Zamecsnik: Az ügyészség kezdeményezése nagy adu a védőügyvédek kezében

0
1199

Laborc Sándor védőügyvédje a Független Hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: a Legfőbb Ügyészség azon kezdeményezése, hogy a kémkedéssel vádolt volt titkosszolgálati vezetők ügyének lezárása után a titkosítás részleges feloldását kezdeményezze, csak a védelem igazát bizonyítja.

A Kúria elutasította a Legfőbb Ügyészség felülvizsgálati indítványát a kémkedéssel vádolt Szilvásy György volt titkosszolgálati miniszter, Galambos Lajos és Laborcz Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatói és egy magánszemély ellen.

Az ügyészség a Gyurcsány-kormány idején történtek miatt még 2011-ben kémkedés és más bűncselekmények miatt emelt vádat a volt titkosszolgálati vezetők ellen.

Tavaly ősszel a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen felmentette a vádlottakat, ez ellen nyújtott be az ügyészség felülvizsgálati indítványt.

Ma a tanácsvezető bíró csaknem egyórás, nyilvános indoklásban fejtette ki érveit az államtitok miatt zárt ajtók mögött zajló perben. Azt mondta, az NBH-nál „idegen” állampolgárok bevonásával folytatott poligráfos vizsgálatokkal kapcsolatban Galambos Lajos „sok szabályt sértett”, ám nem bizonyítható a kémkedéshez szükséges szándékosság.

- Hirdetés -

A Kúria tehát meghozta a végleges döntést.

Az ügyészség erre egy közleményben reagált:

„Magyarország Ügyészsége tudomásul veszi a Kúria felülvizsgálati eljárásban hozott döntését az ún. kémügyben.”

A közvélemény hiteles tájékoztatása érdekében ugyanakkor célszerűnek tartaná az ország biztonságát nem érintő, minősített ügyiratok titkosságának a feloldását, és azok tartalmának nyilvánosság elé tárását.

„A Kúria határozatának írásba foglalását követően, az ügyészség haladéktalanul megteszi az erre vonatkozó kezdeményezését.”

Zamecsnik Péter a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a védőügyvédek a kezdettől a minősített ügyiratok titkosságának feloldását javasolták. Utólag az ügyészség őket igazolja.

Arra kérdésre, hogy a tanácsvezető bíró megszegte-e a titkosítást, Zamecsnik kifejtette, hogy nem, mert a csak tényállást ismertette és nem a minősített adatokat.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .