Véget ért Kubában a Castro-korszak

0
1150

Miguel Díaz-Canelt, a kubai államtanács korábbi első alelnökét választották az ország új elnökének. A 86 éves Raúl Castrót váltja a poszton, ezzel véget ér a közel 60 évig tartó Castro-korszak.

Raúl Castro
Fotó: MTI/EPA/Venezuelai elnöki hivatal

Fidel Castro 1959-ben vette át a hatalmat Kubában, és majdnem 50 évig meg is tartotta: 2006 végén betegsége miatt adta át „ideiglenesen” az elnöki posztot öccsének, Raúlnak. 2008 februárjában azonban hivatalosan is lemondott, majd három évvel később a pártfőtitkári posztot is átadta. Fidel Castro 2016. november 25-én halt meg.

Raúl Castro óvatos reformokba kezdett, és Barack Obama kormánya is nyitottnak mutatkozott arra, hogy rendezzék a kubai-amerikai kapcsolatokat. Valamelyest enyhült a diktatúra, és a magánszektor terjedésének is nagyobb teret engedett.

Raúl Castro már korábban bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg idén lejáró elnöki mandátumát.

Saját maga által választott utódja az 57 éves villamosmérnök, Miguel Díaz-Canel, az államtanács volt első alelnöke lett. Őt, egyedüli jelöltként a szavazatok 99,83 százalékával választotta meg a parlament szerdán az államtanács elnökének. Már le is tette az esküt.

Miguel Díaz-Canel, az új kubai elnök.
Fotó: Flickr / Presidencia El Salvador

Első beszédében az új elnök

az elődei által vezetett szocialista forradalom és a Raúl Castro által megkezdett gazdasági reformok folytatását ígérte.

Arról is beszélt: hivatalba lépésének első gondolatai a történelmi nemzedék felé irányulnak, amely a kubai forradalom 1959-es győzelme óta vezeti az országot. Szerinte az ország vezetése nem feledheti el Kuba népe iránti kötelezettségét sem.

„A mandátumot a forradalom folyamatosságáért kaptuk”

– mondta a parlament előtt mondott, a televízió által is közvetített beszédében az új elnök, aki szerint „nincs helye a kapitalizmus visszaállításának a szigetországban, ahol csak a kommunista párt képes garantálni a kubai nép biztonságát és jólétét”.

Szakértők szerint egyébként, bár már nem ő az elnök, Raúl Castrónak még komoly befolyása lesz a döntésekre.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .