Ezúttal nem Semjén Zsolt svédországi kalandozásairól lesz szó. Már csak azért sem, mert már tudjuk, hogy Orbán Viktor helyettese nem vadászni jár Svédországba, hanem rokonokat látogatni.
Csak közben útba esik néhány rénszarvas is. És a helikopter azért kell, mert a tundrák mocsarasak, gyalog, gépkocsival nem lehet megközelíteni a leterített vadat.
Ezért muszáj a tetemet helikopterrel elszállítani, ez ott előírás.
Meg azért is szükség van a légieszközre, mert Semjén úr nem szeret/nem tud gyalogolni. Erről nincs közelebbi információnk, nincs is közünk hozzá, főleg, ha netán az van mögötte, hogy Semjén úr beteg, és nem bírja a két lábon járást. Ezért van, hogy néha lovat adnak alája, máskor meg helikoptert.
De tényleg nem erről szeretnék beszélni. És nem is arról, hogy Kósa Lajos már megint mennyire okos volt. Azt mondta, hogy egy ilyen helikopterezés nem is olyan drága, mint gondolnánk. Jól megvédte ezzel Semjént, most már mindenki tudja, hogyha rokonai élnek Svédországban, nyugodtan látogassa meg őket, őket, ha véletlenül útba esik egy vadászat, nem fog elfáradni, mert van helikopter, és még a pénztárcája sem sínyli meg különösebben, mert nem drága.
Kósa Lajos már Rogán Antalt is megvédte másfél évvel ezelőtt, amikor a miniszter úr helikopterrel hajtott a felesége barátnőjének lakodalmába. Akkor is azt mondta Kósa úr, hogy ez nem annyira drága dolog, aki középosztályhoz tartozik, megengedheti magának.
Azóta figyelem a középosztályt, de rendre azt tapasztalom, hogy gyalog járnak, tömegközlekedéssel, vagy autóval. A helikopter még nem vált az életük részévé.
Mondom, nem Semjénről akarok beszélni, hanem a vadászatról. Pontosabban a vadászokról, akik ellen még véletlenül sem kívánnék hangulatot kelteni. Meggyőződésem ugyanis, hogy rengeteg rendes, tisztességes ember van közöttük, feltevésem szerint ugyanolyan arányban normálisak, mint a nehézgépkezelők, a kazánkovácsok, vagy épp a fűnyírók.
A vadászokról azt mondják, hogy szeretik a természetet. És az állatokat is szeretik, emellett még tisztelik is őket. Még holtukban sem lógatják le a tetemüket nyakuknál fogva egy helikopterről, mert az embertelen és gyomorforgató.
És azt is tudom, hogy a vadászatnak célja van. Biológiai egyensúly, fajtamegóvás, vagyis, a gyérítés, a selejtesnek mondott vadak kilövése. Mondjuk, vannak, akikben ez utóbbi rossz emlékeket idéz, de most nem a náci haláltáborokban elpusztítottakról van szó, hanem a vadászokról.
Meg persze a természetről, amit ők szeretnek.
Én is szeretem a természetet. Középiskolás koromban négy évig hivatalosan is természetjáró voltam Volt igazolványom, és havonta legalább két, de inkább három hétvégét kirándulással töltöttünk.
A matek-fizika tanárunk szerettette meg velünk a kirándulást, neki köszönhetjük, hogy még az iskolai érettségi előtt bejárhattuk az ország szinte valamennyi szegletét. Ezért van, hogyha valamelyik híradóban egy sokak számára ismeretlen település nevét hallom, nekem és egykori osztálytársaimnak emlékünk is fűződik a névhez.
Mi úgy is tudtuk szeretni a természetet, hogy akárcsak egyetlen állatban is kárt tettünk volna. Sőt, a növényeket is óvtuk, csak lehullott levelet vettünk föl a földről, fákról soha nem téptünk le egyet sem.
És persze gyalogoltunk, volt, hogy egy nap húsz kilométernél is többet.
Persze, nekünk könnyű volt, hiába meresztettük a szemünket, sehol tundra, sehol egy helikopter. Meg hát a kísértést sem kellett legyőznünk, hiszen nem volt fegyver a kezünkben.
