Sztálin titkos pogromja

0
1215
Aftonbladet

A meggyilkolt költők éjszakájának nevezik augusztus 12-13 fordulóját, mert az állambiztonság székházának pincéjében tizenhárom zsidó költőt, írót, irodalmárt lőttek tarkón Sztálin parancsára 1952-ben Moszkvában. Utánuk a Sztálinról elnevezett autógyár tíz zsidó mérnöke következett. Az előbbieket hazaárulással és kémkedéssel vádolták, az utóbbiakat szabotázzsal. Zsidó orvosper is indult, de őket már nem végeztethette ki Sztálin, mert 1953 tavaszán meghalt.

Mi indokolta a diktátor politikai antiszemitizmusát? Először a hatalmi harc a bolsevik párt vezetéséért: a vetélytársak jelentős része zsidó volt. Trockijt száműzték, de Mexikóban könyvet írt Sztálinról, ezért meg kellett halnia. A Komintern egyik ügynöke jégcsákánnyal ölte meg ahogy akkoriban a maffiánál volt szokás. A zsidó Kamenyev és Zinovjev a harmincas évek terror pereinek áldozatává vált miután bevallotta, hogy “a nép ellensége” volt.

Iszak Babel, a Lovashadsereg írója, aki korábban a Cseka, az állambiztonság munkatársa volt, anyagot gyűjtött a szovjet állambiztonság rémtetteiről. Neki is vesznie kellett: 1940- ben tarkón lőtték. Könyve a Cseka történetéről a huszas – harmincas években, sohasem került elő. Babel halálát Sztálin életében titkolták: özvegye illetve barátja, André Malraux később Nobel díjat kapó francia író kérdésére azt válaszolták:

“él és egészséges, egy elit lágerben dolgozik a Szovjetunióért.”

Zsidó antifasiszta bizottság

1943-ban jött létre ez a szervezet a Szovjetunióban azzal a céllal, hogy pénzt szerezzen a világ zsidóságától a nácik ellen küzdő szovjet hadseregnek. Kampányokat szerveztek többi között az Egyesült Államokban is, ahol beszámoltak az SS tömeggyilkos akcióiról a megszállt szovjet területeken. Babij Jarban – Kijev mellett – több mint 30 ezer zsidót gyilkolt le az SS. A szerencsétlen zsidók csapdába estek, mert a Szovjetunióban egyáltalán nem volt közismert az Endlösung politikája hiszen 1939-ben Sztálin lepaktált Hitlerrel. Amint megkezdődött a hidegháború a Szovjetunió és az Egyesült Államok között, gyanússá vált a Zsidó antifasiszta bizottság a Szovjetunióban, ahol a szervezet első számú vezetőjét “elütötte egy teherautó.” Súlyosbította a zsidó kisebbség helyzetét a Szovjetunióban Izrael döntése, amely a Nyugatot választotta Moszkvával szemben.

Sztálin támogatta a zsidó állam megalakulását – 1948 – és mélységesen csalódott amikor kiderült, hogy Izrael nem vált a Szovjetunió támaszpontjává a Közel Keleten.

Megindult a tisztogatás: a kommunista pártban sok zsidó vezetőt és párttagot végeztek ki “cionista összeesküvés” címen. Sztálin rendelete nemcsak a Szovjetunióra vonatkozott: Csehszlovákia kommunista pártjának zsidó vezetőit élükön Slansky főtitkárral ugyancsak “cionista összeesküvés” vádjával végezték ki. Magyarországon a zsidó származású Rákosi Mátyás, Gerő Ernő és Farkas Mihály rettegtek, hogy ők lesznek a következők, ezért feljelentették Sztálinnál a szintén zsidó származású Péter Gábort. Az Államvédelmi Hatóság rettegett vezetőjét is “cionista összeesküvés” vádjával tartóztatták le néhány nappal Sztálin halála előtt a szovjet diktátor parancsára Budapesten.

- Hirdetés -

A politikai antiszemitizmus Sztálin halálát is túlélte Moszkvában

1956-ban Hruscsov nagy beszédben leplezte le Sztálin bűneit a kommunista párt huszadik kongresszusán. A beszéd titkos volt, mert Sztálin óriási presztízst élvezett a világon miután a második világháborúban legyőzte a náci Németországot. Egy zsidó származású lengyel kommunista kicsempészte a titkos beszédet, és a Moszad közvetítésével az megjelent a nyugati sajtóban. Hruscsov és az egész szovjet vezetés őrjöngött, Varsóban megindult a tisztogatás a lengyel kommunista pártban. Emigrációba kényszerült a maradék zsidóság Lengyelországban, ahol a nácik ötmillió zsidót gyilkoltak meg az Endlösung program keretében.

Jurij Vlagyimirovics Andropov 1914-ben zsidó családban született a cári Oroszországban, a polgárháborúban – 1918-1922 – elveszítette szüleit és a Cseka egyik gyermektáborában nőtt fel, ahol a szovjet rendszer hűséges katonáit nevelték olyan pedagógusok mint Makarenko. Andropov 1956-ban Budapesten volt a Szovjetunió nagykövete, és haláláig kísértette a szovjet rendszer látványos összeomlása Magyarországon. Moszkvában nagyon meg voltak vele elégedve, és 1967-ben kinevezték a KGB élére. Abban az évben Izrael legyőzte a nála erősebb arab hadseregeket, és jelentős területeket szerzett meg, amelyeket épp mostanában akar Nagy Izraellé alakítani Benjamin Netanjahu miniszterelnök. Andropov viszont – saját származását titkolva – állambiztonsági problémát látott a kelet-európai zsidókban, ezért elrendelte a tisztogatást.

Ez nemcsak a Szovjetunióra vonatkozott hanem a szövetséges országokra is: Péter György, a Statisztikai Hivatal egykori elnöke minden bizonnyal emiatt halt meg idő előtt.

A hivatalos verzió szerint öngyilkos lett, de vizsgálat folyt ellene, mert kapcsolatot tartott Izraelben élő rokonaival és barátaival miközben a Szovjetunió parancsára Magyarország is megszakította a kapcsolatait a zsidó állammal.

1980-81-ben Andropov vezette a kampányt a Szolidaritás mozgalom eltiprására Lengyelországban, ahol a KGB főnök szerint “világméretű cionista összeesküvés zajlott a szocialista rendszer megdöntésére.”

Közben Andropov ügyesen eltüntette zsidó származásának nyomait, így elérte célját: a Szovjetunió első embere lett az agyhalott Leonyid Brezsnyev után 1982-ben. Csak két évig maradt hatalmon, de halála előtt megpróbálta megmenteni a szovjet rendszert. Hogyan? Egyrészt ő hozta helyzetbe Gorbacsovot, aki valamiféle reformokkal próbálkozott hatalomra jutását követően, másrészt pedig tanácsadóival együtt kitalálta a hibrid rendszert, melyet azután Putyin valósított meg Oroszországban.

Bár a cári Oroszországban élt a legtöbb zsidó Andropov születésekor 1914-ben, mára már hírmondó is alig maradt belőlük. Putyin birodalmából a moszkvai főrabbi Nyugatra távozott, ahol az Európai Rabbi Tanács elnökévé választották.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .