Vádat emeltek a Teréz körúti robbantó ellen

0
956
A 2016. szeptember 24-ei Teréz körúti robbantás vádlottját vezetik el a tárgyalásról a Budai Központi Kerületi Bíróság folyosóján MTI Fotó: Mihádák Zoltán

További robbantásokat helyezett kilátásba, és egymillió euróval zsarolta a Belügyminisztériumot a Teréz körúti robbantó.

Az elkövetőt előre kitervelten, aljas indokból, több ember és hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés kísérletével, robbanóanyaggal és robbantószerrel visszaéléssel, valamint terrorcselekmény előkészületének bűntettével vádolja az ügyészség.

A vádirat szerint 2016. szeptember 24-én este a vádlott a Budapest, VI. kerület Teréz körúton egy robbanószerkezetet tartalmazó táskát tett le a földre, és ebbe a pusztító hatás fokozására nagy mennyiségű szöget tett. Ezután kivárta, míg a szokásos járőrútvonalat bejáró rendőrök a robbanószerkezet közvetlen közelébe érnek, majd távirányítóval felrobbantotta azt. Célja a rendőrök megölése volt, és ezt követően a náluk levő szolgálati lőfegyvereket is el akarta venni.

A nyomozás megállapította, hogy a robbanás ereje alkalmas volt a járőrök megölésére, és arra, hogy a közelben tartózkodók is súlyos, akár életveszélyes sérüléseket szenvedjenek. A rendőrök a robbanásban végül súlyosan és életveszélyesen, míg egy további személy nyolc napon belül gyógyulóan sérült meg.

A vádlott a Teréz körúti robbantást követően a Belügyminisztériumnak elküldött e-mailben leírta a robbanószerkezet összetételét, elkészítésének lépéseit, és jelezte, hogy egy későbbi időpontban konkrét követelésekkel fog előállni.

- Hirdetés -

Szándéka az volt, hogy a Belügyminisztériumot egymillió euró készpénz kifizetésére kényszerítse

azzal a fenyegetéssel, hogy amennyiben nem kap pénzt, további robbantásokat követ el.

Ebben megakadályozta, hogy 2016. október 19. napján a TEK munkatársai elfogták. De a nyomozás megállapította, hogy végre tudta volna hajtani a tervet, mivel a birtokában lévő robbanóanyagok és gyújtószerkezetek felhasználásával olyan bombát tudott volna készíteni, amellyel több embert is meg lehetett volna ölni.

A bűncselekmények, amelyekkel megvádolták, akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethetők, viszont az elkövetés idején „kóros elmeállapotban” szenvedett. A Teréz körúti robbantó jelenleg is előzetes letartóztatásban van.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .