1783-ban hivatalos tanúsítványban jelezték: a szerződésben ígért föld kevés és rossz minőségű, tűzifát és épületanyagot nem kapnak, így kénytelenek pénzért megvásárolni mindent, ami a megélhetéshez és a házaik fenntartásához szükséges. Joggal hivatkoztak a hercegi ígéretre – de hát ki gondolta volna, hogy az állammal szemben próbálnak majd érvényt szerezni a jogaiknak. Akkor sem jártak sokkal jobban, mint ma Iványi a saját egyházával.
És most, több mint két és fél évszázaddal később, úgy tűnik, végre elérkezett a nagy pillanat: a Zemplén Médiacentrum hírül adta, hogy a Magyar Falu Program keretében közel 10 millió forintból felújítottak egy járdaszakaszt Rátkán. Ünnepélyes átadóval, természetesen. Bánné Dr. Gál Boglárka személyesen jelent meg, hogy hangsúlyozza: a kisebb fejlesztések is rendkívül fontosak. Braun Árpád polgármester pedig arról beszélt, hogy több fejlesztés is „elindult”, és a jövőben is élni kívánnak a pályázati lehetőségekkel.
Magyarán: a Fidesz nem hagyta magára a rátkaiakat. Tízmillió forintból – jelentős költséggel – felújított egy teljes (!) járdaszakaszt (!). Hiszen a polgárok közlekedésbiztonsága és életminősége minden percben a kormány szeme előtt lebeg. A herceg bizonyára meghatódva könnyezne a sírjában, látva, hogy a vármegye első embere személyesen vonult ki a helyszínre, hogy átadja a lakosság életminőségét „jelentősen javító” beruházást.
Braun polgármester pedig büszkén jelezte: több fejlesztés is elindult. Hogy ez pontosan mit jelent, azt nem tudni – de elindultak. Már.
És hogy a politikai kontextus se maradjon ki: ugyanaz az elnök-asszony tartotta a beszédet, aki néhány hete a dermesztő hidegben szociális tűzifát osztott, miközben videóra mondta a kampányszöveget arról, hogy a kormány „mindent megad az embereknek”. Aki szerint Magyar Péter „hazudgál össze-vissza”, és „Soros meg Zelenszkij embere”.
A rátkai telepeseknek tehát – ha 270 év késéssel is – végre jutott egy járdaszakasz. A hercegi ígéret teljesült. Csak éppen a történet tanulsága nem sokat változott 1783 óta: a fejlesztések „már elindultak”, az átadó pedig világos üzenetet hordoz. Ha már tízmillió forintot költöttek a járdára, a rátkaiak bizonyára tudják, kitől kapták – és kitől nem lenne tanácsos elvenni a hatalmat áprilisban.
