Kezdőlap Címkék Puigdemont

Címke: Puigdemont

Puigdemontnál is radikálisabb az új katalán elnök

0

Az új katalán elnök ügyvéd és író, a tavaly december 21-i katalán parlamenti választásokon szerzett képviselői parlamenti mandátumot, korábban az Ómnium Cultural politikai és kulturális civil mozgalom elnöke is volt. Carles Puigdemont közeli barátja, akinél jóval radikálisabb elszakadáspártinak tartják. Egyes ellenzéki vélemények szerint valójában a volt elnök bábja lesz, Puigdemont Berlinből irányítja majd, ahol kiadatási eljárásának végét várja.

Katalónia elnökévé választotta a függetlenségpárti Quim Torrát a barcelonai parlament. Az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) párt jelöltjére 66 képviselő szavazott igennel, 65 nemmel, és négyen tartózkodtak a név szerinti nyilvános voksolásnál.

Az 55 éves politikus a szavazás második körében, egyszerű többséggel nyerte el az elnökséget, miután a szombati első szavazáson nem kapta meg a 135 tagú parlament abszolút többségének, azaz 68 képviselőnek a támogatását.

Quim Torra a szavazás előtt elmondott beszédében kinyilvánította, hogy

Carles Puigdemont leváltott vezetőt tartja Katalónia legitim elnökének.

Hangsúlyozta, hogy célja az október 1-i függetlenségi népszavazáson kapott felhatalmazás alapján az önálló katalán köztársaság építése, amely szavai szerint az Európa és a világ felé tekintést, a haladást jelenti.

Torra megválasztását saját pártja mellett a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) támogatta, míg a katalán parlament legkisebb függetlenségi ereje, a baloldali Népi Egység (CUP) tartózkodott, mivel ők a spanyol állammal szembeni nyílt ellenállást és a köztársaság egyoldalú kinyilvánítását szorgalmazzák.

Quim Torra ellen voksoltak a spanyol egységet támogató pártok, amelyek vezérszónokai közül többen is felidézték, hogy Torra az elmúlt években spanyolellenes újságcikkeket és Twitter-bejegyzéseket tett közzé.

Inés Arrimadas, az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt politikusa hatalmas szomorúságának adott hangot amiatt, hogy

olyan ember kerül Katalónia élére, aki írásai alapján az idegenellenességet és a populizmust védi.

A katalán parlament legnagyobb ellenzéki erejének számító frakció vezetője hangsúlyozta: a XXI. századi Európában a nacionalizmus ellen küzdeni kötelesség.

Miquel Iceta, a Katalán Szocialista Párt (PSC) vezetője felszólította Quim Torrát, hogy ne provokálja az alkotmány 155-ös cikkének újbóli alkalmazását; a spanyol állam októberben ez alapján avatkozott be Katalónia irányításába.

A spanyol parlament felsőháza, a szenátus tavaly október 27-én adott felhatalmazást a spanyol kormánynak, hogy ideiglenesen átvegye az irányítást Katalónia felett a tavaly október 1-jén alkotmányellenesen megtartott függetlenségi népszavazás megrendezését és a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadását követően.

Ez alapján a spanyol miniszterelnök menesztette az előző katalán kormányt, feloszlatta a katalán parlamentet és kiírta az előrehozott választásokat Katalóniában.

Quim Torra elnökjelölti programbeszédében a 155-ös cikk előtti állapot visszaállítását ígérte, valamint egy bizottság létrehozását, amely felülvizsgálja, hogy mindez milyen „károkat” okozott Katalóniának.

120 perc – 2018. január 22. 10:00

0

Szél Bernadett szakértője cáfol és feljelent

Közleményben cáfolta a Fidesz-KDNP i és a propagandamédia hamis állításait az LMP országgyűlési frakciójának külpolitikai tanácsadó-szakértője, Dr. Janan Mirwais. Leszögezi: Kabulban született, 4 éves kora óta él Magyarországon, 2003 óta magyar állampolgár. Az LMP országgyűlési frakciójának a munkatársa, a Migszol nevű szervezettel pedig soha, semmilyen jogviszonyban nem állt – szögezi le a jogi diplomát az ELTE-n szerzett szakértő, aki életútját végigvezetve a végén rámutat: a nemzetbiztonsági bizottság munkájában nem vett részt, mivel az átvilágításom eredménye negatívan zárult. „Személyem nem minősül nemzetbiztonsági kockázatnak, hanem a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésein nem vehetek részt. A biztonsági kockázatok tekintetében  – mivel minősített információkról van szó – egyéb információval nem rendelkezem” – mutat rá a közlemény. Dr. Janan Mirwais jogi lépéseket tesz polgári és büntetőügyben is, közölte.

Szabadon beléphetett Dániába Puigdemont

Nem tartóztatták fel a koppenhágai repülőtéren Carles Puigdemont önkéntes száműzetésben Brüsszelben élő volt katalán miniszterelnököt. Pedig a spanyol ügyészség vasárnap még azt mondta, hogy őrizetbe vételét fogja hivatalosan kérni, ha valóban elhagyja Brüsszelt, hogy Koppenhágában részt vegyen egy általa moderált vitafórumon. (Reuters)

Australian Open: Babosék negyeddöntősök, Fucsovics kikapott Federertől

Bejutott a női párosverseny negyeddöntőjébe a Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettős az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A magyar, francia duó két szettben, másfél óra alatt győzte le a Viktorija Golubic, Nina Stojanovic svájci, szerb kettőst. Fucsovics Márton pedig 6:4, 7:6 (7-3), 6:2-re kikapott a 19-szeres Grand Slam-bajnok Roger Federertől a nyolcaddöntőben. A 25 éves magyar teniszező Grand Slam tornán még soha nem jutott el idáig, várhatóan a 62-63. helyre jön fel a világranglistán. (MTI, FüHü)

Madridnak sikerült: megágyazott a katalán függetlenségnek

Ha meg kellene választani 2017 legügyetlenebb kormányát, akkor ezt a büszke titulust a spanyol vinné el, hiszen sorozatos ostoba lépéseivel helyzetbe hozta a katalán szakadárokat. Rendőröket küldött az amúgy törvénytelen, de senkire nézve se kötelező katalán népszavazásra, feloszlatta a tartomány parlamentjét, bezáratta a függetlenségpárti vezetőket. Kíváncsian várjuk, hogyan lehetne ezt még fokozni.

A tegnapi, a Madrid által kierőszakolt választásokon a függetlenségpártiak abszolút többséget szereztek, de két mandátummal kevesebb van a tarsolyukban. Ellenfelük a Ciudadanos (Állampolgárok), egy nacionalizmus-ellenes liberális alakulat lett a legerősebb párt, de nem kormányzóképes.

A választások legnagyobb vesztese a spanyol konzervatív kormányfő, Mariano Rajoy, akinek a keménykedései miatt fajult el a helyzet Barcelonában és a többi katalán városban. Tulajdonképpen a helyi választások kiírása csak akkor lett volna Madrid számára politikailag hasznos, ha bebizonyosodott volna, hogy a függetlenségpártiak kisebbségben vannak Katalóniában. Ergo: felejtsük el a szeparatizmust. Csakhogy pont az ellenkezője történt:

a nacionalisták nem veszítettek, sőt nyertek, habár egy picit meggyengültek.

Sőt, a spanyol kormányfő konzervatív pártjának helyi szervezete alaposan leégett a mostani megmérettetésen. Ennek visszaható ereje is lesz és országos szinten is meggyengítheti Rajoyt.

Az ügy legnagyobb pikantériája a Brüsszelbe menekült, korábban menesztett katalán elnök, Carles Puigdemont esete. Ellene tovább is elfogatóparancs van érvényben. Emiatt a választási kimenetel tudatában már úgy nyilatkozott, hogy kész találkozni Mariano Rajoy spanyol kormányfővel Spanyolországon kívül az Európai Unió bármelyik tagállamában.

Brüsszeli sajtótájékoztatóján Puigdemont elmondta, egykori kormányának négy, ugyancsak Belgiumban tartózkodó tagjával együtt vissza fog térni Spanyolországba, ha megkapják a megfelelő garanciákat a helyi hatóságoktól.

Puigdemont egyébként ismét a függetlenségi pártok elnökjelöltje lehet,

ami újabb bonyodalmakat okozhat Madrid és Barcelona amúgy is bonyolult viszonyában.

Ami a központi kormány szempontjából pozitív lehet, az az a tény, hogy a függetlenségi pártok csupán a katalán választók alig felét tudhatják maguk mögött. Tehát a megosztottság szinte teljes. Ilyen körülmények között még egyszer aligha lehet elhamarkodottan függetlenséget kikiáltani. De ha Madrid továbbra is a keménykedést választja a már ismét legitim partnerekké előre lépett Puigdemont-csapattal szemben a párbeszéd helyett, akkor Katalónia előbb-utóbb független lesz.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!