Az, hogy Korda György Orbán Viktorral, Pintér Sándorral, Lezsák Sándorral, Seszták Miklóssal, Nógrádi Györggyel és Tállai Andrással digitális polgári kört alapított, jól jelzi, hogy a zuhanóban lévő rezsim politikai gravitációjának nem állhat ellen az, aki attól pénzhez, elismeréshez vagy előnyökhöz jutott eddig.
Az, hogy Korda az említett hamiskártyásokkal együtt elindította az Ulti DPK-t, az egyik legnagyobb csalódás számomra ebben az önleleplező politikai álszerveződési hullámban.
Úgy tűnik, hogy annyira kegyetlen a hatalom, hogy a 86. évében lévő, lényegében minden magyar által kedvelt Kordát öt perc hírértékért leszerepelteti, s oda teszi az életművére azt a bizonyos foltot, amitől ember nem fog szabadulni Magyarországon a következő évtizedekben. Lehet, hogy azzal sikerült rávenni őt erre, hogy megígérték neki: mindent megtesznek azért, hogy az ultit elismerjék hungarikumként, s ebben neki királycsináló szerepet adnak.
Kordának viszont pontosan tudnia kell, hogy kik azok, aki közé keveredett. Nehezen tudom elképzelni, hogy Kordát nem zavarja a fasizálódó orbáni világ, vagy éppen Lezsák közelsége.
Ez utóbbi tavaly avatta fel a lakitelki királysága területén Csurka István mellszobrát, s akinek a veje, Moys Zoltán, a neonácikat is befogadó „Kitörés emlék- és teljesítménytúra” szervezője, akit nem igazán zavarnak a nyilaskeresztek a rendezvényén.
Azért említem ezt, mert a Kleinként született Korda a HVG-vel megosztott pár éve a következő gyerekkori történetét: „A németek jöttek, és azt mondták, hogy elvisszük nyaralni a gyerekeket. Drága anyám odaadott egy zsírral töltött bödönt a kezembe, beletette a jegygyűrűjét, és azt mondta: fiam, ha kenyérre van szükséged, add oda ezt.” Korda elmondta, hogy ezután elindultak, de egy német tiszt megállította őket, hogy megteltek a teherautók, így majd holnap kerülnek sorra. „Nem volt holnap, mert felszabadultunk”. Utóbb tudta meg, hogy akiket akkor elvittek, mind belelőtték a Dunába.
Ugyancsak megterheli a fantáziámat, miként kártyázgathat azokkal, akik az elmúlt évtizedekben szétkommunistázták az emberek agyát. Hiszen
Korda az 1960-as évektől kezdve a Kádár-rendszer egyik leginkább szeretett, legmegbecsültebb művésze volt.
Akikkel viszont most összeült, jórészt még mindig e korszakról való túlzó hazudozásból merítik a politikai tőkéjük nagy részét.
Eddig olyan szépen megvoltak neki a polcon következő díjak: Táncdalfesztivál – Előadói és Közönségdíj, Made in Hungary – Első díj és Előadói díj, eMeRTon-díj, a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje, Záray Márta–Vámosi János Emlékdíj, A Magyar Kultúra Lovagja, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, Artisjus Életműdíj, az MSZP Nőtagozatának Közéleti Díja, Gumizsiráf Életműdíj, Lyra-díj, Szenes Iván-életműdíj, Emberi Hang életműdíj, Budapest díszpolgára, Fonogram Életműdíj, Budapest Főváros II. kerület díszpolgára, Erzsébetváros díszpolgára, Hungaroton Életműdíj, Szenes Iván-díj.
Tényleg szükség volt erre a DPK-ra? Szerintem nem utasíthatta vissza a „felkérést”. Ha pedig egész élete dacára mégis szívvel ment bele ebbe a politikai játszmába, akkor arra egy szó jut eszembe: „Reptér!”
