Arról kérdezte Bolgár György Vágó Istvánt a Klubrádióban, hogy el van-e intézve a Böszörményi úti Turul-emlékmű problémája azzal, hogy leveszik róla Pokorni Zoltán polgármester rendelkezésére leveszik róla Pokorni József nevét, akiről kiderült, hogy aktív részese volt 1945 elején a Maros utcai és Városmajor utcai tömeggyilkosságoknak.
Bolgár kérdése arra irányult, hogy vajon nem volna-e helyes magát az emlékművet is elbontani. Vannak ugyanis, akik – mint Vásárhelyi Mária – ezt várnák el Pokornitól.
Vágó azt válaszolta, hogy Pokorninak igaza van, ha nem akarja ezt. Felnőtt itt egy nemzedék, mondta, akik számára a turul csak nemzeti jelkép, és nem is tudnak arról, hogy 1920-tól a nacionalista, antiszemita mozgalmak jelképévé lett, és az volt egészen 1945-ig. Ha most megpróbálnák eltávolítani a Böszörményi úti emlékművet, abból éles konfliktus lenne, amely akár véressé is válhatna, figyelmeztetett.
Amikor annak idején Mitnyán György fideszes polgármester megépíttette az emlékművet, jogsértő módon, az akkor még SZDSZ–MSZP-s fővárosi önkormányzat hozzájárulása nélkül tette ezt. E szándékos formai hiba miatt le kellett volna bontani, de ezt a Mitnyánt követő Pokorni elszabotálta, majd a Fidesz törvényt módosított, megszüntette a főváros jogosítványát, így jogilag az emlékmű legálissá vált.
Nem változott azonban az emlékmű tartalma, és emiatt kellene sokak – és ebben én magam is benne vagyok – szerint elbontani. Ritkán említik, hogy az úgymond a magyarságot jelképező turul szimbolikus kardot tart a kezében, tehát az emlékmű a második világháborúban harcoló magyarságnak állít emléket, s – gondolom – ennek jegyében tüntetik fel rajta a háborúban életüket vesztett kerületi lakosok nevét.
Vajon szabad-e tudomásul venni, szabad-e belenyugodni, hogy ilyen szemléletű emlékmű álljon Budapesten, a XII. kerületben?
Ha jól értem Vágó álláspontját, illetve azt az álláspontot, amelyet ő Pokorni polgármesterről feltételez, tekintettel az ország, s benne a kerület lakosságának mély politikai megosztottságára, akkor járunk el helyesen, ha tudomásul vesszük az ilyen emlékmű felállítását, fennmaradását.
A Böszörményi úti Turul-emlékművet nem önmagában kell néznünk. A kérdés ugyanígy merül fel például a Vass Albert-szobrok, a Szabadság téri „megszállási” emlékmű, a Vértanúk terén helyreállított, az eredetihez képest kibővített tematikájú antikommunista emlékmű felállítása, illetve Károlyi Mihály és Lukács György szobrának eltávolítása kapcsán. A Turul-emlékmű maga annak a törekvésnek az egyik megjelenítése, hogy csak annak a szélsőséges jobboldali történelemértelmezésnek van joga jelen lenni a köztereken, amely igazolja Magyarország második világháborús szerepvállalását, korábban az első világháborút és az 1919-es fehérterrort, más történelemértelmezésnek azonban nincs.
Ez a történelemértelmezés kerül bele egyre inkább az iskolai tananyagokba, ez a történelemértelmezés vált kizárólagossá a közmédiában és a Fidesz-közeli sajtóban, és ennek következménye és nem oka, hogy felnő egy generáció, amelynek történelmi tudatában csak ez van illetve lesz jelen.
Amikor Orbán megépíttette a „megszállási” emlékművet, Gyurcsány Ferenc még kilátásba helyezte, hogy azt valamikor majd eltávolítják, és ugyanezt ígérte meg a főpolgármesteri választási kampányban Karácsony Gergely, cserébe a Magyar Liberális Párt támogatásáért, főpolgármester-jelöltjének visszalépéséért.
Október 13. óta erről nem hallunk, csak a Lukács-szobor helyére szánt Szent István-szobor felállítását függesztették fel, közterületek elnevezésén pedig Karácsony nem akar változtatni, nem akar ebből konfliktust. (A Szent István szobor ügyéből már lett is konfliktus az ellenzéki szövetségben a Jobbikkal.)
Vágó téved, amikor azt hiszi, hogy ezek a viták – például a XII. kerületi vagy a fővárosi önkormányzatban – megtakaríthatók, hogy ezekben a szimbolikus ügyekben a demokratikus oldalnak ki kell térnie a konfliktusok elől.
A történelmi tudat része egy társadalom mindenkori állapotának. Kelet-Közép-Európában sokkal inkább az – erre Szűcs Jenő tanított meg minket –, mint Nyugaton. Az orbáni önkényuralomnak fontos alkotóeleme, támasza ennek a történelemértelmezésnek a kizárólagossá tétele.
Valamikori megdöntésének nemcsak az az előfeltétele, hogy a választókkal megértessük, hogy a gyermekeik és unokáik anyagi jóléte jobb kezekbe kerül egy demokratikus kormányzással, mint az Orbán-rendszer fennmaradásával, hanem az is, hogy azt lássa be a többség, hogy Orbánék felfogása arról, hogy mi a nemzet érdeke, milyen legyen a nemzet jövője, illetve hogy mi volt a jó illetve rossz a nemzet múltjában, nem követhető, nem elfogadható.
A világháborús szerepvállalás kultusza közvetlenül szolgálja Orbánnak egyfelől a szomszédokkal, másfelől a Nyugattal folytatott folyamatos hidegháborúját, s ha az utóbbival szembe akarunk fordulni – és remélem, hogy ezt akarjuk –, akkor nem mondhatunk le arról, hogy az előbbivel is szembeforduljunk.
- Hirdetés -
