Kitiltják a dízel és benzines autókat Stockholm belvárosából 2025-től

0
785
renault.com

Csakis elektromos járművek és egyes hibrid teherautók hajthatnak be Stockholm centrumába 2025 január elseje után – közölte a közszolgálati televízió. Hozzáfűzték, hogy 2025 első félévében döntenek a további szigorításról.

Ilyen szigorú döntést ilyen rövid határidővel még egyetlen európai főváros sem hozott- hangsúlyozza a Bloomberg. Athén, Párizs és Madrid a dízel autók kitiltását tervezi. Londonban azzal büntetik a dízel és benzin autósokat, hogy fizetniük  kell azért, ha be akarnak hajtani bizonyos védett zónákba.

“Mi jobb élet és munka körülményeket akarunk teremteni azoknak, akik a belvárosban élnek“

– nyilatkozta Stockholm közlekedési tanácsosa a közszolgálati televíziónak.

Ismertette a Karolinska Intézet felmérését, mely szerint: azoknak a gyerekeknek a tüdő kapacitása gyengébb, akik a svéd főváros forgalmas utcáin nőnek fel. Már hat hónapos korban érzékelhető a különbség a stockholmi gyerekek hátrányára.

“Ez elfogadhatatlan! Ezért tiltjuk ki a dízel és benzin autókat a belvárosból”

– hangsúlyozta Stockholm közlekedési tanácsosa.

- Hirdetés -

A zöld párti politikus sietett hozzátenni:

“Megvan ehhez a politikai többségünk.”

Korábban Stockholm óvárosára is ki akarták terjeszteni a tilalmat, de a politikai viták miatt ezt elvetették. Stockholm városi tanácsában ugyanis sokan felvetették: vajon minden helyben lakó polgárnak lesz-e elég pénze arra, hogy lecserélje dízel vagy benzines autóját elektromosra?

Átállnak-e ennek hatására az elektromos autózásra a svédek? – kérdi a Bloomberg. Ez nagy kérdés még ebben a gazdag országban is, ahol sokan megélhetési gondokkal küszködnek az infláció miatt. Az elektromos autók pedig drágák.

Az év elején a Mobility Sweden szervezet még azt jósolta, hogy az új autók 40%-a elektromos lesz az idén, de menetközben ezt 35%-ra módosította. Mindenütt másutt is azzal küszködnek Európában, hogy a nehéz gazdasági helyzet miatt a klímaváltozás elleni küzdelem ambiciózus céljai veszélybe kerültek.

Rishi Sunak brit miniszterelnök, akinek kormányzó konzervatív pártja jelenleg népszerűtlenebb mint az ellenzéki Munkáspárt, nemrég bejelentette, hogy a zöld átmenet programját enyhítik, és csak 2035- re tervezik a dízel és benzines autók kitiltását. Ez ötéves csúszást jelez a korábbi ambiciózus tervhez képest.

Norvégia az élen

Ez a skandináv állam az egyetlen, amely profitál az energia válságból Európában, és emiatt nem is küzd olyan gazdasági problémákkal mint az európai államok többsége. A norvég állam minden eszközzel támogatja az áttérést az elektromos autózásra. Oslóban a főváros környezetvédelmi ügynöksége kitiltja a dízel és benzines teherautókat a belvárosból 2025-re, és 2027-től már ilyen autók sem hajthatnak be a belvárosba. Az elektromos autózás egyik előnye az, hogy jóval csendesebb mint a dízel vagy benzin járművek, ezért a boltok és szupermarketek éjszaka is feltölthetők lesznek.

Oslóban egyébként már most is működik az a rendelet, amely átmenetileg kitilthatja a dízel járműveket a városból, ha a levegő szennyezettsége túllépi a veszélyes mértéket.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .