Valójában nagyobb az ellenzéki előretörés Budapesten

0
1325
MTI/Mónus Márton

Nem csak a 14 budapesti kerület polgármesteri székét és magát a Fővárosi Közgyűlést vitte el az egyesült ellenzék. Ezen túl akadnak olyan kerületek, amelyekben eltűnt a Fidesz többsége, és olyanok is, ahol a kormánypárti polgármesternek kisebbsége van, vagy egyenlő az arány a testületben.

Budapest magabiztosan lett az összefogott centrista-baloldali ellenzéké. A Fővárosi Közgyűlésben 18-13 a Fidesszel szemben és még két, kormánypárti támogatású független foglal helyet.

A budapesti kerületek közül történelminek nevezhető a fordulat az I. kerületben (ahol csak a szűk Várnegyed maradt masszívan fideszes), a II. kerületben, Óbuda-Békásmegyerben. Ráadásul ezekben a képviselő-testületekben igen kényelmes többsége lesz V. Naszályi Mártának, Őrsi Gergelynek és Kiss Lászlónak. Vagyis

- Hirdetés -

ezekben a budai kerületekben mindent bukott a kormánypárt.

Ehhez hasonlóan, a belső kerületekben, amelyekben nyert az összefogásos polgármester-jelölt, jellemzően a képviselői helyekben is komoly többséget tudhat maga mellett. Az egyik legszorosabb a VII. kerületi felállás. Itt Niedermüller Péternek (DK-jelölt összellenzéki) 8 képviselője lesz, a Fidesznek csak 3, és ugyancsak 3 független.

A XV. kerületben, amelyben tavaly időközi választáson lett polgármester Németh Angéla (DK-jelölt összellenzéki), most

eltűnt vele szemben a fideszes blokkoló többség a testületben.

Ez eddig például a költségvetés elutasításával okozott napi működési zavarokat. Németh Angéla mostantól 14-5 arányban kényelmesen dolgozhat a Fidesztől nem zavartatva (egy helyet a Két Farkú Kutya Párt is nyert).

Nem lehet felhőtlen a kőbányai D. Kovács Péter (Fidesz-KDNP) öröme. A testületben ugyanis pártja 8-8-ra végzett az ellenzékkel és egy LMP-sel. Vagyis az ő szavazatával együtt az LMP lesz a mérleg nyelve kiélezett szavazásokon. Pont ugyanez a helyzet Csepelen, ahol Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP) és társai néznek farkasszemet ugyanannyi baloldali és egy civil képviselővel.

Ezekben a kerületekben biztosan nem folytatható a megszokott gőzhenger-szerű fideszes politika.

Az MSZP-től a Fideszhez átpártolt Szabados Ákos (formailag független) a XX. kerületben ugyan nyert, de

simán alulmaradhat a szavazásokon, mert

hat fideszessel szemben 10 ellenzéki és egy jobbikos ülhet a testületben. Ebben a sorsban osztozhat Karsay Ferenc (XXII. kerület) és Bese Ferenc (XXIII.). Utóbbi kerületben a 3 civil döntheti el, hogy a 3-5 arányú kisebbségből lesz-e többsége a fideszes polgármesternek.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .