Kell-e nekünk Lvov- (az egykori Monarchia korabeli Lemberg, melyet a Hitler – Sztálin paktum kapcsolt a Szovjetunióhoz, és amelyet jelenleg Lvivnek hívnak, és Ukrajna egyik legnagyobb városa)? – ezt a kérdést tette fel Putyin fő propagandistája az állami televízió “vitaműsorában”.
Nemes Gábor, aki a Kossuth Rádiót tudósította sokáig Moszkvából elsősorban arra volt kíváncsi, hogy Putyin tervei miképp érinthetik Magyarországot? Ne felejtsük el, hogy a Hitler – Sztálin paktum Magyarországot a német érdekszférának juttatta, ezért is támogatta a náci diktátor Horthy területi revízióját. 1941-ben, amikor Horthy a hadüzenetet fontolgatta a Szovjetunióval szemben, akkor Molotov külügyminiszter megüzente a magyar kormánynak: ha nem támadják meg a Szovjetuniót, akkor megtarthatják Észak Erdélyt!
Horthy bízott a náci villámháború sikerében, és hadat üzent a Szovjetuniónak, ezért a második világháború utáni párizsi béke lényegében szentesítette a trianoni határokat.
Putyin azonban nem lankad, még az Ukrajna elleni agresszió előtt ajánlatot tett három országnak a több mint 600 ezer négyzetkilométeres állam felosztására: Lengyelország kapná Nyugat Ukrajnát Lviv fővárossal, Magyarország Kárpátalját és Románia Bukovina egy részét. Oroszország lenyelné Kelet Ukrajnát és Kijevnek maradna az ország egyharmada. Sikorski lengyel külügyminiszter tette közzé ezt az orosz javaslatot, elutasítva Ukrajna felosztását. Románia is hasonlóképp reagált. Az Orbán kormány, amely máskor oly hangos, ekkor mélyen hallgatott.
Putyin Orbán kiskirályságot akar Közép Európában
Ezt erősítette meg Putyin fő propagandistájanak műsora az állami televízióban. Vlagyimir Szolovjov és szakértői olyan Közép Európát vizionáltak, amely Magyarország – Szerbia – Szlovákia szövetségre alapozva oroszbarát kiskirályságot hozhat létre. Ezt kiegészíthetné Babis cseh ex miniszterelnök, aki régi KGB-s ismerőse Putyinnak, és aki kormányra készül Prágában. Ausztriában a Szabadságpárt, mely megnyerte a választásokat, szintén oroszbarát húrokat penget – igaz, hogy egyelőre még ellenzékben. Romániában Orbán Viktor nem véletlenül támogatta a neonáci George Simiont: ha elnökké választották volna, akkor vígan csatlakozott volna a díszes oroszbarát kompániához.
Oroszország már nem világhatalom
Tudja ezt Vlagyimir Putyin, de épp azt nem akarja, hogy az orosz nép is a tudatára ébredjen ennek.
Sztálin még egyenrangú partner volt Hitlerrel és a Nyugattal szemben, de Putyin már nem az.
Oroszország gazdasági teljesítménye a tizedét sem teszi ki az Egyesült Államoknak, hadserege és hírszerzése leszerepelt Ukrajnában, ahol háromnapos villámháborúra készült, és több mint három év után sem ért el átütő eredményt. Csakis atomfegyverből van sok Oroszországban, de ezt nem lehet felhasználni. Ráadásul Oroszországnak nem is területekre vagy nyersanyagokra van szüksége mint Hitlernek annak idején, hanem versenyképes gazdasági rendszerre. Putyin ezt képtelen megteremteni, a háború szánalmas pótcselekvés azzal a céllal, hogy elterelje a figyelmet a nyilvánvaló kudarcról.
Nem véletlen, hogy a háború kitörése után több mint egymillió orosz fiatal vándorolt ki Putyin birodalmából, mert nem látott ott semmilyen jövőt sem a maga számára.
Orbán is tudja, hogy Oroszország már nem világhatalom, azt is sejti, hogy nem lesz Trump – Putyin csúcs Európa és Ukrajna feje fölött, mégiscsak kitart Moszkva mellett. Miért?
Egyrészt, mert Putyin a titkosszolgálattal figyelmeztette a magyar miniszterelnököt, hogy a hűségeskü kötelez, másrészt pedig Magyarország dollármilliárdokhoz jut Oroszország kedvezményes energiaszállításain keresztül. A pénzszűkében álló Orbánnak létfontosságú ez a támogatás még akkor is, ha maga a miniszterelnök is sejti: zsákutcában menetel előre.
Kötcsén kiderült: Orbánnak semmilyen pozitív programja sincsen!
Kizárólag a mások bírálatából él ugyanakkor retteg a számonkéréstől. Orbán Ráhel ezért is költözött a családjával együtt az Egyesült Államokba.
Magyar Péter Orbánt a saját fegyverével akarja legyőzni: neki sincsen semmilyen pozitív programja, de a proteszt szavazatok őt támogatják hiszen a Nemzeti Együttműködés Rendszere 15 éve fennáll, és hol az eredmény?
Magyarország az Európai Unió egyik legszegényebb és legkorruptabb országává vált.




















