Annyi csontváz kerül elő a Szőlő utcából a gyermekbántalmazási ügyben, hogy az a képzet keletkezik az emberben, hogy az intézmény maga egy „tömegsír”. Rengetegen írnak sokfélét a témában, mi egy szálkás vádirattal járulok hozzá a rettenetes helyzet kitárgyalásához.
Ha az állami védelemben, gondoskodásban élő gyerekek sérelmére sok éven át, rendszerszerűen követnek el bántalmazást, az a megvalósított bűncselekmények tömegénél sokkal többet jelent: ez a modern államok egyik legsúlyosabb kudarcának számít.
A gyermekbántalmazási ügyek akkor válnak politikai ügyekké, amikor állami és önkormányzati intézményeket érintenek, hiszen amikor ilyen helyeken történnek szörnyűségek, azok megroppantják a közbizalmat és hatalmi, legitimitási válságot okoznak. Ezért is tolja el magától az ügyet a Fidesz és a KDNP.
Mivel hosszú éveken át hagyták a hatóságok, hogy történjen ami történt, és most sem kommunikálnak elvárható módon, az ismerethiányos közvélemény teljes joggal abból indul ki, hogy befolyásos emberek lehetnek érintettek. Erre az nem elfogadható válasz, hogy
„fogjátok be a szátokat, mert bajba kerültök”.
Egészen világos, hogy ebben az ügyben hatósági mulasztás, és vélhetően a legmagasabb szinten is (azaz Orbán-szinten) elleplezési kísérlet, és meggondolatlan elbagatellizálás történt. A rendszer fő érdeke a távolságtartás,
„a jó hírnév megőrzése minden áron”,
nehogy már veszélyes legyen a rezsimre nézve bármi.
Pintértől tudjuk, hogy milyen jól járt vele a nemzet: nem kell csodálkozni ha a lemondása helyett az ilyen arrogáns és visszataszító kiszólások miatt súlyos a társadalmi felháborodás, amit már nem lehet elcsendesíteni néhány „balek” beáldozásával, kamu jogi-intézményi reformokkal, intézmény-átvilágításokkal.
Itt olyan rendszer- és intézmény-probléma áll fenn, ami miatt azonnali állami felelősségvállalásra, a valós nemzetbiztonsági kockázatokon felül érintett tények azonnali és teljes transzparenciájára, és a hatalomtól független szakértők által végrehajtott vizsgálatokra van szükség. Azonnal!
Ez az ügycsoport a magyar demokrácia egyik legsúlyosabb botránya, melynek tisztázása nélkül nem lehet nekifutni a 2026-os választásoknak. Minden erővel azon kell lenni, hogy a következő hónapokban legalább a gyermekbántalmazási jéghegy méreteiről tudása legyen a választóknak.
Hiába elviselhetetlen mértékű és rettenetes, ami a sajtóban olvasható, most nem hátrálhat meg a média, sem pedig a civil szervezetek: az állampolgárok értő reakcióját ki kell váltani, különben a bűnösök megússzák, és újra meg újra bekövetkezik majd az, amiről most tudomást szereztünk. A nyilvánosság itt nem „háborúpárti” politikai eszköz: kulcsfontosságú, hogy a sok, még hallgató áldozat ki merjen állni végre, és csupán a történeteikkel gyakoroljon olyan nyomást a közéletre, ami megtöri az elleplező törekvéseket.
Most már az sem lényeges, hogy egyes cselekmények elévültek-e: legfeljebb jogi eszközzel nem büntethetők, de morálisan örökké terhelők maradnak.
Értve értsük: a gyerekek teljes kiszolgáltatottságát jelenti az ügy, hiszen állami gondozásban élni azt jelenti: a gyereknek nincs más védelme: senki nem áll a védelmükben az elkövetők elé. Nincs mit tagadni, az állam felelőssége erkölcsi, és jogi, és nem hárítható át, ez a hatalom ára: nem teljesítette az alapvető és nemes feladatát, megsértette a gyermekek élethez, biztonsághoz, emberi méltósághoz való jogát, elmulasztotta megfelelően ellenőrizni az intézményeit. Vagy ami még súlyosabb: eltűrte vagy esetleg még ki is használta a borzalmas cselekményeket.
Egy-egy ilyen eset még egyedinek minősíthető, de ebben az esetben nyilvánvalóan rendszerszintű problémáról van szó, amely újra termelte a visszaéléseket.
Az ügy a társadalom számára minősíthetetlenül nagy botrányt jelent, aminek az átmeneti megoldását csakis a legfelsőbb szinten lévő politikai vezetők lemondása jelenthetné. Mivel ez fel sem merül az érintettekben, ezt a terhet tovább cipelik magukkal, és kiegyenlítési célból a „hangoskodókkal” szemben hamis, kreált súlyos ellen-vádakat állítanak. De akármit is tesznek: az nem jelenti a „már bekövetkezett” bűncselekmény-sorozat és az állami kudarc eltörlését.
Miután összeomlott a gyermekvédelmi rendszer hitelessége, a civil kontroll és a sajtó szerepe felértékelődik. Ez elsősorban felelősség, és nem a revans lehetősége vagy a hatalom megragadását elősegítő politikai eszköz.
Aki most civil és média oldalról beszáll a gyerekekért folyó küzdelembe, annak a legfokozottabb felelősségtudattal és speciális szakmai tudással kell rendelkeznie, a gyerekeket pedig nem használhatja ki ebben a küzdelemben.
Nem lehet félreállni azzal, hogy jönnek az ünnepek: követelni kell lemondásokat, átvilágításokat, törvények módosítását, és meg kell indítani kárpótlási pereket, ha az érintettek ehhez segítséget kérnek.
Végül: az áldozatok vélhetően egész életükre sérültek maradnak lélekben és gondolkodásban, így utógondozásukkal is foglalkozni kell. Számos lélektani betegséggel küzdenek majd, amelyek testi elváltozásokat is okozhatnak, vagy akár öngyilkossághoz is vezethetnek: ez mind a társadalom lelkén szárad, ha a bűnösök és segítőik szabadon elsétálhatnak a jövőbe.
Ma, december 10-e van, az Emberi Jogok Világnapja.
Ezen a napon a magyar jogállamiság sírját állják körül a gyermekbántalmazási „csontvázak”. Mögöttük a NER, a sírásó, a ködből figyeli, mi fog történni.
