Vörös szőnyeg a szaúdi királynak Moszkvában

0
1060

Először látogat az orosz fővárosba szaúdi uralkodó. Az idős Szalman király azért érkezett, hogy a két állam számára a legfontosabbról, az olajról tárgyaljon Vlagyimir Putyinnal.

Szaúd-Arábia és Oroszország a világ két legnagyobb olajexportőre. Az ő megállapodásuk tette lehetővé az olajkitermelés csökkentését, mellyel az OPEC az olaj árának növelését akarta elérni. Putyin ennek kapcsán úgy nyilatkozott, hogy a termelés csökkentést továbbra is fenn kellene tartani. Az OPEC a következő ülését novemberben tartja meg Bécsben.

A szovjet időben halálos ellenségnek tekintette Szaúd-Arábia Moszkvát, de azóta rádöbbentek:

az érdekeik sokban közösek az olaj globális piacán.

Különösen azt követően, hogy amerikai hatásra az olaj és a földgáz ára drámai mértékben csökkent. A globális rezsicsökkentést ajándék volt a fogyasztóknak, de utolsó figyelmeztetés a nagy olajexportőröknek, hogy a szép napok immár a múltat jelentik, és a jövőben át kell állniuk valami másra.

Erről is tárgyal a szaúdi küldöttség Moszkvában, ahol közös gazdaságfejlesztési alap létrehozását kívánják bejelenteni.

- Hirdetés -

A közös orosz-szaúdi alap egy lépés lenne a jövő felé, amikor már sem Oroszország sem pedig Szaúd Arábia nem az olajból és a földgázból kívánna megélni.

A gazdaságon túl megvitatják a közel-keleti helyzetet is, ahol a két állam sok helyen szemben áll egymással. Ez a helyzet mindenekelőtt Szíriában, ahol az oroszok Aszad elnököt támogatják, míg Szaúd-Arábia azokat a szunnita milíciákat, amelyek szabadulni kívánnak az államfőtől, és az alavita kisebbséghez tartozik. Aszad hívei győzelemre állnak- nem utolsósorban az orosz támogatásnak köszönhetően.

Szaúd-Arábia az USA stratégiai szövetségese, de ez nem akadályozta meg Szalman királyt, hogy hazája képviseletében először ellátogasson Moszkvába, ahol immár az együttműködés a tét, nem pedig a szembenállás, mely Oroszország és Szaúd Arábia kapcsolatait évtizedeken át jellemezte.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .