Ezt már sokan megpróbálták, de eddig senkinek sem sikerült. Fizikai értelemben biztosan nem, noha a politikában erre már néhányan tettek– többé kevésbé – sikeresnek mondható kísérletet.
A Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett vasárnapi DK, MSZP-Párbeszéd és LMP villámtalálkozón Szél Bernadett meglengette ugyan a „szoknyáját”, de még mielőtt bármiféle aktus, megállapodás megtörténhetett volna, egy röpke óra múltán inkább távozott csapatával a megbeszélés helyszínéről. Ezek után a közvéleményben még fel se merülhetett annak a kósza gondolata sem, miszerint ők a patás ördögnek tartott ex-miniszterelnökkel is képesek volnának a kormányváltás érdekében közös gyékényen „árulni” magukat. A párt elitjébe frissen visszakerült Vágó Gábor egy durva beszólással
úgy tett, mint amikor az ember távozván a vendégségből búcsúzóul a szőnyegre hány,
majd bevágja maga mögött az ajtót, hadd potyogjanak az üvegszilánkok is. Nehogy eszébe jusson a házigazdának újra meginvitálni.
Az egy másik kérdés, hogy nem valami hasonló, látszat aktusra készült-e maga a Demokratikus Koalíció is? Komolyan gondolták-e, hogy egy minden előkészítést nélkülöző meghívásra kalap lengetve, boldogan masírozik majd hozzájuk, a nem éppen kedvelt politikai ellenfél „barlangjába”, mind az LMP, mind a Jobbik első embere? Még udvariatlanságnak, vagy a tárgyalásra való hajlandóság elutasításának sem kellett volna tekinteni, ha kampányprogramjaikra hivatkozva kimentik magukat. Talán nem lett volna annyira átlátszó, hogy
Gyurcsány is csak flörtből dobta be az együttműködés gondolatát,
ha valami semleges helyszínre invitálta volna a többieket.
Szél és Vona útszéli találkozója már egy kicsit jobban mutatta, hogy ki, milyen fontosnak tekinti a másikkal az együttműködést. Ha egy benzinkútnál több mint két órán keresztül képesek voltak körüludvarolni egymást, abból már nagyobb eséllyel lehet következtetni arra, hogy a politikai másságát hangoztató pártnak a szüzesség megtartása nem is olyan fontos, mint néhány reménybeli parlamenti mandátum kiudvarlása. Azt pedig tényleg csak a rosszindulatúak vélelmezik, hogy az LMP felajánlkozása mögött bizonyos anyagi érdekek is lehettek. Esetleg
Szél Bernadett felmérte, hogy Gyurcsánytól legfeljebb egy gesztusra számíthat,
mondjuk, nem indít személy szerint ellene saját jelöltet, de hiába az egyik leggazdagabb magyar politikus, a kasszája kulcsát szigorúan őrzi. Vona esetében más a helyzet. A Simicska-párt anyagi eszköztára a legerősebb az ellenzéki oldalon, és ebben nagyon fontos szerepet játszik a Jobbikot támogató országos plakáterdő, a napilap és a Hír Tv. Az LMP talán azzal is számolt, hogy az Orbán Viktorral életre-halálra leszámolni készülő vállalkozó esetleg még a kampánypénzekhez is szívesen ad némi kiegészítést annak, aki a szolgálatába áll.
Vona sem tűnt teljesen érdektelennek ebben az aktusban:
biztosan felmérte, hogy sokan vannak – főleg vidéken -, de nem elegen a városi emberek között, ahonnan viszont az LMP hozhatna szavazókat. Feltéve persze, ha nem rettentené el azokat egy olyan megállapodás, amivel kedvenc pártjuk a báránybőrbe bújó szélsőjobb ágyába lökné őket. Ezt a Jobbik elnöke is biztosan felmérte, mert kedden reggel már azt nyilatkozta „kedvenc tévéjében” – utalva az útszéli találkozóra -, hogy nem lesz „borsókúti paktum”, noha nyitottak az LMP iránt. Sok problémát rendbe kell tenni, és „lehet, hogy a Jobbiknak és az LMP-nek közösen kell ezt majd megtennie”.
Vona azt mondja, ők szüzek akarnak maradni ebben a politikai „üzekedésben”, nem hajlandók beadni a derekukat a többieknek még a kormányváltás érdekében sem. Az LMP tovább mórikálja magát, a DK is azt mondja, ő akár az utolsó percben is… Az MSZP-Párbeszéd maga sem tudja, mit akar, mert nem hisz a Jobbik ártatlanságában, elsősorban az „erkölcseivel” van baja. Egyik-másik politikusuk még egy ilyen cédával is összebútorozna, ha az kellene a választási üdvösséghez. Valójában
mindenki arról beszél, hogy az ő ajtaja bizony nyitva van mindenki előtt,
és talán még Vona sem csapná be végleg a magáét, ha azon múlna a pártja sikere.
Csak éppen senki nem mutat hajlandóságot elsőként belépni a nyitott ajtón egyetlen másikhoz sem.
