Újabb nő vádolta meg szexuális erőszakkal Sylvester Stallonét

0
1013

A kaliforniai rendőrség közölte, hogy vizsgálja az 1990-es években történt esetről szóló bejelentést. A 71 éves Oscar-díjas színész tagadja a vádat, amely szerint a kilencvenes évek elején Santa Monicában megerőszakolta a feljelentőt.

Martin Singer, Stallone ügyvédje közölte, hogy a nő „egy 27 éve történt állítólagos erőszakról tett bejelentést a rendőrségnek. Ügyfelem határozottan kétségbe vonja az állítást” – hangsúlyozta.

A Santa Monica-i rendőrség szóvivője elmondta, hogy az állítólagos áldozat még novemberben tette bejelentését. Hangoztatta, hogy „alapos vizsgálatot” folytatnak, mielőtt a kerületi ügyész elé terjesztik az ügyet. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a kaliforniai törvények értelmében az ügyet elévültnek tekinthetik, mivel általában egy bűnügyet elkövetésétől számítva 10 éven belül tárgyalni kell.

Novemberben a Deadline magazin tárta fel, hogy 1986 júliusában egy tinédzser lány bejelentést tett a Las Vegas-i rendőrségen, amelyben azt állította, hogy Sylvester Stallone és testőre molesztálta őt a Las Vegas Hilton hotelben. Az ügyet azonban ejtették, mivel nem volt hajlandó feljelentést tenni ellenük. Az online magazin szerint a lány ezért nem tett feljelentést az ügyben, mert túlságosan megalázottnak érezte magát és szégyellte a történteket.

A filmsztár cáfolta a cikkben leírtakat.

- Hirdetés -
- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .