Kezdőlap Címkék Raul Castro

Címke: Raul Castro

Elnökváltás Kubában: Járt utat járatlanért…

Inkább a politikai kontinuitást, semmint egy új korszak kezdetét jelenti, hogy pár napja már nem egy Castro foglalja el az elnöki széket Kubában. Bár Miguel Díaz-Canel hozhat némi színt a karibi szigetország életébe, de sok tekintetben folytatni fogja elődje politikáját, főleg mert ugyanazokkal az égető problémákkal kénytelen szembenézni. 

 

Már évekkel Raúl Castro – a 2016-ban elhunyt Fidel Castro öccse – hatalomból való távozása előtt azt rebesgették, hogy a jelenleg 58. életévét betöltő Miguel Díaz-Canel lesz az utód. Ennek ellenére először nemcsak a nemzetközi közösséget, de még a dél-amerikai régiót is meglepetésként érte a megválasztása. Igaz, nem volt a Kubai Kommunista Párt (KKP) legismertebb „arcainak” egyike (azok Ramiro Valdés Menéndez egykori belügyminiszter és jelenlegi alelnök és Salvador Valdés Mesa alelnök), de Díaz-Canel évtizedek óta fontos állami és pártpozíciókat töltött be: az ifjúsági szervezet tagja, majd a tartományi bizottság első titkára, Kuba oktatási minisztere és a szigetország harmadik elnökhelyettes volt.

A helyi „Mátyás-király”

Miguel Díaz-Canel. Volt, hogy álruhában járt a minisztériumokba és a boltokba. A kép forrása: MTI/EPApool/Adalberto Roque.

Díaz-Canelnek sikerült az elmúlt években rendkívül pozitív képet kialakítania magáról: a kubai „emberarcú szocializmust” népszerűsítő, a néppel folyamatosan kapcsolatban álló, a problémáikat meghallgató és ezekre megoldást kereső politikus képét. Ráadásul kellő nyitottsággal állt az olyan kérdésekhez, mint az internet bevezetése vagy az LMBT-közösség jogainak biztosítása, s így nem kevés szimpátiát váltott ki a fiatalság körében. Közben pedig mindvégig kitartott a KKP elsőbbsége és a kubai szocializmus védelme mellett, és gyakran intézett támadást – nemcsak verbálisan, hanem jogi eszközökkel,a hatóságokkal közösen – a demokratikus ellenzék, az emberjogi aktivisták, valamint az Egyesült Államok ellen.

 

Miguel Díaz-Canel iránt csak akkor kezdett el nagyobb figyelmet tanúsítani a külföld, amikor a március 11-i kubai parlamenti választások előtt Raúl Castro bejelentette, hogy nem vállal újabb elnöki terminust. A választásokat követően a leendő elnök legtöbb riválisa – köztük Raúl fia, Alejandro Castro – be sem került a 605 fős kubai Nemzetgyűlésbe, így szinte minden akadály elhárult Miguel Díaz-Canel kinevezése előtt. Az április 18-án tartott alakuló ülésen államfővé választották, és egy nappal később már el is foglalhatta a hivatalát. Ugyanakkor a KKP örömét beárnyékolta, hogy

a 2018-as választásokkor a részvételi arány „mindössze” 85 százalék volt, miközben  azt megelőző években mindig 90 százalék feletti

Fiatal kubai úttörők ügyeltek a „választások tisztaságára”. A kép forrása: Link.

Pénz beszél

Ez ugyanis sok elemző és szakértő szerint annak volt a jele, hogy a lakosság egyre elégedetlenebb az ország vezetésével. Ezek az ellenérzések pedig elsődlegesen a gazdasági nehézségekből fakadnak. Kuba a hidegháború vége óta hullámzó gazdasági teljesítményt nyújtott, 2016-ban azonban mély recesszióba süllyedt. Addig képes volt eltartani magát a  Venezuelából származó energiahordozókból befolyó pénzekből, de mivel Hugo Chávez utódja, Nicolás Maduro alatt gyakorlatilag összeomlott a dél-amerikai ország, így Kuba elvesztette a legfontosabb ellátóját. Ezzel párhuzamosan a cukor, a dohány és a nikkel árának csökkenése is nehéz helyzetbe hozta a szigetországot, hiszen ezek számítanak a legfontosabb exporttermékeinek.

Ezért, ha Díaz-Canel társadalmi és politikai reformokat nem is lesz hajlandó bevezetni, a gazdasági problémákra mindképp megoldást kell találnia. A Bloomberg a kubai gazdaságról szóló cikkében több ilyen nehézséget, illetve azok megoldási lehetőségét sorolja fel: az energiahiányt a víz- és szélerőművekkel kellene megoldani, ki kellene bővíteni a központilag engedélyezett vállalatok működését, szigorítani a munkaügyi előírásokon, több külföldi tőkét kellene beengedni az országba. Ezek közül néhányat már Raúl megoldott, például azzal, hogy egymillió hektárnyi földet biztosított magánszemélyeknek, illetve átalakította az adórendszert, így Díaz-Canelnek lényegében már csak az előre kijelölt utat kellene követnie.

Árvízben álló utca Havannában 2017. szeptember 10-én, az Irma hurrikán elvonulása után. A trópusi szélvihar több kubai várost letarolt és több milliárd dolláros károkat okozott, amelyet a szigetország a mai napig nem hevert ki.  A kép forrása: MTI/EPA/Ernesto Mastrascusa.

Ugyanakkor a kubai üzleti és politikai elit számára a legtöbb fejtörést a kettős valutarendszer okozza. Létezik egy helyi és egy konvertibilis peso, ez utóbbit a dollár árfolyamához rögzítenek. Ez a rendszer ugyan lehetővé tette, hogy a kubaiak olcsón jussanak az alapvető szükségletekhez, illetve előlendítette a turizmust, ám eközben stagnálást és gyakori hiányt (hús, sajt, tej) okozott. A kettős valutarendszer lényegében

egy „22-es csapdájába” hajtotta a karibi országot.

Vagyis, ha az egyik valutát szüntetik meg, akkor a turizmus és a külföldi befektetés omlik össze, ha a másikat, akkor az elszegényedés és az áruhiány ölthet drasztikus méreteket.

Barátok nélkül mit érek én 

Díaz-Canel elnökségének második fontos kérdéskörét a külpolitika jelenti. Venezuela „elvesztése” után Havannának újra kell definiálni magát Latin-Amerikában, hiszen Bolíviát leszámítva egyetlen jelentősebb térségbeli ország sem viszonyul pozitívan a kubai vezetéshez. A 2004-ben létrehozott Bolivári Szövetség Amerika Népei Számára (ALBA) szövetségi rendszer jelenleg 11 tagállamot számlál, ám minden gazdasági integrációs törekvése mára elakadt vagy kudarccal végződött. Habár tavaly elterjedt, hogy Oroszország visszatérne Kubába, többek közt újranyitva az egykori szovjet bázisokat, azóta sincs semmi jele az egykori jó viszony visszaállásának Havanna és Moszkva között.  Ugyanúgy csalódást keltett Kína Kuba számára: ugyan Peking az évek során nagy érdeklődéssel fordult a régió iránt, de Kuba nem tartozik a legfontosabb országok közé számára. Annyira nem, hogy tavaly 30 százalékkal visszesett a két ország kereskedelmi forgalma, és a fejlesztési projektek nagy része sem valósult meg.

Nicolás Maduro venezuelai és Raúl Castro kubai elnök részt vesz a Bolivári Szövetség Amerika Népei Számára (ALBA), azaz a bolivári szövetség megalapításának 12. évfordulója alkalmából tartott találkozón Havannában 2016. december 14-én. A kép forrása: MTI/EPA/Ernesto Mastrascusa

A szigetország számára az egyik legnagyobb lehetőséget az Egyesült Államok jelentette volna. A Barack Obama elnöksége idején végrehajtott „kubai nyitás” sikeresen végződött: a politikai foglyok szabadon engedéséért és a rendszer enyhüléséért cserébe Washington levette Kubát a terrorizmust támogató országok listájáról. Eltöröltek több amerikai szankciót, a mezőgazdaságtól kezdve a turizmuson át a banki szolgáltatásokig.  A kapcsolatok rendezésének legfőbb jelképe az volt, amikor 2016-ban – 88 év után – amerikai elnök járt Kubában.

Csakhogy Donald Trump megválasztása után minden a visszájára fordult, s a nyitásból hirtelen zárás lett. Hallgatva a Havannával való kiegyezést ellenző republikánusokra és a többnyire Miamiben élő kubai közösségre, az amerikai elnök felmondta az Obama-adminisztráció által kötött egyezményt, mondván, abból csak a kommunista párt és a hadsereg profitált. Korlátozták az országba áramló dollár mennyiségét, ismét tiltólistára került néhány áru, s az amerikai turisták újra nehezebben juthattak el Kubába. Ugyan Trump a korábbi fenyegetéseivel ellentétben nem zárta be a 2015-ben újranyitott amerikai nagykövetséget Havannában, de jelentősen lecsökkentette a személyzet létszámát: szeptemberben hazarendelte az amerikai diplomaták mintegy felét, és október 3-án 15 kubai állampolgárt utasítottak ki az Egyesült Államok területéről. Ennek oka a hivatalos magyarázatok szerint az volt, hogy

a Kubában dolgozó amerikai diplomaták „akusztikus támadás” áldozatai lettek.

Diaz-Canel elnökségét sem fogadták pozitívan Washingtonban, és nem is várható lényeges változás az amerikai Kuba-politikában.

Az amerikai nagykövetség Kubában. A kép forrása: Youtube.

Kuba számára az egyetlen reményt az Európai Unió jelentheti. Brüsszelben történelmi fordulatként élték meg a Castro-éra végét, és bíznak a kereskedelmi kapcsolatok további erősödésében. Ezen a téren a szigetország ellen bevezetett uniós szankciók eltörlése óta már komoly eredményeket értek el: 2016-ban 2,4 milliárd dolláro értékű kereskedelmi forgalmat bonyolítottak, s szinte állandósultak a magas szintű találkozók. Federica Mogherini, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője tavaly év végén Kubában járt, s 50 millió euró értékű megállapodást írt alá a kubai vezetéssel a mezőgazdaság fejlesztéséről és a megújuló energiáról.

Háttérből irányítva

Miguel Díaz-Canel előtt nem kis feladatok tornyosulnak, s ezek teljesítése nem kevés erőt és energiát fognak igényelni. Azonban hiába került az elnöki székbe, ez még korántsem jelentheti azt, hogy a saját elképzelései szerint kormányozhatja a karibi szigetországot. Ugyanis fő gazdasági-politikai kérdésekben a legfontosabb döntéshozó továbbra is a párt központi bizottsága marad. Sőt, Raúl újabb három évig a KKP főtitkára, így a Castro-család még mindig meghatározó szereplő marad a szigetországban. Közben az idő szorít: a kubai vezetésnek minél előbb meg kell oldania a nehézségeket, ha nem szeretnék, hogy az ország Venezuela sorsára jusson.

Véget ért Kubában a Castro-korszak

0

Miguel Díaz-Canelt, a kubai államtanács korábbi első alelnökét választották az ország új elnökének. A 86 éves Raúl Castrót váltja a poszton, ezzel véget ér a közel 60 évig tartó Castro-korszak.

Raúl Castro
Fotó: MTI/EPA/Venezuelai elnöki hivatal

Fidel Castro 1959-ben vette át a hatalmat Kubában, és majdnem 50 évig meg is tartotta: 2006 végén betegsége miatt adta át „ideiglenesen” az elnöki posztot öccsének, Raúlnak. 2008 februárjában azonban hivatalosan is lemondott, majd három évvel később a pártfőtitkári posztot is átadta. Fidel Castro 2016. november 25-én halt meg.

Raúl Castro óvatos reformokba kezdett, és Barack Obama kormánya is nyitottnak mutatkozott arra, hogy rendezzék a kubai-amerikai kapcsolatokat. Valamelyest enyhült a diktatúra, és a magánszektor terjedésének is nagyobb teret engedett.

Raúl Castro már korábban bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg idén lejáró elnöki mandátumát.

Saját maga által választott utódja az 57 éves villamosmérnök, Miguel Díaz-Canel, az államtanács volt első alelnöke lett. Őt, egyedüli jelöltként a szavazatok 99,83 százalékával választotta meg a parlament szerdán az államtanács elnökének. Már le is tette az esküt.

Miguel Díaz-Canel, az új kubai elnök.
Fotó: Flickr / Presidencia El Salvador

Első beszédében az új elnök

az elődei által vezetett szocialista forradalom és a Raúl Castro által megkezdett gazdasági reformok folytatását ígérte.

Arról is beszélt: hivatalba lépésének első gondolatai a történelmi nemzedék felé irányulnak, amely a kubai forradalom 1959-es győzelme óta vezeti az országot. Szerinte az ország vezetése nem feledheti el Kuba népe iránti kötelezettségét sem.

„A mandátumot a forradalom folyamatosságáért kaptuk”

– mondta a parlament előtt mondott, a televízió által is közvetített beszédében az új elnök, aki szerint „nincs helye a kapitalizmus visszaállításának a szigetországban, ahol csak a kommunista párt képes garantálni a kubai nép biztonságát és jólétét”.

Szakértők szerint egyébként, bár már nem ő az elnök, Raúl Castrónak még komoly befolyása lesz a döntésekre.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!