1000 amerikai katona érkezik Lengyelországba

0
918

A többi között erről állapodott meg Andrzej Duda elnökkel Donald Trump. Az amerikai elnök elmondta, hogy 2000 katonát szeretett volna Lengyelországba küldeni, de egyelőre csak ezren mennek.

A Németországban állomásozó 50 ezer amerikai katonából küldik Lengyelországba a csapatokat, melyeknek feladata, hogy védelmezzék Lengyelországot az orosz fenyegetés ellen. Lengyelország 32 F35-ös amerikai vadászgépet vásárol. Tavaly a lengyelek 4,75 milliárd dollárért vettek Patriot rakéta elhárító rendszert az Egyesült Államoktól.

Varsó szeretne egy Trump erődöt is Lengyelországban, de Washingtonban még nem döntöttek erről. Tartanak ugyanis Putyin elnök reakcióitól. Az oroszok nemcsak emiatt kerültek a célkeresztbe Washingtonban, ahol Duda elnököt fogadták a Fehér Házban. Az orosz földgáz is rendkívüli mértékben izgatja mindkét felet, mely csökkenteni akarja az európai függést Moszkvától. Egyúttal pedig amerikai cseppfolyósított földgázt eladni a szövetségeseknek. Lengyelország kikötőt épít az amerikai cseppfolyósított földgáz fogadására.

Mind az amerikai mind pedig a lengyel elnök bírálta az Északi áramlat kettő vezetéket, mely közvetlenül szállít orosz földgázt Németországba a Balti tenger alatt. Ez vörös posztó mind Varsó mind pedig Washington számára. Újságírói kérdésre válaszolva Trump közölte: fontolóra veszi szankciók alkalmazását azokkal a cégekkel szemben, melyek részt vesznek a földgázvezeték építésében. Korábban erre már az USA berlini nagykövete utalt, de akkor a németek határozottan közölték: az ő szuverén döntésük, hogy kitől vásárolnak földgázt.

- Hirdetés -
- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .