Kezdőlap Címkék Stockholm

Címke: stockholm

Kitiltják a dízel és benzines autókat Stockholm belvárosából 2025-től

0

Csakis elektromos járművek és egyes hibrid teherautók hajthatnak be Stockholm centrumába 2025 január elseje után – közölte a közszolgálati televízió. Hozzáfűzték, hogy 2025 első félévében döntenek a további szigorításról.

Ilyen szigorú döntést ilyen rövid határidővel még egyetlen európai főváros sem hozott- hangsúlyozza a Bloomberg. Athén, Párizs és Madrid a dízel autók kitiltását tervezi. Londonban azzal büntetik a dízel és benzin autósokat, hogy fizetniük  kell azért, ha be akarnak hajtani bizonyos védett zónákba.

“Mi jobb élet és munka körülményeket akarunk teremteni azoknak, akik a belvárosban élnek“

– nyilatkozta Stockholm közlekedési tanácsosa a közszolgálati televíziónak.

Ismertette a Karolinska Intézet felmérését, mely szerint: azoknak a gyerekeknek a tüdő kapacitása gyengébb, akik a svéd főváros forgalmas utcáin nőnek fel. Már hat hónapos korban érzékelhető a különbség a stockholmi gyerekek hátrányára.

“Ez elfogadhatatlan! Ezért tiltjuk ki a dízel és benzin autókat a belvárosból”

– hangsúlyozta Stockholm közlekedési tanácsosa.

A zöld párti politikus sietett hozzátenni:

“Megvan ehhez a politikai többségünk.”

Korábban Stockholm óvárosára is ki akarták terjeszteni a tilalmat, de a politikai viták miatt ezt elvetették. Stockholm városi tanácsában ugyanis sokan felvetették: vajon minden helyben lakó polgárnak lesz-e elég pénze arra, hogy lecserélje dízel vagy benzines autóját elektromosra?

Átállnak-e ennek hatására az elektromos autózásra a svédek? – kérdi a Bloomberg. Ez nagy kérdés még ebben a gazdag országban is, ahol sokan megélhetési gondokkal küszködnek az infláció miatt. Az elektromos autók pedig drágák.

Az év elején a Mobility Sweden szervezet még azt jósolta, hogy az új autók 40%-a elektromos lesz az idén, de menetközben ezt 35%-ra módosította. Mindenütt másutt is azzal küszködnek Európában, hogy a nehéz gazdasági helyzet miatt a klímaváltozás elleni küzdelem ambiciózus céljai veszélybe kerültek.

Rishi Sunak brit miniszterelnök, akinek kormányzó konzervatív pártja jelenleg népszerűtlenebb mint az ellenzéki Munkáspárt, nemrég bejelentette, hogy a zöld átmenet programját enyhítik, és csak 2035- re tervezik a dízel és benzines autók kitiltását. Ez ötéves csúszást jelez a korábbi ambiciózus tervhez képest.

Norvégia az élen

Ez a skandináv állam az egyetlen, amely profitál az energia válságból Európában, és emiatt nem is küzd olyan gazdasági problémákkal mint az európai államok többsége. A norvég állam minden eszközzel támogatja az áttérést az elektromos autózásra. Oslóban a főváros környezetvédelmi ügynöksége kitiltja a dízel és benzines teherautókat a belvárosból 2025-re, és 2027-től már ilyen autók sem hajthatnak be a belvárosba. Az elektromos autózás egyik előnye az, hogy jóval csendesebb mint a dízel vagy benzin járművek, ezért a boltok és szupermarketek éjszaka is feltölthetők lesznek.

Oslóban egyébként már most is működik az a rendelet, amely átmenetileg kitilthatja a dízel járműveket a városból, ha a levegő szennyezettsége túllépi a veszélyes mértéket.

Mit keres Szijjártó Stockholmban?

0

Egy Svédországban megjelent és Orbán Viktor Magyarországáról szóló könyv bemutatóján történtek kapcsán kerestük a rendezvényen résztvevő magyar diplomatát, a nagykövet első helyettesét, aki közölte: nem tud most munkatársunk rendelkezésére állni, mert Szijjártó Péter külügyminiszter Stockholmban van, őt kíséri a különböző programokra.

Nem tudtunk Szijjártó Péter svédországi látogatásáról, de ez önmagában nem jelent semmit. Elkerülhette a figyelmünket az esemény, van ilyen. De azért érdekelni kezdett bennünket, hogy mások tudnak-e arról, hogy a magyar külügyminiszter Svédországban van. Az interneten sehol sem találtunk hírt arról, hogy Szijjártó Stockholmban lenne, az MTI utoljára tegnap, azaz június 18-án adott ki a külügyminiszterrel kapcsolatba hozható információt. Szijjártó akkor a Velencei bizottságnak arra a közleményére reagált, amelyben felkérik a magyar parlamentet, hogy egyelőre ne tárgyalják a Stop Sorosnak nevezett törvénycsomagot. A távirati iroda Szijjártó Péter: a migránsok ne legyenek fontosabbak, mint az itteni kisebbségek! című beszámolójában még azt is megjegyzi, hogy „a miniszter erről telefonon beszélt az MTI-nek.”

Elképzelhető tehát, hogy az MTI-nél tudtak arról, hogy Szijjártó Stockholmban tárgyal, de nem kizárt, hogy őket sem tájékoztatták erről a látogatásról.

Kerestük az információt a Külügyminisztérium honlapján, de Szijjártó svédországi utazásáról ott sem találtunk erről semmit.

Lehet, bennünk van a hiba, és nagyon naivak vagyunk, de nem gondolnánk, hogy a svéd-magyar kapcsolatokban olyan titkos megállapodásokra kellene gondolnunk, amelyekről a magyar közvéleményt az illetékesek nem kívánják tájékoztatni. Sokkal inkább azt gondoljuk, hogy miután a két országnak eddig semmilyen általunk ismert problémája nem volt egymással, Szijjártó Péter mosolyogni ment Stockholmba, hogy vidáman és barátságosan együtt fotóztassa magát az ottani kollégákkal.

Persze, az is lehet, hogy mindez múltidő, és a napsütést némileg beárnyékolja egy kisebb, újonnan feltűnt felhő. Jelesül az a botrány, amiről a Független Hírügynökség is beszámolt. És mellyel kapcsolatban Győri Pétert, a nagykövet helyettesét kerestük Stockholmban.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!