Valószínű, hogy az akadémiai intézetek elzabrálásának szándéka mögött nagyon egyszerű ok áll: megakadályozni a nagy arányú pénzvesztést az uniós támogatásokban. És ezzel fenntartani a „közeliek” feltőkésítését.
A Magyar Tudományos Akadémia intézethálózatának elvétele ma valószínűbb, mint pár héttel ezelőtt. Az ebben az ügyben zajló vitában többször szóba került, hogy az autoriter hatalomgyakorlás, intézményi önállóság megtörésének szándéka mellett egy ennél egyszerűbb ok is meghúzódik a háttérben.
Ez pedig az Európai Uniótól 2021-től érkező támogatások kormányok általi hozzáférhetőségének nehezebbé válása. Ezzel a közelmúltban foglalkoztunk, de érdemes felidézni, és hangsúlyosabban elmagyarázni a várható folyamatokat.
Az uniós vizsgálatok (például a Sargentini-jelentés Magyarország kapcsán) által felszínre hozott problémákból az az uniós szándék kristályosodott ki, hogy a kormányok által kidolgozott és lebonyolított programok rovására
növekedni fog az intézményeknek közvetlenül adott pénz aránya, például a kutatás-fejlesztés területén.
Ezen programok eldöntését a „brüsszeli bürokraták” kiveszik a kormányok kezeiből. A másik várható változás a jogállami kritériumok érvényesítése a „lator” kormányoknál. Ez önmagában is jelentős pénzvesztéssel fenyegeti az Orbán-kormányt.
Összességében tehát
jóval kevesebb lesz a várható pénz, ennek elköltése sokkal ellenőrzöttebbé válik
és az utólagos visszavétel lehetősége növekedhet.
Az MTA „alacsony hatékonyságú” kutatási teljesítménye és hasonló lózungok tehát azt a célt szolgálhatják, hogy a kormány megszerezze magának azokat a most még tőle nagyrészt független intézményeket, amelyek a következő uniós költségvetési ciklusban valószínűleg közvetlen kedvezményezettjei lesznek a fejlesztési támogatásoknak. Erre a következtetésre jutott és ezt vizsgálta a Korrupciókutató Központ Budapest (CRCB).
Elemzésében arra a következtetésre jut, hogy
ahol a „Fidesz-közeli” irányítás a domináns (például a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Századvég, a Nézőpont Intézet), ott a humántőke alacsonyabb szintje miatt nagyon kicsi az esélye annak, hogy közvetlenül az EU által lebonyolított, elbírált innovációs és kutatási pályázatokon ezen intézmények nyerjenek.
Ezeknél
a kormányközeli intézményeknél ugyanis kicsi az EU-források lehívásának képessége.
Ahol azonban jelenleg még autonóm módon, nem NER-kompatibilisen működnek – ilyen az MTA kutatóintézeti hálózata is –, ott az intézmények jóval nagyobb humántőkével bírnak és ezek nagyon nagy eséllyel is pályázhatnak EU-pénzre. Ezeknél tehát nagy az EU-források lehívásának képessége.
Ezt az ellentmondást a CRCB szerint a kormány „faék egyszerűségű” logikával igyekszik megoldani: a legjobb megoldás az, ha közvetlen befolyást tud szerezni a független intézmények irányításában.
Ez azonban nem számol azzal, hogy a kutatók egyéni döntési képessége megmarad: behódolnak vagy felmondhatnak, külföldre távozhatnak. De a lojalitás megkövetelése és a kutatói szabadság semmibevétele alapjában áll szemben a kutatói szabadsághoz nélkülözhetetlen kreativitással.
A CRCB fontosnak tartja kiemelni azt, hogy a közvetlen intézményi pályázati összegek megszerzése mellett a kormány változatlanul fenn kívánja tartani a hozzá közelálló klientúra kifizetését.
Ennek érzékeltetésére tett közzé pár napja három ábrát a CRCB. Ezek egyike az elnyert uniós pályázatok számát mutatja, azt szemléltetve, hogy ezek szoros összefüggésben állnak a Fidesz kormányra kerülésével.
Az is kiderül az összeállításból, hogy az összes közbeszerzési érték öt százalékához közelített tavaly a Mészáros-érdekeltségek részesedése. Ezeknek pedig bőven 90 százalék felett az unió a forrásuk.
Ezt a kettős célt a bedolgozói hálózat modelljével kívánja elérni a kormány. Ezek a NER-kompatibilis intézmények szállítói, alvállalkozói (ahogyan az építőiparban, úgy a kutatásokban is). Ennek kapcsán jut a CRCB arra a következtetésre, hogy ezzel a modell-lel áll szemben a kutatói autonómia, az a döntési lehetőség, hogy inkább felmond-külföldre megy.
