Imámok és orbánok

0
647
facebook

Speciel én nem látok lényeges különbséget ama nyugat-európai imámok között, akik mocskos okokból, gyilkos vallási fanatizmustól átitatva radikalizálják a Nyugat-Európában élő muszlimok egy részét, a párhuzamos társadalom kialakításának és a civil lakosság elleni legembertelenebb és legaljasabb merényletek reményében, s ama politikusok között, akik politikai fanatizmusukból és önös hatalmi érdekeikből fakadóan, a politikai hatalom birtokában radikalizálják a fehér, keresztény fajvédőket, akik – mint az új-zélandi merénylő – ugyanúgy a kereszténység védelmére hivatkozva hajtják végre „küldetéses” missziójukat, amint muszlim kollégáik és harcokban felcseperedett és megedződött társaik teszik ezt a világ különböző pontjain.

És ahogy a politikus is – mint manapság Orbán Viktor – a kereszténység védelmére hivatkozik (tegnapi „ünnepi” beszédében „a keresztény kultúráért vívott háborúk”-ról szólt, valamint arról a történelmi ívről, amely a kereszténység győzelméért vívott magyar szabadságharcokat jellemezte, az oszmánoktól a szovjeteken át napjainkig), ezek a merénylők is, mint az új-zélandi, ugyancsak a kereszténység védelmének misszionáriusaiként tekintenek önmagukra.

És elgondolkodtató, hogy az új-zélandi merénylő, amint ez olvasható, november végén bulgáriai, romániai és magyarországi turistaúton vett részt, amelynek során – hipp-hopp – megtanulta a cirill betűvetést, de hasonlóképp érdekes adalék, hogy Budapesten, a Budai Várnegyedben sétálva, netán a Belvárosban studírozva a jellegzetes magyar szecessziós építészetet, esetleg a Szépművészeti Múzeum spanyol gyűjteményében gyönyörködve elmélyedt Szilágyi Mihály és Hunyadi János életútjának és munkásságának tanulmányozásában, hogy aztán a cirill írásmód hiánytalan elsajátításáról és a magyar történelmi személyiségek beható és sikeres tanulmányozásáról, mintha csak afféle lecke-, vagy üzenő füzet lenne, számot adjon a mordályán, amellyel 49 imádkozó embert küld majd át a túlvilágra. A bolgár titkosszolgálat már vizsgálódik, s – szinte biztos vagyok benne – ugyanezt teszik a magyar szolgálatok is. Vagy nem.

És az is remek hír, hogy a miniszterelnök szócsöve, az ötös számú vágóhíd már sötét háttérerők és titkosszolgálatok összeesküvéséről számol be, sírig hű bajtársként állva ki imádott főnöke mellett, s hogy bizonyos internetes oldalakon már egyenesen az izraeli titkosszolgálat műveként nevezik meg a történteket a szakértő és minden titkot séróból tudó és ismerő náci érzelmű kommentelők, megfellebbezhetetlen tényként rögzítve, hogy a sátánian gonosz izraeliek így akarják szembeállítani a muszlimokat és a keresztényeket, s közben röhögnek a markukba, akárcsak Soros. Az ilyen szájhősöknek – meglehet – elképzelhetetlen, hogy amiről ők cikkeznek, vagy amiről politikai beszédet mondanak, azt egy elmebeteg, megszállott idióta szorgalmasan megteszi. Mert az ÜGY hőse és mártírja akar lenni. Lehet, hogy az új-zélandi gyilkos, aki – mint tudjuk – elmélyedt a magyar történelemben, most épp Dugovics Titusznak képzeli magát.

Summa summarum: a darkweb oldalak és csoportok kiterjedt munkássága és hatása mellett én nem hagynám figyelmen kívül a politikai imámokat, akik politikai fundamentalizmusukkal védik és óvják saját politikai és gazdasági hatalmukat, eközben vállat sem rántva arra, hogy gyújtó hangú szónoklataikra és politikai tevékenységükre, netán pénzben is busásan támogatott dezintegrációs elköteleződéseikre és kezdeményezéseikre, a fanatikus és fundamentalista gyűlöletre fanatikus és fundamentalista gyűlölet lesz a válasz ördögi körében ragadva, itt is, ott is növekednek a hullahegyek.

És jóstehetség nélkül is bizton kijelenthető: a fundamentalista vallási vezetők és a fundamentalista politikusok számára oly kedves hullahegyek – félek – az elkövetkezendőkben is csak szaporodni fognak.

Gábor György

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .